2013. augusztus 3., szombat

Összefogás a Fényért 2.rész - 08.03.

  

A várva várt események nem attól fognak bekövetkezni, hogy várjátok, nektek is tenni kell érte! 

 

Összefogás a Fényért 2.rész 

 

Drága Magyarok! Talán érzitek a hatalmas energiákat amik a napokban érkeztek hozzátok még jobban elősegítve ébredéseteket. Most mindenki aktívabb, fogékonyabb, tettre készebb. A szeretet energiái most mindenkit cselekvésre ösztönöznek.
 
Öröm látni mennyi szívfény lesz napról napra erősebb és ez egyre nagyobb energiákat mozgat meg földön és égen egyaránt!  Engedjétek a szívetekbe a szeretet tiszta fényét továbbra is és mosollyal adjátok mindenkinek tovább.  El sem hiszitek milyen szomorú látvány a sok fejét lehajtva szinte szégyenkezve járó ember. Emeljétek fel fejeteket büszke Mag népe! Ha a fényben jártok nincs mitől félnetek. A legnagyobb ínségben is Atyátok veletek van csak Ti engedhetitek el a kezét Ő sohasem a tiéteket! A legsötétebb erdőben járva is megláthatod a sűrű lombok között a fényt. 
 
Könnyű tejben-vajban fürödve Isten hitet mutatni, de a nehéz időkben tarts ki mellette! Ez az ami kevés embernek sikerül, minden problémáért Istent hibáztatjátok és elfelejtitek, hogy a legnehezebb harcokat a legbátrabbnak adja?!  Ne gondoljátok, hogy a gazdagság önmagában elegendő a boldogsághoz. Lehet pénzed, vagyonod a szeretetet megvenni nem tudod! SZERETET és főleg a FELTÉTEL NÉLKÜLI SZERETET nem eladó, kiadó csakis szívből adható...hiába van tele a kamra a gyomor, ha szív üres. Az Atya a legalázatosabbat felemeli a gőgösöket szétszórja. 
 
Lassan mindenki levetkőzi bizonytalanságát az életfeladatával kapcsolatban és elkezd dolgozni rajta. 
Mindig a szívedre hallgass ne mások mondják meg mit csinálj, mert a belső hangod az mindig megbízható. Ha szükséged van megerősítésekre és mások tanításait olvasod, akkor is a belső hangra figyelj ne az egóra. Amikor jó érzés és melegség önti el a bensődet jó úton jársz, ha bizonytalan vagy az olvasottakkal kapcsolatban legyél semleges, ha hidegrázást kapsz hagyd el az olvasmányt. Mindig a szeretet teljes üzenetekre figyelj függetlenül attól ki írta! Mert „Ha emberek vagy angyalok nyelvén szólok is, szeretet pedig nincs bennem, olyanná lettem, mint a zengő érc vagy pengő cimbalom,,!!! 
 
Nem könnyű a hamis tanításokat felismerni főleg ha népszerű emberek hirdetik, alázatot követelnek,de ők nem cselekszik,sőt  félelmet keltenek a negatív rezgések megerősítéséért. Az Atya sohasem akart félelemből való megtérést! Ő csak is a feltétel nélküli szeretetében várja a hozzá igyekvőket! Most sem késlekedik, de még vár a hozzá igyekvőkre. 
 
A szívetekbe elültetett mag amikor virágba borul és ragyog, fénybe borul az ország és a föld. Jézus tanításait nagy részt eltitkolták, megsemmisítették, de szívetekben lelketekben lévő tudás megmaradt bennetek. 
 
A várva várt események nem attól fognak bekövetkezni, hogy várjátok, nektek is tenni kell érte! A szeretet fényével égessétek fel a sötét energiákat elősegítve a pozitív változásokat! Egyszerű szavak, egyszerű kérések, egyszerű szívekhez. A Jézusi szeretet fénye öleljen benneteket át!

