Maitreya mester tanításai:
Az uralkodó elit spirituális eredete
Elkülönülés, az önzés és a szentség megértése
Jézus és más Felemelkedett Mester gyakran hivatkozik az uralkodó elitre
úgy, mint olyan változatos embercsoportra, akik a történelem folyamán
uralni próbálták a lakosságot.
Ennek a résznek az a célja, hogy mélyebb megértést biztosítson az uralkodó elit eredetéről.
4. mesterkulcs
Az univerzum célja
Mint ahogy már említettem, az anyagi világegyetem ugyanabból a
szubsztanciából épül fel, mint a szellemi valóság. Az anyagi
világegyetemben azonban a fény rezgése más frekvenciára lett csökkentve.
Azt is mondhatjuk, hogy az alacsonyabb frekvencia miatt a fény kevésbé
intenzív, és ezért még nem képes a világegyetemet fénnyel megtölteni.
Ez az oka annak, hogy a naprendszerek, galaxisok közötti tér üresnek
tűnik. Úgy tűnik, mintha hatalmas területeken nem lenne jelen fény, és
csak bizonyos helyhez kötött területek, mint pl. a Napotok sugározna
fényt ki önmagából. Kimondható, hogy a világegyetemben még mindig több a
sötétség, mint a fény. Ennek következményeként egy bizonyos rezgés
felett nem vagytok képesek észlelni az energiát, ezért nem látjátok azt,
hogy a fizikai anyag finomabb energiából áll, amely egy magasabb rezgés
spektrumból szűrődik az anyagi világegyetembe. Kimondható, hogy
létezik egy olyan vizsgálati horizont, amely fölött az emberiség a
jelenlegi tudatszintjén nem képes érzékelni.
Az anyag sűrűsége teszi lehetővé az emberek számára azt, hogy
létrejöhessen, és fennmaradhasson az az illúzió, hogy Isten nem létezik,
vagy, hogy ők Istentől egy áthatolhatatlan válaszfallal el lennének
különülve. Ez az Istentől való elkülönültség-érzés vezet oda, hogy az
emberek magukat elkülönült, független lényeknek tartják. Mivel az
emberek magukat egymástól elkülönült lényekként látják, ezért jöhetett
létre az az illúzió, hogy bánthatják egymást, más életformákat, sőt még a
fizikai bolygójukat is anélkül, hogy önmagukat bántanák. Természetesen
ez az alapvető oka az összes emberi konfliktusnak, atrocitásnak, mivel,
ha az emberek tudnák azt, hogy amennyiben másokat bántanak, azzal
önmagukat bántják, úgy a többségük ennek megfelelően módosítaná a
viselkedését. Csak néhány nagyon zavart ember bántana másokat, de a
valóság szerint az ilyenek nem is értik teljesen azt, hogy mit tesznek.
Azt mondhatjuk, hogy az anyagi világegyetemben az élet célja az, hogy
túllépjetek a valóság korlátolt érzékelésén, hogy közvetlenül
megtapasztalhassátok azt, hogy ti nem elkülönült lények vagytok, hanem a
forrásotok, a Teremtőtök kiterjesztései.
Hadd kérjelek most benneteket arra, hogy képzeljétek el azt, hogy a
szellemi valóság különböző szintjein utaztok keresztül a legfelső
szintig. Ezt a szintet a Biblia így említi: „Én vagyok Alfa és Omega, a
kezdet és a vég.” ( Jelenések könyve 21,6) A formai világnak ez a
legmagasabb szintje, mert a Teremtő kifejeződésének ez a legelső szintje
a forma világában. A Teremtő polaritásként, Alfaként és Omegaként,
juttatja kifejezésre először önmagát, a kitágulás és az összehúzódás
erőiként, kilégzésként és a belégzésként, a Yangként és a Yinként.
Emberi szinten ezeket az erőket gyakran nevezik Atyaként és Anyaként,
férfiként és nőként annak ellenére, hogy jóval felette állnak az emberi
nemiségnek.
A lényeges pont az, hogy az Egy Teremtő önmagát az első szinten
polaritásként fejezi ki. Ez a két pólus azonban nem ellentéte
egymásnak, és nem oltják ki egymást. Kiegészítő erők ezek, amelyek
egymást erősítik, támogatják. Ha kiegyensúlyozott körülmények között
találkoznak, akkor megsokszorozzák egymás erejét, és többé válnak. Az
egész ugyanis többé válik, mint a részek összege, és általa új
élet-kifejeződések jönnek létre. Így keletkezett a formai világnak
minden létrejött szintje, mint ahogy arra később majd kitérünk. Arra
akarok rávilágítani most, hogy az Egy Teremtő önmagát két pólusként
nyilvánította meg, azonban a formai világ fölött ettől még mindig jelen
van az Egy Teremtő. Más szavakkal, Egy Isten van annak ellenére, hogy
„Minden ő általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett.”, az Egy
Isten soha nem szűnik meg Egynek lenni, megbonthatatlanul egynek.
A Földön nagyon sok vallás szól erről az Egy Istenről, más néven illetve
Őt, és kissé különböző leírást adva ugyanarról a valóságról. De
mielőtt tovább mennénk, fel kell vetnünk egy olyan félreértést, amely
számos vallásban beférkőzött. Ez a félreértés azt állítja, hogy nincs
semmi az Egy Istenen túl, vagyis ez a minden felett álló, végső Isten a
végső Isten. Ennek az értelmezésnek az oka egyrészt a mindenen túli
észlelésének és a megértésének a hiányából fakad. Másrészt az emberi
ego mindenek felett állásának szükségszerűsége okozza. Nagyon sok
vallásos ember érzi szükségét annak, hogy úgy érezhesse, hogy az ő
vallása az egyetlen igaz vallás, amely a többi felett áll. Ha pedig az
övék az egyetlen igazi vallás, amely a végső Istent imádja, akkor az a
legjobb vallás a Földön, vélekedik az ego. Ez a vallásháború
akadályozta egy ideig azt, hogy a Felemelkedettek Serege Isten magasabb
szintű megértéséhez hozzásegítő tanításokat adhasson. De a kritikus
számú tömeg létrejött, mi pedig eltökéltük, hogy azoknak, akiknek szemük
van a látásra, ehhez a magasabb szintű megértéséhez járulunk hozzá.
