2012. március 8., csütörtök

Mihály Arkangyal a Szeretetről

"Minden, a legszeretettebb módon érkezik most hozzátok, és mint áldott gyümölcseink állnak a rendelkezésetekre a Földön, nektek, azoknak a csoportoknak, akik az Anyaföld kiteljesülő Jelenlétében, Ti Vagytok."



Mélyreható Békesség – 

Mihály Arkangyal üzenete

DEEP PEACE – 25th February, 2012
© Takeli MMagdalen, http://takeli.com

Szeretteim, Üdvözletem a Fény Mesterinek, Én Vagyok Mihály, az Arkangyali Jelenlétből és a Teremtés Szeretetét/Szerelmét hozom most el nektek.


Az Isteni Rendelkezés/Kinyilatkoztatás által én vagyok azzal megbízva, hogy biztosítsam a Földi embereket arról, hogy megismerjék helyzetük igazságát a Fényben, hogy továbbra már ne legyenek a félelemkeltő gondolatok béklyóiban megtartva, melyek eddig megakadályozták azt, hogy a Belső önvalójuk/énük meghozza számukra a mélyreható békességet, amely az ott lakó valódi lélek esszenciája/lényege.

Én arról is ismert vagyok, hogy a képességeim szerint, enyhíteni és átalakítani tudom az alacsony rezgésszinteket, és ezt most nagyobb mértékben/nagyságrenddel fogom megtenni értetek és bőséget kínáló valóságotokért, kérésetek szerint. Amit hozok nektek szolgálatommal, az az én esszenciám/lényegem tiszta/teljes fénye, amit így még eddig soha sem érezhettetek, és amit az idő múlása általi haladásotok nehézsége megakadályozott ebben.


Most van az ideje annak, hogy előrelépjetek a Szerelem/Szeretet felé, és összpontosítsatok az Önvalótokra, ami az Isteni, hogy Istenien vezessen bennetek az Istenségetekhez, mert ő az, aki ismeri az utakat és a lehető legnagyobb mértékben hordozza a saját lélekenergiátokat.


Beszéljetek hozzám, és Én meghallom azokat, engedjétek meg, hogy szerető gondolataitok elérkezzenek hozzám, mert ekkor van veletek az, aki Én Vagyok, és így ekkor a hozzám fordulásotokból a Mester, a Krisztusi Ember ismerszik fel belőletek. Én csak eszköze vagyok mindezeknek, amikor elhozom az ezekhez szükséges energiákat, hogy felébredjen bennetek az Egység érzése, olyat, amit még nem tapasztalhattatok meg e tudati síkon.


Én Vagyok az Egyensúlyba rendező, Én Vagyok mindezek Összekötője, aki elhozza nektek minden szeretetét, annak, amit csak valaha is kaphattatok egymástól, hogy többé soha se féljetek a bekövetkező változásoktól, mert így tudjátok meg majd azt, hogy mik is a céljaik ezeknek a változásoknak, és ti mint emberi és fénylény formában is ezekhez választottátok a tapasztalásaitokat. 


Minden, a legszeretettebb módon érkezik most hozzátok, és mint áldott gyümölcseink állnak a rendelkezésetekre a Földön, nektek, azoknak a csoportoknak, akik az Anyaföld kiteljesülő Jelenlétében, Ti Vagytok.

Bízzatok a felétek áradó Szeretetemben, aki Én Vagyok, aki felragyogtatja az Igazságotok fényének kardját, bár ez az őrző és védő lángoszlop csak a fény egyik megnyilvánulása, de saját szándékotok által tisztulhattak vele, hogy valódi belső fényétek igazsága felragyoghasson belőletek.


Ti mindannyian azok a Mesterek vagytok, akik a leghatalmasabb Szeretetben/Szerelemben sétáltok most a Földön. Mindannyitoknak a választott utatok szerint kell most visszaszereznetek, e rendkívüli időszakban a legteljesebb tudásotokat.

A Teremtőtöktől és Önvalótokból szólok most hozzátok, arról, hogy az Egység egy nagy terve meg lett szőve és a Fény szeretet mintájával lett megformázva. 


 Ne féljetek így a saját Nagyszerűségetektől, és engedjétek, meg hogy ez felébredjen bennetek, akként, mint egyike, akik Tudnak Szeretni, áthatóan Tudnak Szeretni, minden egyes részecskéjét a haladásotoknak és tapasztalásaitoknak. Engedjétek el a félelmeiteket minden egyes belélegzéskor, és minden egyes kilélegzés beszédével, énekével hangzón, amint nap, mint nap örömötökben vagytok az Isteni önvalótok felemlítésével, mint akik a Leghatalmasabb Szeretet/Szerelem felismerésében vannak, fejezzétek ki ezt a saját Isteni energiátokkal.

Minden egyes nap, minden egyes pillanatban erre kell ráébrednetek, ahogy utatokon haladtok. Ne a félelmeiteket vegyétek észre, hanem lássátok meg a Fény megannyi élő formáját, amely megalkotott bennetek. 


Most ez a Fény még ragyogóbban kínálja ajándékait a nagy változás idejében való részvételetek során, a Tudatosság, az Isteni Jelenlét hatalmas gyógyító és átalakító rezgéseivel, mint még valaha is ismertetek volna.

Az nem számít, hogy milyen meredek az út, még ha annak is tűnik. A fejlődésetekbe való felébredés és késztetés most alakul ki bennetek, és a félelmeitek elpárolognak, ott ahol felismeritek az Isteni Jelenlétet. Engedjétek meg, hogy a Fény átadja az összes rendezetlen rezgéseteket nekem, és bízzátok rá az én birodalmamra. Kérjétek meg tőlem választásotok szerint azt, ami szolgálhat bennetek, azokra az új tapasztalási formákra is, melyekkel most találkoztok, és engedjétek el azt, ami már rég nem képes bennetek szolgálni.


Ne tartsatok attól se, amikor a világotokra tekintetek és annak látványa változatlannak tűnik, mert ez akkor van, ha ragaszkodtok az alacsonyabb rezgésű energiáitokhoz. Mint egykor, így most is elérkeznek hozzám imáitok és vigasztallak bennetek, hiszen tudom, hogy továbbra is folyamatosan hajlotok arra, hogy visszajussatok a Szeretet/Szerelem világába. 