Írta: Idy Virág
 
 

2013. augusztus 2., péntek

Rendkívüli Közlemény – Nemzetgyűlés aug. 19-én - Kasler Árpád


  2013. augusztus 19-én 10:00-tól, több napon keresztül, NEMZETGYŰLÉS lesz Budapesten.

 

Rendkívüli Közlemény – Nemzetgyűlés

 


2013. augusztus 1-jén 11:00 órakor a Teve utcai Rendőr-főkapitányságon bejelentettem 

2013. augusztus 19-én 09:00 óra 

és 2013. augusztus 20-án 21:00 óra közötti időre,

 a Budapest,XIV. kerület Regnum Marianum kereszthez 

(Hősök terétől öt perc gyalogút) összehívásra kerülő 

Nemzetgyűlést 

 azzal, 

hogy amint nyilvánossá válik az augusztus 20-i hivatalos állami ünnepség helyszíne, a tömeg szervezett formában átvonul és csatlakozik az ottani tömeghez.



AHazaNemEladoMozgalom_alloAz ellenünk cselekvők és szervezkedők megtévesztésére, kénytelen voltam meghirdetni azt, hogy az április 21-én, húszezer ember részvételével megtartott „Összefog A Nemzet” Gyülekezőn augusztus 17-re kihirdetett Nemzetgyűlést október közepén fogjuk megtartani. Mint Önök is értesülhettek róla, politikai pártok már megtették az előkészületeket, hogy őszire rászervezzenek, addig a „jól megérdemelt” szabadságaikat töltik az „elitek”.

Így cselekedve minimálisra csökkentettük az ellenünk szervezőknek az esélyeit. Mint tudhatják Önök is, április 21-re, könnyebb támadási felületet biztosítottunk, mert elegendő idejük volt rá, hogy ránk szervezzenek több eseményt is, illetve az Adj Gázt motoros felvonulást, megpróbálták összemosni a mi Gyülekezőnkkel és a Hősök terén lévő fegyelmezett, jogkövető magatartást folytató magyar állampolgárokat neonáci tüntetésnek igyekeztek feltüntetni.

Az elmúlt hónapok eseményei azt bizonyítják, hogy rohamosan felgyorsították a kilakoltatásokat és végrehajtásokat. Addig, míg korábban több év is eltelt egy végrehajtás foganatosítására, ez most lecsökkeni látszik három hónapra. Olyan méreteket öltött a magukat betegre aggódók és az országból elmenekülő kifosztottak száma, hogy tovább nem halogathatjuk a Nemzetgyűlés összehívását.

A Felvonulási Téren a Regnum Marianum kereszt mögött ideális helyet választottunk. Óriás fák árnyékában, védve leszünk a tűző naptól mindaddig míg a kritikus létszám felfejlődik. Ez a végső esély, hogy a népakarat érvényt szerezzen a jognak és a jogállamiságnak. Február 9-től hosszú utat tettünk meg. Rengeteg tapasztalatot szereztünk és felismertük, hogy sokan vannak akik látszólag nemzetmentésben gondolkodnak, de valahogy mégis az uszítást és a megosztást táplálják. Viszont rengeteg tisztességes ember tudott ez idő alatt egymásra találni, akik képesek lesznek érvényt szerezni akaratuknak. Minket nem a bosszú hajt, nem valaki és nem valami ellen jött létre A Haza Nem Eladó Mozgalom, hanem valamiért. Ez a méltóságukért, a jogbiztonságért és a jogállamiságért kiálló emberek békés forradalma lesz.

Csak Önök tudják elérni azt, hogy a tudatos kritikus létszámú tömeg létrejöjjön. Sok mindent megtettünk eddig a cél érdekében, de egy valamit mi sem tudunk megtenni. Azt, hogy más helyett is ott legyünk. A Nemzetgyűlés létszámától, az ott megjelentek tudatosságától és elszántságától függ az, hogy azonnali hatállyal véget vetünk-e a kifosztásunknak. Nem csak a „devizahitelesek” kifosztásáról van szó, hanem a kisvállalkozók, a munkavállalók kifosztásáról, Magyarország kirablásáról. Arról, hogy van egy réteg Magyarországon, aki törvényen felülinek gondolja magát.