Ismétlem, a valóság nem lineáris, de én most lineáris képpel élek.
Képzeljétek el a 8-as számot, amely rendelkezik egy felső résszel, egy
alsó résszel, és van egy közepe, amely a részek találkozási pontja. A
Teremtőtöket a találkozási pont képviseli, a felső és az alsó rész
találkozási pontja. Az alsó rész képviseli a formai világot, amelyben
éltek, amelyet a Teremtőtök teremtett meg. A felső rész, nem igazán jó
megfeleléssel Isten szintjét, Isten valóságát képviseli, amely túl van a
Teremtőtökön. Ezt az Isteni valóságot Isteni Tiszta Lényének, vagy
Isten Jelenléte Mindenségének szeretném nevezni.
Mi a Mindenség? Olyasmi, amelyet nem lehet pontosan leírni, vagy
lineáris szavakkal, képekkel megjeleníteni a forma világában. A forma
világában különálló formákat láttok, amelyek elkülönülnek egymástól,
ezért a köztük való különbséggel jellemezhetők. Ezek a különbségek
szintén korlátok, amelyek behatárolják a formákat, és elkülönítik őket
az egésztől. Természetesen ez az oka annak, hogy az emberek a
különbségekre összpontosítanak, és ez akadályozza meg őket abban, hogy a
világot összefüggő egészként lássák. Látják a fákat, de nem látják az
erdőt. A Mindenségben nincsenek elkülönült formák, nincsenek
ellentmondások, korlátok. Az emberi elme számára azonban nehezen
elképzelhető egy világ elkülönülések nélkül, ezért talán bölcsebb lesz,
ha most erre nem térek ki. Ennek ellenére fontos, hogy megértsetek
néhány dolgot ahhoz, hogy megérthessétek azt, hogy a világegyetem
megteremtésének mi volt a célja.
Ebben a világegyetemben megszoktátok azt, hogy a létezést elkülönülten
érzékelitek. Önmagatokat tisztán egyedi lényként látjátok, aki a
többiektől elkülönül. El vagytok különülve a természettől, és a
hatalmas világegyetem, amelyben éltek, további részeitől is. Úgy
érzékelitek, hogy önálló akarattal rendelkeztek, ezért az elmétek
képzelő és koncepciógyártó képességének segítségével azt az illúziót
kelthetitek, hogy bánthattok másokat anélkül, hogy azzal önmagatokat
bántanátok. Feltételezitek azt, hogy Isten létezik, de önmagatokat
Istentől elkülönülve látjátok. Az Ő akaratát ezért rajtatok kívüli
akaratként érzékelitek, amely feltehetően ellenkezik a ti akaratotokkal.
Feltételezitek azt, hogy Istennek vannak törvényei, amelyeket úgy
véltek, hogy valamilyen külső erő rátok erőltet, amely külső erőt ti a
szabadságotok korlátjaként éltek meg, amely korlátoz benneteket abban,
hogy mit tehettek meg elkülönült lényekként. Ahogy a szellemi úton
haladtok előre, egyre erősebb kapcsolatot alakíthattok ki ezzel a külső
Istennel. Egy ponton egységérzetet hozhattok létre az Istenetekkel,
amelyről Jézus ezt mondta: „Én és az Atya egyek vagyunk.” (János 10,30)
Emellett azonban önmagatokat még mindig énnek nevezhetitek, aki eggyé
vált a nagyobb Énnel.
A Mindenségben ilyen elkülönültség-érzés nem lehetséges. A Mindenség
Lényei különálló Lények, akiket az „Én Jelenlétek a Mindenségben”-ként
szeretnék nevezni. Ezek a Lények rendelkeznek egyéni észleléssel, de
nem csak azt észlelik, hogy egyek a Mindenséggel, hanem azt is, hogy Ők a
Mindenség. Az észlelésüket bizonyos pontra fókuszálhatják, bár a
térnek és az időnek nincs értelme a Mindenségben, és fókuszálhatnak a
Mindenség egy bizonyos minőségére is. Soha nem veszíthetik azonban el
azt a képességüket, hogy egynek észleljék magukat a Mindenséggel, és
hogy mindenhol észleljék magukat a Mindenségen belül. Döntéseket
hozhatnak, vagyis szabad választással rendelkeznek. Nem hozhatnak
azonban elkülönült döntéseket olyan értelemben, hogy azt döntenék, hogy
olyasmit tegyenek, ami számukra kedvező, de másoknak hátrányos, mint
ahogy nem emelhetik önmagukat mások fölé azzal, hogy jobbak, vagy
fontosabbak lennének más Lényeknél. Ilyenfajta koncepció nem létezik a
Mindenségben. A Mindenség Jelenlétei nem rendelkeznek azzal az
észleléssel, hogy ők egyek Istennel, mivel ők Isten. Elgondolhatatlan
lenne számukra az, hogy Isten törvényeit úgy észlelnék, mint amit rájuk
erőltetett volna egy külső erő. Ebből adódóan elgondolhatatlan lenne
számukra az, hogy Isten törvényei ellen, vagy a teremtés célja ellen
forduljanak. Ők a törvény, és ők határozzák meg a célt is.
Észlelem, hogy mindezt nehéz a lineáris elmének felfogni. A kép,
amelyet át akarok adni az az, hogy a Mindenségben az elkülönült létezés
nem lehetséges. Azt gondolhatjátok magatokban, hogy ti azonban
elkülönült egyének szeretnétek lenni, és pontosan ezért találjátok
magatokat a világegyetemetekben. Hadd magyarázzam ezt meg.
