Azonban az igazi rejtély a
koronánkat illetőn – és amitől valóban egyedülálló az egész Földön – az az, hogy
beleépítettek 12 úgynevezett „beszélő,
gondolatrezgésre hajlamos követ”.
A magyar Szent Korona igazi rejtélye
Az utóbbi időkben egyre többen
foglalkoznak a koronakutatással, azaz próbálják megfejteni a Szent Koronánk
rejtélyét. Azzal ugyanis szinte mindenki egyetért, hogy valami titokzatosság
bizony erősen körüllengi „őszentségét”.
Elméletek
A Szent Korona történetével
kapcsolatban két fő vonalra oszthatók a vélemények. Az egyik csoport szerint
István királyt nem
ezzel a koronával koronázták meg, azaz az államalapításnak sincs hozzá
semmi köze. Ezen elmélet szerint a korona két fő részből áll, egy latin részből
(lévén, hogy latin nyelvű feliratok vannak rajta), amit nem tudják, hogy ki és
mikor készíttetett, valamint egy görög részből (görög nyelvű feliratokkal),
amelyet VII. Dukász Mihály bizánci császár adományozott I. Gézának. S mivel
Dukász Mihály az 1070-es években uralkodott, így István király sem viselhette
azt.
A másik csoport véleménye szerint
azonban eleve ezt
a koronát küldte II. Szilveszter pápa
István koronázásához. Általában a köznapi életben is erre a koronára mondják,
hogy Szent István koronája. Az eredeti koronán azonban valószínűleg nem
ugyanazok a zománcképek szerepeltek, mint ma, néhányat azóta kicseréltek. Révai
Péter koronaőr állítása szerint a Korona hátulján - a mai Dukász kép helyén -
eredetileg egy Mária kép volt. Pap Gábor elemzése szerint pedig Konstantin
helyén Atilla, ugyanakkor Géza helyén Buda képe kellett hogy álljon. Mivel tehát
a Dukász kép később került a koronára, az eredetileg sokkal hamarabb is
elkészülhetett, s Istvánt is megkoronázhatták vele.
Mint látható, a kétféle elmélet
szöges ellentéte egymásnak. Márpedig mi van, ha mindenkinek igaza van, az egyik
tábornak is, meg a másik tábornak is.
Hiszen minden elmélet kialakulásához kell, hogy annak legyen valamilyen
alapja.
A Magyar Szent Korona
ábrázolása a Fugger-Krónikában
Megválaszolatlan kérdések
Először azonban tekintsük végig,
hogy a legnevesebb koronaszakértők vizsgálata milyen fontos részleteket tárt már
fel.
A magyarok koronája minden jegyében
közép-ázsiai jegyeket mutat. Ezt igazolta Csomor
Lajos igen összetett, kormeghatározó összehasonlító, néprajzi,
művészettörténeti, mitológiai, ötvöstechnikai elemzése is. Ennek során
megállapította, hogy a korona nem lehet sem bizánci, sem dél-, nyugat-, vagy
észak-európai készítésű. A zománcképeken használt technika miatt nagy
biztonsággal állítható, hogy a korona csak
kaukázusi ötvösműhelyben készülhetett. Ha ez így van, akkor vajon kinek
a számára készült és hogyan került a magyarokhoz?
Pap Gábor kiváló kutatónk hívta
fel a figyelmet arra, hogy a Szent Koronának nagyon fontos képi programja van,
ami a tárgy teljes egészére kiterjed. Ez a tény a kutatókat arra engedi
következtetni, hogy semmiképp sem készülhetett két különálló koronából. De vajon
ki és mikor tervezte meg ezt a képi programot?
Csomor állítása szerint a Szent
Korona előbb hun, majd avar tulajdonban volt, később a Frank Birodalomba került.
Nagy Károlyék hadjáratai során tonnaszámra hordták ki az avaroktól elrabolt
aranyat, s a kutatások szerint a magyar korona is közöttük volt. Valószínűleg
ezzel koronázták meg aztán Nagy Károlyt is, aki annyira ragaszkodott ehhez az
ereklyéhez, hogy halála után is azzal együtt temették el. III. Ottó német-római
császár szabadította ki a föld alól, s ő vitette el Rómába II. Szilveszter
pápának, aki majdan Istvánnak adta azt. De vajon miért
adta a pápa a magyaroknak a koronát, holott a lengyelek már korábban
szintén bejelentették ugyanezen irányú igényüket?