Aki eljön az maradjon is ott éjszakára, maradjon ott addig, ameddig szükséges, addig míg felfejlődik a kritikus tömeg. Az aki úgy gondolja, hogy lelkiekben elég velünk lenni, az önmagának hazudik elsősorban. Mindenkinek el kell jönni! A vidékieknek kell megmenteni az országot, mindaddig míg a fővárosiak is csatlakoznak. Puskás Ferenc annak idején megmondta, „kis pénz kis foci, nagy pénz nagy foci.” Puskás után szabadon, „kis támogatottság kis eredmény, nagy támogatottság nagy eredmény.” Hát tegyenek róla, hogy nagy eredmény legyen.

Az események egyre inkább felgyorsulnak, ezzel egy időben a személyemet ért nemtelen támadások száma és mértéke is. Ez teljesen normális egy nem normális világban. A hatalom nem tud mit kezdeni egy tiszta mozgalommal, a törvények mellettünk állnak. Marad a lejárató hadművelet. Minden előadásomon elmondom, hogy egy órát biztosítok kérdések feltételére, (kivétel, ha két előadás van egy napon és kevés az idő közöttük) bárminemű kérdést feltehetnek, a legintimebbtől a pénzügyekig. Nincs mit és nem tagadok semmit. A közelmúltban közzétették, hogy CIA ügynök vagyok, azért éltem Amerikában hat évig. Én tényleg ügynök, a magyar nemzet ügynöke vagyok, ha lehet így fogalmazni. A művésznő által közzétettekre, annyit reagáltam, hogy őrizzék meg a méltóságukat, mert ha azt elveszítik semmijük sem marad. Ami a doktori címet illeti, sohasem használtam, nem vagyok az és kiráz a hideg tőle, ha az adósok ledoktoroznak. Szerintem a természetes józan ész többet ér bárminemű címnél. Nem tartok attól, hogy alaptalan, értelmetlen és igaztalan állítások veszélybe sodorják a Mozgalmat, mert amit abban a levélben olvashatnak, nélkülözi az igazság szikráját is. Csak sajnálatomat tudom kifejezni miattuk, mert ettől sokkal többre lettek volna érdemesek. Aki erre meginog, az nem állt biztos lábakon, ez is egy szűrő, a természet rendje működik. Arra kérem Önöket is, hogy őrizzék meg higgadtságukat és csak tisztességgel, méltósággal válaszoljanak az ilyen kirohanásokra, ha válaszolnak. Csak bízni tudunk abban, hogy egyszer mindenki visszatalál a jó és helyes ösvényre, mi várni fogjuk az eltévelyedetteket is.

A további értesítésig mindenki vegye ki a részét és hirdesse, hogy

 2013. augusztus 19-én 10:00-tól, 

több napon keresztül, 

NEMZETGYŰLÉS lesz 

Budapesten, 

kezdjék meg a buszok szervezését, 

hogy azok is eljussanak, akik már teljesen ki lettek fosztva.


Tisztelettel, Kásler Árpád.

Forrás: 

2013. augusztus 1., csütörtök

Üdvözlet itt - Teremtők 08.01.

 

Azt kívánjuk, hogy meglegyen a tapasztalatotok az összes dimenzióról, így el tudjátok dönteni melyik tetszik legjobban.

 

Tom Fodor fordítása


Üdvözlet itt

 

Engedélyezzük, hogy felfedezzétek a dimenziónkat. Üdvözlünk benneteket abban a rezgésben, amik valójában vagytok is. 

Azt kívánjuk, hogy meglegyen a tapasztalatotok az összes dimenzióról, így el tudjátok dönteni, melyik tetszik legjobban. Tudjuk, hogy sokan kínlódtok a dimenziótokban és értékeljük azt a munkát amit végeztek. Halljuk a segélykiáltásaitokat. Megértjük, hogy van közületek aki vonakodva fogadja az üzeneteket tőlünk, hiszen nekünk nincs annyi aggódnivalónk, nincsenek korlátaink, nincsenek alapszükségleteink, nem kell táplálkoznunk, nem kell ruházkodnunk.