A Mindenség Jelenlétei úgy döntöttek, hogy a Mindenségtől elkülönítenek
egy szférát. A Jelenlét így belevetítheti magát abba a szférába, és
önmagára, mint elkülönült Lényre fókuszálhat. Létrehozhat egy
elkülönült világot a szférájában, amely fontos tanulási tapasztalatként
szolgálhat a Lény számára. Ha azonban létrejön egy elkülönült szféra,
amelyben az elkülönült létezésre lehetőség van, akkor egy másik
lehetőség is megnyílik. Az a Lény, amelyik önmagát a szférába vetítette
ki, még emlékezik a Mindenségben való létezésére. Ez a lény azonban
létrehozhatja önmaga olyan önészleléssel rendelkező kiterjesztéseit,
amelyek olyan lények, amelyek nem rendelkeznek a Mindenség emlékképével,
ezért önmagukat a kezdetektől elkülönült lényként látják. Mivel a
Teremtőjük tudatából jöttek létre, ezért a Teremtő megtapasztalhatja a
világot az egyéni elméken keresztül. Így a Teremtő megtapasztalhatja
azt, hogy milyen elkülönült lénynek lenni.
De pontosan azért, mert ezek a lények a Teremtő tudatának a
kiterjesztései, ezért van arra lehetőségük, hogy kiterjesszék az egyéni
önazonosság érzetüket egészen addig, amikor észlelik az egységet a
Teremtőjükkel. Ezek után lehetőségük van arra, hogy magukra vegyék a
Teremtő szerepét, vagy tovább haladva beléphessenek az Egyéni Jelenlétek
Mindenségébe. Mivel az önészlelésüket elkülönült lényként kezdték,
ezért úgy léphetnek be a Mindenségbe, hogy rendelkeznek azzal az
emlékkel, hogy milyen a Mindenségtől való különváltság, amely
tapasztalat alapján jobban értékelik a Mindenséget. Megoszthatják ezt a
tapasztalatot azokkal a Jelenlétekkel, akik a Mindenségben maradtak, és
ezáltal mindenki fejlődik a Mindenség és a Mindenségnél kevesebb között
zajló együttműködéstől.
Röviden a Mindenség Jelenlétei ráébrednek arra, hogy értékes az a
folyamat, amelynek során a lény a létét olyan elkülönült, korlátozott
lényként kezdi el, aki önmagára fókuszál a világban, amely a
Mindenségtől elkülönült. A lény az önészlelését fokozatosan egészen
addig képes fejleszteni, amikor az már odáig terjed ki, hogy magába
foglalja a Mindenséget. Ekkor a lény beléphet a Mindenségbe, de
rendelkezik azzal az emlékkel is, hogy milyen volt a Mindenség felé
haladni, ezért képes azt többre értékelni azoknál a lényeknél, akik nem
tapasztaltak soha meg mást, mint a Mindenséget. Ezt a folyamatot
nevezem az Egység Útjának, hogy jelezzem azt, hogy ez visz el benneteket
az elkülönültség érzésetektől a Mindenséggel való egység észleléséig, a
minden élettel való egység észleléséig.
Hogyan teremtették meg a világegyetemeteket? A Mindenségben egy
Jelenlét úgy döntött, hogy meg akarja tapasztalni azt, hogy milyen
elkülönülve létezni a Mindenségtől, és ezért formákat hozott létre,
amelyek a Mindenségtől elkülönültek. Elsőként önmaga köré szférikus
határt vetített, megteremtve a Mindenségben a megosztás illúzióját.
A szférán belül a Jelenlét most a tudatát egyetlen ponttá,
szingularitássá vonta össze a szféra középpontjában. A Mindenségben
minden tudatból áll. Ez egy olyan szférát teremtett meg, amelyet nem
töltött meg a Mindenség, és így megnyílt arra a lehetőség, hogy
különálló formákat teremthessen ebben a szférában. Kezdetben azonban a
szférában nem voltak különálló formák, és nem volt a Mindenség
teljessége sem jelen. A szféra ezért egy űr volt, melynek a koncepciója
fellelhető számos vallásban.
Az űr közepén lévő szingularitás vált a Lény, aki a ti világegyetemetek
Teremtője, fókuszpontjává. Észlelhetitek azt, hogy az űr közepén lévő
szingularitás koncepciója hasonlít az Ősrobbanás teóriához, amely
szerint minden anyag és energia az anyagi világegyetemben
szingularitásba sűrűsödött össze. Innen egy hatalmas és
ellenőrizhetetlen robbanás következtében áramlott szét, amely
fokozatosan hihetetlenül komplex galaxis rendszerek és naprendszerek
létrejöttét eredményezte. Ez a komplexitás spontán módon, random
folyamat eredményeként keletkezett. A valóság azonban nagyon különbözik
ettől az elmélettől, mint ahogy azt a későbbiekben látni fogjuk.
A Teremtő szingularitásában nem volt olyan anyag, amilyet az anyagi
világegyetemben, amelyben éltek, ismertek. Csak tiszta tudat volt
jelen, a tiszta Lény. A teremtő folyamat akkor vette kezdetét, amikor a
Teremtő a saját Lényét, a saját tudatát kifelé vetítette. Ez azonban
nem ellenőrizetlen, megtervezetlen módon történt. Éppen ellenkezőleg, a
Teremtő először magát szubsztanciaként vetítette ki, amelyet már
korábban Fénynek neveztünk. Ennek a fénynek a megteremtésével a Teremtő
létrehozta az első pólust önmaga és a Fény között. A Teremtő az aktív,
kiterjedő, vagy Alfa princípium, míg a Fény a passzív, az összehúzódó,
vagy Omega princípium. Ha követjük a hagyományos vallásos elképzelést,
és a Teremtőt Istennek, Atyának nevezzük, akkor a Fény lesz az Anya,
vagy az Anya-Fény, az Anyag-Fény.