A Szeretet/Szerelemben nincsen félelem, akárhogy is bukkanjon elő belőletek, a Lelketek Örök Esszenciájából/Lényegéből. Mert felismeritek, és azt választottátok, hogy A Szerelem/Szeretet világa Legyen. Minden, ami az Örök Jelenlétből való, fellobbanva érződik meg bennetek, amikor megérzitek ennek a Hatalmas Szeretet/Szerelemnek örömteli ajándékait -amiről beszéltem- hogy ebben az utazásban, amely megtart benneteket a Szeretet/Szerelemben, még jobban elválaszthatatlanok vagytok, mint valaha.

Én Vagyok Mihály!


És elhoztam nektek ezeket az Igazságokat a Szeretet/Szerelemből. Örökké szívem fényében lakoztok, örökké szeretetemben vagytok. Vissza kell, hogy kapjátok az Igazságotokat, mint a Teremtő Szeretetének fényét, mert ti örökké, mindörökké abból valók vagytok.


És ez így van!


Szeretetemmel és Áldásaimmal a Szeretet minden hullámán keresztül.

Mihály Arkangyal


~~~~~~~~~~~~~~


Takeli MMagdalen


~~~~~~~~~~~~~~


© Takeli MMagdalen

Közvetítő, médium
Szignál sejt gyógyító
http://takeli.com

Translated by / magyar nyelvű fordítás: Földi Csillagok [http://foldicsillagok.hu/]


A Szeretetről

Döbbenetes infók a Szeretetről    
   és Albert Einsteinről     

Forrás: abbCENTER

 
Kb. 100 évvel ezelőtt Albert Einstein hosszú órákig tartó munka után hátra dőlt székében és teljesen magába roskadt: Atyaúristen!!!! Hogyan fogom én ezt elmagyarázni az embereknek?
A gondolatok lázasan rohangáltak a fejében, de sehogyan sem tudta megérteni, amire rájött. Olyasmire jött rá, amiről tudta, hogy igaz, de felfogni még neki is nehezére esett.

Visszaemlékezett gyermekkorára, amikor is a legnagyobb élménye az volt, amikor apja megmutatta neki, hogyan működik az iránytű. Azonnal elkápráztatta, hogy létezik egy ERŐ, ami láthatatlanul is képes hatni a tűre. Azóta nem hagyta nyugodni a gondolat, hogy a világ nem csak az, amit a szemünkkel látunk.
Most pedig rájött valamire, amiről elképzelni sem tudta hogyan lehetséges, annyira viszont bízott a számításaiban, hogy igaznak fogadja el.
Arra jött rá, hogy sem a tér, sem az idő nem létezik. Pusztán gondolati teremtmények.

Egy hatalmas illúzió, ráadásul olyan tökéletesen megszerkesztve, mely illúzióban mindenki abban hihet, amiben csak akar, mindig igaza lesz.
Ekkortájt hagyta el a száját az a mondat, amit azóta sokszor idéznek tőle:

Csak két dologban hihetsz: vagy abban, hogy a világon minden csoda, vagy abban, hogy semmi sem.


Mindez 100 évvel ezelőtt történt. Mi az, ami napjainkban történik?

Tudósok megállapították, hogy az emberi DNS-ben lévő információk mindössze 3-5%-a felelős azért, hogy a petesejt és a spermium találkozása után egy hús-vér emberke születhessen.
95% pedig valami egészen másért felelős. Bár, sokat hallani, hogy az ember lelki lény, de azt sehol nem tanították, hogy 95%-ig az.
Érted ezt? Amikor belenézel a tükörbe, azt aki igazán vagy, nem is látod. Annak aki vagy, és aki lehetnél, mindössze 5%-át látod.

Amikor Szent-Györgyi Albert elkezdte erőltetni, hogy a tudomány kicsit nagyobb hangsúlyt fektessen a kvantummechanika tanulmányozására, mert úgy néz ki, hogy sokkal több dolog függ össze olyan dolgokkal, amiről elképzelni sem tudjuk, nem csak kortársai nevették ki, de a Magyar Tudományos Akadémia még arról is gondoskodott, hogy ezek a cikkek eltűnjenek az életművéből, nehogy a tudós egy nagy bohócnak tűnjön az utókor számára, akinek csak malaca volt, amiért felfedezte a C vitamint.

Mostanában kezdték el kutatni, kutatgatni a levegőben, éterben, illetve ismeretlen dimenziókban lévő információs mezőket.
Ma már tudjuk, ha egy csoport jó kedvű, vidám ember egy légtérben örül egymásnak, ezután pedig elhagyva a helyiséget, egy ismeretlen lép be ugyanide, ennek az embernek is megváltozik az érzelmi mutatója. Jobb kedve lesz, pedig nem is hallotta, nem is látta azokat, akik előtte bent voltak a teremben.

Mit jelent az, hogy ma már tudjuk????? Hiszen legtöbbünk még soha nem hallott erről! Ha ez igaz lenne, mindenhol erről beszélnének.
Ha valami fontos és igaz, akkor annak vezércikknek kell lennie a médiában… Vagy mégsem?

A válasz: vagy mégsem.

A CIA és a KGB több, mint 50 éve kutatja azt, hogyan tudnának a távolból kutakodni mások agyában. Hogyan lehetne kiszedni titkos információkat több ezer kilométerre lévő emberek agyából. Ehhez nagyon összetett pszichológiai ismeretekre és az emberi lélek legmagasabb szinten történő tanulmányozására van szükség.

A gyalázatos kutatások legnemesebb mellékterméke az, hogy rájöttek mi a módja annak, hogy egy ember kiteljesedett boldog életet élhessen. Kiteljesedhessen a kreativitása, elérhesse céljait, és kihozhasson magából mindent, ami fontos számára. De a legfontosabb amit felfedeztek: ha egy ember növeli személyes tudatosságát, az hatással van más, távolban lévő emberek tudatosságára is.

Ez pedig nagyon veszélyezteti mindenféle hatalom fennmaradását. Magas tudatosságú, boldog, kiteljesedett életet élő embereket nem lehet irányítani, médiával, reklámokkal manipulálni. Nem lehet rajtuk élősködni, nem lehet rájuk értelmetlen adókat kivetni és legfőképp nem lehet rájuk parancsolni, hogy énekelve-dalolva, menetelve, mások zsoldos katonájaként embereket megöljenek.

