2017. március 15., szerda

A szegedi Vértónál kialakított nemzeti emlékhely ügye 2017.03.07.


A szegedi  lakótelep kellős közepén álló kurgán úgy tűnik szúrja a szemét valakiknek. Vajon őseink szobrai, vagy a 8 csodás székelykapu, vagy tán az időnként énekléssel és dobszóval kísért szerek miatt? Tény, hogy el akarják bontani az egészet, és alföldi nyári sípályát kialakítani a helyén! Ha találnának egy szebb, kellemesebb területet a nemzeti emlékhelynek, akkor is ez most ilyen módon   támadásnak minősül ősi szakralitásunk ellen. A tiltakozás megindult itt is, mint Pilisszántón.  
Milly




Nyílt levél
(részletek)

Készült: 2017. március 07. kedd, 21:24

Tiltakozás a Vértónál kialakított nemzeti emlékhely ügyében


Botka László úr részére
Szeged polgármestere, az MSZP miniszterelnök-jelöltje


Tisztelt Polgármester Úr!

A Magyarok Világkongresszusa és a Magyarok Világszövetsége nevében, a Szegeden, a Vértónál kialakított nemzeti emlékhely ügyében fordulok Önhöz azért, hogy tiltakozásunknak adjunk hangot az ellen a szentségtörő szándék ellen, amely elbontaná az évtizede e helyen kialakított és megszentelt magyar nemzeti emlékhelyet, és azt egyelőre meg nem nevezett helyre költöztetné azért, hogy helyébe elrugaszkodott és profán evilági hívságot, alföldi nyári sípályát telepítsen!





.....A fentiekből következik, hogy Szegeden, a Vértó-negyed hetvenezer lakosának otthont adó panelház-erdő kellős közepén kialakított emlékhely nem csupán egy zöldövezet, hanem a magyar és a székely nemzeti hagyomány és kulturális örökség megszentelt emlékhelyeamelynek alakítói és adakozói ebben a szellemben cselekedtek és ebben a tudatban adakoztak! Az ő beleegyezésük nélkül, az ő akaratuk ellenére felszámolni vagy elbontani és elköltöztetni ezt a magyar nemzeti emlékhelyet bűn és törvénybe ütköző cselekmény.

Fontos tudni, hogy ez a székelykapu-sor páratlan világviszonylatban, hiszen ez a székelykapu-sor teljes keresztmetszetét adja a ma élő székely népművészetnek. Az egyes kapuk, mind méretükben, mind ácsolásukban, mind díszítésükben a nyolc székely szék élő hagyománya szerint készültek, és ezáltal többet jelentenek még a Székelyudvarhelyen, Szejkefürdőn, Orbán Balázs sírjához vezető székelykapu-sornál is - amely a szegedi kapusorhoz az ötletet adta – mert azok a kapuk egyetlen székely székből, Udvarhely székből valók.....



Szeged, Vértó - székelykapuk, amelyeket 2010-ben az I. Székely – Magyar Világtalálkozó alkalmából állítottak székely vállalkozók.


Megjegyzés: Míg a pilisszántói tiltakozásnál (http://szepjovot.blogspot.hu/2017/03/a-pilissszantoi-trafo-hattere-pilis.html) a végsőkig kitartásra buzdítanám az embereket, itt a Vértónál nem. Voltam a helyszínen egy szeren. Kölcsönösen zavartuk egymást a lakókkal.
Milly










A pilissszántói trafó-ügy háttere - Pilis értéke 2017.03.07.


Egy tornaterem miatt kellene megépíteni a trafóállomást a Pilis szent helyén?
"Fontos tudni, hogy helyi vállalkozók, és persze lakosok gyűjtésbe kezdtek, hogy a trafó nélkül is megépülhessen a tornaterem. Jellemző, hogy fél óra alatt 3 millió forint összegyűlt, de országos szinten is jelezték vállalkozók, hogy szívesen segítenének Pilisszántónak. Csakhogy az iskola alapítványa, amely jogosult lenne az adományok gyűjtésére, "most hirtelen kifarolt a dolgokból", lemondott a kuratórium, így az adakozás is megrekedt - mesélte Szőnyi József."