Az Anya-Fény önmagában forma nélküli, de benne van annak a lehetősége,
hogy bármilyen formát magára vegyen. Az Anya-Fény a Teremtő saját
tudatából és Lényéből jött létre, ezért az Anya-Fény tudattal
rendelkezik. Azonban nem egy Teremtőtől elkülönült egyéni lény
tudatával rendelkezik, hanem olyan tudattal rendelkező Lény, amely a
Teremtő kiterjesztése. Ennek eredményeként az Anya-Fény önmagában és
önmagából nem tud létrehozni megjelenített vagy elkülönült formát. Az
Anya-Fény csak akkor veszi magára a formát, ha a Teremtő, vagy a Teremtő
által teremtett öntudattal rendelkező, elkülönült lények hatnak rá.
Általánosságban az ilyen lényt társteremtőnek nevezhetjük, bár, mint
ahogy ez később megvitatásra kerül, többféle típusú önészleléssel
rendelkező lény létezik a formák világában.
Kezdetben az Anya-Fény csak koncepcióként, csak tiszta tudatként
létezett, nem volt semmiféle megnyilvánult vagy kifejezésre juttatott
formája. A teremtés megnyilvánulásaként a Teremtő először Anya-Fényként
vetítette ki önmagát. Az Anya-Fényt felhasználva a Teremtő egy szférát
hozott létre, amely elkülönült az űrtől. Az űrben a semmi volt, a
Mindenség ellentéte, a Teremtő pedig teremtett az űrben lévő semmi
közepébe egy szférát. Ez a szféra bizonyos fényintenzitással
rendelkezett, amely megkülönböztette az űrben lévő semmitől, azonban
messze volt attól a fényintenzitástól, amely a Mindenségben található.
A teremtés következő lépéseként a Teremtő bizonyos struktúrákat hozott
létre az első szférában. Ezek a struktúrák nagyon eltérnek azoktól,
amelyeket az anyagi világegyetemben találhattok, azonban a lényeg az,
hogy ezek szolgálnak platformként az élethez, az intelligens, öntudattal
rendelkező lények számára, akik a Teremtő kiterjesztései, vagyis olyan
egyéniesülések, akik a Teremtő tudatából jöttek létre. Ettől
függetlenül elkülönült lényekként lettek megteremtve, akik elkülönült
önazonossággal rendelkeztek. Nem rendelkeztek azonban a Teremtő teljes
önazonosságával, a saját önazonosságuk pedig az elkülönült lényükre
összpontosult. Nem voltak tudatában a Mindenségnek, a figyelmük arra a
szférára összpontosult, amelyik szférában meg lettek teremtve. Nem
észlelték közvetlenül azt, hogy a Teremtő kiterjesztései, azonban olyan
értelemben közvetlen kapcsolatban álltak a Teremtővel, hogy Ő a
tanítójukként szolgált számukra.
Az első öntudattal rendelkező lények az új szférába lettek küldve azzal a
paranccsal: „Sokasodjatok, és uralkodjatok!” - megkapva az egyéniség
ajándékát, az önészlelést, a képzelőerőt, a szabad akaratot és a
racionális gondolkodást. Megkapták annak a képességét is, hogy
parancsolhattak az Anya-Fénynek az elméjük erejével, valamint
rendelkezésükre állt kiindulásként bizonyos mennyiségű fény. A lények a
kreatív képességük felhasználásával egyre több struktúrát voltak
képesek teremteni a szférájukban, és így fokozatosan azt egyre nagyobb
intenzitással és komplexitással töltötték fel. A talentumuk
megsokszorozásának eredményeként (Máté 25,14) még több fényhez jutottak,
amely növelte a kreatív erejüket, valamint a saját lényük
fényintenzitását. Felhasználva, és önmaguk köré kivetítve ezt a fényt,
növelték a fény intenzitását a szférájukban, amely további módon el lett
különítve az űrben lévő semmitől, és ezáltal közelebb kerültek a
Mindenséghez. Mindeközben az életáramlatok az önészlelésükben is
növekedtek.
Elsőként arra ébredtek rá, hogy a tanítójuk a Teremtő. Önmagukat az
Atya Isten egyéniesüléseként, és a Teremtő kiterjesztéseként fogadták
el. Ráébredtek arra is, hogy az Anya Isten kozmikus méhében élnek.
Amint a lényükben az Atya- és az Anya részek eggyé váltak, új
önészlelés született meg bennük egységérzetet érve el a Teremtőjükkel,
miközben az egyéni önészlelésük is megmaradt. Ahogy az egység teljessé
vált, eldönthették azt, hogy a Mindenségbe lépnek-e be, vagy a saját
formai világuk teremtőivé válnak.
Miután az első szféra egy bizonyos fényintenzitást ért el, a Teremtő
szólította azokat az önészleléssel rendelkező lényeket, akik
elsajátították azt a leckét, amelyet az első szféra biztosított
számukra, nevezzük mestereknek őket, hogy vegyenek részt a második
szféra megteremtésében. A Teremtő ekkor kivetítette az Anya-Fényt az
első szférából, hogy megteremtse a második szférát, amely elkülönült az
űrtől. Az első szféra mesterei hoztak létre néhány élettelen struktúrát
platformként az új szférában az intelligens élet számára. Majd az első
szféra mesterei létrehozták önmaguk önészleléssel rendelkező
kiterjesztéseit, és azzal a paranccsal küldték őket a második szférába,
hogy sokasodjanak és vegyék azt az uralmuk alá.
Láthatjátok tehát a mintát. Amikor a második szféra elérte a kritikus
fényintenzitást, akkor az platformjává vált a következő szféra
megteremtésének. Ez volt az a folyamat, amelynek során Isten országának
fényét fokozatosan kiterjesztették, miközben az űrnek egyre nagyobb és
nagyobb része ment át különböző fokozatokon. Az az anyagi világegyetem,
amelyben éltek, ennek a folyamatnak a legutóbbi állomása. Más
szavakkal, a világegyetem, amelyben éltek Isten teremtményének legújabb
szférája. Mivel még viszonylag fiatal, ezért tűnik úgy, hogy üres
terek, és sötétség van jelen. Ez idáig ebből a világból csak viszonylag
kevés lény vált önfényűvé, és emelkedett fel a magasabb valóságokba.
