2016. január 8., péntek

A tömeges kezdet hulláma jelzi az utunkat - Sanat Kumara 2016.01.03.



Ez az emelkedett tudatnak egy élménye, amit közületek sokan érezni fognak eljönni ezekben a napokban és hetekben. Nem mondhatjuk meg pontosan, melyik nap, melyik óra – de azt mondhatom, hogy itt van a közelben és ti ezt mind meg fogjátok tapasztalni sok különböző, egyéni formában. 





A tömeges kezdet hulláma jelzi az utunkat 

Sanat Kumara ~ A „Nagy Kezdeményező”
2016, január 3.




SANAT KUMARA

Jó napot mindenkinek. Megkértem Sanandát, hogy álljon félre ebben a sajátos hívásban, mert nagyon fontos, hogy ez az üzenet eljusson mindenkihez, aki meghallja ezt, és mindenkihez, aki tisztában van az üzenetemmel.

Engem sok néven ismernek, sok címmel, néhány ezekből a következő: a Világ Ura, az Egy Kezdeményező, a Napok (nappalok) Őse és a legújabb név, amit úgy kedvelek, Raj 
(ejtsd: Rádzs, rádzsa : indiai herceg, fejedelem - a ford. megj.)

 Sanat Kumara vagyok, és azt mondtam, arra kértem Sanandát, hogy álljon félre ebben a pillanatban és ő szívesen egyetértett. És kérem az elnézéseteket, engedjétek meg, hogy helyette jöjjek és Sananda helyén beszéljek.

Engem úgy ismernek, mint az Egy kezdeményezőt és ennek az az oka, hogy én vagyok aki elnököl a különböző kezdemények felett, amelyek megtörténnek az idő korszakai és tér felett. Az vagyok, aki jelen van akkor, amikor egy nagy Kezdet megvalósul és létrejön. És a múltban ezek a kezdemények itt a Földön, leginkább egy egyéni alapon nyugodtak, de kérlek, értsétek meg, hogy egy kezdeményezés, a múltban olyan volt, mint egy jól végzett munka, amiről azt mondhatnátok, hogy létrejött. Most mi úgy látunk egy kezdeményezést, mint a tudatosság elmozdulását és egy elmozdulást a tudatosságban.

És ez történik most az egész bolygón – a tudatosság elmozdulása, változás a tudatosságban. És ti, mindannyian akik meghalljátok ezeket a szavakat, elmozdultok az új tudatosság felé. Ti vagytok a tudatosság változásainak a birtokosai a jelen mostani pillanatában. És ez a Kezdet, ami történik, és sok esetben sokkal teljesebben történik számotokra, akik mind ebben a folyamatban vagytok most.

Egy óriási pillanat van érkezőben. A Fény és az energia egy pillanata. Hallottatok erről, mielőtt az energia egy hulláma megérkezett a múlt év szeptemberében. De most ebben az évben – 2016-ban – ti egy másik energiahullámra készültök, a Fény hullámára, a tudatosság egy hullámára, ami hozzátok érkezik és meg fog jelenni nektek és érződni fog számotokra sok különböző módon. Néhányan úgy fogják ezt érzékelni, mint az emelkedett tudatosságot, egy változást a saját frekvenciájukban, és ők a megértés és a tudat egy magasabb terében fogják találni magukat.

Ez az, ami történt azzal, akivel mi most beszélünk, James-szel, néhány éjszakával ezelőtt, ahol ő ebben a tapasztalatban részesült, így ő tudni fogja, miről beszélek most, mi következik.

Ez az emelkedett tudatnak egy élménye, amit közületek sokan érezni fognak eljönni ezekben a napokban és hetekben. Nem mondhatjuk meg pontosan, melyik nap, melyik óra – de azt mondhatom, hogy itt van a közelben és ti ezt mind meg fogjátok tapasztalni sok különböző, egyéni formában. 

Ez egy tömeges beindulás, ami most történik, ezért vagyok itt, hogy felügyeljem ezt. És ha részetek lesz ebben az élményben, én ott leszek, engem fogtok képzeletben látni, vagy egy megérzés, egy érzelem, a jelenlétem érzékelése jelzi, hogy ott vagyok veletek. És igen, mindannyiotokkal ott leszek, mégha ugyanabban a pillanatban is. 

Ez egy nagyon jelentős alkalom, ami jön, és hamarosan itt lesz. Ahogy Sananda mondta sokszor, „Ezt nem lehet megállítani”. A különböző erők, akik azon dolgoznak, hogy megkíséreljék ezt feltartani, tudják, hogy ezt tovább már nem tudják megakadályozni. Megpróbálják folytatni több-kevesebb-féle módon, inkább elégtelenül, amit elértek, amiért dolgoztak a múltban; de tovább nem megy. Mindannyiótokat, akik magasabb rezgési szinten vagytok most, magasabb frekvenciával, a manipuláció és a programozás régi módszerei nem tudnak titeket közvetlenül érinteni. Még mindig sokakat érint a bolygón – sokan vannak még mindig programozás alatt. De az a tudatossági hullám, amiről beszélek, a tudatosságnak ez az elmozdulása, ez a Kezdet  beindul, hogy mindent megváltoztasson a bolygón.


Ez nem közvetlenül az „Esemény”, amiről beszélek, de
ez az Esemény bevezetése. És az Esemény, önmagában sok kisebb esemény van a nagy dologban. Így ezt most mindannyiaótoknak előre kell látni, de ahogy előre néztek, ne felejtsetek el a jelenben lenni, a Most pillanatában lenni. Mert a Most pillanatában van az, amit a jövőtökként fogtok megteremteni, a ti összes jövő pillanatotok.

Most elhagylak titeket. Sanat Kumara vagyok – ha eljön az idő, Én személyesen meg fogok jelenni. Ígérem, hogy együtt tartok a Föld fejlődésével, a fejlődésetekkel, amíg a feladat be nem végződik. Akárcsak ti, mindenki megígérte, hogy itt marad, amíg az örömteli bál végbemegy, és ti most ennek a folyamatnak befejezésénél vagytok. Ne legyetek idegesek, ne váljatok aggódóvá; csak legyetek a pillanatban, a „Most”-ban, és mindannyian vigyázzatok magatokra. De tudjátok, hogy az eljövendő pillanatok egyike, amit ebben a jelenlétben fogtok érezni, eljön hozzátok, felemelkedett tudatosságot fogtok érezni, és az dicsőséges lesz. Minden békém és szeretetem veletek lesz mindannyiótokkal, ha folytatjátok a napi tevékenységeteket, megtalálni az igazságot magatokban.

Forrás: http://www.earthascends.com/page/492143584







1 megjegyzés:

  1. CSODÁLATOS MI MINDENT MEGTESZNEK ÉRTÜNK!!!NEM SZABAD FELADNI,HINNI KELL A FOLYAMATOS FELEMELKEDÉSÜNKBEN.MILLY KÖSZÖNET NEKED A KÖZVETÍTÉSÉRT,MINDEN FÁRADOZÁSOD KÍSÉRJE A HATALMAS FÉNY!SZERETETTEL

    VálaszTörlés