2013. január 31., csütörtök

Világbéke egyezmény és konferencia - Keshe Alapítvány

by kristalyhang
KesheFoundationA Keshe Alapítvány fontos közleménye
Kategória: Bevezetés
A világbéke egyezmény aláírása és a világbéke konferencia
A Keshe Alapítvány tett egy ígéretet, hogy a mai nap folyamán egy kérelmet és információt fog közzé tenni a fórumán a következő lépéséről a technológiáinak kiadásáról, amik békét és egyenlőséget hoznának az emberiségnek.
Az alábbi linkeken található négy PDF dokumentum fontos; egyénileg és együtt, egy írásként is lehet őket értelmezni.
A világbéke konferencia meghívólevelében nem tettünk javaslatot a helyszínre, mivel úgy gondoltuk, hogy az emberiség választása a legmegfelelőbb.
Ezt e békekonferenciát tarthatjuk Teheránban, az ENSZ New York-i irodáiban, Pekingben, Moszkvában vagy bármely más olyan helyszínen a Földön, ami mindenki számára elfogadható.
Nem a helyszín a fontos, hanem az hogy elérjük a világbékét az emberiség számára.
 2013.01.21-ét választottuk ezen fontos dokumentumok kiadására; így az emberiségnek 60 napja van felkészülni arra, amit ősapáik évezredeken keresztül nem tudtak elérni, hogy írásban is elfogadja egyénileg és kollektívan az igazi békét.
Az emberi fajnak most már kezében van a technológia amivel kiharcolhatja a világbékét, és az emberben meg is van a kollektív elhatározás, hogy ezt véghezvigye.
Annak érdekében, hogy elérje a világbékét és hogy végigkísérje a folyamatot, a Keshe Alapítvány áthelyezi központját egy új helyszínre a jelenlegi belgiumi börtönéből, ahova az elmúlt kilenc évben a nemzetközi politikai nyomás kényszerítette.
Az Alapítvány hamarosan bejelenti hol lesz az új otthona, ahonnan biztonságban le tudjuk vezényelni ezt az egyezményt.
Ily módon megszűnik minden politikai- és sajtókorlátozás ami a Keshe Alapítványt sújtja. Együtt fogunk működni a világ minden polgárával, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy a világbéke konferencia napja megvalósulhasson.
Légyszíves működjetek együtt az Alapítvánnyal, legyen a mai nap egy új fejezet kezdete az emberiségnek, amikor elérjük azt a célunkat, hogy minden ember ezen a bolygón írásos beleegyezését adhatja a világbéke egyezményhez, amibe beleadja tetteit, szívét, lelkét és szavait.
Az Alapítvány felkér titeket, mint a világ polgárait, hogy csináljátok azt amit az utóbbi tizenkét hónapban csináltatok, és hogy egyénileg váljatok A BÉKE HÍRNÖKEIVÉ az otthonotok, városotok, és az emberiség érdekében. Vigyétek ennek a négy levélnek az üzenetét a világ minden vezetőjéhez, világi nagykövetéhez, polgármesteréhez, vallási vezetőjéhez, a szomszédodhoz, fivéreidhez és nővéreidhez.
Tegyétek ki ezt a négy levelet mindenhova, legyen az az internet, média, közösségi oldalak, otthon, munkahely, paloták, parlamentek. Biztassátok kormányotokat, közösségi vezetőiteket és az egyéneket, hogy írják alá az egyezményt és hogy vegyenek részt a békekonferenciákon amiket ti és nemzetetek rendez.
Kérlek ezzel az üzenettel is bátorítsátok kormányotokat, mint ahogy az űrhajótechnológiát tartalmazó pendrive-ok elfogadása esetében is tettétek.
Köszönöm támogatásotokat és remélem rövid időn belül együtt elérjük azt ami az idők kezdete óta eddig mindig kudarcot vallott.
Ideje új fejezetet nyitni az ember életében a Földön, amikor a béke és az emberiség szolgálata válik minden ember figyelmének középpontjává, nem pedig napjaink hamis, anyagias élete, ami olyan sok nyomorúságot okozott az embernek amióta csak ezen a bolygón létezik.
El sem tudom képzelni, hogy egy igaz ember vagy világi vezető ne lenne hajlandó aláírni ezt az egyezményt, és hogy ne cselekedne az egyezmény szerint amit népe, hite és önmaga számára aláírt.