Az Anya-Fény, amely az anyagi világegyetemet alkotja, még mindig olyan
alacsony frekvencián rezeg, és olyan alacsony az intenzitása, hogy
lehetőséget ad arra, hogy olyan illúziót teremtsetek, hogy nincs semmi
az anyagi világegyetemen túl. A világotok ennek ellenére a
kiterjesztése egy sorozat koncentrikus, egymáson áthatoló és
együttlétező szférának, amelyek a Teremtő szingularitásával indulnak ki.
A világotok ugyanabból az alapvető szubsztanciából keletkezett, mint a
magasabb szférák, vagyis az Anya-Fényből, amely a Teremtő tudatából
jött létre. Nélküle nem volt semmi sem, ami volt.
Tűnődjünk el most a tudat jelentésén. A Mindenségben minden egy
elméből, egy tudatból áll. Az Isten Tudatának nevezhetjük ezt, de ha ti
emberi elképzelést vetítetek ki „Isten” koncepciójára, akkor nem
lesztek képesek felfogni azt a tudatszintet, amely a Mindenség. A
Mindenségben minden tudat, amely azt jelenti, hogy minden tudattal
rendelkező. Vannak egyéni Jelenlétek a Mindenségben, amelyek egy
bizonyos minőségre fókuszálnak. A ti nézőpontotokból, a ti
világegyetemetekből számotokra azok a Végtelen Fény Jelenlétének, a
Végtelen Szeretet Jelenlétének, Isten Akarata Jelenlétének, az Egység
Jelenlétének stb. tűnhetnek. Ezek az egyéni Jelenlétek azonban
önmagukat nem tekintik a Mindenségtől, vagy egymástól elkülönültnek.
Tisztában vannak azzal, hogy a Mindenség kiterjesztései, és ugyanannak
az egésznek a részei. Mindannyian egyek a Mindenségben. Ezért magukat
nem egy távoli Isten kiterjesztéseként látják. Ők Isten, vagyis Isten
Lénye nem a Mindenségben van, hanem Ők a Mindenség. A Mindenségben
minden Isten, minden rendelkezik önészleléssel, vagyis minden Istennek
tekinti magát.
A teremtett valóságban, amelyben éltek, a formai világban lehetőség van
olyasmit teremteni, amely nem rendelkezik önészleléssel. Ahogy már
mondtam, minden a Teremtő tudatából lett teremtve, vagyis mindennek van
bizonyos formájú tudata. Ezért mondta Jézus azt, hogy ha az emberek nem
hajlandóak megvédeni a Krisztust, akkor a kövek kiáltanak majd. (Lukács
19,40) Minden az Anya-Fényből jött létre, ezért minden rendelkezik
tudattal, vagyis minden tudat. Egy formának azonban bizonyos
komplexitást kell elérnie ahhoz, hogy az önészlelés fókusza lehessen.
A Mindenségben semmi olyan nincs, ami nem rendelkezne önészleléssel. A
formák világában lehetőség van arra, hogy élettelen formák
keletkezzenek, vagy olyan élő formák, amelyek nem rendelkeznek
önészleléssel. Olyan önészleléssel rendelkező lények is létezhetnek a
formák világában, akik nem észlelik a kapcsolatukat önmagukon kívül
semmivel, nem észlelik azt, hogy a Teremtő kiterjesztései, nem észlelik a
Mindenséget. Ez teszi azt lehetővé, hogy a formák világában lehetnek
olyan önészleléssel rendelkező lények, akik korlátozott önészleléssel
rendelkeznek ugyan, de bennük van annak a lehetősége, hogy az
önészlelésüket kitágítva kialakíthassák a Mindennel való egységet.
Más szavakkal, a formák világának alapvető célja az, hogy lehetőséget
adjon számotokra ahhoz, hogy beszűkült önészlelésre fókuszáló elkülönült
lényként tapasztalhassátok meg magatokat. Amikor elegetek van ebből a
tapasztalatból, akkor egy szisztematikus utat követve fokozatosan
kitágíthatjátok az önészleléseteket egészen addig, amíg el nem éritek a
Mindenséget, miközben megőrzitek annak emlékét, hogy milyen volt a
Mindenségen kívül létezni, amely alapján a Mindenséget jobban
értékelitek majd.
Hol ér véget a fény szférái kiterjedésének folyamata? Természetesen
ott, ahol a teljes űr a fény szférájává válik, amikor a szférának minden
egyes része azt a fényintenzitás éri el, mint amit a Mindenség. Más
szavakkal akkor, amikor ami idáig elkülönültként létezett, és a
Mindenségnél kevesebb volt, az válik a Mindenséggé. Ez azonban nem egy
automatikus, evidens folyamat, mint ahogy azt néhány vallás lefesti.
Kizárólag az önészleléssel rendelkező lények szabad akarata által
meghozott döntések eredményeként jöhet létre, akik Isten szféráinak a
lakói. Ez azt jelenti, hogy a formai világban található sötétség és
korlátozottság nem tűnik el teljesen mindaddig, amíg minden egyes
önészleléssel rendelkező lény fel nem használja azt a lehetőségét, hogy
megtapasztalja azt, hogy milyen elkülönült lényként élni az önmaguk
által teremtett világ korlátai között.
Ti a Teremtő kiterjesztései vagytok, akiknek azonban a Teremtő
elkülönült lénynek megfelelő önazonosságot adott. A Teremtőtök haza vár
benneteket, amit azáltal érhettek el, ha kiterjesztitek az énetek
észlelését egészen addig, amíg eggyé váltok a Teremtőtökkel és minden
élettel. A Teremtőtök tudja azt, hogy az Egységbe való visszatérés az
egyetlen útja annak, hogy tökéletesen boldognak, teljesen egésznek, és
tökéletes békében érezzétek magatokat. A Teremtő azonban azt szeretné,
ha mindezt a szereteten alapuló szabad akarat alapján választanátok. A
Teremtőtök hatalmas türelemmel rendelkezik a döntéseitekre vonatkozóan,
és megengedi nektek azt, hogy nagyon hosszú ideig tapasztalhassátok meg a
korlátokat, a türelme azonban nem végtelen.