1038. augusztusában István király
az országot a Szent Korona képében Szűz Máriának ajánlotta fel. Ez egy Ég és
Föld között megkötött szerződés, amely értelmében a Kárpát- medence a korona
tulajdonává vált. Részben ez a szerződés magyarázza a korona szentségét is. De
valószínűleg valami többről lehet szó, hiszen a szent jelzőt semmire sem szokták
ok nélkül ráragasztani. Márpedig a magyar korona mindig is szent volt, már
azelőtt is, hogy a pápa megáldotta volna. Sőt, a pápa abszolút nem is diszponál
a korona szentsége fölött. Felvetődik a kérdés, hogy akkor vajon
mi adja a magyar korona szentségét?
A Szent Korona a II. világháború
végén az amerikaiak kezébe került, s majd csak 1978-ban szolgáltatták vissza
nemzetünknek. Sajnos sokáig csak múzeumi tárgyként mutogatták, míg végül a
jelenlegi helyére, a Parlamentbe nem került. Holott a közjogban a magyar korona
– a világon teljesen egyedülálló módon – sohasem számított tárgynak, sokkal
inkább élő minőségnek, közjogi méltóságnak. Míg más országokban az uralkodóknak
választottak koronát, addig nálunk mindig fordítva történt, a korona választott
magának királyt. De vajon
mi lehet az oka, hogy Magyarországon minden jog a Szent Koronához, mint
személyhez kapcsolódik?
Szintén Pap Gábor mutat rá arra
is, hogy a koronáknak többféle csoportja van. Vannak un. házi
koronák, melyeket akár hétköznap is a fejükre tehettek az uralkodók,
vannak országló
koronák, melyeket csak ünnepnapokon volt szokás hordani, illetve van egy
harmadik csoport, a beavató
korona, amelyből azonban a legújabb történelemből csak egyet ismerünk, a
magyar Szent Koronát. Ezt a típust csak egyetlen egyszer használhatta a király,
s miután a beavató szertartás véget ért, a koronát el is zárták egészen a
következő koronázásig. Márpedig ha a Szent Korona ilyen beavató korona, vajon
az ereklye milyen tulajdonsága, összetevője eredményezi ezt a képességét?
Továbbá honnan, kitől és milyen módon kaphat beavatást az
ereklye viselője?
Osztyák-szamojéd (szölkup) sámán agancsos vaskoronája és a
Magyar Szent Korona
Lehetséges válaszok
Az ősi rovósámánjaink által írt
feljegyzésekben - az Arvisurákban - többen is említést tesznek a Szent Korona
eredetére vonatkozóan. Ezen feljegyzések szerint a ma is ismert ereklyénk három
különböző korona igen
gondosan megtervezett és kivitelezett összedolgozásával készült, és éppen ebből
ered a hármassága, ugyanakkor egyik rejtélye is. Az első és egyben legrégebbi az
aranykeresztes, oldalfüggős, drágakövekkel telerakott, tömör arany Uruki
sámánkorona, amely az ősmagyar, feltétel nélküli szeretet vallását
képviseli. Ez jelenti a leges-legnagyobb értéket, hiszen annak idején ezt maga
Gilgames készíttette (a feljegyzések szerint Gilgames Kr.e. 3578-ban született).
Ám az iszlám erőszakos hittérítése és nyomása miatt, jogutódként, az Álmos- és
Lebéd-házi fejedelmeknek ajándékozták, s később számos történelmi személyünket
koronáztak meg vele. Másik a Dukász
Mihálytól kapott zománcképes
korona, amely a Bizánci egyházat képviseli, s a harmadik a pápától kapott liliomos
aranykorona, ami értelemszerűen a Római egyházat képviseli. Azzal a
céllal dolgozták össze eggyé, hogy ily módon is hirdessék:
hazánkban minden vallásnak békésen meg kell férnie egymás
mellett! Hiszen Isten csak
egy van, és egyik vallás sem közösítheti ki a maga számára. Ez egykor köztudott
volt az Ős-Magyar Egyház tagjai között, épp ezért fogadtak maguk közé bárkit,
fajától, nemétől és vallásától függetlenül.
A Gilgames-korona
Első királyunk, István idején még
nem volt meg ez a hármas koronánk. Létezett azonban az a tömör arany, sok-sok
drágakővel díszített uruki korona, melyet a Nimród-Gilgames-Árpád vérvonalbeli
fejedelmek koronázásához mindig
is használtak.
Az ősi feljegyzések megemlítik,
hogy miután Jézus Harapi
Birodalmából, az indus-völgyi tanulmányútjáról visszatért, utána beavatott
fejedelemként Nippurban Krisztussá, Urukban pedig királlyá koronázták, mégpedig
ezzel a bizonyos uruki zikkuratban őrzött Gilgames koronával.