A világbéke egyezmény aláírása
és
Világbéke konferencia
Isten Dicsőségének Nevében
(IDN)
Az idők kezdete óta az ember vágya az volt, hogy legyen bőven tápláléka és menedéke, hogy létrehozzon egy nyugodt környezetet, ahol békében élhet, és eközben kialakíthatja kultúráját, bővítheti ismereteit környezetéről, az univerzumról és a teremtésről.
Mára az ember intelligenciája elért egy új szintet, ahol már megérti az univerzum igazi tudását olyan mágneses és gravitációs rendszerek és technológiák kifejlesztésével, amikkel reprodukálhatja és irányíthatja az anyagot és a környezetet ugyanolyan módon, ahogy az univerzumban is történik. Ezek a rendszerek elláthatják étellel, menedékkel, és kifogyhatatlan energiával bárhol az univerzumban, most először lehetőséget biztosítva, hogy utazhasson szerte az univerzumban egy olyan környezetben, amit a saját bolygóján és mindennapi életében is megszokott.
Ezeknek a rendszereknek a használatával az ember képes lesz percek alatt átszelni a bolygót. Ezzel fölöslegesség válnak a határok a Földön, amit az ember saját maga állított fel önmagának az évszázadok során. A határok már csak a múltban fognak létezni ahogy elavulnak és elvesztik jelentőségüket.
Most, hogy az ember arra készül, hogy úgy utazzon az űrben mint a bolygóján, és ahogy felkészül hogy csatlakozzon az univerzális közösséghez és hogy az univerzum távoli szegleteibe vándoroljon ahogy Isten más teremtményei is teszik, először saját otthonában kell békét találnia.
Hogy az ember elérje ezt a végső célját, és hogy békére leljen saját bolygóján, a bolygó polgárai, nemzetei, gyülekezetei és vallásai közötti teljes egyetértésre van szükség. Egy emberként kell cselekedni, mert sosem fogunk sikerrel járni, ha csak apránként törekszünk a békére.
Hogy elérjük a világbékét, felkérjük a világ minden vezetőjét, hogy az idei év folyamán gyűljenek össze egy helyszínen, hogy részt vegyenek egy világbéke konferencián és hogy megkössenek egy világbéke egyezményt azáltal, hogy írásban elfogadják az egész világra kiterjedő békét.
Az világbéke egyezménynek egyetlen mondata van, amit a nemzetek és vallások vezetőinek alá kell írniuk és amire minden nemzetnek világszerte meg kell esküdnie ugyanazon a napon. A mondat egyszerű és így szól:
Mi/Én mint a Föld polgára(i) ettől a pillanattól fogva beleegyezünk / beleegyezem, hogy leteszünk / leteszek minden agresszióra vagy háborúra használatos eszközt, sosem fogunk / fogok arra gondolni, hogy háborút szítunk / szítok vagy hogy részt veszünk / veszek háborúban, vagy hogy hadieszközöket fejlesszünk / fejlesszek ki ezen a bolygón vagy az űrben, és erre egyetértésben (értelemszerűen törlendő) nemzetünkkel / nemzetemmel, megyénkkel / megyémmel, tanácsunkkal / tanácsommal, vallásunkkal / vallásommal, városunkkal / városommal, községünkkel / községemmel, testünkkel / testemmel, lelkünkkel / lelkemmel esküszünk / esküszöm.”
Ezzel a levéllel felkérjük a Föld vezetőit, hogy gyűljenek össze egy kijelölt helyen és időben, és ne csak mint országok, hanem mint régiók képviselőiként, hogy aláírják ezt az egyezményt a Föld azon részének érdekében, ami hozzájuk tartozik.
Ettől a ponttól fogva a nemzetiségek megszűnnek létezni, és az emberiség mint egy faj és nemzet válik a Föld igazi polgáraivá.
A bolygó polgáraiként kijelöljük 2013. Március 21-e déli 12 óráját a világbéke aláírásának időpontjaként vezetőink számára. Ez a nap a tavasz első napja az északi féltekén, és egy jó nap arra, hogy a bolygón tiszta lappal indulhassunk békében és nyugalomban.
A világbéke egyezmény aláírásának és beiktatásának helyszíne az a föld lesz, amelyet minden nemzet és egyén elfogadhat, legyen az palota, parlament, hitgyülekezeti ház, vagy otthon.
Miután 2013. március 21-én a világ vezetői aláírták a világbéke egyezményt, 2013. április 21-én (annak a 2012. április 21-én tartott első nemzetközi követségi békekonferenciának az évfordulója, ami lehetővé tette a jelenlegi eseményt) meghívjuk a világ összes polgárát, hogy szerte a világon ugyanabban az időben egyénileg esküdjenek meg ugyanarra a békeegyezményre, amire a vezetőik is felesküdtek egy hónappal korábban.
A mai naptól fogva az ember nem fog többé semmilyen hadieszközt gyártani, agresszív tervet szőni más országok ellen, vagy másik ember halálát okozni.
Mától fogva az emberi faj leteszi a fegyvert, ami olyan sok nyomorúságot okozott évezredeken át. Minden ember egy célért fog dolgozni: hogy az emberiség többi része is élvezhesse a béke gyümölcsét.
Hogy megünnepeljük a világbéke egyezmény aláírását, meghívunk titeket, a világ vezetőit és polgáraitokat saját földetekre és otthonotokba.
Felkérjük a világ polgárait, hogy tegyétek azt, amit az utóbbi tizenkét hónapban is csináltatok, bátorítsátok kormányotokat, hogy vegyenek részt a követségi konferenciákon és hogy fogadják el az űrhajótechnológiát tartalmazó pendrive-ot.
Arra kérünk titeket, hogy ugyanazt tegyétek meg újra, küldjetek felszólításként egy másolatot a békeegyezményről a világ vezetőinek, egyénileg az embereknek, és minden követségre szerte a világon. Tegyétek ki ezt a levelet a békeegyezmény mondatával és a meghívással minden faliújságra, fórumra, weboldalra, minden elnöki és királyi palotában a falra szerte a világban, hogy ez a nap a békeegyezmény napja lehessen, és hogy vezetőitek arra legyenek késztetve, hogy részt vegyenek és aláírják a békeegyezményt, és hogy támogatásotokkal figyelemmel kísérhessék annak kimenetelét.
Cserébe a Keshe Alapítvány ezen az egy adott napon egyszerre ingyen közzéteszi az egész emberiség számára minden technológiáját, beleértve a terveket és a már működő egységeket amiket az űrben, energiaiparban, egészségügyben és az élelmiszeriparban lehet felhasználni. Ezzel garantáljuk minden nemzetnek és embernek ezen a bolygón, hogy egyenlően megosztjuk a tudományt, vagyont, egészségügyet, élelmet, energiát, és az űr szabadságát.
Köszönjük támogatásotokat, mostantól a világbéke a ti kezetekben van, nem pedig a vezetőkében.
Szerető üdvözlettel: 
Mehran Tavakoli Keshe
Világpolgár és a Keshe Alapítvány alapítója
VILÁGBÉKE EGYEZMÉNY
 Mi/Én mint a Föld polgára(i) ettől a pillanattól fogva beleegyezünk / beleegyezem, hogy leteszünk / leteszek minden agresszióra vagy háborúra használatos eszközt, sosem fogunk / fogok arra gondolni, hogy háborút szítunk / szítok vagy hogy részt veszünk / veszek háborúban, vagy hogy hadieszközöket fejlesszünk / fejlesszek ki ezen a bolygón vagy az űrben, és erre egyetértésben (értelemszerűen törlendő) nemzetünkkel / nemzetemmel, megyénkkel / megyémmel, tanácsunkkal / tanácsommal, vallásunkkal / vallásommal, városunkkal / városommal, községünkkel / községemmel, testünkkel / testemmel, lelkünkkel / lelkemmel esküszünk / esküszöm.”
Név …..........................................................................
Aláírás ….....................................................................
Dátum …......................................................................
Pozíció ….....................................................................
…........................................................................Város, megye, tanács, vallás, város, község, személy nevében
 Tanu
Név …..........................................................................
Aláírás ….....................................................................
Dátum …...................................................................... 
Pozíció ….....................................................................
Miután aláírta ezt az egyezményt, tegye ki büszkén ezt a tanúsítványt bárhol, ahol úgy gondolja, fontos hogy mindenki lássa és tudja, hogy milyen meggyőződéssel van embertársai, az emberiség, és a teremtő más szépségeivel szemben.
Magyar nyelvű fordítás: Norfeus

2013. január 24., csütörtök

Úgy tűnik

 

Úgy tűnik a padlózást azért kaptam, hogy többet foglalkozzak magammal, a saját  fejlesztésemmel. Haladok, de még nem az igazi.

2013. január 14., hétfő

Ha padlót fogunk



Ha padlót fogunk, talpra kell állni, és ha szükséges, nem szabad szégyellni segítséget kérni. 


 


Kedves olvasóim!

Sajnálom, hogy sokáig nem tudtam dolgozni a blogomon. Csőstül jött minden. Elromlott a gépem, és padlót fogtam mind egészségileg, mind anyagilag. De nem adtam fel! Már evickélek kifelé belőle. Volt időm gondolkodni és helyretenni magamban sokmindent. Végül is azt mondhatom, hogy jót tett ez a kálvária.

Most viszont egy nem igazán  közeli könyvtárból írok. A rendszeres blogoláshoz egy működő laptopra lenne  szükségem. Ehhez egyáltalán  nincs anyagi keretem. Ha valaki tud némi segítséget nyújtani ebben, azt hálásan megköszönném -  én is, meg gondolom sok olvasóm is. Olyan sok látogatója van a két blogomnak, hogy gondolom könnyen össze is jönne rá a pénz. Senki ne érezze kötelezőnek, és ne érezze kellemetlennek! Csak ha  jószívvel ad valaki, az a jó. Tényleg  nem tudok más megoldást, ezért veszem a bátorságot, hogy segítséget kérjek. Én is segítek a blogjaimmal  és sok egyéb módon is, másoknak, amikért fizetséget nem kérek és nem kapok.... Azt mondják itt az ideje megtanulnunk kérni, adni, elfogadni, és hálásan  megköszönni. Sokan nem tudják ezt....hm.. most én is tanulok. Tehát elnézést kérek mindenkitől, de nem tudok más megoldást, hogy tovább tudjanak működni a blogjaim.