... és még egy csomó egyéb tényező arra enged következtetni, hogy  támadás folyik szakrális értékeink ellen. Ne hagyjuk MAGunkat !
Milly




2017. 03. 07. 17:26

 "MINTHA SÁROS CSIZMÁVAL BELÉPNÉNK A NAPPALIBA" - PILIS ÉRTÉKÉT NEM LEHET PÉNZBEN MÉRNI

Szabad-e egy trafóállomást építeni a Pilis Kapujába? Vajon ez csak egy a számos magyarországi beruházás közül, vagy pedig egy világnézeti vitára, egy értékrendbeli különbségre hívja fel a figyelmet? Aprópénzre válthatóak hazánk erkölcsi, természeti értékei, és mekkora árat kell ezért fizetnie a helyi közösségeknek? Erről beszélgettünk Szőnyi Józseffel, Pilisszántó korábbi polgármesterével.
Bár Pilisszántó ismert hazánkban, ám legutóbb nem a történelmi, természeti értékei miatt került be a település neve a hírekbe: kiderült, hogy az önkormányzat 65 millió forint bevételért cserébe területet adna az ELMŰ-nek, amelyen egy legalább 10 ezer négyzetméter területű trafót építene a cég. A beruházás döntési szakasza titokban zajlott, mikor kiszivárgott a hír, Csicsmanczai Tamásné polgármester azzal magyarázta a döntését, hogy így finanszírozhatóvá válhat az új tornaterem megépítése (a jelenlegi valóban ramaty állapotban van).
Alapvetően az, hogy egy településvezető egy beruházót hoz, és a bevételt a köz javára fordítja, értékelendő cselekedet, azonban vannak olyan helyzetek, amikor a pénz önmagában nem lehet elégséges indok. Szőnyi József szerint ez igaz Pilisszántó esetében is. (Jellemző az is, hogy a falu története bekerült a nagypolitikába, így már a parlamentben is foglalkoztak a témával).
Az Alfahírnek felidézte a település korábbi vezetője, a Pilisszántóért Egyesület elnöke, hogy az önkormányzat tanult a korábbi hibájából, és nemrégiben ismét tartottak egy lakossági fórumot, igaz azon már nem vett részt a polgármester, gyengélkedésre hivatkozott. S bár nem volt olyan viharos, mint a korábbi fórum, itt is a trafó volt a fő téma.