Az a lelkiállapot, ami ahhoz kell, hogy valaki az életét úgy irányíthassa, ahogyan szeretné, kizárólag a Szeretet, Hit, Hála, és az Ítélkezés-mentesség állapotában tartható fenn.

Így talán könnyebb megérteni, miért december 23-ára időzítik a különböző hatóságok a felszólító leveleiket.
A különböző hatalmi praktikáknak hála, ma már azok se tudnak nagyon az óhajtott lelkiállapotba kerülni, akik ismerik ezt a titkot.

Tudjátok miért fontos a tudatosság növelése?
Azt mondják, Magyarországon kb.: 7-8 millió ember rendelkezik 80-as IQ-val. A 70-es szint pedig már az értelmi fogyatékosok kategóriáját jelenti.
Ilyen felállásban már nem is hangzik olyan jól, hogy DEMOKRÁCIA választópolgárokkal, nem?
A legtöbb ember éppen eltudja dönteni, hogy pisilni kell, kakilni kell, fázom vagy melegem van. Döntéseit pedig a legalacsonyabb rendű ösztönei szintjén hozza meg. Ha egy politikus ad neki egy puszit a választási kampány során, akkor azt jó embernek fogja tartani.


Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatott volna elő, hogy akkor törjön ki a legnagyobb éhínség a Föld egyes országaiban, amikor a világon pont a legtöbb élelmiszert sikerült megtermelni.
Amíg Bangladesben az emberek a saját halott gyermekeiket ették meg, addig Oroszországban a mozdonyokat búzával fűtötték. Annyi búza termett, hogy nem fért be a tározókba.

Előfordult az is az indiai piacokon, hogy emberek saját haldokló, menthetetlen gyermeküket árulták másoknak eledelül.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, hogy Ázsiában, több mint 40 millió, 10 év körüli gyermek dolgozzon reggeltől estig minden nap. Hidakat, autópályákat építenek, esténként meg vaskonténerekbe zsúfolva, bezárva várják a másnapot. Nem pénzért dolgoznak. A szüleik azért adják be őket ide, mert addig sem nekik kell etetniük a gyermeket. Arra ugyanis már képtelenek.

De az sem fordulhatna elő, hogy este a fotelban ülve a befektetési tanácsadód, távol-keleti részvényeket sózzon rád, mivel azok most extraprofittal kecsegtetnek. Tudnád jól, hogy mások kizsigerelése árán nem akarod Te magad sem biztosítani a saját gyermeked jövőjét.

Magasabb tudatosságú társadalomban nem fordulhatna elő, ha tudjuk, hogy a Hit, Szeretet, Hála, és az Ítélkezés-mentesség, mint lelkiállapot, olyan kémiai folyamatokat képes elindítani az emberi agyakban és kvantum szinten a világban, amelyek nagyban befolyásolják az életben való boldogulásunkat, hogy ne ez legyen a legfontosabb elsajátítandó tantárgy az iskolában.
És ez teljesen független a vallásoktól is.

Indiában, amikor egy gyógyító mesterré válik, két utat választhat. Vagy elmegy az emberek közé és fizikailag gyógyítja őket, vagy felmegy a Himalájába egy barlangba és onnan gyógyítja a világot meditáción keresztül kvantum szinten.

Ha valaki nagyjából követi az abbCENTER  (http://www.abbcenter.com/ Úton a magasabb tudatosság felé)  alakulását, biztosan észreveszi azt a folyamatot, amit nem tudok jobb szóval kifejezni, mint: Tudatosodás. Elindultunk egy úton a magasabb tudatosság felé. Mi egyszerre választjuk az utat a Himalájába és egyszerre az emberek felé is.

Olyan út ez, amin csak lassan lehet haladni, ha valaki úgy, mint mi, csecsemőként kapcsolódik be, de nem a sebesség számít, hanem az, hogy az irány jó legyen.

A világ megváltoztatásával kapcsolatban egyetlen üzenetünk van, mindenki dolgozzon saját magán! Soha ne hibáztassunk senkit. Még a politikusokat és a papokat se. (Sokan dolgoznak közülük is egy jobb világon)
Induljunk el befelé, és rövid időn belül,
 ha nem is a helyes válaszok, 
de a helyes kérdések elő fognak bukkanni.
 
A legfontosabb kérdésekre pedig több ezer éve megvannak a helyes válaszok. Csak élni kell velük.

Tudom, hogy a villanyszámla meg a lakástörlesztő előteremtése teljesen eltereli az ember figyelmét a nemesebb gondolatokról, és azok sokkal nagyobb gondnak tűnnek pillanatnyilag, de az anyagi világban való boldogulás is a magasabb tudatosságban keresendő.
Ahogy Weöres Sándor írta
 Az Élet bevásárlócsarnokának felirata:
Mihelyt NEM KELL,
 mindenem a Tiéd.

Ezt megérteni, sokkal magasabb tudatossági szintre van szükség.
Ha van egy nagy álmod, higgy benne.
 Higgy a Létezés bölcsességében, a megvalósulás fontosságát illetően. 
 
Kerülj a Szeretet, Hit, Hála állapotába. 
Ne ítélkezz mások felett.
És az álmod 
a létező legnagyobb sebességgel indul el a megvalósulás útján.
Einsteintől átvéve:
 fogalmam sincs hogy ez az egész hogyan működik,
 csak azt tudom, hogy igaz.
 
 

2012. március 6., kedd

Ének és tánc


Énekelj, táncolj! 


Csak úgy, magadnak, vagy másokkal együtt. 
Csodás élmény.
  Elűzi a fáradtságot, rossz kedvet.

Kedvcsinálónak fölteszek néhány zenés videót. 
Jó szórakozást!











































2012. Március – A teremtő erő felismerése


Ezeket a havi előrejelzéseket érdemes tanulmányozni és a hónap során igazodni hozzájuk. Még akkor is, ha esetleg szokatlan fogalmakat olvasunk benne. Tapasztaltam jó hatását e tudatosabb életvitelnek. Felhívom a figyelmet a márciusi energiáknál a március 15-ére. Ekkor valami különleges dolog fog történni a magyarsággal. Megnyílnak bennünk azok a kódok, melyek eddig le voltak zárva. Így nevezik: az Istenember kódok. Ez meg fogja változtatni a gondolkodásunkat és ezáltal az életünket.

 

 

 Kristálycsakra

2012.03.01

08strength.jpg



2012. Március – A teremtő erő felismerése


A hónap mantrája:
ISTEN AKARATA A SZERETET BENNEM
TEREMTŐ EREJE VALÓSUL MEG VELEM!
  