Érdekes adalékokkal szolgál az
Arvisura a Gilgames-korona kapcsán Romulus és Rémus történetéhez is. Eszerint
Romulust a görögök elleni győzelmét
követően az uruki hagyományok szerint ezzel a koronával királlyá koronázták,
mivel az etruszkok tisztában voltak vele, hogy Romulus és Rémus széki-hun
származásúak, s hogy Nimród családjának Gilgames-ágából származnak. Így lett
Romulus Róma első királya, Rémus pedig a helyettese. Kr. e. 753. július 1-jén
vezették be a királyságot, s ezután még 6 etruszk királyt választottak és
koronáztak meg ezzel az ereklyével.
De még számos más, neves
történelmi személy is ettől a koronától kapott beavatást. Amikor a hunok az
ellenálló itáliai városokat 452-ben földig lerombolták, a hadisarcot
vállalóknak és az etruszk városoknak megkegyelmeztek. A rasna-szövetségbeli
etruszk vitézek Atilláék mellé álltak és olyan hatalmas hadsereg szerveződött,
hogy Róma népe megdermedt a látványától. „Mikor
a város közelébe értek, a hadjárat következő napján az úzok kerültek napos
szolgálatba. Mivel Éciusz ekkor is megfutamodott, az Alba-hegység síkul és oskus
lovasai ellepték a veji Szent-ligeteket. Magukkal hozták Gilgames koronáját és
az Arnó-nemzetség Atillát az eljövendő “Világ-Urává” koronázta”.
István király koronázása
István király idején tehát még
csak a Gilgames-korona volt meg, illetve ekkor került a magyarokhoz az a
liliomos aranykorona, amelyet úgymond a pápa küldött Istvánnak. Erről a
koronáról azonban nem árt tudni, hogy az valójában a rokon Rasna
Szövetség tulajdona volt. Hogy ez mit is jelent pontosan, a következőket
kell tisztán látnunk:
Kr.e. 1700 körül, a Fekete-tenger
északi részéről Rasna avar fejedelem vezetésével 12 törzs érkezett Erdélyen és
az Eszter (Ister) félszigeten keresztül az „Apó” síkságra, a későbbi Pó
folyóhoz. Később, Kr.e. 1480-1465 között Arnó avar vezér vezetésével újabb 12
család érkezett ide, és együttesen alapították meg a Rasna Szövetséget, amely
Kr.e. 1145 után élte a fénykorát. Az etruszkok oly nagyot alkottak a
bronzgyártás, szobrászat és festészet terén, mint addig még egyik nép sem. Ennek
is köszönhető, hogy Rómától Kr.e. 88-ban állampolgári jogot kaptak.
Ennek a szövetségnek a tulajdonát
képezte tehát a liliomos aranykorona, amit később Fekete-Arnó családja a
pápaságnak adományozott. Ezt kifejezetten azzal a céllal őrizgették, hogy ha
egyszer a Jász-síkságon királlyá akarnak koronázni valakit, akkor a szertartást
ezzel a rejtegetett avar lugal-koronával lehessen elvégezni. Géza fejedelem
idején a Budavári Beavatott Központ azt a parancsot adta Turu-Domonkosnak
(későbbi nevén Domonkos érseknek), hogy egyházi továbbképzés céljából menjen el
Rómába. Ott ismerkedett meg egy Béla nevezetű férfival, aki a Vatikán
könyvtárosa, s egyben az avar nemzetiség kanonokja volt. Az ő segítségével
tettek lépéseket ahhoz, hogy Vajk-István részére a pápai királyi koronát
elnyerjék. II. Szilveszter pápától ehhez ígéretet is kaptak. Ugyanakkor a
lengyelek is jelentkeztek királyi koronáért.
Még mielőtt a pápa koronát küldött
volna Magyarországra, Istvánt 1000. augusztus 20-án magyar királlyá koronázták az
Uruki aranykoronával. A
koronázás másnapján Domonkos érsek visszaindult Rómába, hogy II. Szilveszter
kíséretében részt vehessenek a Ravennában tartandó zsinaton. Magukkal vitték a
Gilgames-koronát is, amelyet II. Szilveszter ott megáldott. Mivel II.
Szilveszter is beavatott volt, szinte megdermedt a sok drágakővel ékesített
színarany korona kisugárzásától. Ez az uruki
korona telepatikus parancsa irányította
II. Szilvesztert döntése meghozatalában, mely döntés szerint a liliomos korona
Esztergomba került, s nem Lengyelországba.
Miután megkaptuk a liliomos
koronát, 1001.
augusztus 20-án Istvánt ismét megkoronázták, immár a pápától hozott
koronával. Igen figyelemreméltó az a szertartási leírás, amit az Arvisurákban
feljegyeztek István keresztény királlyá történő koronázásáról.