Itt a bankszámlaszámom, ahova fel lehet tenni némi összeget, ha valaki támogatni szeretné a munkámat.

Dombi Katalin  CIB Bank    10700031  65447844  51100005

 A megjegyzésbe kérem beírni:  laptophoz


Előre is köszönöm
Dombi Katalin





2013. január 4., péntek

A csodás ökörfakkóró

Csak most tudtam meg, hogy milyen csodálatos gyógyító hatásai vannak. Tele volt a kertem vele, mert annyira tetszett. Most majd be is fogom gyűjteni.
 
 

Ökörfarkkóró  
(Verbascum thapsus)

Előfordulása: E molyhos, vagy szöszös névvel aposztrofált növény Európa minden részén őshonos, az északi területeket kivéve. Keleten a Kaukázus vonaláig terjedt el. Amerikába a betelepülők vitték magukkal. Vadon nő, mezőkön, patakpartokon, útszélen, de termeszthető is. Nagyon fényigényes, a talaj szempontjából viszont nem olyan válogatós.


Gyűjtés-felhasználás: A kétnyári növény gyökereit az első nyár végén, ősz elején érdemes gyűjteni, lehetőleg újholdkor, a virágokat viszont csak a második éves növények hoznak, melyek gyűjtését nyár dereka után kezdhetjük, lehetőleg rák, vagy oroszlán telihold idején a késő délelőtti órákban. A virágszirmokat a gyors száradás és a maximális szárazság elérése érdekében mielőbb, akár már a délutáni tűző napon meg is szárithatjuk és nedvességtől lezártan tároljuk. A növényből készült forrázatot a finom szőrök eltávolítása érdekében, hogy azok ne ingereljék a nyálkahártyát, tanácsos átszűrni.


A növény leveleit is felhasználhatjuk, de a magjait ne, vagy csak igen kis dózisban, mert nagyfokú hatékonyságuk, töménységük miatt „mérgező” hatásúak.


A mitológia szerint Szaturnusz növénye, levelével a kezet bedörzsölve távol tarthatjuk az ártást, rontást, mondhatni asztrális fertőtlenitő. Varázslása, démonűzésre is használható „eszköz”. állítólag Odüsszeusz ennek a növénynek köszönhette, hogy nem fogott rajta Kirké varázsitala.


Íze: keserű: 6, fanyar: 4, édes: 3, aromás:2


Energetika: Szelet fokozza, tüzet csökkenti, vizet fokozza.


Általános hatás: nyálkaoldó, köptető, köhögés csillapitó, sebgyógyitó, gyulladásgátló, görcsoldó, görcsoldó, nyugtató, fájdalom csillapitó, fertőtlenitő, izzasztó.


Lélektani hatás: Az ideges, túlhevültségig fajuló lelkiállapotokat megnyugtatja. A megrekedt harag eloszlatásában segit. A lelki sérülések gyógyitója. A „kipörgést”, a túlzott kifelé fordulást visszafogja, s az ezzel együttjáró szennyeződéseket, fertőzéseket felszámolja.


A terhelt, kilátástalanná váló világképet megtisztitja, a nyomasztó gondolatokat elűzi, felszabadulttá teszi a lelket.


Részletes ismertetés: a köztudatban légzőszervi problémák kezelésére alkalmas gyógynövényként közismert. A belőle készült forrázat segit eltávolítani a tüdőből és a légcsőből a lerakódott, felszakadni nem képes lerakódásokat, hurutokat, melyek folyamatosan köhögésre ingerelnek, e mellett a légutak kiszáradt nyálkahártyáit képes nyálkával bevonni, ami a száraz köhögés ingereit szünteti, valamint csökkenti a légutakban az említett állapotok miatt kialakuló gyulladásokat, tehát az univerzális köhögés csillapító hatáson túl általános légúti regeneráló is. A szilikózisban szenvedők, bányászok, egyéb tüdőbéli lerakódásoktól szabadulni nem tudók gyógyszere. Szünteti a mellkas, illetve a tüdő területén kialakult hőpangást, ezért tüdőgyulladás kezelésekor főzetének használata elengedhetetlen.


A száraz és a nedves aszthma tüneteire egyaránt jótékony hatású. A tüdő nyirokútjaiban beindítja az átmenetileg szünetelő keringést, ezáltal tisztítja a tüdő belső szövetállományát is, fiatalít. Régebben a tüdőgümő-kór gyógyítására használták. A tüdővérzés csillapítására is alkalmas, édesgyökérrel együtt. Használata tüdődaganat kezelésében elengedhetetlen.


Arcüreg, homloküreg gyulladás esetén, illetve az itt, vagy a torokban lerakódó pangó hurut eltávolítására forrázatának fogyasztása, illetve az ezzel történő inhalálás kiválló hatású.


Füstjének belélegzése, a növény szárított levelének, virágjának pipában, vagy cigarettaként történő elszivása célzott hatású, a tüdőre nézve, s a dohányzásból adódó kátrányos lerakódásokat így hatékonyabban szünteti. Dohány közé is keverhető tüdőfűvel együtt, mellékhatás szüntetőként.


A víz energia pályáit tisztitja, rehabilitálja. A pangó nyálkákat mozgásra, ürülésre birja, a bennük tenyésző tisztátalanságokat pedig segít átalakítani. Ezért alkalmas húgyúti tisztátalanságok, hólyaghurut, hólyaggyulladás, vesegyulladás és vesehurut kezelésére.


Meghűléses, lázas felfázás kezelésére hevítő gyógynövényekkel együtt alkalmazva javasolt. (pl.Kakukkfű)

A nyirokrendszer átmosására, fertőtlenítésére szegfűszeggel együtt kiváló.


Gyulladás csökkentő hatása májgyulladás, sárgaság kezelésére is alkalmassá teszi, amihez aloét, ezerjófüvet, fehérmályva gyökeret adhatunk a hatás fokozása érdekében.


A lép és a hasnyálmirigy, mint nyálkaszervek, kipucolására, méregtelenítésére, gyulladásának megszüntetésére is igen javallt nyálkaoldó, mozgató, kipréselő hatása miatt.


A tápcsatorna fertőzöttségét, az esetlegesen ezzel járó hasmenést szünteti.


Az idegrendszert általánosan nyugtatja, frusztráltságát tompitja, az idegműködést segiti. Az idegi eredetű gyulladásokat nem csak forrázatának, áztatmányának fogyasztása, hanem helyileg az ezzel történő borogatás is jelentősen javítja.


Fertőzéses szemgyulladásra frissen préselt leve, forrázata lemosóként, vagy borogatóként kiválló. Alkoholos kivonata a kövirózsa levéhez hasonlóan szüntetni képes a hallójárat gyulladást. Főzetének párája hatékonyan oldja a fülzsírdugót.


A bőr mélyebb rétegeinek gyulladásait, keléseit, daganatait borogatása rendezni képes.

A bőr felszíni sebeinek gyorsabb gyógyulását segiti a vele készült borogatás, lemosás, vagy a növény friss levével történő bekenés, bedörzsölés. Az elfertőződött sebeket, keléseket kitisztítja. A test nyálkahártyáit általánosságban véve is revitalizálja, érzékenységüket, gyulladásukat csökkenti.