Ez a hónap nagyon erős energiákat és beavatásokat hoz el a számunkra. Olyan változások indulnak el bennünk és a világunkban, melyeknek látható eredményei lesznek hamarosan.

Ebben az időszakban olyan univerzálisan is formáló erők érkeznek dimenziónkba, melyek minden segítséget megadnak a régi energiákban ragadt formák átalakulásához

Az energetikai rendszerek egyéni és kollektív szinteken is folyamatos átalakulás alatt vannak, ami igencsak megviseli mind fizikai testünket, mind pedig érzelmi és gondolati beállítottságunkat.

Az isteni Rend alapjai már jelen vannak, csak rá kell hangolódnunk ezekre a törvényszerűségekre, hogy bekapcsolódhassunk a tiszta isteni Szeretet-erők áramába. Az új „Fénykötések” kialakulásához a Szeretetnek jelen kell lennie bennünk.  Ezzel tudjuk magunkban aktiválni azokat a csatlakozási pontokat, melyek összekötnek isteni minőségünkkel. A Fénykötések (lélektesteinken képződnek és onnan sugárzódnak át a DNS újraaktiválódása által testi szintre) csak megfelelő rezgésszint mellett stabilizálódnak, alacsonyabb rezgés esetén csak időszakosan, vagy egyáltalán nem jön létre megkötődés.

Ennek előkészítését már megfigyelhettük az év elején történő változások folyamán. Sok fizikai szintű kapcsolat alakult át, és sokan testi és lelki változáson mentek (mennek) keresztül. Gyakran mély érzelmi és gondolati energiákat tisztítottak meg bennünk, hogy előkészítsék a beáramlást. Az energiák befogadásához dimenziócsakráinkat aktív állapotban kell tartanunk, hogy a Fényinformációk minden szintet átjárhassanak.
Ehhez érdemes a csakra-érzékelő gyakorlatot elvégeznünk:


Ezek a csakrák a fizikai testünk körüli energiatérben találhatóak, és a magasabb dimenziókhoz, a szellemi terekhez kapcsolnak minket, ahonnan a tudatos létezés igazságai juthatnak el hozzánk. Ezek a területek is hozzánk tartoznak, csak addig nem tudjuk befogadni a tőlük áradó információkat, míg tudatosságunk nem képes értelmezni azokat.

Ebben a hónapban az a felismerés lehet részünk, hogy választásunkkal Önmagunkon át az isteni Akarat beteljesülését szolgálhatjuk. Ezért kaptuk teremtő erőnket.
Itt az idő, hogy tiszta szívünkből kijelentsük: Istenhez tartozom, legyen meg bennem az Ő Akarata!
Ez az Akarat pedig nem más, mint a bennem működő teremtő SZERETET! Ez vezet el mindenkit a Boldogsághoz.

A krisztusi erők mindig bennünk/velünk vannak, csak engednünk kell megmutatkozni azokat általunk. Engedjük, hogy a Szeretet felnyissa Fénymagjainkat, hogy beteljesíthessük mindazt, amire vállalkoztunk:
Legyünk Fény mindenkor és mindenhol Isten Akaratában!

Március a tiszta akarat hónapja. Olyan beavatásokon és próbákon át vezet, melyek összetéveszthetetlen jeleken át mutatják meg nekünk igazi vágyainkat, melyekért tennünk kell. Ha nem bontakoztatjuk ki magunkban isteni teremtő erőinket, akkor azok megvalósulás híján elkeseredéssé válhatnak bennünk. Most már élnünk kell ezekkel az erőkkel tudatosan és felelősségteljesen.
Márciusban is 3 teljes hét áll rendelkezésünkre, de kapunk egy hosszú levezető szakaszt, hogy gyakoroljuk az isteni Akarat általi irányítást. Akaratunkat Istenébe helyezni és azt őszintén elfogadni nem mindenkinek könnyű feladat, míg a félelmeink bennünk vannak nem is lehet teljes. Éppen ezért olyan próbák elé nézünk, melyek félelmeink elengedésében segítenek. Felismertetik velünk, hogy igazából semmitől nem félünk, csak a félelmeinktől.
A hónap energiája: az ISTENEMBER TEREMTŐ ERŐINEK felismerése önmagunkban, melyek tisztán szívvel használhatók.

E teremtő erő azonban már sokkal nagyobb, mint korábban. Visszakapta az emberiség azokat a teremtő potenciálokat, melyeket a régi időkben elvesztett.
Ezért fel kell ismernünk a felelősséget és legalább olyan szintre kell fejlesztenünk magunkban mint teremtő erőnket. E nélkül tudattalanul cselekszünk és nem értjük miért történnek meg velünk dolgok, pedig nem is tettünk semmit (persze csak gondoltuk). Végre élnünk kell Istenemberségünk lehetőségeivel és fel kell vállalnunk Isten-i minőségünket. Így teljesíthetjük be az Akaratot Magunk által.

A felismeréshez nagy segítséget kapunk a krisztusi dimenziókból. Az a fényspirál, melyen a tiszta isteni Szeretet energiája érkezik el hozzánk most intenzívebb rezgésbe kezd és leáradó erői felkészítenek bennünket az isteni Akarata megnyilvánulására.

Ehhez most is megnyílik a dimenziók határa és feltárul Jézus Szeme.
Így nevezik az angyali lények azt az eseményt, mikor a galaktikus dimenziók közötti határ (dimenziókapu) átjárhatóvá válik a Felsőbb Dimenziókból érkező Energiák számára, és az isteni éltető Szeretet-Fény átjárja a teret. Isten mindent lát és a krisztusi Szereteten keresztül mindent áthat. Ha felnyílik Jézus Krisztus szeme, akkor Isten mosolyog a Világra és Fényével köszönti azt. 

E Fénnyel olyan segítő és megvilágosító energiák érkeznek a 7. Dimenzió Fénymagján keresztül, melyek a további fejlődést és beavatások sorozatát készítik elő a Földön élő lelkek számára. (Mikor változásokat, beáradó energiákat érzékelünk magunkban, kérjük meg Földanyát, hogy isteni minőségével rögzítse azokat fizikai szintünkre Isten Akarata szerint, úgy ahogyan nekünk az jó. Az anyai áldással segíthetjük az energiák gyorsabb megkötődését.)

