2017. április 4., kedd

Használjátok az ajándékaitokat! - Ashtar 2017.03.28.


Most nektek kell megvalósítani a saját Isteni természeteteket, és mesterévé lenni minden ajándéknak, amit magatokban hordtok! Azok mind elérhetőek a számotokra és most itt az idő, és amikor kinyitjátok azokat, ünnepeltek és Szeretetteljesek vagytok!!!





Ashtar: 
“Úgy nézzetek magatokra, mint egy Isteni Lényre 
és HASZNÁLJÁTOK AZ AJÁNDÉKAITOKAT!!!”




Ashtar AZ ÚTON Telekonferencia – 2017. március 28. (részletek)

“Üdvözlet kedves családom! Olyan magas rezgésen vagyunk összekötve, hogy kérünk titeket, érezzétek ezt egyszerűen és nyissátok ki a szíveteket még jobban, hogy az öröm bejöjjön!   Itt az idő – valóban, azt mondhatjuk, hogy ez az a pillanat – amiért idejöttetek részt venni abban, amire vártatok!!!

„Tudjuk és gratulálunk nektek, hogy itt vagytok, mert megértjük, hogy ti feltehetően az összes életszakaszotok – néhányan a legutolsó – valaha is észlelt legnagyobb kihívásával szembesültök, vagy legalábbis azt érzitek. És más életszakaszokból éreztek kihívást, hogy azonnal hozzáfogjatok ahhoz –amit ti a hagyma legbelső rétegének neveznétek – felfedezni és természetesen engedni menni, felszabadítani, megtisztítani és áttranszformálni bármit, ami   nem  Szeretet, nem Öröm és ami nem emel fel benneteket vagy nem visz fel a Magasabb rezgésekbe. Szóval azért vagyunk itt, hogy segítsünk nektek ebben!

„Most természetesen egy csomó különböző tennivalónk és programunk van az Ashtar Parancsnokságban. De az elsődleges célunk, hogy itt legyünk veletek, ebben az „Ashtar az úton családban”, (rádióműsor/Milly) hogy amit hallotok, azt megbeszéljük. Ez a Szeretetről; a Könyörületről, a Megbocsájtásról szól; és arról az állapotról, amit elértek, ahol mindannyian Hálát adtok mindenért, amit valaha átéltetek, mindenért, ami megtörtént a Föld bolygón és azon túl, és ti Örömteliek lehettek emiatt! Ez azonban egy folyamat. Ez nem könnyű.

“A NESARA, ahogy azt ismeritek, az több, mint a pénzügyi valuták aranyfedezetének a felszabadulása. Ez az Arany Korba vezető út. Hogy létrehozzátok, vagy én úgy mondanám, hogy megteremtsetek bármilyen életformát, amit mindannyian magatoknak terveztek, mert ez az életforma szabad bármelyik harmadik dimenziós programtól:  szolgaságtól, zűrzavaroktól, aggódástól stressztől stb. , amit megtapasztaltatok. Lehetséges, hogy még magasabbra emelkedjetek, még nagyobb örömben legyetek, még messzebbre menjetek a Felemelkedési utatokon mindaddig, amíg segítitek a Föld bolygó újraépülését a Szeretet magasabb dimenziós frekvenciáiba!!!

“És bármit választotok, hogy megteszitek, az nektek egyéni dolgotok.  Mindannyian Szabadok vagytok azt tenni! És szabadok lesztek a titeket bombázó szüntelen propagandától – igen, a fő médiavonal még eléggé kontroll alatt áll, mondhatjuk, azok ellenőrzése alatt, akik vissza akarnak húzni titeket a 3D-s frekvenciákba és energiákba. És tudjátok, ők még mindig az erőszakra, a gyűlöletre, a széthúzásra akarják terelni a figyelmeteket, de ti jobban tudjátok!