Sebgyógyító, összehúzó hatása aranyeres bántalmak kezelésére, bedörzsölő, borogató, szerként, vagy ülőfürdőként alkalmassá teszi.


Alkoholos kivonata belsőleg csak egy-két cseppes adagban ajánlott, a hatáserősség extremitása miatt, de ízületi bedőrzsölőként reumás panaszok enyhítésére ajánlott.

A belső nemi szervek tónusának nedvtartalmának helyreállításában segit. A férfierőt növelő, megtartó hatása alkatából következik.


A virágából készült olajos főzet a szőke hajnak (főleg a festettnek) kellemes szint és bársonyos tapintást kölcsönöz.


Megkötés: széltúlsúly. 

 

A titokzatos icai kövek

 40 millió évesek? Vagy 100 millió évesek? Mégiscsak igaz az, hogy több kultúra is létezett a mostani előtt? A mienk a negyedik. Az előző három el lett törölve a föld színéről, és mindent elölről kellett kezdenie az emberiségnek. Nekünk eddig még szerencsénk volt. Legyen is!


 
Az icai kövek
 

A dél-amerikai Ica városától nem messze a becslések szerint több mint 50 ezer, kézfej nagyságú kő került elő, rajtuk egy sor szinte megmagyarázhatatlan ábrával. Többek között őslajhárok, dinoszauruszok, állkapocsnélküli halak láthatók emberekkel együtt ezeken az andezit köveken. Másokon olyan életjeleneteket fedezhetünk fel, mint a császármetszés, a vérátömlesztés és a szervműtétek. További kövek pedig különös csillagászati együttállásokat örökítenek meg. Vajon mi lehet az Ica kövek titka? 1961-ben a perui Ica tartományban, egészen pontosan Ocucajéban, egy kősivatagban találták a különleges köveket, melyek a jelek szerint több millió évesek. Csakhogy olyan életjeleneteket ábrázolnak, amelyek fejlett emberi művelődésre, kultúrára utalnak. Az itt élő földművesek kincskeresés közben találtak a vésett kövekre. A régészeket nem nagyon izgatták a feltárt leletek, az amatőr műértők és gyűjtők érdeklődését azonban felkeltették. Tudomásom szerint Dr. Javier Cabrera Darquera orvosnak sikerült a legnagyobb kollekciót felhalmoznia, több mint 10 ezer példány gyűjtött össze. Később külön múzeumot hozott létre a kövek számára és könyvet is írt róluk. A tudomány megmagyarázhatatlan talányainak sorába azáltal emelkedtek e kövek, hogy némelyikük például 64 millió évvel ezelőtt élt őshüllőket ábrázol mai emberekkel együtt. Erre még legyinthetnénk is, mondván, hamisítványok.
 

 Ám ne legyünk elhamarkodottak, mert sok kő arról tanúskodik, hogy a korábbi földtörténeti korokban, hogyan helyezkedtek el a kontinensek. Ezen kívül jó pár kő nem mindennapi orvosi operációt, szervátültetést és agyműtétet mutat be, a vérátömlesztésről nem is beszélve. Vannak, akik odáig mennek, hogy az ábrák primitív jeleneteiben energiasugárzást vélnek felfedezni. Szó mi szó, azért az egyiptomi, ma is megtekinthető, energiasugárzást ábrázoló falfestményekkel és hieroglifekkel nem vehetik fel a versenyt. De már az is szép eredmény, hogy őshüllőket és embereket jelenítenek meg a több tízmillió éves múltból. 

Az Ica kövek eredetét azzal intézték el az archeológusok, hogy minden bizonnyal a leleményes kincsvadászok vésték rájuk az ősi jeleneteket. Ehhez képest az oknyomozás oda vezetett, hogy 1965-ben az Ica-folyó áradásakor sikerült felfedezni egy föld alatti rejtekhelyet, ahol seregnyi ilyen kő hevert. Ezzel megdőlt a hamisítás teóriája. Sem a vésett kövek pontos korát, sem a vésetek készítésének dátumát máig nem sikerült megállapítani. A kövek súlya a néhány grammostól a fél mázsásig terjed. Színük változatos, többnyire feketés, szürkés, vöröses és sárgás tónusúak. Augurto Calvo az inkákat megelőző korszak sírjait vizsgálva később megállapította, hogy ősi korokra nyúlik vissza a kövek eredete. A limai bányatársaság laboratóriumában rájöttek, hogy a folyó kerekítette le a darabokat, amelyeknek egy speciális geológiai folyamat hatására növekedett meg a kohéziójuk és a súlyuk, ugyanakkor a lágyságuk is. Ennek köszönhetően egészen könnyű volt vésni őket. A köveket egy természetes, finom oxidációs réteg vonja be, ami egyenletes marad a véseteken is. Így valószínűsíthető, hogy tudatosan vitték fel rá ezt a réteget még mielőtt elrejtették volna a köveket. A leleteket fedő oxidrétegről legalább azt meg lehet állapítani, hogy melyik eredeti és melyik hamisítvány. Erre főleg azért volt szükség, mert egyfelől időközben a nagy érdeklődésre való tekintettel hamisítani kezdték az Ica köveket, másfelől a hatóságok folyamatosan cáfolni igyekeztek a kövek ősi mivoltát. 

Az Ica kövek között találunk olyanokat, amelyek ötujjú lámákat ábrázolnak, ami azért nem magától értetődő, mert a mai lámák patásak, az ötujjúak pedig kb. 40 millió éve éltek errefelé. Így kissé erőltetett elképzelés az indiánokra ráfogni, hogy szabad idejükben őskori állatokat vésegettek kövekre, amiket azután elrejtettek. A dinoszauruszok közül sokfélét ábrázolnak a kövek. 
 
Sőt, egyes jelenetek arról árulkodnak, hogy a képen szereplő emberek dinoszauruszokat tenyésztettek. Úgy tűnik, hogy a helybéliek vagy kész paleontológusok voltak, amikor a köveket farigcsálták, vagy az Ica kövek talán több millió évvel ezelőtt készültek. Még hihetetlenebb, hogy 260 millió évvel ezelőtt kihalt állkapocsnélküli halakat is rávéstek a puha andezit kövekre. Aki megnézi az Ica köveket, láthatja, hogy többről van szó, mint az őslakosok primitív véseteiről, jóllehet, akkor sem lehet egyszerűen megmagyarázni a kövek eredtét. Főleg azért nem, mert vannak kősorozatok, amelyek egy komplett egyedfejlődési történetet mesélnek el, mintha a készítők tisztában lettek volna azzal, hogy egy petéből milyen fokozatokon keresztül alakul ki a kifejlett példány. Ez megfigyelhető kihalt vízi és szárazföldi állatok esetében egyaránt. Arra a kérdésre még keresik a választ, hogy mikor készülhettek az Ica kövek, annyi azonban bizonyos, hogy emberek készítették őket. Olyan emberek, akik beható ismeretekkel rendelkeztek egy sor paleontológiai kérdésben. Egyre több bizonyíték kerül elő, amely igazolja, hogy százmillió évekkel ezelőtt is éltek emberek a Földön, vagyis az emberszerű lények számára nem idegen az őslények világa. Hadd utaljak itt egy korábbi cikkemre, amelyben a mezozoikum idejéből, 140 millió évvel ez előttről származó dinoszaurusz lábnyom mellett talált óriási, kb. 60 cm hosszú, emberi lábnyomot is találtak. De ez csak egy a kiragadott példák közül.
Készítette: Magyar Nyelv
Fényképek: 18
  Avatar?