A krisztusi Szem egy olyan spirális Csillagfény-örvény, melynek közepében kialakul egy Energiagömb, ami sokkal fényesebb és magasabban rezgő magjával sugárzóbb, mint a körülötte örvénylő Fény, így összegyűjti, majd lesugározza a megfelelő Fénystruktúrákat a kívánatos szintre. Ez a Fény akár több dimenzión is áthaladhat, hogy elérje célját. Most mi részesülhetünk abban az áldásban, hogy segítségképpen befogadhatjuk Energiáját és ezáltal felébreszthetjük Fényemlékeinket.

Ez az időszak a felkészülés befejezését és a közelgő Fény-beavatások kezdetét jelzi.
A Fénymag aktiválások egyre erőteljesebben érezhetőek fizikai valóságunkban és testi tünetekként is.
Nincs okod a félelemre, hiszen csak az történik veled és benned amire már lélekként IGENT mondtál…
Sok felismerés vár arra, ki életét a tiszta isteni Energiák szerint és azokkal harmóniában kívánja élni.

Legyen hát ez az időszak teremtő erőnk felismerésének erejében az Akarat kiteljesedése bennünk, Szeretetünk által.



god_light_.jpg


A hónap fontosabb napjai:

Március 1. – A meteorológiában ma kezdődik a tavasz, de ez a nap energetikailag is fontos minden évben. A harmadik hónap kezdete mindig egy változás beindítója. Az év felkészítő időszaka itt lassanként lezárul és helyet ad az új energiáknak, a beáradásnak, a növekedésnek. Földünk megújulása, a belső energiák összekapcsolása és a külső erők munkálkodása kezdődik. Ez a nap energiarendszerünkben is elindít valamit. Egyfajta energetikai impulzust ad, mintha újratöltene minket, beindítaná fényvezetékeinken az áramlásokat. Ha furcsa bizsergést vagy belső csiklandozás szerű érzéseket figyelnél meg magadon, akkor tudd: betöltődnek a rendszereid. Fontos, hogy ebben az időszakban feltöltekezz fénnyel! Fizikailag a napsugárral és energetikailag a Teremtő Központ isteni fényével, a Szeretet sugarával. A Szeretet töltöttsége nagymértékben befolyásolja, így elfoghatóvá, érthetővé teszi benned a hónapban történő hangolásokat és átalakulásokat. Nyisd meg magad az újnak és légy befogadó! Növekedj, mint a mag a fénnyel…
 
Március 3. – Egy személyes szimbólumrendszeren keresztül történik kapcsolatfelvétel Felsőbb Éned és közted. A hónap energiái és tanítása ezen át válnak érthetővé számodra. Ez lehet érzelmi, vagy gondolati úton történő jelképrendszer, de lehet színek, formák és szimbólumok által kódolt üzenet formájában is. Csak figyelj, és meditálj rá ezekre a szimbólumokra. Nem kell túl bonyolult dolgokra gondolnod, egyszerűen csak tartsd nyitva az érzékeidet, hogy megérthesd a szellemi üzeneteket. Az emberi energiarendszerben léteznek „Fény-kommunikátorok”. Ezek olyan kristálymagok, melyek értelmezik (lefordítják) azokat a Fényenergia-információkat, melyek magasabb Tudatosságunkból, Felsőbb isteni Énünktől jönnek, valamint továbbítják azokat a tanításokat, melyek a magasabb dimenzió mestereitől és szellemi lényeitől érkeznek. Ezek vagy érzéseinkben, vagy gondolatainkban megjelenő megértésben, de lehet, hogy sejtszintű tudásban nyilvánulnak meg bennünk.
Most hagyjunk időt magunknak a szemlélődésre, pihenésre is. Legyünk a friss levegőn és engedjük erejét át magunkon. Végezzünk tisztító légző-gyakorlatokat. Legyünk minél többször TUDATában MAGUNKnak, isteni-spirituális Valónknak, hogy ezek az információk akadálytalanul átáramolhassanak rajtunk.

Ez a nap számenergetikailag is nagyon erős: benne van a 3, a 9 és a 12-es szám ereje is. Jelzi, hogy a hármas egység egyesítésére (3), a bennünk élő teljesség felismerésére (9) és az isteni rend (12) térnyerésére kapunk felkészítést. Ha ma ezekkel a számokkal találkozol, engedd be magadba tudatosító rezgésüket.
  
Március 5. – Az első hangolási hét kezdő napja. Ma erőteljes tisztítások kezdődnek, hogy emberi akaratunk gátjait el tudjuk választani tiszta lelki vágyainktól, melyek az isteni Akaratot szolgálják. Ha tiszta bennünk az akarat, akkor eggyé válik Isten Akaratával bennünk. Fontos, hogy a hét folyamán figyeljük, milyen érzések, gondolatok és szituációk váltanak ki belőlünk ragaszkodást vagy akaratosságot. Itt vannak azok a blokkot, amikkel tudatosan foglakoznunk kell.

Egyik szellemi tanítómesterem Hiranus, a következő gyakorlatot adta nekem egyszer az elengedésre:
 
Vonulj el egy nyugodt helyre, hol önmagadba mélyedhetsz…
Kérd Felsőbb Éned, hogy szellemi erejével segítsen neked megtisztítani felesleges lélekemlékeidtől lelkedet, és irányítsa az elengedést. Ahhoz, hogy segíthessen, neked is tiszta szívből kívánnod kell a megtisztulást. Bármi történjék is az emlékképek felvillanásakor, bátran kell szembenézned velük, mert csak így engedheted el tudatosan energiájukat. 

Mélyedj el és érezd meg magad körül lelki energiáidat, szólítsd meg szeretettel lélektested. Engedd, hogy hívásodra összerezegjen lelki és testi tudatod, így érezheted meg, hol kell korrigálnod energiáidat. Érezd meg lélektested önmagadon át, lelki tudatod válik így megérthetővé számodra!
Ha készen állsz, szépen lassan lélegezd át a tested!

