2014. április 8., kedd

Rendkívüli kozmikus csillagállások 2014 április végén

 

Többen régóta láttuk, éreztük már, hogy április utolsó napjaiban történik valami, ami nem átlagos, nem mindennapos.  


 

Magkeltő Csillaghívás 

Rendkívüli kozmikus csillagállások 2014. április végén
 
Kedves Fénytestvérek!
Többen régóta láttuk, éreztük már, hogy április utolsó napjaiban történik valami, ami nem átlagos, nem mindennapos. Folyamatosan írunk változásokról, kapunyitásokról, felgyorsult fejlődésről. Igen, mindig van valami, amit érdemes megemlíteni, kiragadni, ami újabb stáció a Teremtő Fény felé való közeledésben. Most azonban egy olyan időszakról üzennek az égiek, amely az eddigi érzeteinket is felülmúlja. (Biztosan lesz még hasonló, de belátható időn belül most ez az, ami valóban figyelemre méltó.)

Világunk folyamatosan változik, alakul, a Természet, a Kozmosz teszi a dolgát. Miért fontos mégis ekkora hangsúlyt fektetni éppen erre az időszakra? Talán azért, mert az égiek sem véletlenül teszik oda éppen akkor, éppen ezeket a lehetőségeket, élményeket. Talán azért, mert az amúgy is zajló alakulásban most valami olyan történik, ami kiemelt szerepet kap, még jelentősebb az ereje, mint máskor, súlyosabb a döntésünk, nagyobb a lehetőség, sorsdöntő a „választás”.

Bizony, nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy éppen a hazánkban történő „választásokat” követi ez a különleges időszak, amelynek indulása is a hatos szám misztériumával történik, tehát hathatós időszak ez, hatni tudunk a sorsunk alakulására, mind egyéni, mind közösségi, nemzeti szinten! Sorsunkat most jó irányba fordíthatjuk – ha úgy döntünk!

Amint a Mennyben, úgy a Földön is - lássuk hát részletesen, miről szól ez az időszak – az április 15 és 29 közötti bolygóállások tükrében!

(Elöljáróban jegyzem meg: minden bolygóállásnak, így az itt leírtaknak is van hatóköre, tehát nem csak az adott napon és órában érvényesek az üzenetek, hanem ezek körüli időszakban is – a Hold fényszögei +- pár órában, a gyorsabb bolygóké pár napban érvényesül.)
 
Április 15-én pontban 09:43-kor telehold van. A Holdat ekkor világítja meg teljes egészében a Nap, ugyanakkor hazánkból nem, de a Föld bizonyos részeiről teljes holdfogyatkozás látható. - A Hold egyéni szinten a lelkiség, az érzések és a belső otthon, a lelki hazatalálás szimbóluma. Az idő nagy részében bizonyos részei sötétben maradnak, akár a lelkünk feltáratlan bugyrai, ám a telehold idején a Nap teljes világosságot, rálátást hoz a lélekre. Fénnyel, melegséggel és szeretettel tölt, mellyel elűzhetők a még megbúvó félelmek is. A holdfogyatkozás ideje viszont a letisztulás ideje is egyben. Valamit – talán épp a teljes rálátás mellett, által – lefogyaszthatunk, elmúlaszthatunk a lelkünkből, hogy abban hazatalálva valóban Belső Templommá váljon.

Közösségi szinten a Hold a nép, a nemzet, a haza jelképe. Maga a nemzet is világ-osságot kap ezekben az órákban, ugyanakkor ideje jön, hogy letisztítsa mag-áról mindazt, ami nem azonos az általa képviselt minőséggel, lelkiséggel. A magyar nemzet lelkisége, érzésvilága tisztulhat – felismerhetővé válhatnak azok az erők, melyek hatalmat akarnak gyakorolni a nemzet felett, illetve a nemzet mag-ában ismerheti fel, mivel tartotta eddig sötétben ön-magát és képessé válik annak kitisztítására, elhagyására. A kos Nap a felszálló, a mérleg Hold a leszálló Holdcsomóponttal áll együtt éppen ekkor – mélyen belül feleszmélhetünk, ráébredhetünk saját napságunkra, méltóságunkra, fényünkre és erőnkre, saját hatalmunkra – lelki, érzelmi ébredéseink pedig érzékeltetik, hogy mit jelent a haza, az otthon és mit jelent a Szív Igaz Útja. Új korszak elindulását segítik ezek az eszmélések.