A Pilis (fotó: MTI)
Fontos tudni, hogy helyi vállalkozók, és persze lakosok gyűjtésbe kezdtek, hogy a trafó nélkül is megépülhessen a tornaterem. Jellemző, hogy fél óra alatt 3 millió forint összegyűlt, de országos szinten is jelezték vállalkozók, hogy szívesen segítenének Pilisszántónak. Csakhogy az iskola alapítványa, amely jogosult lenne az adományok gyűjtésére, "most hirtelen kifarolt a dolgokból", lemondott a kuratórium, így az adakozás is megrekedt - mesélte Szőnyi József.
Arról az állításról is kiderült, hogy féligazság, miszerint a falu nem pályázhat a tornaterem-felújításra, ugyanis Budapest agglomerációjának részeként nem juthat EU-s forrásokhoz. Ezzel szemben más hazai pályázatokon lenne erre pénz - erről még Fónagy János államtitkár is biztosította Szőnyi Józsefet. „Ne a szájuk járjon, hanem a kezük, tegyenek valamit azért a teremért" - üzent a falu jelenlegi vezetésének.
Beszámoltunk róla, hogy helyi népszavazást kezdeményezett a polgármester, igaz, ez viszont még nincs meghirdetve. Ugyanakkor a legutóbbi a fórumon olyan szóróanyagot osztottak szét, amelyen például a trafóépítés elmaradását összekapcsolták új adók kivetésével. "Nem tájékoztatva lett a falu, hanem meg lett félemlítve" - érzékeltette a különbséget Szőnyi. Sőt, az egyik trafóellenes hangadó kocsijának a gumiját ki is szúrták ismeretlenek, a lakossági fórum alatt.
"Ez borzasztó! Idáig süllyed a falu?! Hogy engedhetitek meg, hogy lassan Balatonőszöd szintjére süllyed a falu hírneve?" - kesergett a korábbi településvezető.
Úgy tudjuk, az ELMŰ először Pilisvörösváron húzta volna fel a trafót, és ott nem is ütközött semmilyen ellenállásba. A kritikusok szerint egyébként sincs szüksége többletáramforrásra Pilisszántónak, azonban az elektromos társaság vélhetően kedvezőbb feltételekkel tudott itt megegyezni Csicsmanczai Tamásnéval.
"A 65 millió forint elhomályosítja a szemeket, és akkor már tájba illőnek látják a trafót"
- tette hozzá Szőnyi.
Ezzel lassan át is térünk a jelenünket meghatározó értékválsághoz.
Ugyanis a Pilisszántóért Egyesület és az Egyházközség közös kezdeményezésére sikerült felállítani a Himnusz szobrot a Csillagösvény tetején. A Máhr Ferenc szobrászművész által faragott Áldást osztó Jézus szobor ("amely mosolyog, mert Jézus örömmel osztja az áldását a Pilisben") minden kiadása közadakozásból gyűlt össze. Csakhogy a képviselő-testület korábban tájrendezőmérnök kirendelését kérte Szőnyiéktől, és annak 800 ezer(!) forintos működési költségének megfizetését várta volna el az Egyesülettől (4,5 millió forintba került egyébként a szobor). Majd - miközben már a szobrot faragták – a testület le is szavazta annak felállítását.
Szőnyi József szerint végül azért bólintott rá a polgármester, mert akkor már tisztában voltak az ELMŰ-beruházásával, és kínos lett volna, hogy a trafó beleillik a pilisi tájba, de a Krisztust ábrázoló Himnusz szobor nem.
"Ha én csöndben vagyok akkor az azt jelenti, hogy a trafó mellé állok. Én nem maradhatok csöndben. A faluját és a Pilis-hegység történelmét mélységesen tisztelő és szerető embernek kötelessége óvni azt, felelős ezért"
- vallott lapunknak Szőnyi, aki szerint olyan ez a trafó, mintha sáros csizmával belépnénk a nappaliba, nemcsak tájilag, de erkölcsileg sem illik a Pilisbe.
De van egy másik vetülete is a történetnek, szerinte ugyanis minél jobban nyújtja ezt az ügyet az önkormányzat, annál jobban süllyednek a sárban.
"Eddig átkiabáltunk egymásnak az úton, de most már elfordulnak az emberek, a szemüket lesütik, már kínosak a találkozások. Ezért nem éri meg! Erkölcsileg visz a pusztulásba: az a családi hangulat, amely korábban jellemezte a falut, elveszett".
Egy gyöngyszem Pilisszántó, persze mindig lehet javítani dolgokon - fogalmaz Szőnyi, hozzátéve: önkormányzat jelenlegi vezetése úgy gazdálkodik, hogy eladja annak vagyonát. "Márpedig egy földet nem szabad eladni".
"Szomorú látni, ahogy a világ lesilányodott pénzkérdéssé. Sokan viszont hittel valljuk, a nemzet számára a Pilis egy templom, ahová a kellő tisztelettel és alázattal illik belépni, és nem kufárkodni a természeti értékeivel. Pilisszántó a kapuban áll, ide nagyon nem illik belerondítani és aprópénzre váltani hazánk erkölcsi természeti értékeit"
- magyarázta Szőnyi, "hiszen, ha megkaparom a Pilis felszínét gyönyörűbbnél gyönyörűbb, gyakran fel nem tárt történelem jön elő".
Vajon értékrendbeli különbségek miatt megtámadható egy beruházás? Szőnyi József szerint Isten nélkül csak a pénz marad, de nem lehet mindent pénzben mérni.



2017. március 12., vasárnap

Felébredtél? Igen! Akkor tedd a dolgod tovább! 20017.03.10.


Mi biztosak vagyunk abban, hogy végre FELÉBREDÜNK, és AKTIVAK leszünk az EGYÜTTes visszavételében a JOGOSITVÁNYAINKNAK. A Világ fölötti HATALOM ismét a miénk kell legyen, mert a "nyugat" és a "kelet" nem boldogul nélkülünk!!!
Ha FELISMERJÜK, hogy a Mi ERŐNK az IMÁVAL gyakorolható, és küldetésünk a SZERELMETES EGYSÉG bemutatása, - akkor megtörténik az "Esemény"...
Dr. Czeke András





Felébredtél? Igen! 
Akkor tedd a dolgod tovább!