Tudom, hogy ezek a koncepciók jóval túllépnek a jelenlegi vallásos
hiteteken, és elképzeléseiteken. Megértem, hogy szükségetek van időre,
elmélkedésre ahhoz, hogy teljesen megérthessétek, és integrálhassátok
mindezt. A következő fejezetekben kiegészítő tanításokat nyújtok annak
érdekében, hogy teljes mértékben meg tudjátok érteni ezeket a
koncepciókat, és hozzá tudjátok őket kapcsolni a jelenlegi bolygói
helyzethez. Most azonban azt kérem tőletek, hogy töprengjetek el azon,
hogy mit tanítanak ezek a koncepciók az élet értelmével, az élet
céljával kapcsolatban nektek. Olyan sok ember kérdezte már meg azt,
hogy honnan jöttetek, hova tartotok, és azt, hogy az életnek mi az
értelme. Azt remélem, hogy kezditek már legalább kapiskálni, hogy
adható értelmes válasz ezekre a kérdésekre.
Miközben megpróbáljátok integrálni ezeket a válaszokat, rátalálhattok
egy teljesen új világra, egy teljesen új világlátásra, amely megnyílik a
számotokra. Már nem kell magatokat nyomorult bűnösöknek éreznetek,
akik egy ellenséges világegyetembe sodródtak egy haragos Isten miatt.
Nem vagytok egyedül egy ellenséges környezetben, ahol bárki rátok
támadhat. Nem vagytok annak korlátai között, amelyet jelenleg
magatoknak véltek, vagy amit jelenleg megtapasztaltok.
Az Istenetek kiterjesztései vagytok. Ti vagytok a saját Istenetek, aki
elkülönült lényként tapasztalja meg önmagát egy alacsonyabb
tudatszintről kiindulva egészen a legmagasabb szintig, ami a Mindenség.
Minden Földön begyűjtött tapasztalat értékes perspektívát nyújt az
utatokkal, magatokkal és az élettel kapcsolatban. Még a
legkellemetlenebb körülmény is átalakítható tanulási tapasztalattá, a
tudatszintetek emelésének lehetőségévé az önészlelésetek
kiterjesztéséhez. Így tehát lehetőségetek van arra, hogy az általatok
megtapasztalt minden körülmény fölé emelhessétek magatokat.
Az élet egész célja az, hogy a jelenlegi énetek fölé emelkedjetek, és
magasabb önészleléshez jussatok el. Mindegy, hogy milyen
tapasztalataitok voltak, vagy milyenek a jelenlegi körülményeitek, soha
sem vesztitek el azt a lehetőségeteket, hogy föléjük emelkedjetek, hogy
magasabbra jussatok. Ezért, ha nem kedvelitek a jelenlegi
körülményeiteket, akkor megnyithatjátok azt a belső képességeteket,
amelynek segítségével felülemelkedhettek azokon. Ha nem kedvelitek azt,
akik vagytok, akkor addig terjesszétek ki az önészleléseteket, ameddig
túl nem léptek minden korláton az anyagi világegyetemben.
Ha mindez nem jelent nektek egy új perspektívát a jelenlegi
korlátjaitokhoz képest, akkor annak csak egy oka lehet. Még nem
gyűjtöttetek elég tapasztalatot ezekből, ezért nem jutottatok arra az
álláspontra, hogy magatok mögött hagyjátok mindezt. Azért érzitek
magatokat nyomorultnak, mert úgy akarjátok érezni magatokat, és továbbra
is ezt a „valóságot” érzékelitek mindaddig, amíg úgy nem határoztok,
hogy elegetek van ebből, és valami mást, valami hatalmasabb valóságot
akartok megtapasztalni. Tudom, hogy mindez nagyon nyersnek tűnhet azon
emberek számára, akik szenvednek, ezért lépjünk tovább, és tűnődjünk el
azon, hogy hogyan hasznosíthatjátok azt a képességeteket, amellyel
minden korlát fölé emelkedhettek a formák világában.
Kivonat az 5. kulcsból
TÖBBÉ vagy kevesebbé válni, ez itt az igazi kérdés
Arra akarok rámutatni, hogy az a tény, hogy önmagatokat elkülönült
lényként látjátok, az teszi lehetővé számotokra azt, hogy az
akaratotokat valóban úgy használjátok, mintha tényleg elkülönült lények
volnátok. Meggyőzhetitek magatokat arról, hogy a tetteiteknek nem
lesznek olyan következményei, amelyek érintenek benneteket. Még arról
is meggyőzhetitek magatokat, hogy a cselekedeteiteknek nem lesz
semmilyen (negatív) hatása. Mi a döntő különbség azok között, akik az
illúziók fogságában vannak, és azok között, akik túllátnak azokon? Az
önközpontúságuk szintje. Minél inkább önközpontúak vagytok, minél
jobban ragaszkodtok az elkülönült önazonosságotokhoz, annál inkább
vagytok vakok a valóságra vonatkozóan, valamint arra, hogy a teljes élet
egy összefüggő egész. Azt érzitek, hogy jogotok van azt tenni, amit
akartok, és a cselekedeteiteknek nem lesznek következményei. Ha
megfigyelitek a történelmet, akkor láthatjátok, hogy a legborzasztóbb
emberi atrocitásokat a legönközpontúbb emberek követték el ezen a
bolygón. Az elkülönült lények szabad akaratának egyik elkerülhetetlen
következménye az, hogy lehetőség van arra, hogy egy lény olyan illúziót
teremtsen meg magának, hogy ő a világegyetem központja, az egyetlen
lény, aki számít, és joga van ahhoz, hogy megtegyen bármit, amit csak
akar anélkül, hogy végig gondolná azt, hogy mit tesz ezzel másoknak.