Meghívunk hát benneteket a mi rezgésünkbe, mert azt akarjuk, hogy felfogjátok, hogy senki sincs csapdába ejtve. Nem kell ott forgolódnotok abban a dimenzióban, amelyet gyakran úgy éreztek mint valami élőhomokot, mely megtart és lehúz. Adjátok meg magatoknak azt az engedélyt, amit épp mi is megadtunk, engedjétek el és felejtsétek el a jelenlegi helyzetetek valóságát. Engedjétek meg magatoknak a felfedezés szabadságát, azt, hogy másfajta birodalomba is beléphessetek, mindezt anélkül, hogy pontosan tudnátok hogyan is kell. Nincs térkép, nincs GPS, nincs iránytű, csupán a vágy és az az akarat, hogy magasabb rezgésbeli
állapotban szeretnétek lenni.


Elcsodálkozhattok azon milyen a tizenkettedik dimenzióban, milyen az amikor nincs fizikai környezet, nincs test, nincsenek korlátok. Elgondolkodhattok ezen, hogy milyen is lehet ez, így legalább valahol elkezditek a felfedezést.


Elgondolkodhattok azon is milyen lehet az ötödik dimenziós tapasztalat, milyen a hatodik, hetedik és így tovább.


Vegyétek észre hogyan érzitek közben magatokat, de maradjatok a testetekben, futtassátok ezt az energiát, engedjétek meg magatoknak, hogy belemerüljetek abba az állapotba. Figyeljétek meg melyik érződik helyesnek/ megfelelőnek.

Adjatok magatoknak engedélyt mindarra, ami látszólag nincs a kezetek ügyében, ami látszólag lehetetlen, ami látszólag nem is kapcsolódik a valóságotokhoz. Szeretnénk ha megéreznétek a szabadságot ebben, m
egérezni a szabadságot abban, hogy valami olyat csináltok, ami közvetlenül nem segít a havi számlák kifizetésében, de mégis érdemleges tapasztalat.

 
Tudjatok róla, hogy ez bármikor elérhető a számotokra, hiszen multi-dimenzionális lények vagytok, csakis azokat a korlátozásokat tapasztaljátok meg, amelyeket ti magatok érvényesítettetek (vonatkoztattatok magatokra -tom).


Teremtők - D.Scranton

facebook

  Megjegyzem: Itt az idő? Zöld jelzést kaptunk? /DK

 

Ha mindezt tudná a magyar ember - 08.01.

 Miért tudnak a politikusaink az orrunknál fogva vezetni bennünket? 

 

Ha mindezt tudná a magyar ember

 

Miért tudnak a politikusaink az orrunknál fogva vezetni bennünket? Mert nem vagyunk tisztában a múltunkkal, a történelmünkkel. Ha minden magyar ember hirtelen megtudná, hogy isteni erkölcsre alapult alkotmányunk van és megértené ennek jelentőségét, akkor egyazon pillanatban elindulna mindenki a parlamentbe és közösen szépen kézen fogva kivezetné az összes ott lévő politikust. A kivezetés lehetséges módjait nem fejteném itt ki.

De miért nem tudhatjuk az igaz történelmünket?

A történelemtanítást a Magyar Tudományos Akadémia határozza meg.
Ha egy történész szeretné elérni szakmájának legnagyobb elismerését, akkor előbb-utóbb el kell érnie, hogy tagja lehessen a MTA-nak. Viszont figyelembe kell vennie az alábbi fontos dolgokat:
-    soha nem beszélhet háttérhatalomról, vagy összeesküvés elméletről
-    soha nem beszélhet a Szentkorona Alkotmányáról
-    soha nem beszélhet Istenről

Vajon miért ilyen fontos mindez?