„És így bármikor, ha hallotok vagy olvastok valamiről, tegyetek úgy, mint ahogy a Riporter Mesterek* mondják, Küldjétek rájuk a Szeretetet!!! Nézzétek azt szánalommal! Bocsássatok meg mindenkinek, aki részese ennek! Bocsássatok meg bármiért, mert lehet, hogy ti is így tennétek, ha ezeknek az alacsony frekvenciájú programoknak lennétek a részesei. És menjetek tovább örömmel! Táncoljatok, énekeljetek és legyetek örömteliek! Ez az, amiről a ti igazi fénysugaratok szól! Ti mind Isteni Lények vagytok – igen, emberi testben és újra fogjuk mondani, mi igenis megértjük! Mi Könyörületes Szeretettel figyelünk mindannyiotokat, minden próbában, gyötrelemben, sérülésben és drámában stb., amit megtapasztaltok.

“És mi hálát adunk nektek, hogy részt vesztek ezekben a kihívásokban! Ezekből rengeteg volt az időkorszakokon keresztül és azokban az életekben, amit éltetek a legutóbbi korszakokban, ahogy azt megítélitek. És minket lenyűgöztök, amiért ezekbe a testekbe jöttök időről időre, és tervet készítetek magatoknak majdnem mindegyik életszakaszotokra, olyan tapasztalatokat, amelyek a stressz minden fajtáját okozzák, beleértve a fizikai fájdalmakat is – de mi azt mondjuk, ennek vége van!!!

És ez számotokra az autópálya ahhoz, hogy felhozzátok magatokat arra a helyre, ahol nincs fájdalom, nincs trauma, nincs stressz, nincs félelem – és vizualizáljátok ezt minden alkalommal!!! Nektek nem kell egy órát meditálnotok. Csak egyszerűen megtartani a képet. És bármikor, ha azt kezditek érezni, hogy az energiáitok süllyednek, ismételjétek meg – helyettesítsétek azt a magas vibrációs létetek és életetek magas energiáival, és a magas dimenziójú vízióival!

Tegyétek szokássá, hogy isteni lénynek lássátok magatokat! És utána osszátok meg EZT a látószöget, EZT az érzékelést mindenkivel, akik körülöttetek vannak!!! Nem kell végigsétálnotok az utcán, és mindenkit azzal üdvözölni, hogy „Ide figyeljetek! Én egy Isteni Mester vagyok! Hogyan telik a napod?” és így tovább. Ti csak mosolyogjatok! Ti ki tudjátok vetíteni a Szeretetet és mindez Szeretet teremt, és ez az útja a bolygó megsegítésének – és még azon túl is – felemelni azt, mert ez megy az egész világon! Minden gondolat, minden, amit mondtok; minden cselekedet, amit tesztek kikerül, ki az energiákba mindenhová!!!

“És így ti magatok lesztek, mindenki, közületek minden egyes lény – egy Isteni teremtő, egy üzenet, a Szeretet üzenője és minden, ami Szeretet. (Mert az Isteni Teremtő/Milly) azt teszi és azt fejezi ki. Más szavakkal Szeretet teremt. Mi történik, ha ezt teszitek? TI VONZZÁTOK A SZERETETET! Ha egy kicsit egyedül érzitek magatokat, terjeszkedjetek ki! Érjetek el egy szomszédot, egy barátot, egy rokont vagy valakit ebből  az „Ashtar az úton családból”! Azoknak közületek, akik a mi saját családunk listáján vannak, Isteni lehetőségük van ezt tenni. Hívjátok a vezetőiteket, hogy mondják meg nektek, kikhez tartoztok, és tegyétek azt! Ez aktívan megy. Ti természetesen foghatjátok a listát is, és küldhettek minden rajta szereplőnek Szeretetet, és ezt tenni egy csodálatos dolog.  