2013. január 3., csütörtök

Egy nappal utána - Jézus, Mihály, Mennyei Anya

 Keresd mindenütt jelenlétünket és meg fogsz látni minket. Kivilágítom azok szívét, akik lehangoltak, felfénylik szívük, akik kötelességet teljesítenek, sugározni fog szívük, amit felgyorsítok

 

by kristalyhang
Jesus Sananda - Mihchael Arkangyal- Mennyei Anya / 2012. december 22.
Linda Dillon közvetítése / A Council of Love ’webinárium’ keretei között
Egy nappal utána
Közzétette: Steve Beckow / 2012.12.26./ the2012scenario.com
Mary elkészítette Linda [Dillon] webináriumán elhangzott 3 közvetített üzenet leiratát, melyet szeretnék számotokra is hozzáférhetővé tenni.
December 22. : Egy nappal utána Council of Love Webinarium 2012. 12. 22. Linda Dillon csatornázta Jesus Sananda-t, Michael Arkangyalt és a Mennyei Anyát.
Jesus Sananda
Legyetek üdvözölve. ÉN VAGYOk Jesus Sananda, ÉN VAGYOK Jeshua. Ott folytatom, ahol mindenkivel befejeztem, szeretett Nővéreim, Fivéreim, Barátaim, Családom. Valóban úgy gondoljátok és érzitek, hogy elfelejtettünk volna benneteket? Hogy feladtunk volna benneteket? Hogy az Arkangyalok éppen ebben a pillanatban nem a [Fény]hálóitokat fényesítik? Barátaim, ti vagytok az átalakulás folyamata. Ti vagytok a középpont, a legtöbbetek az; éppen ott álltok a boldogságban megfürödve, kicsit ziláltan, de örömben, szeretetben és egységben és nem kapuőrőzként állok veletek, hanem mint Fivér, mint egyvalaki, aki most veletek van. Hadd forduljak felétek, hadd öleljelek meg benneteket és engedjetek mindig magatok közé. Azt üzentük nektek – akiket mindig szívesen üdvözlünk-, hogy a folyamat a vártnál lassabban halad. De egy folyamat pontosan az, ami, az a ti szépségetek, a mi egyesülésünk szépsége és az anya kiteljesedése. A mennyei konvergencia létrejött, áthangolódtunk [igazodtunk]. Gaia felemelkedett és ti tényszerűen rajta vagytok. Nem kerültetek alternatív univerzumba, nem kerültetek holografikus környezetbe sem, ez nem lenne a szeretettel összeegyeztethető. Egyszerűen kifejezve, csak az van, amit ti időnek neveztek. Mindegyikőtök készen áll. Kedveseim, mit gondoltatok, amikor kérdeztünk benneteket és amikor eonokkal korábban elköteleztétek magatokat, hogy út-törők, útmutatók, kapuőrzők, pillérek és résztvevők lesztek? Azt hittétek, hogy ez csak egy 5 perces munka? Ez nem így van. Mint ahogyan az én munkám, az értetek végzett szolgálatom még nem fejeződött be. Mert soha, sohasem hagylak el benneteket. Veletek vagyok. Ne engedjétek meg a réginek, a 3. dimenziónak, hogy elködösítse a víziótokat és még fontosabb, hogy ne engedjétek szívetekre leszállni a ködöt. Követeljétek a születési jogotokat. Nem mondom azt, hogy nem végeztétek megfelelően a munkátokat, mert azt abszolút jól csináltátok. De megy minden tovább. Ti a teljes kollektív abszolút változásáról beszéltek, ami kb. 7 milliárd embert érint, erre kell szánni néhány „percet”. De mindegyikőtök a maga módján viszi ezt véghez, sokan közületek már megtapasztalták a változást. A boldogság, az öröm és az észlelés kollektív feladat. Arra kérlek benneteket, mint családomat, utazásotok részeként: ne visszakozzatok. Ez nem segít. Most pedig félreállok, hogy teret és időt engedhessek a Mennyei Anya számára, aki ennek a találkozónak a végén szól hozzátok. Menjetek szeretetemmel. Isten veletek.