Figyelmeddel kövesd a levegő útját, és ahogy beszívod azt éltetőn, tudatosan mindig egy-egy testtájadba lélegezd be. Engedd és figyeld, ahogy feltölti és fellazítja azt…

Kérd Felsőbb Éned, hogy tudatosságát töltse a beszívott levegőbe, hogy érezhesd, hol van benned akadály, blokk, fájdalom lélegzéskor.
Mindig csak egy területre figyelj!
Kezdd azzal, amelyik problémát okoz, vagy melyben fájdalmat érzel.
Tudatosan szívd be és lélegezd oda a levegőt. Figyeld meg, hogyan tölti ki a területet, és hol van, ahol elakad, nem tud tovább áramlani. Ott feszültség, szúró, fájó érzés keletkezik…

Ezen a területen lélektesteden egy energiablokk található, mely már fizikai szinteden is érezhető. Lelki tudatodba lépve kérdd Felsőbb Éned, tárja fel előtted ennek az energiablokknak az okát.

Érzésben, gondolatban vagy képben fog megjelenni benned a válasz. Nem kell megijedned tőle, hanem fel kell ismerned, hol kapcsolódik az hozzád, és arra a területre tudatosan Szívenergiát küldened. Ez azt jelenti, hogy bármi is jött elő benned lelki emlékként, azt szeretettel elfogadod, nem állsz ellen neki és hagyod, hogy ez az elfogadás a Szeretet Fényével feloldja a kötöttséget. Köszönd meg magadnak, hogy mindezt megteheted, és kérd szellemed, lazítsa föl és írja jóvá energiáit. Figyeld meg, mennyivel könnyebb és oldottabb lesz az a terület.
Ha még mindig érzel benne feszültséget, az azt jelenti, hogy önmagadat hibáztatod valami miatt, ami már elmúlt. Ezzel kötöd oda az energiát.
Itt a Megbocsátás ereje az, mi kioldja a görcsöt, az önvádat és felszabadítja a területet.

Bocsáss meg hát magadnak! Szeretettel tedd meg, Magadért. A Megbocsátás erejével engedd el a felesleges lélekemléket, oldd meg a csomókat, emeld ki magadból ezt a kötött energiát, és add vissza azt a Teremtés Teljességének! Küldj oda Szeretetet, hogy kitöltse a teret, ezzel írva jóvá az emléket…
Most már megláthatod, hogyan szűnik meg minden feszültség és fájdalom azon a részeden és lelki tereid is megtisztulnak ott.

Ha ezután még fizikai szinten érzéseid vannak e területen, mosolyogva fogadd el, hogy megéléseddel mindezt most elengedheted…
Jó munkát az Elengedés Fényében!

Március 8. – A Telihold energiái hatják át ma a teret, ezért érzelmileg és gondolatilag túltöltődhetünk. Egy kicsit olyan érzésed lehet, mintha minden egy pillanatra megállna, vagy lelassulna, mert olyan kozmikus erők is dolgoznak, melyek bezártságot, határozott, elkülönült tereket érzékeltetnek bennünk. Ezek most abban segítenek, hogy felfedezd magadban az akaratosság be/lehatárolt tereit. Az ego-s akarat megfoszt minket a szabadságtól, hogy szívünkön át válasszunk. Ezekben a terekben olyan gondolati-, érzelmi programokat tartogatunk, melyek egy-egy helyzetben megmagyarázták, bizonyították nekünk cselekedeteink ”helyességet”. Pl. „Azért voltam vele durva, mert múltkor megbántott mikor azt mondta, hogy…!”- tipikus ego-s reakció és magyarázkodás a felelősség elhárítására.

Ha akaratunkat rákényszerítjük magunkra vagy másra, azzal megkötjük mindkettőnk energiáját. Az isteni Akarat ezzel szemben a teremtő erő előmozdítója, nem kényszer, hanem lehetőség a szeretetben való teremtésre.
Ha ezek az ego-s akarati kötelek elszívnak tőlünk energiát, hiszen mi tartjuk fenn őket az energiánkkal, kevesebb erőnk marad a tiszta teremtésre, vágyaink megvalósítására.

Ha egy személyhez kapcsolható ez az energia, akkor a következő gyakorlatot javaslom (ez lehet bármilyen kapcsolat esetén).

Képzeld magad elé az adott személyt és mondogasd neki szeretettel a szöveget, amíg azt nem látod, hogy mosolyogva elmegy:

„A mai nap az elengedés napja. Elengedlek téged XY. Szabad vagy, én is szabad vagyok. Bármilyen szeretetlenség is volt közöttünk, azt én most megbocsátom. Kívánom, hogy az életedet kísérje a szeretet a boldogság, a lelki nyugalom a jó egészség, a harmónia, az egyensúly és siker. Szabad vagy, én is szabad vagyok. Mától fogva harag nélkül fogok rád gondolni, és azt kívánom, hogy Isten áldása kísérje minden napodat. Szabad vagyok, te is szabad vagy. Béke legyen veled.”
 
Március 11. – Az első hét lezárása, melynek során egyfajta energiaharmonizálás indul be. Ez az energia most végigfut a rendszereinken és leolvassa mindazokat a változásokat, tisztításokat, jóváírásokat, melyeket megtettünk az elmúlt időszak folyamán. Ennek alapján beállítja és újrahangolja auraterünket és csakráinkat, valamint sejt szinten is változásokat indít be. Ezért a mai napon és az elkövetkező pár napban is borzongásszerű tüneteket érezhetsz magadon.
 
Március 12. – A mai napon olyan tiszta lelki vágyakat tár elénk tudatosságunk, melyek életünk beteljesítését és boldogságunk irányát mutatja meg bennünk. Ezt egész héten érezni fogjuk, mert időnként bevillannak szívünkön át ezek az információk.
 
Március 15. Ez a nap nekünk magyaroknak különösen fontos, mert bennünk, szívmagunkban megnyílnak az Istenember kódok újabb Fénykristályai. 

Mit is jelent ez: Az Istenember kódok olyan szellemi energiák (Tudatszikrák) Bennünk, melyek az örökkévaló Tudatrészeink rezgéseit képviselik. Ezek a szellemi részek folyamatosan együtt rezegnek az isteni Teremtés-Tudat azon részével, mely a tiszta szellemi esszenciából „megformálta” Valónkat. Mivel Tudatosságuk az isteni szintekkel egyenlő, működésük is az isteni ELV-et követi:
Egy-E
Lét/Létezés/Létező-L
Van-V

Ha tudatosságunkat képesek vagyunk ráhangolni ezekre az isteni rezgésekre, akkor velük összekapcsolódva, mintegy nyílt csatornán keresztül képesek vagyunk az ELV szerint cselekedni.