Ha ezt megértenénk és összefüggésében látnánk múltunkat, nem tudnának többé az orrunknál fogva vezetni bennünket. De abszolút tudatos agymosást kapunk 1944 óta és már senki meg sem kérdőjelezi, hogy nem az az igazság, amit tanítottak szüleinknek és tanítanak nekünk és az elkövetkezendő nemzedékeknek.

SZENTKORONA TAN

Magyar SzentkoronaSokkal több, mint egy arany tárgy. Mindenekfelett álló ESZMEISÉG.
A Magyar Államiság szimbóluma.
A magyar nemesség hűsége, nem a királynak szolgált, hanem a Szentkoronának. Ha a király méltó volt a Szentkorona eszmeiségéhez, akkor tudhatta, hogy az egész nemesség áll mögötte. Megosztott hatalom a kulcs! Sem a király, sem a nemzet nem hozhat úgy törvényt, hogy a másik ne hagyná jóvá. Ha a király nem az ország jogait képviseli, akkor minden nemesnek nem csak JOGA, hanem KÖTELESSÉGE ellentmondani, ha ez nem elég, akkor ellenállni. Ha ez sem elég, akkor fegyveresen ellenállni.

Foglalkozunk mindenféle szimbólumokkal, amiket kabalaként hordunk magunkkal, vesszük ajándékba, ami nem baj, ha mellette tisztában lennénk azzal is, ami a miénk. Feng Shui térrendezést használjuk a lakberendezésnél, miközben fogalmunk sincs arról, mi a gyökerünket jelenti, a származásunkat, eredésünket.

NEMZET

A népet a nemzetgondolkodás teszi nemzetté. Alapja a tisztesség, becsület, a közjó szolgálata. Nem az egyéni érdekeket helyezi célnak, hanem a közérdekeket, és ez a Szentkorona Tannak az alapvető lényege. Mindig a közérdeket képviseli. Az egyéni érdekek nem írhatják felül a közérdeket.

HAZA

A haza a nemzet tulajdona. Kulturális fogalom, kulturális tér, ahol azonos gondolkodású emberek alkotnak. Ahol eszembe nem jut eladnom a földemet idegennek, ahol eszembe nem jut elhagyni a szülőföldemet.

IGAZSÁG

Kisbetűs igazság: a másikból megélni, versenyszellem, ego, személyes igazság, jogom van becsapni, meglopni bárkit, mert segítenem kell a gyerekeimet…

Nagybetűs Igazság: a másikért megélni, szintén versenyeznek egymással, de feltudja emelni magához, kihozni a másikból a legjobbat. Ami nekem jó, az neki is; ami neki jó, az nekem is. Közösségi összetartás, szeretet. Ez a Szentkorona Tannak az alapja.

A mai világot a félelemkeltéssel, pénzhiánnyal, gyűlölettel, irigységgel irányítják. Nem látni a kiutat. Nem találjuk az ősi létbizalmat, az ősi életbevetett bizalmat. A pénz hatalmát tudatosan el kell felejtenünk. És tudatosan visszatérnünk a közösségi élethez. A nagybetűs Igazsághoz, mert a közösségi életben minden könnyebb. Ahol összeadódik a jóindulat és a szeretet az az igazán magyar emberhez való élet.
Ha a hagyományunkat, kultúránkat, művészetünket nem adjuk át a gyerekeinknek, akkor már csak a nyelv nem képes összefogni, megtartani.

Akik felismertük, akik látjuk már ezt, a mi felelősségünk, hogy fordítunk-e életünkön, ami most teljesen másik irányban halad. Fékeznünk kell egyet, majd megállnunk, megráznunk magunkat, hogy leessenek rólunk a ránk akaszkodó, csimpaszkodó élősködők. Megfogni egymás kezét, hívni társainkat, nagy levegőt venni és célra tartva a jó irányba elindulni!

A HAZA NEM ELADÓ!