Egy elkülönült lény azt is gondolhatja, hogy az összes többi elkülönült
lény csak azért van jelen, hogy az ő szükségleteit szolgálja.
Mindez érdekes eredményhez vezet. Ha a Teremtő anélkül adott volna
szabad akaratot minden önészleléssel rendelkező lénynek, hogy valamilyen
biztonsági mechanizmust ne biztosított volna annak érdekében, hogy
irányt mutasson a szabad akarat gyakorlásához, akkor nem megfelelő
előnyhöz juttatta volna az önközpontúakat. Minél önközpontúbbakká
váltok, annál hajlamosabbak lesztek arra, hogy figyelmen kívül hagyjátok
azt, hogy a cselekedeteitek hogyan hatnak másokra. Hajlamosakká váltok
kontroll alatt tartani másokat, vagy elpusztítani azokat, akiket nem
vagytok képesek irányítani. Minél érzéketlenebbé és agresszívabbá
váltok tehát, annál hajlamosabbak lesztek arra, hogy a szabad
akaratotokat mások irányítására, mások bántására, vagy elpusztítására
használjátok fel. Ha nem volna olyan mechanizmus, amely visszatartaná a
leginkább önközpontú lényeket, akkor ez a formai világ anarchiába
süllyedt volna, ahol nem lenne remény arra, hogy a kaotikus állapotból
valaha kiemelkedjen. Tudom, hogy mindez úgy hangzik, mintha a dzsungel
törvényei uralkodnának elsősorban a Földön, de nem ez a helyzet, mint
ahogy ez majd látható lesz.
Hadd emlékeztessek mindenkit arra, hogy a forma világának célja az, hogy
lehetőséget adjon ahhoz, hogy a kezdeti elkülönült
önazonosság-észlelésből fokozatosan eljuthassatok az énetek
kitágításával a Mindenségig. Mivel azonban szabad akarattal
rendelkeztek, lehetőségetek van arra, hogy a másik irányba induljatok.
Ennek folyamán korlátok közé zárhattok, vagy elpusztíthattok más
önmagukat fejlesztő lényeket még azelőtt, mielőtt magatokat
pusztítanátok el. Más szavakkal, a szabad akarat lehetőséget ad arra,
hogy egy lefelé tartó spirált hozzatok létre, amely az önközpontú
illúziók korlátai mögött tart benneteket. Ez pedig vakká tehet
benneteket, amelynek következtében nem veszitek észre a választásaitok
következményeit. Ha egyszer az önközpontúságtól vakká váltatok, akkor
már nem vagytok képesek arra, hogy úgy döntsetek, hogy kiszabadítjátok
önmagatokat. Tovább sodródtok anélkül, hogy valójában ráébrednétek
arra, hogy mit tesztek, tehát valójában nem szabad akarattal döntötök.
Az intelligens, szerető Teremtő nyilvánvalóan nem akarja azt, hogy ez
történjen egyetlen kiterjesztésével sem. Ezért volt szükség olyan
szabályok felállítására, amely kiegészítésként áll a Szabad Akarat
Törvényéhez, megteremtve ezzel egy olyan védőhálót, amely különböző
módon ad lehetőséget az elkülönült lényeknek arra, hogy ne pusztítsák el
önmagukat.
Kivonat a 7. kulcsból
A kozmikus fejlődés folyamatának megértése
A következő részekben adott tanításaimmal szélesebb rálátást szeretnék
számotokra biztosítani az egész formai világgal, és minden benne élő
lénnyel kapcsolatban. Különösen arra összpontosítok, hogy
hozzásegítselek benneteket a földi emberi lényként való létezés
megértéséhez.
Kezdjük a szférák keletkezése folyamatának az összegzésével. Első
lépésként a szféra elkülönül az űrtől. A magasabb szférák mesterei
bizonyos struktúrákat hoznak létre az új szférában, és a Teremtő által
meghatározott nagyobb törvények keretein belül meghatároznak bizonyos
törvényeket az új szférára vonatkozóan. Ezután önészleléssel rendelkező
lények jönnek létre annak érdekében, hogy segítsék az új szféra
felemelkedését vagy úgy, hogy a szellemi szférából ( angyalok) működnek
közre, vagy azáltal, hogy segítenek a társteremtésben a szférán belül
(társteremtők). Amint a szféra egy kritikus fényintenzitást, és
szervezettséget ér el, „felemelkedik”, és a szellemi valóság állandó
részévé válik.
Amikor a szféra felemelkedik, oly mértékben megtelik fénnyel, hogy nem
marad tere az elkülönültség illúziójának benne. Azok a lények, akik az
adott szférában elkülönült önészlelésből indultak, az önmagukon való
folytonos túllépéssel hozzásegítik a szférájukat a felemelkedéshez.
Amikor egy kritikus számú lény sajátítja el a forrásával való egység
mesteri szintjét, akkor azzal a szférájukat a felemelkedési ponthoz
juttatják el. Amint egy szféra keresztülmegy a felemelkedés folyamatán,
egy új szféra jön létre az űrtől elkülönülve. A felemelkedő szféra
annyira tele lesz fénnyel, hogy az elkülönült én illúziója már nem
maradhat fenn a szférában lévő lények számára. Az újonnan létrejött
szférában azonban még elég alacsony intenzitású a fény, így létezik a
sötétség, az árnyék, ezért az elkülönült létezés illúziójának megvan a
lehetősége. A lények egy új „generációja” jön létre, ők kerülnek az új
szférába. Olyan lények ők, akik korlátozott önazonosság-érzettel
rendelkeznek, és elkülönült lényként észlelik önmagukat.