„Ekkor
ráadták Istvánra az apostoli pántokkal ellátott palástot… Utána István beült az
Ordoszból hozott aranyozott királyi székbe és Domonkos a fejére tette az Úr
városbéli, majd föléje a
liliomos királyi koronát.”
Mint az a fenti idézetből kiderül,
valamilyen okból kifolyólag a liliomos korona valamivel bővebb volt a másiknál,
talán éppen azért, hogy a két koronát egymásra lehessen illeszteni. De
mindenképpen fontos lehetett, hogy az
uruki korona ekkor is a király fejére kerüljön, hiszen anélkül nem
valósulhatott volna meg a
második beavatási szertartás. Ezek után el
lehet gondolkodni azon, hogy Istvánnak milyen nagy volumenű feladatot kellett
véghezvinnie, hogy két ilyen beavatásra is szüksége volt. (De mint látni fogjuk
I. Lászlónak szintén.)
A hármas korona
elkészítése
Amikor Géza 1077. április 25-én
elhunyt, László kiskirály nem akarta magát megkoronáztatni, illetve a fejébe
vette, hogy csak akkor koronáztatja meg magát, ha Salamon király már nem él. De
a tizedesek intézménye 1077. május 1-én az uruki Gilgames-koronával királlyá
koronázta. Ekkor döntötték el a hármas királyi koronának az összeszerelését,
amellyel Dajka beavatott
aranyművest bízták meg.
Dajka ekkor Magyarka Beavatott Központban tevékenykedett. Magyarka körülbelül a
mai Tbiliszi területén volt, azaz a
Kaukázus vidékén. Ez a leírás pedig tökéletesen fedi Csomor Lajos
állítását a korona keletkezési helyét illetően.
„A Dukász Mihály által küldött bizánci koronát volt ideje Dajka beavatott
aranyművesnek a beszélő köveink gondos elrendezésével a Fekete-Arnó által
Rómából és Firenze városából elhozott koronával, a Gilgames pántokkal és az
Ibos-csillagra (Kr. e. 3970-ben) néző beavatott kereszttel összeszerelni. A
Korona drágakövei közé Dajka beavatott azért rejtette el a beszélő,
gondolatrezgésre hajlamos kövecskéket, hogy azok a 24 Hun Törzsszövetség
beavatottjainak gondolatrezgéseit átadják”.
Mint az a fenti idézetből is
kitűnik, Dajka sámán és aranyművesei nagyon aprólékos és precíz tervezés után
készítették el az ereklyét. Azaz valószínűleg ő volt annak a képi programnak a
megalkotója, mely programot Pap Gábor művészettörténész olyan kiválóan
felfedett.
István-Vajk és Imre hercegek
szentté avatása után László királyunk immár hajlandó volt magát az új Szent
Koronával megkoronáztatni, miután Salamon Pólában vízbe fúlt. Így került sor
1087-ben a jelenlegi Szent-Koronánk használatára, mivel László királyunkat a
nemesi rendek is királlyá koronázták vele.
„Kálmán király a
KÁLL-tanácsban elfogadta a „Koronaelméletet”, ami szerint: a Föld, Életjog,
Termés, Bölcsesség és Béke biztosítéka a mi hármas koronánk, amely Gilgames
abroncspántos, a római Fekete-Arnó féle és a bizánci koronából lett
összeállítva”.
Mindezeket figyelembe véve
világossá válhat, hogy miért is van némi igazság alapja mindkét elméletnek a
korona eredetére vonatkozóan. Hiszen akik tagadják azt, hogy a Szent Koronánkkal
koronázták volna meg Istvánt, valóban igazuk lehet annyiban, hogy akkor még nem
volt meg a jelenlegi formájában. Akik viszont ennek fordítottját állítják,
szintén jogosan teszik azt, hiszen ha még nem is volt egybeötvözve, de
külön-külön mégiscsak az István fejére került mind a Gilgames korona, mind a
liliomos etruszk korona is. Márpedig az egész ceremónia lényege a beavatásban
rejlik, azt pedig István így is megkapta.
Azért így is marad még néhány
nyitott kérdés, hiszen a Szent Korona képei közül valószínűleg valóban
kicseréltek néhányat. Márpedig ha ezt valaki tudatosan tette, akkor annak nem
volt más célja, mint hogy azt a bizonyos képi programot megváltoztassa, s vele
együtt talán az egész magyar nemzet sorsát is. Érdemes elgondolkodni rajta, hogy
ez vajon kinek állt érdekében, s hogy tehetünk-e ellene valamit?