„Győzni fogunk, mert olyan elképzelést képviselünk, amely egy közös céllá alakul át, ezért elpusztíthatatlan, valamint visszaadja az emberek önbecsülését, magabiztosságát és az önmegvalósítás reményét, társadalmi osztályoktól függetlenül.” Kásler Árpád
A megoldás meg van, hogy kinek a segítségével az is meg van, akkor nincs mire várnunk!!!

Török Edina


Vesztergám Miklós előadása: Mi a Szentkorona Tan



Felhasznált irodalom: Vesztergám Miklós: Az első lépcsőfok a SzentKorona Tanhoz

 Forrás: http://kaslerarpad.hu/?p=4318

Újabb energiák - Üzenet az Égiektől 08.01.

 

 Fogadjátok be sok Szeretettel magatokba eme Égi Ajándékot!

 

Üzenet az Égiektől: 

Újabb energiák 

2013.aug.1.

 

Újabb energia érkezik, mely betölti a Mindenséget s ezzel együtt Szívetek-Lelketek is! Fogadjátok be sok Szeretettel magatokba eme Égi Ajándékot! 
 
Miből veszitek észre önmagatokon: 
Forróság tölti el testetek, jó közérzetetek lesz, új reményeket találtok szívetekben, erőt éreztek,mitől kipattantok, boldogság és béke járja át lényetek. 
 
A Fenti Világ azt kéri, becsüljétek meg s bánjatok ez Ajándékkal szerényen és alázatosan, és küldjétek szét, az Univerzumba s más Lelkek számára is!  Áldás Rajtatok s Fény Szívetekben! 
 
Közvetítette: Csillag
 
 

Népünknek a Fénybe lépéshez - Zaratusztra Ajándéka 08.01.

 

Égi áldást hoz a Népnek Zaratusztra Áldásával, ki mint mondja, az Ő és a Mi Népünk ugyanarról a tőről fakad. 


Népünknek a Fénybe lépéshez
 

2013.08.01. 08:10 Istengyermek

zarathustra_szarnyalasa_vilagok_kozott_1375336776.jpg_510x343

Óda a Minden S Ég - hez

Estella Vita Summ ( Zoroaszter dal szövege)


Minden S Ég   Atyja,   Anyja,
Te teremtettél mindent,
ami a Fényben Él.
Légy vezetőnk,
Légy Erőnk,
Legyen Velem a Fény.

Égi Áldás garmadával,
fényes orcámra hulljon.
Énekeljen a sok madár,
a vész porba hulljon.

Áldott a  Lét és a Világ,
Teremjen szépséget az Igaz Ág.
Nemzetség jöjjön vissza helyére,
Írjon ódát Isten Egére.

Béke és Áldás a fáradt Népnek,
igazi megváltás az emberiségnek.
Kígyó, béka tisztuljon el,
Induljunk a Fénybe Isten képével.




A szöveg Zaratusztrától való ajándék a Magyari Feltámadáshoz. Három héten át naponta háromszor mondjuk.

 
 Égi áldást hoz a Népnek Zaratusztra Áldásával, ki mint mondja, az Ő és a Mi Népünk ugyanarról a tőről fakad. 


Évezredek, mik elválasztanak a szívünk és törekvésünk azonban egy maradt :


"Célozd meg a kék Eget,
 s  foglald el a Mennyet."

 

Nézzétek meg az iráni  zászlót ha nem hiszitek. Ez a ti őshazátok egyik fészke, mely maga Óperzsia földje.
A zászlón a fehér mezőben az
esztergomi oroszlánotok vigyá
z ránk is !


                                                               Irán zászlaja



Forrás: http://istengyermek.blog.hu/2013/08/01/oda_a_minden_s_eg_-hez-_zaratusztra_ajandeka_nepunknek_a_fenybe_lepeshez


Esztergomi oroszlán




2013. Augusztus - Kristálycsakra


Augusztus hónapban a bennünk kódolt karmikus fényprogramok beállítása folyik 

 Kristálycsakra
 Karmikus fényprogramok beállítása 
2013. Augusztus