Ugyanezen a napon a Ceres törpebolygó szembenállása történik meg, aki a Nappal szintén együttáll. Ceres a magság minősége. A hagyományban hozzá társítják a növényeket és különösen a gabonát – égi jelölésként most a magságot, mag-őr-séget, mag-arságot jelképezi és hívja elő szerte a Világon! Az Anyaistennő (Boldogasszony) győzelmét és hatalmát szimbolizálja az anyag felett. A Nappal egyesülve a fény hívó szava válik érezhetővé, a fénymag, mely most életre kelhet. A mag szárba szökkenésének ideje, lehetősége jön el! Most történik meg, mind egyéni, mind közösségi szinteken a belső ébredés, melynek eredménye egy igen fontos döntés meghozatala: mi életképes? Mi szökkenhet szárba és indulhat el a növekedés, a Fény felé törekvés küzdelmes útján? Vajon az a Mag, amely eddig ott pihent a Földben, felébred és megkezdi útját? Mit választ most a Mag – melyik úton indul el, vagy tovább? A Magnak most van ideje eldönteni, hogy a Fény felé tör, vagy Sötétségben marad? Érezzük, ugye, e döntés jelentőségét, egyéni és nemzeti szinten is?


Április 18-án a Vénusz, vagyis a női minőség energiaszálai az erősebbek. (A halak Vénusz, a Chironnal együttállásban, a hajnali álmok idején egy trigon (háromszög) fényszöget képez a rák Jupiterrel, majd kora délben egy szextil (hatodfényszög) kapcsolatot a bak Plútóval.) A női minőségnek ezekben a változásokban most eleve nagy szerepe van. Ez a nap a felemelkedés inspirációját hozza meg, késztet a változásra, éleszti és ébren tartja a benső tüzet, megsegíti az átalakulást. A Jupiter az Ikrek csillagképben jár, amely a Nyilas mellett a magyarság másik égi csillagzata, a testvériség és a gyermeki tisztaság szimbóluma. Az egymásba fogódzkodó, éneklő, nevető gyermekek jelennek meg az Ikrekben, amelynek kapu alakja nem puszta véletlen – itt érkeznek és távoznak a lelkek. Két lába, két keze, két teste, két feje van az Ikreknek – ám szívük és köldökük egy! (A köldök a hagyomány szerint a test energiaközpontja.) Az Ikrek emlékeztet tehát arra, hogy egy forrásból érkeztünk e Földre és ebből is táplálkozunk: a Szeretet Forrásából. Ezt érdemes minden egyes emberi kapcsolatunkban szem előtt tartani! A bennünk élő gyermeki minőség életre hívása (ezt jelöli a Merkúr is) időszerű, hiszen sok(k) hatás éri az embert, mire felnőtté válik, ugyanakkor a gyermeki tisztaság még egyértelműen érzékeli a tiszta, isteni minőségeket, így számára nem kérdés a választás!

A Vénusz-Chiron által a nőiségben, a női minőségben és az érzelmeket tekintve, hosszú időkre visszanyúló, mély, karmikus sérüléseket tudunk most begyógyítani. A nőiség megélésében korszakot váltva, egy fényesebb, kiegyensúlyozottabb, élhetőbb jövő érdekében gyógyulhat most a Nő, illetve a férfiak érzelmekkel kapcsolatos viszonya is.

A Jupiter helyzetéből adódóan, most lehetőség van arra, hogy tiszta, igaz érzéseinket követve, szívünkre hallgatva, a múltat megértve vagy újraértelmezve, nagyot lépjünk és elinduljunk egy magasabb életminőség felé. Mindezek a késztetések, élmények és történések segítik a félelmek és belső falak, gátlások megszüntetését, sorsfeladataink egyértelmű felvállalását és a céltudatos, radikális átalakulást, amelynek eredménye majd egy teljesebb, emelkedettebb életvitel lesz.