Másik dolog, hogy a feljegyzések
szerint a Gilgames koronából – a szent köveket leszámítva – csak kevés
aranyrészt használtak fel a beavatott aranyművesek. Olyannyira, hogy a „maradék”
koronát még a későbbiekben is használták kisfejedelmek megkoronázására. Vajon
hol van most ez a bizonyos maradék Gilgames-korona, s nem lehet-e még fontos
szerepe, ha egyszer majd előkerül?
A beszélő kövek
Azonban az igazi rejtély a
koronánkat illetőn – és amitől valóban egyedülálló az egész Földön – az az, hogy
beleépítettek 12 úgynevezett „beszélő,
gondolatrezgésre hajlamos követ”. Ezek
a kövek a Szíriusz-rendszerből, Arvisura-Anyahita hozományaként kerültek
Ataiszra, Kr. e. 8508-ban.
„Ataisz
süllyedésekor, a nagy földindulás, tengerháborgás, égszakadás alkalmával csak
azok a hajók menekültek meg, amelyeken Joli-Tórem boglárjai voltak elrejtve”.
Azaz mind a tizenkét követ
kimenekítették a süllyedő szigetről, s azok mind valamely ataiszi
gyarmatbirodalomra kerültek.
Az első kő - Kr.
e. 4040-ben Agabához került Ordoszba (mai Kína északi része, Baoto), aki
újjászervezte a 24 Hun Törzsszövetséget.
„Az agabák Ataisz pusztulásakor a mai Kína keleti részén értek partot, s
telepedtek meg. Mikor a kinajok nyomása miatt veszélyessé vált a helyzet, Agaba
lánya, Ibolya a titkok szentélyében a beszélő bogláron keresztül Joli-Tóremhez
fordult, hogy mitévők legyenek. Ekkor a bogláros menyasszonyi fejdísz
megszólalt: Rakjatok meg három hajót mindenfélével és menjetek el Ordoszba, ahol
békesség és boldogság vár rátok!"
Agaba legkisebb lánya, Piroska örökölte édesanyjától az Ataiszból származó
bogláros fejdíszt, melynek legékesebb köve minden almafavirágzáskor – mikoris az
esküvőket tartották – beszélni kezdett és elmondta, hogy holdtöltéig mit hoz a
jövő. Ezt a beszédet azonban csak a menyasszony és a vőlegény hallhatták. Máskor
mindig őriznie kellett valakinek. A beszélő bogláros fejdísz a 24 Hun
Törzsszövetség egyik törzséhez, az úzokhoz került. Minden negyedik évben egy
kegyhelyet kellett építeniük, mert ha nem kerül minden negyedik évben új helyre
a boglár, akkor elveszti a beszélő képességét s így megszűnik az összeköttetés a
bolygó szelleme és az emberek között. Ezt mindig nagy titokban tartották, és még
fegyveresen is őrizték. Agaba fősámán szintén a bogláros fejdíszhez fordult, ha
valamiben fontos döntést kellett hoznia.
A
második kő - Bogács
kalandozásakor került Kuszkó Birodalmából (mai Peru területéről, Cuscoból) az
ordoszi Beavatott Központba Kr. e. 1695-ben.
„Amikor Csaba Kr. e. 1695-ben rokonlátogatást tett az indijóknál,
visszatértükkor Lia fejedelmi leány is velük tartott. Az apja ekkor úgy
határozott, hogy a leányával elküldi Ordoszba Joli-Tórem kövének mását, hadd
éltesse ez is a két nép összetartozásának tudatát. Ordoszban nagyon megörültek a
második beszélő boglárnak. Mivel a Csaba féle elődök hajóútjai közben több
beszélő kő került a 24 Hun Törzsszövetség birtokába, ennek cseréje Hétváros
Nagyszaláján történt.”
A harmadik,
negyedik, ötödik kő - Gilgames
ajándéka volt Aranka, Erzsébet és Mari úz származású leányoknak, akik a kérésére
a legtöbb fiút szülték neki.
„A legnagyobb erejű gondolatrezgés követ Gilgames örökölte a vitézségéért Árpád
kőfaragó fejedelem révén. Gilgames ezt a fején hordta egy tündöklő hármas
koronába építve Az Özönvizek után Gilgames király sok beszélő követ adományozott
az ordoszi uralkodóházak részére”.
A hetedik,
nyolcadik, kilencedik és tizedik köveket
- amelyek Nimród, Gizella, Sangi és Khadafi kövei voltak - a Karnaki Beavatott
Központban őrizték. Később, Kr. e. 625-626-ban Paszametik fáraó Ordoszba
szállítatta a saka-szkítákkal.