Erről már beszámoltam 2010-ben, amikor elkezdődtek az aktiválások, így a teljes írást róla itt találod:


Ami számunkra nagyon fontos, hogy magyarságtudatunkon keresztül történik meg mindez bennünk.
Azok az ősi kódok, melyek bennünk találhatóak, olyan feladatokat és a hozzájuk tartozó erőket aktiválják, mellyel beteljesíthetjük Isten előtt vállalt és a Földdel, felemelkedéssel, tanítással, példamutatással kapcsolatos küldetésünket. Legyünk ma különösen büszkék magunkra és magyarságunkra tiszta szívünkből, igaz lelkünkből!

 
Március 18. – A második tanító hét lezárásaként szellemi üzenetben isteni feladatunk információit tárja fel lelkünk. Olyan cselekvésekre ösztönöz, melyek vágyaink megvalósulása felé terelnek minket. Nagyon sok olyan jelet kapunk ma, melyek irányt mutatnak és bizonyságot adnak a Gondviselés jelenlétéről életünkben. Figyeld a jeleket!
 
Március 19. A harmadik héttől a cselekvés erői felé terelnek minket. Ez a hét a döntésről és annak szívbéli kifejezéséről szól. Ezt viszont csak akkor tudod kifejezni, ha Szereteted Önmagad iránt isteni. Isten szeretete feltétlen, örök és áradó minden teremtménye felé. Ez a Szeretet tartja egységben a teremtést és benne minden lényt.

Ez a Szeretet tart egyben téged is önmagaddal. Ha e Szeretet a Szívedben elérhető számodra azzal, hogy szereted önmagad, akkor képes vagy benne maradni e Szeretet áramában, a Gondviselés energiáiban.
A mai nap számenergiája azért csodálatos, mert benne van az isteni 1 száma és az oda elvezető teljesség, a 9 száma is, ami összeadva újra az EGYség számát az 1-et adja. Azaz a beteljesülés mindig csak az isteni úton lehetséges. A beteljesülés útjára viszont a tiszta Akarat vezet el… ezért csak engedd, hogy Isten Akarjon Benned!

Március 21.A Napforduló erői elhozzák nekünk a krisztusi Lángot. A Kikelet ünnepén az ÚJ ÉLET KRISZTUS szimbóluma virágzik ki minden lélekben. Ez egy kristályerőt közvetít Akarati rendszerünkbe, mely iránymutatóként és szellemi központként működik a fizikai szívterünkben. Fellobbantja bennünk, Szív-templomunkban az isteni Szeretetlángunkat újra. Ez a Szeretet-láng a megváltás üzenet lobogja. Sürgeti bennünk a megbocsátás erőinek fizikai megnyilvánulásait is. Nem tudunk haraggal és indulatokkal előre jutni. Az isteni Igazság a Szeretetben tud a legjobban megnyilvánulni. A türelem erényére most szükségünk van, hogy megvárjuk az Akarat térnyerését a megfelelő helyben és időben…
 
Március 22.Az Újhold erői a megtisztulás energiáit segítik közvetíteni felénk. Ilyenkor még a tudattalan mélyből feltörhetnek régi sérelmek, félelmek, de mindezt azért kapjuk, hogy felismerjünk és elengedjünk. Újholdkor energiarendszerünk olyan csúcsponti állapotban van, amikor képes magába fogadni és ugyanakkor magából átadni a szükséges energiákat. Ebben az állapotban sokkal könnyebben kezdünk neki bármilyen átalakulásnak, mert az emberi tudat ilyenkor sokkal fogékonyabb. Az újhold kitágítja tudati tereink horizontját, ezzel befogadóvá tesz minket mindenre, minden új-ra. A leáradó és beállító erők ekkor kezdik el munkájukat fizikai síkon is, hiszen először szellemi és lelki tereinket hangolják. Ha tudatos befogadók vagyunk, fizikailag is érezhető változásokat tapasztalhatunk. Ezek az erők segítik, hogy krisztusi szívlángunkat magunkban érezzük és befogadjuk segítségével az érkező megigazító Fényeket.

Március 25. A harmadik hét lezárása az elfogadás próbája. Mindenki elé odaállítják a lehetőséget, mellyel elfogadhatja küldetését és az Isteni Akaratot Önmagában kiteljesedni. Ez érkezhet szellemi úton, angyali üzenetben, de akár fizikai megkeresés útján is. Használjuk Szívlángunk krisztusi erejét, hogy megértsük a szellemi üzeneteket! Kérjük Jézus segítségét a megértéshez és ajánljuk fel Magunkat Általa az Akaratnak. A mai napon tett felajánlásunk sokszoros erővel bír.
Képzelj magad elé egy aranytálcát, amit két angyal tart. Tegyél rá mindent és mindenkit, amit/akit Isten kegyelmébe ajánlasz. Ez lehet akár egy kapcsolat, a nemzeted, országod, vagy önmagad is. Kérd Atyádat fogadja kegyelmébe és teljesítse be benne Akaratát a Szeretet törvénye által, Krisztus szent nevében.
Majd miközben imádkozol, kérd az angyalokat tegyék Atyád lábai elé felajánlásodat és imád végére megérkezik az elfogadó üzenet hozzád.
 
Március 28-29.Ez a két nap együttes erővel bír. Az isteni erők térnyerését hozzák el akarati energiáidba, valamint a földi terekbe. A REND pillérei már állnak és az alapok szilárdulnak. ezeken a napokon olyan átalakító erők munkálkodnak, melyek beindítják a megnyilvánulási folyamatokat. Ez azt jelenti, hogy látható jelei lesznek a Föld számos pontján az isteni Akarat térnyerésének és az Igazság győzelmének. Benned is harc folyik az ego és a lélek között. Melyiket segíted? Szívvel és szeretettel a lelket, vagy elmével és félelemmel az egot? Ahogyan magadban meghozod a döntést és teret adsz az igaz Akaratnak, úgy nyilvánul meg szinte abban a pillanatban életedben és világodban is ez az isteni erő! Tegyük együtt igazzá szeretettel életünket!
 
Március 31.A hónap utolsó napja levezetés és egyben felkészítés is a következő időszakra. Harmonizálás indul be bennünk szellemi, lelki és fizikai erőinkben és tudatosságunkban. Kérd Felsőbb Énedet vezesse le ezt a harmonizációs folyamatot és hagyd, hogy az Akarat most már érvényesüljön az életedben, ne feledd, választottál!

Csodás megéléseket az Akaratban!
 