Április 20-án tetőződik egy rendkívül domináns folyamat – a kettes szám misztériuma itt ismét a Nő és a nőiség hangsúlyos szerepét üzeni; a nullával megtoldva ráadásul felerősíti azt. Ha a hónap és a nap számát összeadjuk, ez ismét a hatos szám lesz, vagyis itt tudunk igazán hatni, hatással lenni sorsunk alakulására. Az ekkorra már felálló, nagy égi négyszög egyik része pontosodik be. A Jupiter délelőtt teremtő erőben áll az Uránusszal és éjfél után szemben a Plútóval - A Jupiter az igazság, a nagy eszmék, a világnézet és a szeretet bölcsességének bolygója, a már említett Ikrek csillagképben jár. Az Uránusz a Kos jegyében, a Halak csillagkép visszaúszó halának fonala alatt. Az Uránusz jelképezi azokat az erőket, amelyek által eddigi tudatunk korlátait meg tudjuk haladni, ki tudjuk tágítani, meglátva és megértve ezzel szélesebb igazságokat, az eddiginél másabb megoldásokat, elveket. Felszabadító felismerések, megértések idejét mutatja az Uránusz, nagy ötletekét is, ugyanakkor ő a tisztító erő is. Most van ideje levágni azokat a függéseket és félelmeket, melyek eddig visszatartottak a bennünk rejlő egyéniség, zsenialitás és kreativitás megélésétől. Nagy igazságok tisztázódnak, ráébredhetünk az életünket működtető, rendező elvekre, egészében látjuk át a velünk zajló folyamatokat. A tiszta tudás kapuja nyílik meg, bármely értelemben. Hirtelen és váratlanul kerülhet napvilágra az igazság, vagy nyílhat meg olyan információ, amely a szabadságot hozza el. Mindezek a történések hosszú időkön át ívelő karmikus folyamatokat zárhatnak le, dönthetnek el véglegesen. Lényegük a tiszta, szabad létállapot megteremtése, elősegítése, a küldetésünk teljesítésétől és a kiteljesedéstől visszatartó erők levágása, letisztítása, a saját igazságaink megtalálása, a magasabb szintű létezés felé való lépés megtétele.

A Jupiter és a Plútó szembenállása az eddigi világnézet és hitrendszer radikális átalakulását, átrendeződését segíti. Ha azt tapasztaljuk, hogy az eddigi nézeteinkkel, hitünkkel gyökeresen ellentmondó helyzetekbe kerülünk, vagy véleményekkel ütközönk, az nem véletlen. Ideje van, hogy letegyük a másoktól felvett eszméket, az általános sztereotípiákat, a régi beidegződéseket. Ha igazán mélyen magunkba nézünk, ráeszmélhetünk, hogy ezek eredete nem saját magunkban található, hanem kívülről érkezett, felvett minőség. Ideje megszabadulni tőlük.

A Plútó a Nyilas és a Déli Korona csillagképeknél jár ekkor – a Nyilas a tudás és az isteni erők kiárasztásának csillagzata, a Mágus Korona földi megjelenése pedig maga a Szent Korona!
Lényegi ponthoz érkeztünk ezzel. A nagy átalakító, a sorsemelő, sorsfordító erőket adó Plútó van most kapcsolatban Égi Koronánkkal! A Plútó, mint a Naprendszer legkülső bolygója (igen, bolygó!) már az Univerzum végtelenjére nyit kaput. Minőségi ugrást jelképez és hatalmat (sorsunk felett). A hatalom tehát a Koronáé! A magyarok, mag-őrök Szent Koronája most kapja vissza erejét és hatalmát. Most van ideje, hogy a Mag népe eldöntse, hajlandó-e kilépni a hamis hatalom árnyékából és visszahelyezni szívében, elméjében, tudatában és gyakorlatban is a Koronát az ő méltó helyére?


Április 21-én a Hold (lelkiség, érzések, haza, otthon, nemzet) is becsatlakozik az égi négyszögbe, méghozzá a Plútóval áll együtt, a hajnali órákban, a lélek és a nemzet erejét és hatalmát éreztetve.

Az esti órákban (20:37-kor) pontosodik be a két leglassabban haladó bolygó, az Uránusz és a Plútó fénykaput nyitó, racionalizáló fényszöge. - Megjönnek a mindent megreformáló, átalakító üzenetek, sugallatok. A karmatisztítás és a minőségi emelkedés, a megújulás együttes ideje mutatkozik. Szabadulás és újjászületés. Gyökeres, mélyreható változások csúcspontja ez, melyek már jó ideje zajlanak és most tudatosodnak, vagy fordulnak át érdemben.