20017.03.10.
Dr Czeke András



Edit Sütő:
Kedves FÉNYMUNKÁS Társaim! :) Ma reggel az az INFORMÁCIÓ jött, hogy holnap (március 12. vasárnap!) kell az András által javasolt IDŐPONTOKAT megelőzően, az első IMÁRA TÉRDEPLÉSt megvalósítani - mivel Tízmilliószoros Teremtő Nap és TeliHOLD IS egyben - mely még ERŐsebben felgyorsíthatja az ESEMÉNYT...! :)




Megcselekedtük!! 2017.03.11.


Hatalmasat léptünk, óriási gólt lőttünk a Fátylon túlra! Nagy dolgot cselekedtünk! És ami ezután következik, arra nagyon, de nagyon régóta vártunk már.


Megcselekedtük
2017. március 11., szombat

Írta: Barborik Annamária





…Amit közösen elértünk, az még csak a kezdet! Hatalmasat léptünk, óriási gólt lőttünk a Fátylon túlra! Nagy dolgot cselekedtünk! És ami ezután következik, arra nagyon, de nagyon régóta vártunk már. Győzött a Fény a bolygónkon! Igen, a mi bolygónkon, mert a Föld a MIÉNK!! Az ember kapta a Teremtőtől. És mi évezredek alatt átéltünk mindent, amit e földi lét adott nekünk. Örültünk, gyötrődtünk, harcoltunk egymással és magunkkal, szerettünk és gyűlöltünk, feladtuk majd újrakezdtük. De azt hiszem, végül tanultunk hibáinkból, és megismertük a kiutat. Megszerzett tudásunk pedig idáig vezetett bennünket, hogy mi a fényt választottuk! Hogy soha többé nem kérünk az elnyomásból! Mert itt és most a Felemelkedést választjuk! Ezt oly sokan és olyan erővel kértük a Forrástól, hogy Ő megadta nekünk a lehetőséget. A lehetőséget, hogy kivívjuk a szabadságunkat. Igen, nekünk kell kivívni. Nem másnak helyettünk, hanem nekünk, égi és Galaktikus erők támogatásával. Mert eddig nem voltunk szabadok, de most azok lehetünk. Ezt eddig csak nagyon kevesen tudták, mert a sötétség soha nem engedte, hogy napvilágra kerüljön a remény. Minden eszközzel elnyomták az igazságot, azt az igazságot, amit nekünk jogunk volt tudni. Hogy VAN, ÉS MINDIG IS VOLT VÁLASZTÁSUNK! Hogy nem kell engedelmeskednünk azoknak, akik helyettünk hozzák a minket érintő döntéseket. Elültették a tudatunkba, hogy bábok vagyunk, és hogy mi, kis emberek valójában nem tehetünk sokat a rendszer ellenében. És hogy ez a rendszer értünk működik, és a rosszat is azért kell elviselnünk, mert a rendszer igazából jobban tudja mi jó nekünk. De ez hazugság! Ez nem jó nekünk, mert MI szeretnénk meghozni a döntéseinket, és senkinek nincsen joga ezt elvenni tőlünk.

Eltakarták elölünk a fényt, átprogramozták tudatunkat, és mi bár éreztük, hogy az árnyéknál van szebb, jobb hely is, de elhinni nem mertük. Mert azt mondták. Pedig van jobb világ ennél. Azt is mondták, hogy Isten csakis kiválasztott embereken keresztül léphet velünk kapcsolatba. De ez sem igaz, mert a felsőbb énünk által mindannyian képesek vagyunk létrehozni a saját kapcsolódásunkat a Forrással. Mert ez a FORRÁS AKARATA! És végül több mint egy hete megtörtént a katarzis. Annyian meditáltunk a Földért, hogy a Naprendszerünk is megtisztult a negatív plazma túlnyomó részétől. És azóta tudjuk, bizonyosan TUDJUK, hogy Együtt képesek vagyunk kilépni az árnyékból a Fényre! Tudjuk, mert MEGTETTÜK! Nemcsak elértük, de meghaladtuk azt a bizonyos kritikus tömeget! Olyat cselekedtünk, közösen, vállvetve, mi magyarok együtt más nemzetekkel, hogy az Ég büszkén tekint le ránk! MEGCSELEKEDTÜK, ami a mi feladatunk volt!




És most valóban kinyílt az a bizonyos kapu, ami befogad bennünket, amin keresztül beléphetünk oda, ahova már egy jó ideje annyira áhítozunk belépni. Jézus is erről beszélt, ez az Új világ, amiről most Cobra azt mondja, készüljünk az Áttörésre! A Felemelkedett Mesterekkel, Asthar parancsnoki flottájával közösen, az Angyalok segítségével, mi, EMBEREK, történelmet írtunk! Olyan erőket mozgattunk, hogy az Eseményig hátralévő idő a felére csökkent.