Michael Arkangyal
Linda egyes hallgatói megosztották kétségeiket, arról, hogy „mi történik, ha nem tapasztalom meg a boldogságot és az „átprogramozást”?. „ Mi van, ha abszolúte semmit nem veszek észre?“  Michael Arkangyal gondoskodik ezen kérdések megválaszolásáról…
Legyetek üdvözölve. ÉN VAGYOK Michael, a béke harcosa, a szeretet Arkangyala. Nem, nem vagyok felelőse az „átprogramozásnak”, de szeretnék beszélni veletek, mindegyikőtökkel, aki azt tapasztalja, nem érzi az átváltozás boldogságát, az emelkedést szent lényében. Kedves Szív, kedves Szívek, senki nem lesz, aki most, később vagy egy év múlva hallgatja ezt az adást, aki nem fogja érezni a Fény áramlását, DNS-etek átváltozását, a szénalapúról a kristályos alapú struktúrába való átalakulást. Köztetek azok, akiknek elsősorban az az érzése, hogy nem volt elsődleges, kézzelfogható tapasztalata a boldogságról vagy az „átprogramozásról”, nagyon is lehorgonyzott állapotban vannak. Ez abszolút szükséges, mert ti tagjai vagytok az én „hadseregemnek”, tagjai vagytok azoknak, akik az energiát megtartják a kollektív számára és ügyeltek másokra, szülőként, gondozóként, tanárként, útmutatóként. Ez az, ami veletek most történik. Sokan közületek pillérek, ti az utolsó pillanatig vártok. Ez nem jelenti azt, hogy ne mentetek volna keresztül a felemelkedési portálon. Visszatértetek és ti vagytok az őrzők és horgonyok a Föld számára és az energia számára, ami szükséges az előre haladáshoz. Konkrétan megtapasztaljátok majd, és nem csak a boldogság érzésére gondolok, hanem látni, érinteni, ízlelni és érezni fogjátok [a változást]. Engedjétek el minden aggodalmatokat és kétségeteket; nem szeretném a félelem és a düh szót használni. Engedjétek el az aggodalmat, hogy valamiről lemaradtatok volna, hogy elfelejtettek benneteket. Ez nincs így; nincs egyetlen lény sem a Földön, akit kifelejtettek volna, egyetlen sincs. Azok is, akik még mindig abban azt a folyamatot élik meg, hogy nem tudják hol is állnak, nekik is lesz lehetőségük. Ti pedig, akik éreztek egy keveset, legyetek szoros közelben, hogy segédkezzetek nekik a döntésben. Ez pedig a tanulás és gyógyítás szent feladata. A szeretetet hordozva ti vagytok az Egység kísérői. Annyi van nektek belőle, hogy a vágyaitokról le tudtok mondani. De ne aggódjatok Kedveseim, meg lesznek a tapasztalatotok és meg lesz a Felemelkedésetek is. Ez nem változik. Teljes mértékben felébredetek; [de] azt érezitek: „rendben, nem érzem túlzottan boldog állapotban magam”, de gondoljátok, hogy az általános kollektív is így látja ezt? „rendben, nem látom a csillagtestvéreimet”. Ők még csak nem is várják a csillagtestvéreiket. „Nem látom ma Jesus Sananda-t, hol van?” A kollektíva [egység-tudat] nem így gondolkodik és érez. Ezért használjátok ezt saját iránytűtöknek vagy sugárzásmérőtöknek. Ti indultatok el az úton és mi számítunk rátok. Számítunk rátok, mert égi, szent partnerségben vagyunk. Mindig is így volt ez, de soha nem olyan formában, mint most. Kérünk benneteket ne forduljatok el tőlünk. Megadjuk nektek, amire szükségetek van, amire vágytok és amit velünk együtt hoztok létre. Ezt már korábban is megígértem nektek és ismét megígérem. Isten veletek. 
A Mennyei Anya
ÉN VAGYOK Mindenek Mennyei Anyja. Az Egység anyja és azért jövök, hogy átfogjalak benneteket a fent és lent konvergenciájában. És igen, igazatok van, magam köré gyűjtök mindenkit, mert közületek oly sokan imádkoztak és imádkoznak, hogy senkit ne zárjanak ki [a felemelkedésből?].Ezt teszem, nem értetek Kedveseim, hanem a lelketek beleegyezésével teszem. Gaia kivilágosodott gyönyörű lényében; az uradalmak és állatok, az óceánok, a hegyek szeretettel telítettek. De ti, szeretett gyermekeim, szívem gyermekei, ti csillámlotok, világítotok, nincs szükségetek teljessé válnotok, mert már azok vagytok.A bölcsesség és a felébredés, igen, ennek elfogadása úton van és egyre többet hozok el belőle nektek és elfogadhatjátok, megtehetitek az „átprogramozást”. Nem szeretném a keringéseteket megtörni, egyikünk sem akarja ezt. Ti vagytok a középpont és ti léptek előre és mi köztetek és veletek vagyunk; és ti is velünk vagytok, mint az még az idők kezdete óta nem volt tapasztalható. Ti vagytok a szeretet. Ti öltöttetek formát, én adtam nektek formát. Magatokra öltöttétek és megigazítottátok. Ez csupán összegyűlt energia, a tér, a molekula, a szubatomi részecskék energiájának újrarendezése, ez mind az én teremtésem. Hogyan kívánjátok elrendezni a szeretet molekuláját, hogy szeretnétek megmutatni ezt a szeretetet, hogyan hajtjátok előre ezt a szeretet? Ennek a teremtése a ti kezetekben nyugszik. De mint mindig azt mondjátok nekem”Rendben Mennyei Anya, te mi gondolsz?”Bízom bennetek és ti haladtok előre, velem, ebben az egyesülésben, ez pedig mindig pompás lesz. Ne fordulj el tőlem gyermekem, mi nem fordulunk el tőled. Keresd mindenütt jelenlétünket és meg fogsz látni minket. Kivilágítom azok szívét, akik lehangoltak, felfénylik szívük, akik kötelességet teljesítenek, sugározni fog szívük, amit felgyorsítok. Ez a ti időtök, ez mennyei idő, az egység ideje. Menjetek békével. Teljesedjetek ki. Veletek vagyunk. Isten veletek.
Csatornázta: Linda Dillon
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett

kristalyhang | 2013-01-03 - 11:43 | Címkék: Linda Dillon | Kategóriák: AA | URL: http://wp.me/p2FH9O-iE

Gyógyulás szeretet adása és elfogadása által



A SZERETET ADÁSÁNAK ÉS ELFOGADÁSÁNAK A KÉPESSÉGE ŐRZI A GYÓGYULÁS IGAZI TITKÁT.....

Fénykép: A SZERETET ADÁSÁNAK ÉS ELFOGADÁSÁNAK A KÉPESSÉGE ŐRZI A GYÓGYULÁS IGAZI TITKÁT.....

Biológiai komputeretek sokkal bonyolultabb és rejtelmesebb, mint bármelyik gyári gép, mert az -
ÉLETRE ADOTT ÉRZELMI VÁLASZOTOK ÖSSZETETTSÉGÉNEK A KÖZVETLEN HATÁSA ALATT ÁLL!
Ne feledjétek, a testetek kötelességtudóan küldi a visszajelzéseket a gondolataitok és érzéseitek hatásairól! 
LÉNYEGÉBEN AZ EGÉSZSÉG EGY ELMEÁLLAPOT!!!!!!
Az az elhatározás, hogy az életeket értelmesnek találjátok, s az a felismerés, hogy minden OKKAL TÖRTÉNIK , a személyes erőtök gyarapodását segíti elő. 
AZ EGÉSZSÉG GAZDAGSÁG: a jól megerősített immunrendszer kulcsa az egészség, az erős immunrendszer kulcsa pedig a BOLDOGSÁG.  Az emberi tudatosság átalakulása arra szólít benneteket, hogy vállaljatok felelősséget az egészségetekért és a gyógyulásotokért, mert végső soron Ti vagytok a testetek és életetek felügyeletével megbízva!

A TESTETEK SZERETETÉNEK és ELISMERÉSÉNEK őszinte érzése pozitív üzenetet hordoz, mely létfenntartó jelzéseket tartalmaz, s ezért kiváló egészséget eredményez. 

Ezzel ellentétben a lehangoltság és a kétségbeesés, a magány, a tehetetlenség, a tagadás, a harag, a düh, a féltékenység, az irigység és a félelem negatív üzeneteket tartalmaznak, melyek diszharmóniát okoznak a test működésében. 
A NEGATÍV HOZZÁÁLLÁS NEGATÍV HATÁST EREDMÉNYEZ A TESTBEN.

A harag és a düh a legnagyobb kárt okozó érzelmek, mert elzárják az ÉLETENERGIA ÁRAMLÁSÁNAK  útját a testben. 

A SZERETET adásának és elfogadásának a képessége őrzi a gyógyulás igazi titkát, mert az ÉRZELMI KIFEJEZÉS leginkább élet igenlő és a legnagyobb megerősítést nyújtó formája! 

AZ AZ ELHATÁROZÁS, HOGY VÁLLALJÁTOK A FELELŐSSÉGET AZ ÉLET-TAPASZTALAITOK LÉTREHOZÁSÁÉRT, ERŐVEL TÖLT FEL, S NAGYOBB MENTÁLIS VILÁGOSSÁGOT ÉS FIZIKAI ÉLETERŐT NYERTEK ÁLTALA. 

Rövid időre csendesítsétek el az elméteket, s néhány mély, ritmikus lélegzetvétel után gondolkozzatok el ezen a kérdésen: veszélyes, félelmekkel teli hely a világ, vagy izgalmas kaland, amely tele van lehetőségekkel, melyek révén átléphetitek a fennálló korlátokat és ráébredhettek spirituális erőtökre?

Biológiai komputeretek sokkal bonyolultabb és rejtelmesebb, mint bármelyik gyári gép, mert
 az
ÉLETRE ADOTT ÉRZELMI VÁLASZOTOK ÖSSZETETTSÉGÉNEK A KÖZVETLEN HATÁSA ALATT ÁLL!