Április 22-én érkezik a Lyridák meteorraj. Érdekessége, hogy ez az a meteorraj, amelyről a legrégebbi írásos emlékek vannak (2600 évvel ezelőtt már feljegyzés készült róla). A Lyridák a Lyra, azaz a Lant csillagkép felől érkeznek, tehát a művészet, a harmónia, a szívnek-léleknek gyönyört adó tevékenységek, minőségek üzenetét hozzák. A Lant hangja a hagyomány szerint még az alvilág erőit is elvarázsolja! A most zajló csillagállások egyéni szinteken elhozzák annak idejét, hogy a múltban már megszerzett tudásunkkal, képességünkkel, tehetségünkkel éljünk, azt visszahívjuk és használjuk. Ez az időszak is megsegíti ezt, ugyanakkor érzékelhetjük, hogy mi az, ami igazán kedves a szívünknek, mi és ki az, ami és aki által jobbá válhatunk?

Az esti órákban a Mars, az égi négyszög negyedik szereplője éri el helyzetének csúcspontját – a Jupiterrel képez racionalizáló, kaput nyitó fényszöget. - A már sokszor említett Jupiter-Plútó-Uránusz hármasa mellé április végén a Mars is betársul, így együtt egy nagy égi négyszög alakul ki. A Mars a Mérleg jegyében, a Szűz csillagképben jár ekkor, hátráló mozgásban. A Szűzben van jelen Szűz Mária, Boldogasszony minősége. A Mars ugyanakkor a férfi minőséget, az erőt, a mag kitörését, fény felé törekvését jelképezi. Erős tehát Mária jelenléte és szerepe a most zajló történésekben. A két bolygó egymásra nyíló kapuja az eddigi eszmékből való kitörést, új elindulást, bátorságot, bizalmat, megerősödő hitet is mutat. Az ikreki gyermekség és a szűzi tisztaság ereje kapcsolódik. Kettősség és rendrakás, küzdelem és bölcsesség, akarat és törvény ütközhet. Most van ideje, hogy a mag fejlődésnek induljon, az élet, az öröm, a hit, a bizalom, a felsőbb világok hívó szavára.


Április 23-án a Mars és az Uránusz már meglévő szembenállása válik pontossá, délután pedig a Plútóval képződő fénykapu nyílik meg. A Szűzben járó Mars Szűz Mária jelenlétét biztosítja, a Halakban járó Uránusz egyrészt Jézusét és az áldozatos jézusi szeretetét – ugyanakkor az Uránusz, akihez a színek közül a végtelenség égszínkékjét társítják (Mária színe is, a Tiszta Nő színe) szintén Szűz Mária jelenlétére utal. Tisztaság és erő, új kezdet és forradalom, küzdelem és a végtelenbe emelkedés ideje ez – egyben hatalmas erőkkel való transzformáció, teljes átalakítása az eddigi rendszernek (akár az ember által alkotott törvényeknek, jogrendszereknek is). Most, az erőink tudatos működtetése által minőségi emelkedést érhetünk el!

Délelőtt a Merkúr a Bika jegyébe lép. A Gyermek minőség jelenik meg ismét és válik stabilabbá. Segít az eddigi rögzülések és birtokló magatartás oldásában.


Április 25-én reggel ismét a Vénusz, vagyis a nőiség és az érzelmek kapnak szerepet – emelő erőben áll a Vénusz és a Szaturnusz, késő este pedig a Hold is együttáll a Vénusszal, így erősítve a női minőséget. A Szaturnusz a szentség, a szakralitás, a hetesség ereje, rámutat a valóban értékes, szent minőségekre és át segíti menteni a Fényt képviselő értékeket az új korszakba. A női minőségben és az érzelmek terén segíti a stabilizálódást. A Mérleg csillagkép alatt jár, amely az Isteni Igazságosság jelenléte. Minden átalakulás tehát felsőbb akarat szerint zajlik.


Április 26-án a hajnali álmok idején együttáll a Nap és a Merkúr. Ezt követően a Neptunusszal kerülnek szextil kapcsolatba (szintézis fényszöge). Ez a megértés napja lehet! Mintha az eddigi történéseket egy késleltetett megértés követné. A világosságot adó Nap és a megismerést jelképező Merkúr egyesülése a rálátó megértést hozza el. Minden, ami eddig történt, világossá válik, értelmet nyer. A Fény és a Gyermek találkozása felerősíti a Tiszta Gyermek erejét, minőségét – bármekkora is volt a sötétség, a gyermeki tisztaság az, ami és aki megoldhatja a már felmerült helyzeteket! Korra való tekintet nélkül keressük meg és hívjuk elő magunkból a Belső Gyermeket, aki pontosan érzékeli, tudja, mi a jó, mi az igaz, aki képes nyitott szívvel útra kelni a nagyvilágba, bármi is történt eddig! A Neptunusszal való kapcsolat a lélek mélyéig ható tisztulást is jelzi. Felismeréseket, az eddigi tapasztalások megértését és gyógyulást.