 Ezért azt mondom, most már nem állhatunk meg! Most vasárnap tegyük meg újra, és március 15-én ismét tegyük meg majd újra, amit már egyszer megtettünk! És ne azért, mert félünk, hogy nem lesz meg ebben az évben az Esemény. A félelmeink csak elválasztanak a megvalósulástól. Hanem azért tegyük meg, mert érezzük az ízét a diadalnak, látjuk a fáradságos utunk után bennünket váró oázis szépségét, az ízét az örömnek és pezsgő érzését a SZABADSÁGUNKNAK! Érezd át, alkoss róla képet, erről legyen víziód, mert ez már a miénk! Ezt senki nem veheti el tőlünk, ha tovább dolgozunk rajta. 

Most teremtjük meg a jövőnket, és mi nagyon nagy harcosok vagyunk! Kitartóak és céltudatosak is vagyunk, mert a fókuszban az a világ ragyog, amiért dolgozunk. És az egy nagyon szép világ! És tele van szeretettel és fénnyel. És nincs több hazugság, nincs illúzió és nincs fátyol. A jobbik énünk van ott, aki már megszabadult a fájdalmaitól, téveszméitől és sértettségeitől. Aki már nem akar másokat bántani, aki nem a pénzben méri a szeretetet és hatalmat.

Fogjunk össze! Most vasárnap újra fogjunk össze, és meditáljunk úgy, hogy ismét megfelezzük az időt a felszabadulásunkig. Ne felejtsük el, mi emberek kellünk hozzá, hogy a világunk átalakuljon. És a bennünket támogató Fényerők mosolyogva néznek le ránk, mert dicsőítik a bátorságunkat!
A FÉNY GYŐZELME!









2017. március 9., csütörtök

Most föl ne add! - Milly 2017.03.09.


Sokan vannak, akiknek a türelme már fogytán. Elegük van abból, hogy nem szűnik a szenvedés a világban, vagy a saját életükben. A háttérhatalom még mindig éli a világát, legalábbis látszólag. Akik hisznek Istenben, régóta imádkoznak a segítségért, de még ők sem látják az alagút végét. Felmerül bennük a kérdés, miért nem segítenek az Égiek?  Akik ateistán gondolkodnak, a sok szörnyű esemény hatására könnyen eljuthatnak negatív gondolkodásig, végül depresszióig.  Előfordul, hogy egyesek még a Fény terjesztése érdekében végzett munkálkodásukat is feladják. Ezért írtam le a témával kapcsolatos gondolataimat.
Milly


Most föl ne add! 
Milly
2017.03.09.

Nem segítenek az égiek? Rengeteget segítenek az égiek. 

Többek között mutatják nekünk az utat. Vezetnek egyénileg, védelmeznek ... persze ha odafigyelsz és  megszívleled a tanácsokat. Képesek lehetünk rá, hogy megérezzük, meghalljuk, de ezt a képességet többnyire nekünk kell kifejlesztenünk, illetve előhívni magunkból. Mert ott van, csak el lett rejtve. 

Számtalan Égi üzenetben említették, hogy több esetben is megakadályozták a 3. világháború kitörését. Elkapták és hatástalanították a kilőtt atomrakétákat. 

Érdekes módon sok erőteljes napkitörés a Föld felé indult, és valahogy mégis elterelődött, vagy nem okozott komoly bajt. 

A Természet szennyezésével és pusztításával sem tudtunk akkora károkat okozni, mint az logikus lett volna. Vajon miért? 

Miért is kapjuk a láthatatlan segítséget?

Mert a mostani emberiség kiérdemelte, hogy tovább éljen, minden hibája ellenére, nem úgy, mint előttünk több civilizáció, melyek el lettek törölve a Föld felszínéről. Pedig azok között volt Atlantisz és Lemúria is. Hmmm... Talán mégsem olyan reménytelen a helyzetünk, mint gondolnánk a mostani események alapján?

A kozmikus törvények és a földi lelkekkel kötött szerződés szerint az Égieknek sürgős beavatkozásra nincs lehetőségük, csak abban az esetben, ha az emberiség vagy a bolygó egész létét fenyegeti komoly veszély. Mert szabad akaratot kaptunk. Cserébe azt vállaltuk, hogy "süketen és vakon" (vagyis nem látjuk és halljuk az Igazságot), a sötét hatalom igájában éljük  sok-sok életünket (a Mátrixban). 