Mint már említettem, a legelső szférát a Teremtő maga teremtette. Azok a
lények, akik pedig ebbe a szférába kerültek, vagy inkább, akiket oda
abba a szférába teremtettek, azokat közvetlenül maga a Teremtő
teremtette. Az első szféra úgy lett megtervezve, hogy a benne lévő
struktúrák kevésbé voltak meghatározottak, képlékenyebbek, kevésbé sűrűk
voltak, mint amit most az anyag világában láthattok. Azt mondhatjuk,
hogy az Anya-Fény, amelyből az első szféra meg lett teremtve magasabb
szinten rezgett, ezért abban a szférában minden áttetszőbb volt, mint a
ti szférátok anyaga. Ennek eredményeként bár az első szféra lényei
elkülönült önészleléssel indultak, mégis sokkal könnyebben túljutottak
az elkülönülésen, mint az anyagi világegyetem jelenlegi lényei. Az első
lények könnyen megláthatták azt, hogy létezik valami a szférájukon túl,
amelyet az a Lény teremtett, amely felettük állt, és amelyet a Tőle
áradó szellemi fény tart fenn, amelynek a rezgésszintje lelépcsőződve
hozzájuk igazodik. Tudták azt, hogy nincsenek egyedül, van valami, vagy
valaki a szférájukon túl. Más szavakkal, az első lényeknek viszonylag
könnyű volt a felemelkedés, és a forrásukkal való egység
mesterszintjének elérése.
A következő szféra megteremtése során azok a lények, akik mesterszintre
jutottak az első szférába, azok segédkeztek. A Teremtő választotta el a
második szférát az űrtől, és szintén ő határozta meg a szférára
vonatkozó törvényeket is. A kereteken belül az első szféra mesterei
terveztek meg bizonyos struktúrákat, amelyek platformként szolgáltak a
második szférában lévő élet számára. Ezek a struktúrák már
speciálisabbak, jobban meghatározottak voltak az első szféráénál. Az
első szféra mesterei a saját tapasztalataikat felhasználva tervezték meg
az új struktúrákat. A Teremtő tervének része volt az, hogy a második
szféra struktúrái határozottabbak, komplexebbek, sűrűbbek legyenek az
első szféráéinál. Ezáltal a második szféra az egységtől egy lépéssel
távolabbra került, amely miatt nagyobb kihívássá vált a benne lévő
lények számára az, hogy túl tudjanak lépni az elkülönülésen.
Ha a második szféra lényei olyan lényeknek lettek volna megteremtve,
mint az első szféra lényei, akkor a második szféra sűrűségén nehezebben
léptek volna túl. Ez ahhoz hasonlítható, mint ha egy gyerekcsoportot
arra kérnétek, hogy egy országot irányítsanak. A második szféra lényei
azonban az első szféra mestereinek a tudatából teremtődtek, ezért ezek a
második generációs lények a mestereik tapasztalatai alapján lettek
megtervezve, amely azt jelenti, hogy alapokkal rendelkeztek ahhoz, hogy
túljussanak a nagyobb elkülönültségen. Ez szolgált számukra eszközül a
második szféra sűrűségéhez, és ez tette számukra lehetővé azt, hogy a
Teremtő, a második generáció lényein keresztül megtapasztalhassa az
elkülönülés-érzés magasabb fokát anélkül, hogy ez növelte volna a
veszélyét annak, hogy ezek a lények elvesszenek az elkülönülés miatt.
Ez kissé hasonlatos a földi iskolarendszerhez, ahol a diákok az
összeadás és a kivonás megtanulásával kezdenek a matematikához, amely
alapként szolgál a szorzás megtanulásához. Mindez pedig alapként
szolgál a magasabb szintű matematika megismeréséhez, amely végül az
egyetemi szinthez vezethet el.
A Teremtő tervének megfelelően a szférák kontinuumot alkotnak, a kevésbé
sűrűből kiindulva a sűrűbb felé, az egységhez közelebbről kiindulva az
egységtől távolabbig, a kevésbé komplexből a komplexebb felé. Minden
következő szféra speciális struktúráit az előző szféra mesterei hozzák
létre, de az összes korábbi szféra lényei részt vesznek az új szféra
megteremtésében. Ez azt jelenti, hogy minden újabb szféra
kifinomultabb, különlegesebb, jobban kifejezésre juttatott, amely azt
igényli, hogy az Anya-Fény alacsonyabb rezgésszámon rezegjen. A nagyobb
komplexitás azt jelenti, hogy a különböző formák nagyobb
változatossággal rendelkeznek, amely nagyobb különbözőséghez csak a
sűrűbb rezgésű fény nyújthat alapot. Úgy is mondhatjuk, hogy az az
anyag, amely az anyagi világegyetemet alkotja sűrűbb, mint az a
szubsztancia, amely a szellemi valóságban létezik. Az anyag olyan sűrű,
hogy már nem látható az, hogy vibráló energiából áll, amely a szellemi
fény rezgésének lelépcsőzésével keletkezik. Közvetlenül nem
érzékelhetitek, legalább is nem azzal a tudatszinttel, amelyet a Földön
normálisnak tartanak, hogy létezik valami az anyagi világegyetemen túl
is.
Minél nagyobb a sűrűség, annál nagyobb az új szférába küldött lények
számára a kihívás arra vonatkozóan, hogy túllépjenek az elkülönültségen
és visszatérjenek az egységbe. Az elkülönültségen való túllépésre
törekvésük során hagyatkozhatnak azokra a lényekre, akik korábban már
eljutottak a magasabb szférákba.
Mivel egyetlen lény sem áll magában,
mint ahogy senki sem sziget önmagában, hanem hozzáféréssel rendelkezik a
lények hierarchiájának teljességéhez, akik már előttük ezt az utat
megtették, és akikből a legutóbbi kifejeződések létrejöttek. Olyasmi
ez, mint valami családfa, amely lehetőséget teremt ahhoz, hogy
hozzáférhessetek minden korábbi generációhoz, megadva ezzel az esélyt
arra, hogy tanuljatok mások hibáiból, hogy ne kelljen újra felfedeznetek
a kereket, vagy megismételni a korábbi hibákat.
Közvetítette: Kim Michaels
Közzétette: Sandal / www.fenyorveny.hu