“És egyébként, kérni foglak titeket, hogy küldjetek Szeretetet mindazoknak, akik ki akarják adni a NESARA szórólapokat – és mindazoknak, akik el fogják fogadni azokat – ezen az eseményen a zöldségekkel kapcsolatban vasárnap,** mert ez egy másik mód, hogy vasárnap egyébként egy NESARA meditációt tegyünk, így ti segíthettek nekik a meditációtokban. Tegyétek azt korábban vagy kérjétek, hogy az az időpont, amikor teszitek, kapcsolódjon az egészhez, a teljes „Ashtar az úton családhoz” és minden ezeken túli Fénymunkáshoz – és speciális együttérzéssel és energetikai támogatással a családunk tagjaihoz, akik a „földön”  akarnak maradni és így beszélni ezen az eseményen!!!

“Olyan sokan vagytok, akik meg tudjátok ezt tenni és még nem is szükséges elhagynotok az otthoni légkörötök kényelmét, hogy ezt tegyétek! Vagy ha közlekedés közben,  ahogy ti mondjátok egy „dugóban” vagytok valahol. Nem arról beszélek, hogy egy közlekedési dugó közepében: „arról beszélek, hogy az autótokban éppen csak ülve valahol. Ha sétáltok egy parkban és leültök egy padra, sugározzátok a Szeretetfényt mindenkire körülöttetek! Emlékezzetek, hogy a hasonló hasonlót vonz, és a ti sugaratok megtalálja azoknak a szívét, akik nyitottak a Szeretetre. És ők mind visszaragyognak. Még lehet, hogy nem is tudják, mit csinálnak. Az nem számít!!! Hozzáadódik az egész Világ  Szeretetenergiáihoz és még azon is túl, mondhatom.

“És ez mindenkinek segít a felemelkedésben, és ti azért jöttetek ide,hogy ezt tegyétek!!! Rájöttök, miről szól a Felemelkedés. Az a Hazajövetelről szól, és ez egyértelműen a legfontosabb és legcsodálatosabb lehetőség mindenkinek közületek, hogy pontosan azt tegyétek, amiért idejöttetek és örömet leljetek benne! Nem cél, hogy fárasztó vagy bonyolult legyen. A cél az, hogy felemelő, örömteli és teljesen megvalósítható legyen, bármi is a ti belső saját egyéni létetek feladata a ti személyes Felemelkedési küldetésetekkel!

“És ez az, amikor összekötődünk, hogy erősítsük nem csak a csoportot, de titeket egyéneket is, mert ti adjátok mindenkinek az energiát ebben a családban. És biztosítalak benneteket, hogy mi folyton itt vagyunk veletek. Így legyetek nyitottak ezeknek a szeretet-energiáknak az elfogadására, és így legyetek!!!

“Most emlékeztetni foglak titeket egy másik eseményre, ami következik a kalendáriumotokban, és ez az, ami csütörtökön lesz.*** Ez egy újraegyesülése azoknak, akik tanulmányozták Sanandával együtt a Szeretetfény Gyógyító Kezeit. Egy meghívást fogtok kapni – és ha nem kaptok meghívást, de megcsináltátok Vele ezt az osztályt, akár mp3-on vagy üléseken, amit Ő tartott, akkor tudatjuk ezekkel a nőkkel, hogy egy információt küldhetünk nekik, hogy csatlakozhassanak hozzánk.***

“Ez egy másik lehetőség a világ Szeretettel való erősítésére, még ha ti magatok szándékozzátok is megerősíteni magatokat, és itt van, hogyan működik: Ha összefogunk, együtt emelkedünk fel! Ti eleget emelkedtek ahhoz, hogy üdvözölhessetek minket, hogy veletek örüljünk!!! Ez így működik. Átjövünk a szinteken, vagy ahogy ti mondjátok, a „fátylon” – ami nagyon kicsi – de ha mégis, szeretnétek látni azt, mi összejövünk. Mi merülünk. A Szeretet egy energiájává válunk!!! És ez az kedveseim, ahogy energetizálódik ez a transzformáció mindannyiotok számára!

