2015. február 24., kedd

A Galaxis vénjeinek üzenete


"Régi mestereitek vagyunk, s csak akkor lépünk fel az élet védelmében, amikor azt súlyos veszély fenyegeti... "
Ma olvastam el Kozsdi Tamás Megtalált kapcsolat című spirituális trilógiájának harmadik kötetét. Fantasztikus volt! Mivel a könyv napjainkban íródott, égi vezettetés alatt, ezért a Galaxis Vénjeinek üzenete nagyon is aktuális.
 Hajnalka Lőrincz




 A Galaxis vénjeinek üzenete


"Régi mestereitek vagyunk, s csak akkor lépünk fel az élet védelmében, amikor azt súlyos veszély fenyegeti. Mi nem azért vagyunk itt, hogy tanácsokat osztogassunk, s pláne nem hogy vészharangok legyünk. Mi azt rendeltük, hogy mesterségesen be fogunk avatkozni a teretekbe, drasztikusabban is, mint ahogy eddig tettük. Úgy találtuk, hogy most már védelmeznünk kell benneteket és az életteret is, amelyet ajándékba kaptatok. Védelmezzétek ti is az egyéni lelkeiteket, óvjátok a szeretteiteket és bízzatok rendületlenül a jóban, eközben a Föld struktúrájában mi hathatós és maradandó változást eszközlünk, mint párszor már az idők folyamán.

Nem szabad mindent elhinnetek amit láttok, vagy hallotok, azt viszont igen és ezerszeresen igen amit éreztek. A látványban sok szörnyűség lehet, megelevenedhet egyfajta végidő effektus is, ám ezek csak az úgynevezett vágyott szereplőknek lesznek fontosak, akik ki akarják élni magukat egy mesterséges végidő-játszmában. Egyik sem lesz igaz, egyik pillanat sem, mégis a történés teljes idejére minden külső döntés elvétetik az emberektől.


Elrendeltük, hogy a struktúra átrendezéséig nem befolyásolhatja az ember az élettér azon szegmenseit, amelyre mostanáig amúgy is leginkább csak veszélyt jelentett. Ezek alatt a földi téridő kapuk, ill. a légkör és a a bolygó körüli energia szférák fenntarthatóságának ellenőrzését, továbbá a Napból érkező jelsorok tiszta átvételét értjük.


Nem maradhat nyom nélkül az a tett, amit a bolygóval szembeni tudatlanság az egész emberi létforma ellen elkövetett, de mi sem engedjük meg, hogy a folyamatok szabadon, kontroll nélkül folytatódjanak, máskülönben el fogunk veszíteni egy bolygót, és rajta minden lelket és szellemet, amely felfoghatatlan veszteség lenne mind az emberiségnek, mind pedig a teljes galaxisnak.


A döntésünk megszületett. Kövessétek a belső hangotokat és ne féljetek ezért esetleg vakmerőbb, de mégis megnyugtató érzéssel párosuló lépéseket megtenni. Elsősorban a saját életetekért lépjetek, a többiről mi rendelkezünk. A többit mi indítjuk, szabályozzuk, és zárjuk le. Ti nem rendelkezhettek másról, csak a saját egyéni lelketek súlyáról és szerepéről, egészen addig, míg új feladataitokat nem ismeritek fel. Várjátok erről a belső jeleket. Kövessétek a szívetek hangját, mert a struktúra át fog rendeződni körülöttetek, és ebben meg kell találnotok az új helyeteket. 


 Egy nagyobb embertömeg csoport el lesz vezetve a térből, ők leginkább azok a lelkek, akik nem fogtak struktúrát, nem találtak helyet, vagy egyszerűen már nem érzik jól magukat a bőrükben. Nekik megváltás lesz a távozás, a széles, fényes kapu, melyet a tömeges átlépésükhöz egy időre megnyitunk számukra; mindez egy pillanat alatt történik meg, a külvilág számára szinte észrevétlenül.

Ezen túlmenően a virtuális világotok szegmenseiből több maradéktalanul eltűnik, s vele azok is, akik addig arra az időszeletre voltak kapcsolódva. Apró bárkák, s hajók indulnak el a térből kifelé, hogy a Föld tere egyszerre, nagymértékben könnyebbüljön meg, nem csak a hamis szándékoktól, hanem mindazoktól a lelkektől is, akik pusztító szándékkal, készakarva vagy épp véletlenül kerültek a Földre. Másodsorban tehát a bolygó lélektársadalmának egységét vagyunk hivatva megszervezni, visszaállítani. Ehhez társul az első döntés, mely magát a bolygó struktúráját hivatott átrendezni. 


A galaxisunk nagy tanácsa üdvözletét küldi minden földlakónak és kéri őket, hogy őrizzék meg a belső hangjuk vezérelte életvitelt, mert ezzel is lényegesen kevesebb kárt okoznak maguknak és a környezetüknek, mint ha szabadon egymástól vennék át az agresszív magatartás és céltalan előrehaladás formáit.


Bízunk az emberiség jobb irányú fejlődésében, ezért mindent meg is teszünk annak érdekében, hogy a kereteket biztosítsuk ehhez. Vigyázzatok magatokra, mi is vigyázunk rátok."


3 megjegyzés:

  1. Vigyázat!!! Máté evangéliumában ,a 7/ 13,14,15-ös bekezdések a "széles kapu"-ról szólnak,ami nem jó,mert,hogy " ..mert szoros az a kapu és keskeny az az út,mely az életre visz"
    És figyelmeztet továbbá a hamis tanítókra!!! Figyeljetek kedves emberek!!! Nem kell mindennek bedőlni! Vigyázzatok :) Olvassátok figyelmesen a Bibliát és akkor nem lesztek céltalanul a földön és nem tudnak eltéríteni akkor a helyes úttól...amit CSAK a BIBLIÁBAN találtok meg

    VálaszTörlés
  2. Köszönjük, már vártuk az üzenetüket! Kis csoportunk készen áll

    VálaszTörlés
  3. Jó lenne hinni ezeknek az igéreteknek . De miért várakoztatnák meg a Földet látogatásukkal ? Lassan szükül az élettér a Földön . Ha egy felsőbb rendű inteligencia üzenete ez akkor már ne várakoztasson bennünket tovább !Tisztelettel :holdfny .

    VálaszTörlés