 
Ne feledjétek, a testetek kötelességtudóan küldi a visszajelzéseket a gondolataitok és érzéseitek hatásairól!
LÉNYEGÉBEN AZ EGÉSZSÉG EGY ELMEÁLLAPOT!!!!!!
Az az elhatározás, hogy az életeket értelmesnek találjátok, s az a felismerés, hogy minden OKKAL TÖRTÉNIK , a személyes erőtök gyarapodását segíti elő.
AZ EGÉSZSÉG GAZDAGSÁG: a jól megerősített immunrendszer kulcsa az egészség, az erős immunrendszer kulcsa pedig a BOLDOGSÁG. Az emberi tudatosság átalakulása arra szólít benneteket, hogy vállaljatok felelősséget az egészségetekért és a gyógyulásotokért, mert végső soron Ti vagytok a testetek és életetek felügyeletével megbízva!

 

A TESTETEK SZERETETÉNEK és ELISMERÉSÉNEK őszinte érzése pozitív üzenetet hordoz, mely létfenntartó jelzéseket tartalmaz, s ezért kiváló egészséget eredményez.

Ezzel ellentétben a lehangoltság és a kétségbeesés, a magány, a tehetetlenség, a tagadás, a harag, a düh, a féltékenység, az irigység és a félelem negatív üzeneteket tartalmaznak, melyek diszharmóniát okoznak a test működésében.
A NEGATÍV HOZZÁÁLLÁS NEGATÍV HATÁST EREDMÉNYEZ A TESTBEN.

A harag és a düh a legnagyobb kárt okozó érzelmek, mert elzárják az ÉLETENERGIA ÁRAMLÁSÁNAK útját a testben.


A SZERETET adásának és elfogadásának a képessége őrzi a gyógyulás igazi titkát, mert az ÉRZELMI KIFEJEZÉS leginkább élet igenlő és a legnagyobb megerősítést nyújtó formája!

AZ AZ ELHATÁROZÁS, HOGY VÁLLALJÁTOK A FELELŐSSÉGET AZ ÉLET-TAPASZTALAITOK LÉTREHOZÁSÁÉRT, ERŐVEL TÖLT FEL, S NAGYOBB MENTÁLIS VILÁGOSSÁGOT ÉS FIZIKAI ÉLETERŐT NYERTEK ÁLTALA.

Rövid időre csendesítsétek el az elméteket, s néhány mély, ritmikus lélegzetvétel után gondolkozzatok el ezen a kérdésen: veszélyes, félelmekkel teli hely a világ, vagy izgalmas kaland, amely tele van lehetőségekkel, melyek révén átléphetitek a fennálló korlátokat és ráébredhettek spirituális erőtökre?


Forrás:
 https://www.facebook.com/pages/Eg%C3%A9szs%C3%A9g-KLUB/300356830072058

Devizahitelek - Az évezred legnagyobb csalása - Perre megyünk!!

Sose tudhatjuk, hogy ki mondja ki váratlanul az igazságot. Lehet, hogy egy kisgyerek, lehet, hogy egy 80 éves falusi nénike, lehet, hogy egy jobbikos képviselő. Számomra ez a devizahitel dolog az elejétől fogva nagyon zavaros volt, és nagy-nagy sumákságot sejtettem mögötte. Tényleg,  nekünk mindent be lehet mesélni? A fekete az nem fekete, és így tovább?


Mit tehetünk most már így utólag? Önként hajtsuk a fejünket a bárd alá? Vagy?

Van egy nagyszerű lehetőségünk. Valakiben volt elég bátorság, és helyettünk, értünk,  kiállt a küzdőporondra! Kasler Árpád.

Mivel tudja, hogy jogi szempontból óriási lehetőségünk van megnyerni a csatát a bankokkal szemben, feljelentést írt. Nekünk csak az a dolgunk, hogy mögé álljunk. 

Támogassuk őt, aki értünk küzd a bíróságon! Nélkülünk mit sem ér a feljelentése, csak az emberek ezreinek az aláírásával válik a dolog hitelessé!!
  
Bizony sokan estek  a bankok devizacsapdájába. Magunkért és a többi becsapott emberért is álljunk ki most! 

Talán nem is tudunk róla, de már sokan lettek öngyilkosok, mert nem tudták fizetni a tartozásukat. Százakat, (ezreket ?) költöztettek ki otthonaikból. Sokaknak egy élet munkája volt a házukban. Rengeteg ember került kilátástalan helyzetbe, még akkor is, ha rendesen fizet, mivel éjt nappallá téve dolgozik, hogy jusson is, maradjon is. Rámegy az egészsége, a házassága, a családja...  Ismerős?

 

Lásd a honlapját Kasler Árpádnak, aki már eddig is kemény, hősies munkát végzett érettünk.

 Honlap:
http://kaslerarpad.hu/?p=2094#more-2094

Facebook: 
https://www.facebook.com/pages/K%C3%A1sler-%C3%81rp%C3%A1d-ki%C3%A1llunk-melletted/377584542279593

Részlet:

Itt az alkalom, mindenki bizonyíthat. Ha ezrek nem csatlakoznak a feljelentéshez akkor nem nagyon van miről beszélni. 

Akkor ne csodálkozzon senki, hogy ki lesz lakoltatva és földönfutóvá téve. 

A BAÉSZ csak komoly társadalmi támogatottsággal tudja uralni a helyzetet. Mi visszük a zászlót, élen járunk, de most már hátvédekre, jobbszárnyra és balszárnyra is szükség van. 

CSATLAKOZZANAK!

 “Itt már annyira előrehaladott állapotba jutottak az események, hogy már önmagában csak egy pénzügyi csalássorozatról nem beszélhetünk, hanem ennek járulékos következményeiből adódóan nagyszámú emberéletet és egyéb tragédiát követelő, szándékos  bűncselekményről.”


„Ezúton kérjük a tisztelt Legfőbb Ügyészséget a fentebb leírt és megindokolt feljelentés kiemelten fontos és súlyos társadalmi hatásaira való tekintettel, minden részletre való kivizsgálására, a szükséges eljárások lefolytatására, indokolt esetben a vétkes bankárok, valamint vétkes állami felügyeleti szervek vezetői ellen azonnali elfogató parancs kiadására és a felelősök büntetőeljárás alá vonására.”




CSATLAKOZÁS A FELJELENTÉSHEZ…



LEGFŐBB ÜGYÉSZSÉG
1055 Budapest, Markó u. 16.



Tisztelt Legfőbb Ügyészség!