“Tartsátok ezt meg az elmétekben! Nem azért vagyunk itt, hogy ezek a folyamatok, ez a  Felemelkedési út olyan kihívás legyen számotokra, hogy feladjátok vagy azt érezzétek, hogy túl nyomasztó. Ezek a bejövő energiák mind a Szeretetről szólnak és igen, néha lehettek fáradtak vagy lehet néhány „Felemelkedési” tünetetek. Pihenjetek, relaxáljatok, tápláljátok magatokat és kérjétek ezeknek az energiáknak a békés, harmonikus beépülését – amelyek keresztülhaladnak az energiamezőtökön, hogy egyensúlyozzanak ki, transzformáljanak át titeket és emeljenek fel egyre jobban – mert ahogy mondtam,  éppen most, és már sokszor a korábbi találkozásainkkor, Ti Isteniek Vagytok! És mint Isteni Mesterek teljes képességetek van, teljesen elég kérnetek erőt pontosan arra, amiről azt érzitek, hogy előre visz minden pillanatban!!! Így kérhettek akár több traumát és drámát, vagy kérhettek több Szeretetet, Magasabb frekvenciát és Örömöt magatoknak. Emlékezzetek erre!

“Ti mindannyian választottatok, és mindannyian azért vagytok itt, mert azt választottátok, hogy ezekben a testekben éltek, pontosan a ti Isteni terveteknek megfelelően, a Szeretetfény, amik Vagytok és természetesen a Vezetőitek teljes csapatában. Felmértétek a képzéseiteket, mielőtt idejöttetek a testeitekbe, és most nektek kell megvalósítani a saját Isteni természeteteket, és mesterévé lenni minden ajándéknak, amit magatokban hordtok! Annak ellenére, hogy még nem nyitottátok ki azokat, -- vagy csak részben, de nem teljesen – azok léteznek! Azok mind elérhetőek a számotokra és most itt az idő,és amikor kinyitjátok azokat,  ünnepeltek és Szeretetteljesek vagytok!!!


“Emlékezzetek, hogy itt vagyunk veletek és ti hívhattok engem, Ashtart vagy a Mentorokat, vagy bármelyik személyes vezetőtöket – elsősorban a Felsőbb Éneteket – és mozduljatok fel, fel, fel és ki, bármi is történik, örvénylik körülöttetek abból, ami marad a 3D-s Föld bolygón! És ha így tesztek, az ami marad a 3D-ből, az egyre kevesebbé és kevesebbé válik!!! Köszönjük, hogy ilyen sokáig itt vagytok, hogy kapcsolódjatok velünk, és hogy a Szeretet Ami Mi Vagyunk Egységében vagytok. És ez így van. Salut!”



*   Tara és Rama – Conferencia Hívás Audio Link – : 
**  The Veggie Pride Parade in New York City  (See below)


*** This conference call took place on March 30th.  If you are a Healing Hands of LoveLight graduate and did not receive an invitation, or the link to the recording of the call, please let us know.  Stay tuned – we will be doing another Reunion Call!






Átírta: Marta.


Átadta:  Susan Leland, March 28, 2017. www.AshtarontheRoad.com


© Ashtar On The Road Publications 2004-2017. All rights reserved; however, this is a gift to all of us and it may be distributed freely on condition that all accreditation is acknowledged and that no part is altered or deleted.

© Ashtar on the Road Publications 2004-2017.  All rights reserved. 


Fordította: M Anna








2 megjegyzés:

  1. Hello Ashtar!

    A jóllakott meditáló embereket könnyi etetni a semmivel, kiváncsi lennék a az afrikai tömegeknek mit üzennél???

    VálaszTörlés
  2. Szívből köszönöm az üzenet közzétételét, nagyon szép és lelkesítően hatnak rám Ashtar szavai! A Teremtő áldása legyen mindegyikünkkel!

    VálaszTörlés