Ezt vállaltuk leszületésünk előtt. A földi kemény megpróbáltatásokkal olyan lelki fejlődésen tudunk (tudtunk) keresztülmenni, és olyan csodálatos célokat lehet elérni, ami más bolygón nem lehetséges.

A háttérhatalom uralma és sötét tevékenységük valóban meg volt tervezve előre... mégpedig az égiek által, a Teremtő szándéka szerint. Mi is tudtuk előre, ha leszületünk, kemény prés alá fogunk kerülni, vagy éppen mi leszünk a prés... Mert álltunk már azon az oldalon is.... 

Mindez egy csodálatos teljesen egyedülálló célt szolgált... az emberiség különleges felemelkedését, mely az egész világegyetemre pozitív hatással lesz.  Ezért figyelnek minket nagy izgalommal a Földön kívülről, és nagy-nagy örömmel, mert látják, hogy milyen szépen tanulunk, fejlődünk, milyen keményen álljuk a sarat. Azt mondják hősök vagyunk, a világegyetem hősei.

Amíg az emberiség rezgésszintje és tudatossága nem éri el a megfelelő szintet, addig a látványos égi beavatkozások erőszaknak számítanának sokak szemében és rengeteg emberáldozatot okozna. Addig tehát a legfontosabb kitartani, és emelni, és tartani a magas rezgésszintünket. 

Ajánlatos töretlenül bízni az égiekben és magunkban, a vállalásunk sikerében! Ha föladnád, ez nem hozna jót. Kezdhetnéd újra az egészet, pedig már milyen jól előrehaladtál. Ezt ugye nem akarod?

Ne add föl! Soha ne add föl!

Őrizd a bizalmadat, hitedet!

Add át magad az égi vezetésnek, akkor hamarabb változik meg életed és a környezeted és akkor jobban fogod magad érezni.

Légy jó, mégha mások nem is! 
Tégy jót, mégha mások nem is! 

Nem válthatsz meg másokat, csak annyit tehetsz, amennyi nem húz vissza téged. Ne vedd magadra mások szenvedését! Végy példát az ápolónőkről. Teszik a dolgukat töretlenül. Mihez is kezdenénk nélkülük? Ilyen nagy szükség van a fénymunkásokra is. 

Bízzál, mégha mások nem is! Még akkor is, ha nem látszik most az eredménye! Ez nagyon fontos.

Mert amíg kitartasz, addig magadat is emeled, a többieket is, a szenvedőket is.... és az egész emberiségnek segítesz!

Az Esemény, amire várunk, már nagyon közel!  Mindenkire hatással lesz, ha akarja, ha nem. Az fogja beindítani a nagy változást, és új fejezete nyílik az emberiségnek. Mert az égiek nem hagynak magunkra. 

Milly






Az egyének rezgésének hatása 

- Egyetlen egyén, akinek az élete és a rezgései megfelelnek az optimizmus és azon hajlandóság energiájának, hogy tartózkodjon mások bírálatától
90.000 olyan ember negatív hatását ellensúlyozza, akik az alacsonyabb, gyengítő szintekre hangolódtak.

- Egyetlen olyan egyén, akinek az élete és a rezgései megfelelnek az élet egésze iránti színtiszta szeretet és tisztelet energiájának
750.000 olyan ember negatív hatását ellensúlyozza, akik az alacsonyabb, gyengítő szintekre hangolódtak.

- Egyetlen olyan egyén, akinek az élete és a rezgései megfelelnek a megvilágosodás, az üdvözült boldogság és a végtelen béke energiájának, 
10 millió olyan ember negatív hatását ellensúlyozza, akik az alacsonyabb, gyengítő szintekre hangolódtak
(hozzávetőlegesen 22 ilyen bölcs él napjainkban).

- Egyetlen olyan személy, akinek az élete és a rezgései megfelelnek a kegyelem, a testen túli tiszta Szellem energiájának a megosztottságtól mentes, tökéletes egység világában
70 millió olyan ember negatív hatását ellensúlyozza, akik az alacsonyabb gyengítő szintekre hangolódtak.
(hozzávetőlegesen 10 ilyen bölcs él napjainkban).