Alulírott Banki Adósok Érdekvédelmi Szervezete (rövidített nevén BAÉSZ, székhelye 5711.Gyula, Fehér-Körös utca 69. nyilvántartási száma: 2817, képviseli Kásler Árpád mint a BAÉSZ elnöke ) mint érdekvédő társadalmi egyesület ezennel
közvádas
f e l j e l e n t é s t
teszünk az
  1. OTP Bank Nyrt. 1051 Budapest, Nádor u. 16., 
  2. Kereskedelmi és Hitelbank Nyrt. 1051 Budapest, V.ker. Vigadó tér 1.,
  3. Raiffeisen Bank Zrt. 1054 Budapest, Akadémia u. 6.,
  4. Erste Bank  Nyrt. 1138 Budapest , Népfürdő u. 24-26., 
  5. AXA Bank Europe SA Magyarországi Fióktelepe 1138 Budapest, Váci u. 135-139.,
  6. FHB Bank Kereskedelmi Bank Zrt. 1132 Budapest,Váci u. 20.,
  7. CIB Bank Zrt. 1027 Budapest, Medve u. 4-14.,
  8. Budapest Bank Nyrt. 1138 Budapest, Váci u. 188.,
  9. MKB Bank Nyrt. 1056 Budapest,Váci utca 38.,
  10. Merkantil Bank  Zrt. 1051 Budapest, József A. u. 8.,
  11. Lombard Lízing Zrt. 6720 Szeged, Somogyi u. 19.
  12. Unicredit Bank Hungary Zrt. 1054 Budapest, Szabadság tér 5-6.
ellen elsősorban a Büntető Törvénykönyv 318. § (1)-ban foglaltak szerinti csalás büntette és a Btk.296/A. § foglaltak szerinti fogyasztók megtévesztésének magalapozott gyanúja miatt.
Ezért mint a csalás törvényi tényállása:
Btk.318. § (1) Aki jogtalan haszonszerzés végett mást tévedésbe ejt, vagy tévedésben tart és ezzel kárt okoz, csalást követ el.
(6) A büntetés két évtől nyolc évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen nagy kárt okoz,
b) a jelentős kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon
c)980
követik el.
(7)981 A büntetés öt évtől tíz évig terjedő szabadságvesztés, ha
a) a csalás különösen jelentős kárt okoz,
b) a különösen nagy kárt okozó csalást a (2) bekezdés a)-c) pontjában meghatározott módon,
c)982
követik el.
Mely törvényi tényállás elemeit a megnevezett pénzintézetek azzal valósítják meg,hogy

- az adósokat színlelt jogügylettel (kölcsönszerződés) tévedésbe ejtették
- az adósoknak kárt okoztak ( vagyoni és nem vagyoni károk)

Folyt:  http://kaslerarpad.hu/?p=2094#more-2094 

 
Továbbiak a honlapjáról:

Valami elindult!

Kérem, nézzék meg a videót, ott a kövezeten heverő irat akár a mi feljelentésünk is lehetne, és így csoportosulunk köréje. Így lettünk mi is egy emberből – nagyon sokan! A gonoszságra gonoszsággal nem lehet válaszolni, mert azzal csak a gonosz erőt tápláljuk. Mi a jó oldalt képviseljük és egyre többen vagyunk és sokkal többen leszünk, pontosan annyian, amennyire a győzelemhez szükség van.
Önök már erősek, mert nincsenek egyedül! Segítsenek másoknak is, hogy Ők se legyenek egyedül. Mindenkinek segítenünk kell, aki elfogadja szeretetünket és támogatásunkat, de ez a szeretet és támogatás az elesetteknek és jóknak szól, a gonoszok ellen ez a legfélelmetesebb fegyver.
Emberek! Valami elindult amit nem szabad hagyni kialudni, a szikrát a tűzgyújtáshoz nehéz újra csiholni, segítsenek táplálni az összefogás lángját.
Ez az én kívánságom és kérésem az új esztendőre.
Barátsággal, Kásler Árpád


                                  Hm...tényleg ott van egy papír (irat) középen.



Gyorshír

Rövid beszámoló az év eleji (mai napi) eseményekről:

• Tetemes postát vettem át. Decemberben több rendőrkapitánysághoz fordultam azzal a kéréssel, hogy tudassák velem, mennyi öngyilkos lett a hozzájuk tartozó körzetben, amelyek közvetlen kapcsolódnak a banki eladósodottsághoz. Kivétel nélkül mindenki válaszolt a megszólítottak közül. Volt aki azt írta, hogy nem áll módjában válaszolni a kérdésre, mások leírták az öngyilkosok számát, de arra szolgáló információval nem rendelkeztek, hogy mi állt a cselekmény mögött, de csak úgy röpködnek a számok százasával…… Ma jött az első konkrét válasz, ahol megjelölték az öngyilkosságok okait: ELADÓSODOTTSÁG!


• Végre úgy néz ki, hogy lesz tárgyalás a Fővárosi Törvényszéken a (z egyik) saját ügyemben, azt hittem megfeledkeztek rólam, már alig várom, hogy szólhassak a tisztelt bírákhoz, számolom a napokat. Csak remélni tudom, hogy a Merkantil Bank is ennyire várja, szeretném, ha együtt örülnénk.

• Végzés érkezett a Gyulai Törvényszékről. A tisztelt Bíróság hatályon kívül helyezett egy közjegyző által kiállított végzést. Az ingatlan végrehajtás alatt állt. Ez még nem teljes győzelem, de megnyugvás az Adósnak és siker a BAÉSZ-nak, aki képviseli az ügyet.

• A  Törvényszék hiánypótlásra szólított fel az OTP BANK elleni 100 milliós kártérítési peremben. Többek között kéri a tisztelt Törvényszék, hogy jelöljem meg a pertárgy értékét.
(Találós kérdés: egy száz milliós kártérítési perben mennyi a pertárgy érték? Száz millió! Okos, ülj előre.)

• Lehet , hogy mégis működni fog a peren kívüli egyezség?! Egy BAÉSZ tagunk, akinek az ügyét szervezetünk képviseli, ma arról tájékoztatott, hogy Karácsony előtt egy nappal, a Bankja – akinek elküldtük a peren kívüli egyezséget szorgalmazó beadványunkat – felhívta és nagyon kedvező ajánlatot tett. Előzményként annyit, hogy az adós 14.700.000 Ft-ot vett fel CHF-ben nyilvántartva. Visszafizetett 4.500.000-et. Jelenlegi követelés 24.000.000.
A bank ajánlata arról szól, hogy 8.400.000 Ft. megfizetése mellett eltekint a további követeléstől. Ezt akárhogy számoljuk, kevesebb mint a felvett összeg. Igyekeztünk utánajárni a dolognak, de valósnak tűnik, ha „írás” lesz róla közzétesszük.

• Nagyon sokan jelezték felénk, hogy még sok bank lemaradt a feljelentés listáról. Nos ennek több oka is van. Nem akartunk mindent vinni, (mint a bankok) ezért hagytunk másoknak is munkát, mi most „nagyvadra” voltunk töltve. Sorakozzanak fel a sörétesek is. Na meg azt hinnék még, hogy kapzsiak vagyunk, tehát hagytunk másoknak is a jóból.

• És végezetül a legfontosabb. Az e-mailek megválaszolásával türelmet kérünk, és azt, hogy csak az írjon akinek fontos közölni valója van. A feljelentés közzétételének első napjaiban 30 másodpercenként érkeztek üzenetek. Szerencsére ez mára alábbhagyott, DE NE HAGYJON ALÁBB A REGISZTRÁLÁSI KEDV.

Minimum tíz ezren kell hogy regisztráljanak. Hajrá!

A BAÉSZ tagoktól is türelmet kérünk. Az ügyvédek folyamatosan készítik a Bírósági Kereseteket. De egyelőre ennyi a kapacitásunk. Akinek az anyagai itt vannak, el is készítjük, ehhez kétség nem fér, mint ahogy ahhoz sem, hogy komoly tömeg támogatottság nélkül győzni nem tudunk.

Kásler Árpád
Kelt: Gyulán, 2013.01.02-án