„Amikor a medvés hegyek és az oroszlános sivatag birodalmába mentek
kalandozásra, a fejdíszt is magukkal vitték. Az összeházasulandó fiatalok mindig
ezen fejdísszel esküdtek örök hűséget. Mindig az a pár vitte magával Pintorba,
Úrba, Urukba vagy Susára, akik legutóbb esküdtek a bogláros fejdísz alatt."
A tizenegyedik kő -
a szavárd-magyarok tulajdona volt, Aracsilla kincseiből.
A tizenkettedik kő -
sokáig az avar törzs tulajdonát képezte. A székely Zalán, akinek a legnagyobb
leánya II. Mihály görög császár udvarába ment férjhez 821-ben a Piroska-köves
hercegnői koronát magával vitte. De amikor Szent László leányának megkérték a
kezét a görög császár fia részére, a keresztelőjén - mivel Bizáncban újból
megkeresztelték - ajándékba kapta, ennek kapcsán ismét visszakerült a szent kő a
Gilgames-koronába.
Ibolya kövét Agaba és a fősámáni dinasztiák révén hozta magával Buda,
aki 435-től kezdve Budavár
alsó-világát és a fősámáni palotát felépíttette.
Csaba köve, amit Kuszkó birodalma adott ajándékba, Atilla
legkisebb fia, Csaba birtokába került
453-ban, s azóta is a székelyek tulajdonában volt. Mindhárom követ Domonkos
érsek juttatta a korona
kincsestárába, amellyel a királyokat, majd később a magyar kisfejedelmi
személyeket megkoronázták, illetve beavatták.
A Gilgames ajándékaként Arankához,
Erzsébethez és Marihoz került köveket Madaj-asszony,
Árpád, Gyula, és Kurszán nagyanyja hozta magával a Van-tó birodalmából és azokat
a Gilgames eredetű koronába helyezték.
A Kr.e. 625-ben Karnakból elhozott kövek a Havaruti Nagyszala emlékeként
kerültek átadásra Paszamatik egyiptomi fáraó igazságérzetéből, amelyeket aztán a
saka-szkíták az uruki-mani keresztény egyháznak ajándékoztak. Innen a kövek Aracsilla,
Embavér, Abacil és Emese révén
kerültek a Magyar Törzsszövetség tulajdonába.
A szavárd-magyarok kövét Dajka
aranyműves hozta
Vasvárra és adta ajándékba Lam hercegnek.
Piroska kövét Szent
László lánya ajándékozta a
bizánci császári udvarból édesapjának, aki a jelenlegi királyi koronát
összeszereltette.
Így 6 darab 24 hun
törzsszövetségi és 6 darab magyar törzsszövetségi beszélő kő díszíti a Dajka
aranyműves által összeszerelt királyi koronánkat.
A beavatás
Mint az a „beszélő,
gondolatrezgésre hajlamos” elnevezésből
is sejthető, a Szent Korona kövei nem akármilyen tulajdonságokkal rendelkeznek.
A korona viselője (aki csakis beavatott lehetett) ugyanis telepatikus
kapcsolatba került általuk a felső világ bizonyos szellemeivel. És
hogy ez hogyan lehetséges?
Nos, a korona, illetve a
beléépített szent kövek más bolygó-rendszerből, (vagy inkább rendszerekből)
származnak, ezért azok egyfajta idő- vagy fluidszálas összeköttetésben állnak
annak bizonyos magas szintű szellemi lényeivel. A fluidszálak az egész világot
áthálózzák. Ez az időszál bennünket is folytonosan összeköt a Teremtőnkkel. A
látók számára ez egy ezüstszínű, vékony szálnak látszik, melyet testen kívüli
élmények során is lehet látni. Ezen keresztül kommunikálni is lehet, méghozzá a
távolságtól függetlenül, és időkésedelem nélkül. Ezért ha valaki a koronát a
fejére helyezi, akkor gyakorlatilag bizonyos kommunikációs csatorna nyílik meg a
számára, melyen keresztül kapcsolatba kerül a másik végponttal, ahonnan fontos
információkhoz juthat, mi több, egyfajta
beavatást is kap. Ehhez
azonban feltétlenül szükséges, hogy a korona viselője maga is magas fokú
beavatott legyen, mivel csak akkor képes elviselni azt a magas
rezgésszintet, ami ilyenkor keletkezik.
Akadtak már néhányan a
történelmünk során – főként, amikor éppen idegen kezekben volt az ereklyénk –
akik játékból a fejükre próbálták azt. Nem véletlen - s ezt történelmi adatok
igazolják - hogy ezen emberek többsége meghalt, de legalábbis megőrült tőle. A
Habsburg dinasztia uralma idején ez még némelyik királyunkkal is előfordult,
hisz ők még nem álltak megfelelő fejlettségi szinten egy ilyen erős beavatáshoz,
s mivel nem bírták a magas rezgésszintet, bizony alaposan meghibbantak. Ilyen
volt pl. II. Rudolf vagy V. Ferdinánd is. Olyan botrányosan meghülyültek, hogy
szabályosan le kellett őket mondatni.