Áldással: Orsi
2012. február vége
Pusztai Orsolya


diana-divine-creations1.png

Barátaimnak



Barátaim!

Van néhány kérdésem hozzátok. Ne vegyétek zaklatásnak. Azért teszem, mert a barátaimnak tudlak titeket. Olyan világban élünk, amely hatalmas változásra készül. Közben gondolkodásunk gyakran ragaszkodik a megszokotthoz, de vajon alapvetően újat lehet-e létrehozni a régi módokon?

Érzitek, hogy valami nagy változás lóg a levegőben? Valami várakozás. Vihar előtti csend. Mégsem ijesztőnek tű
nik, hanem más érzés. "Na biztosan lesz valami...talán nemsokára jobb lesz... muszáj, hogy valami változzon, mert így nem mehet tovább. Valami történik a háttérben, de vajon mi?"
Várakozunk. Igaz? Ezt érzitek ti is?

Hogyan reagálnátok most, váratlan, nagyon szokatlan világméretű eseményekre?


Mit szólnátok hozzá például, ha arra ébrednétek holnap reggel, vagy holnapután, hogy a tévé és rádió ilyen híreket közöl:

"Eddig ismeretlen szervezet tagjai őrizetbe vették a háttérhatalom irányítóit különböző országokban, és bíróság elé állítják őket. Az eljárás megkezdődött, mert a nyomázás és bizonyítási eljárás már régóta folyamatban van. A kormány lemondott, addig ideiglenes vezetőket neveznek ki."

Mit szólnátok hozzá, ha bemondanák a következőket is?

"A sötét erőket a földi csoport a Galaktikus Föderáció nevű földönkívüli szervezettel karöltve fegyverezte le. Akik védelmünk érdekében már többször megakadályozták a mesterkedéseket a 3. világháború kirobbantására. E földönkívüliek űrhajóikkal már hosszú ideje védenek minket, és segítenek most is, hogy megakadályozhassuk az emberiség rabszolgasorba döntését. Nemsokára be fognak mutatkozni nyilvánosan, és arra kérnek minket, engedjük meg, hogy továbbra is testvéri módon segíthessenek bennünket."

Örülnétek, félnétek, vagy haragudnátok? Jól gondoljátok át! Nem mindegy.

Gondolatainkkal teremtjük a jövőnket. Szokatlan a szituáció, és az egónkat is nagyon birizgálja. Tudnod kell, hogy eddig szándékosan tudatlanságban voltunk tartva. Az elnyomó háttérhatalom már régóta eltitkol előlünk minden ezzel kapcsolatos információt, és hazugságnak mond ki minden hírt a földönkívüliekről és UFO-król. Érdekes módon, a sötét erőkkel szövetkezett földönkívüli társaság üzelmeiről elég sok hír kiszivárgott. Ezért félnek az emberek, ha ufóról hallanak, mert azt hiszik elrabolnak, leigáznak minket. Pedig ez csak a másik csapat. Ők is sarokba vannak már szorítva. Hiába álltak szövetségre a háttérhatommal.

Egyébként, ha nagyon nem akarjuk, a barátaink nem jönnek segíteni. Csak a beleegyezésünkkel.

Milyen jövőt szeretnénk? Szebbet, jobbat?Hogyan? Gondolom a sültgalambra nem érdemes várni. Mi, a Föld népe, mit tudunk tenni egyedül, egy kemény rendszerrel szemben? Tüntetünk, lázadunk, vagy imádkozunk, meditálunk? Azt is lehet. Eddig is így tettünk. Volt is eredménye, de úgy tűnik a saját képességeink, eszközeink egyelőre végesek.

Mit is szeretnénk valójában? Végre föllélegezni, felszabadulni az elnyomatás, a kihasználtság, a becsapottság alól? Vagy még egy kicsit szeretne igát húzni valaki? Megkaphatja azt is. Ki mit szeretne?

Tudjátok jól, a mostani rendszer olyan ügyes a butításban, hogy nem valószínű, hogy rövid időn belül az emberek tömegei képesek lennének önmagukat felszabadítani. Legföljebb néhányan tudták ezt megtenni idáig a fény oldalán. Sokmilllióan viszont ráébredtek az igazságra, de mégsem tudták magukról levetni az igát! Nem tudták levetni a külső, belső béklyókat. Kénytelenek tovább húzni a szekeret, mert különben a hátukon csattan az ostor, vagy fedél nélküliek lesznek családjukkal együtt. Társadalmi rendünk még tartja magát, bár düledezik, és jó lenne, ha nem temetne maga alá minket, és jó lenne elkerülni a még rosszabbat is.

Rövid az időnk, és egyre gyorsul! Tehát, ha valaki ebben a helyzetben segítő kezet nyújt nekünk, és ráadásul, olyan világban él, amilyet mi is mindig szerettünk volna, akkor azt gondolom, érdemes elfogadni. A minket védelmező földönkívüliek a Fény követei. Különböző bolygókról jöttek, és azért lehettek a Fény Galaktikus Szövetségének a tagjai, mert az ő társadalmukban a szabadság, a testvériség az úr. A szeretet. Magas szintű tudattal rendelkeznek és olyan fejlett technológiákkal, melyeket szívesen átadnak nekünk életünk megkönnyítésére.

Vagy talán várjunk még jópár évszázadot? Még nagyobb rabszolgaságot hagynál gyermekeinkre és unokáinkra? Vagy széna, vagy szalma. Középút nincs!

Legtöbb embernek fogalma sincs róla, hogy milyen veszélyek leselkedtek ránk az utóbbi időkben. Nemsokára ezek is nyilvánosságra kerülnek.
Meg fogunk rökönyödni rajta.

Részemről szabadságot akarok! Itt és Most. Fel akarok szabadulni az igazságtalan, embertelen rendszer alól!

Mindent megteszek, hogy magamat megtisztítsam a külső, belső béklyóktól, és hogy segíteni tudjak ebben embertársaimnak is. Elfogadom ezért a Fény küldötteinek, a földönkívüli barátainknak a segítségét. És Te?

Ha gondolod, értesítsd társaidat, barátaidat, hogy számukra se legyen sokkoló az elkövetkező napok eseménysorozata.

Legyen öröm és megkönnyebbülés az emberekben!

Szeretettel, Egy
a sok-sok Fénymunkás közül,
akik már régóta dolgoznak az emberiség érdekében