Pap Gábor kiválóan rámutat arra
is, hogy a Korona tetején lévő kereszt egyfajta antenna szerepét
tölti be, míg az alján lévő csüngők pedig a földelését.
Ehhez tartozik még az is, hogy a beavatást kapó, és az azt végző személy – tehát
a király és az esztergomi érsek – mindig speciális öltözékben volt ilyenkor.
Maga az előkészítő szertartás is egy bonyodalmas procedúra volt, s annak volt
egy titkos része, melynek során a királyt felszentelt vízzel fürdették le, majd
szentelt olajokkal kenték be. A királyi öltözékhez tartozott a palást, egy pár
kesztyű, valamint egy pár saru. Ezek mind aranyszövésűek voltak, azaz jó
vezetők, hisz egyfajta védőöltözék szerepét
kellett ellátniuk. A magyar király a beavatása során ugyanis óriási mennyiségű
energiát kapott a Teremtőtől.
Ez a magyarázata, hogy a magyar királyokat miért istenfiúi
minőségben tűnteti fel számos
forrás. Ezért tett Dajka pantokrátor-képet a korona tetejére, mert az ilyen
koronaalak azt jelenti, hogy e fölött az uralkodó
felett már csak az Isten áll, s
ő – lévén, hogy maga is beavatott volt - ezzel tökéletesen tisztában volt. Éppen
a fentiek miatt a szertartások megtartásának nagyon merev szabályai voltak.
Hiszen a koronázást csak a Szent Koronával, csak az esztergomi érsek – aki maga
is beavatott – által, csak Fehérváron és csakis bizonyos ünnepnapon, azaz
bizonyos időpontban lehetett megtartani. Bármely feltétel hiánya estén a
beavatás nem történhetett meg. Mivel pedig az energiák eloszlása sem térben, sem
időben nem egyenlő, így teljesen érthető ez a kötöttség.
Tehát a beavatás legfőbb, sőt elengedhetetlen
kellékei sokkal inkább ezek a beszélő kövek voltak,
mintsem maguk a koronák. Amíg a Gilgames koronába voltak beépítve a kövek, addig
mindenképpen azzal koronázták meg a beavatandó személyt (mint pl. Gilgames,
Jézus, Romulus, Atilla esetében). Mikor már a másik, etruszk liliomos korona is
a birtokunkban volt, a szertartást akkor is úgy végezték el, hogy a liliomos
korona alatt a király fejére helyezték a Gilgames koronát is, hiszen akkor is a
kövek nyitották meg a csatornát. Így koronázták meg Istvánt és először László
királyunkat is. Majd mikor Dajka megalkotta a Szent Koronát, abba átkerültek a
szent kövek is, ebből kifolyólag többé nem volt szükség többszörös szertartásra,
vagy arra, hogy egyszerre két ereklyét is használjanak a beavatáshoz.
Információs kristályok
Sokak számára bizonyára túl
hihetetlennek tűnik az, hogy egy „közönséges” kő ilyen tulajdonságokkal bírjon.
Azok számára talán érdemes elgondolkodni azon, hogy a kristály bizony már
manapság is ott található a tudományos fejlődés előterében. Tulajdonságainak
köszönhetően megbújik minden modern számítógépben, elektronikus,
telekommunikációs és tömegkommunikációs berendezésünkben. A kristályok olyan
lények, akik rezgéseket képesek fogadni és küldeni, sőt komplikált
elektromágneses hullámokat is, így az emberi gondolatokat és érzelmeket is.
Gondolatainkkal be is lehet programozni a kristályokat. Bizonyos számítógépes
segítséggel végzett kísérletek bebizonyították, hogy a kristályok képesek
gondolatok és érzések megtartására és azok továbbküldésére.
Frank Dorland kristálykutató
szerint a kristályoknak több olyan tulajdonsága is van, amelyeket ma még nem
értünk és még számos nagy horderejű felfedezés várat magára ezzel kapcsolatban.
Úgy látja, hogy a természetes kvarckristály képes visszatükrözni a saját tudati
állapotunkat, tudatalatti, illetve tudattalan gondolatainkat a felszínre hozni,
homályos intuíciókat gerjeszteni, és lehetővé tenni számunkra, hogy hozzáférjünk
a távoli múlt elfeledett tudásához. Hite szerint a kvarckristály segíthet a
gyógyításban is. Dorland szerint „Miután a
kristály állandó anyag, melyet sem az idő, sem a természetes kopás nem fenyeget,
a kristályban tárolt adatok talán ezredévekre aktívak maradhatnak.”
Analógia
Az őslakos
amerikaiak között él - és apáról fiúra száll - egy titkos tanítás. Eszerint a
Földünk egy
12
bolygóból álló kozmikus család egyik
tagja. Ezek a planéták bár nem is egy naprendszerben vannak, azonban valamennyi
hozzánk hasonló embereknek ad otthont. Ám ahány planéta, annyiféle fejlettségi
szinten állnak a lakói, és ezek közül – s ez talán nem is meglepő – a Földünk a
legfejletlenebb. Központi, vagyis legfejlettebb bolygójuk a Szíriusz-rendszer
negyedik bolygója.
A többi bolygók mindegyike vette
felgyülemlett tudását, és a világ keletkezéséről, az emberiség fejlődéséről
szóló, valamint egyéb – az emberiség előrelépéséhez szükséges – információkat
egy-egy kristálykoponyába, azaz egy-egy „holografikus számítógépbe” táplálta.
Sőt létrehoztak egy 13.
nagyobb kristályt is, ami
pedig valamennyiük kollektív tudását tartalmazta, majd a Földre küldték azokat.
Állítólag ennek köszönhető, hogy felépültek a legnagyobb civilizációink: Lemuria,
Mu, Mieyhun (=Ataisz) és Atlantisz.
A koponyák tudását a beavatottak arra
használták fel, hogy nagy misztikus iskolákat hozzanak létre, majd szélesebb
körben is terjesszék a tanokat. A kristályokat először az olmékok őrizték egy
piramis belsejében, majd a majákhoz és az aztékokhoz került. A spanyol
inkvizítoroknak azonban jobban fájt a foguk ezekre a kristályokra, mint az
összes aranyra együttvéve, ezért az indián beavatottak elmenekítették, és a Föld
különböző pontjaira vitték őket.
A koponyáknak egészen addig távol kell lenniük
egymástól, míg az emberiség el nem ér egy bizonyos fejlettségi szintet. Ha
azonban egyszer odajutunk, akkor a kristályokat ismét összegyűjtik, s akkor
valami fenomenális változás és előrelépés fog beállni a földi emberiség
életében.
Ha figyelmesen összevetjük a
koponyakristályok, illetve a koronakristályok történeteit, érdekes
összefüggéseket vehetünk észre.
Az első, s talán legfontosabb,
hogy valamennyi
kristály a Földön kívülről származik. A koponyakristályok 12 különböző
bolygóról származnak, a koronaköveket pedig Arvisura-Anyahita, azaz a magyarok
Nagyboldogasszonya a Szíriusz-rendszerből hozta ide. Azonban a feljegyzések azt
nem igazolják, hogy valóban mind ott is készültek. Az indián monda szerint
ugyanis 12 planétából áll ez a bizonyos kozmikus csoport, s ezeknek van egy
vezérbolygója, ami a Szíriusz-rendszer negyedik bolygója. Így meglehet, hogy
mivel Anyahitáék éppen erről a központi helyről érkeztek hozzánk, előtte szintén
különböző bolygókról gyűjtötték össze a köveket. Ezt látszik igazolni az is,
hogy mindkét
esetben 12-12 kristályról van szó. Tudjuk azonban, hogy a
kristálykoponyák esetében létezik egy nagyobb, 13. kristály is (és itt egy másik
analógiával állunk szemben, hisz Jézus tanítványai is 12-en voltak, illetve a
13., mint legnagyobb tudással bíró, maga Jézus).
Nos, a koronát kutató
szakemberek elméletei között is találunk olyan állítást, miszerint a Szent
Koronához szintén tartozott egykor egy nagyobb, 13. kő. Ez pedig valaha a
jelenlegi kereszt helyén állt, tehát egy valóban központi helyen. Azt a
vizsgálatok egyértelműen kimutatták, hogy a jelenlegi kereszt nem eredeti
ráhelyezéssel, hanem csak később került föl, lévén a foglalat jóval bővebb.
Egyes látó emberek véleménye szerint valóban egy nagy szent kő volt a helyén,
azonban bizonyos okok miatt azt levették onnan, s visszajuttatták a
Szíriusz-rendszerbe. Hogy pontosan miért, azt nem tudni, de talán hamarosan
elérkezik majd az idő, amikor – a 13 kristálykoponya összeállásához hasonlóan –
a 13 szent kő is egybegyűlik a magyar Szent Koronán, s ekkor talán valóban egy
új korszak veszi majd kezdetét számunkra.