Április 27-én Hold-Uránusz együttállása a lelki-érzelmi tisztulást, a lélek és a nemzet forradalmát, a határok eltűnését, a lélek szabad szárnyalását üzeni.


Április 29-én újhold a Kos csillagképben, Bika jegyében. Ugyanekkor gyűrűs napfogyatkozás, hazánkból nem látható. A Mars együttáll az Auva csillaggal. - Az újhold a lélek, az érzésvilág és a nemzet megújulását hozza el. A Kos csillagkép erőteljes indító erő a léleknek, mellyel a tekintet magasabb célokra, isteni minőségekre szegeződik és kellő hittel, akarattal való küzdést és indulást mutat ezek irányába. Az áldozatból születő áldás törvényére is emlékeztet a Kos – őbenne van jelen az áldozati bárány, tehát ahhoz, hogy új és magasabb szintű minőségek induljanak el, érdembeni áldozatot is kell hoznunk! A napfogyatkozás az addigi férfi erő és uralkodó hatalom megfogyatkozását, hanyatlását mutatja. Az uralkodónak, a hatalomnak a nemzetet kell szolgálni és táplálni (Oroszlán minőség üzenete). Mindent a feltétlen Szeretet mozgat, éltet és működtet, ezt jelképezi a Nap. Ami tehát nem felel meg ennek, azt a hatalom (és egyéni szinteken a Férfi) most lefogyaszthatja magáról.

Az Auva csillag a Szűz csillagkép közepe, szíve! Innen indul két karja, mely mintha ölelésre tárulna! Eljött az ideje szívünkre ölelni azt, ami és aki igazán kedves a szívünknek, a Mars erejével nyíltan, bátran, őszintén, egyértelműen kimutatni, kinyilvánítani a Szeretetet!

 
Mindent összefoglalva: Ez a kozmikus időszak tehát holdfogyatkozással kezdődik és napfogyatkozással végződik. Az eddig működtetett, Fényt nem képviselő eszmék és minőségek letisztítását és egy minőségi felemelkedést, megújulást tesz lehetővé egyéni és nemzeti szinten is.

A nagy égi négyszög csúcsain álló bolygók egymással összekötve keresztet alkotnak, melynek közepén a Föld áll! Térben nézve ez egy piramis alakot ad ki, melynek kiemelkedő csúcsán ott a Föld! A Kozmosz, az Égi Rend minden tagja most összefog, hogy kis Földünk rezgésszintjét a méltó helyére emelje!
A Napságot és Holdságot, az Anyát és Apát, a Vezetőt és a Nemzetet a Tiszta Gyermek emeli méltó helyére! A mostani történések lényege, hogy ami eredendően a Szent Koronáé, azt a Szent Korona kapja vissza!!! Ebben van segítségünkre most Szűz Mária is.

Mi a legtöbb, amit tehettek?
Szeressetek és Imádkozzatok! Imádkozzatok Máriához, a Magyarok Nagyasszonyához, hazánk védőszentjéhez! Szökkentse szárba a Magot, segítse a Fény felé a nemzetet!
Áldás Van Mind-Egy-Ő-nkön!
 
Peszlen Mária és Zentai Anna
 
 
 
 
Paksi Zoltán: Égi utak csillagüzenetei c. könyve
Ceres bolygóról: Griga Zsuzsanna - Transzcendentális asztrológia c. könyve
Magyar Efemerida
illetve Google


2014. április 6., vasárnap

Üzenet Otthonról 04.04.


Megkoronázom és segítem munkásságotokat, mellétek rendelem az égi

seregeket. Angyalok sokaságával látlak el benneteket, kik előttetek járva

mutatják meg, kinek kinek a saját útját.







Üzenet Otthonról


2014.04.04.
 

Drága gyermekeim! Küldöttek Fénymunkások! Áldozatotoknak eredménye

fényes és ragyogó.

 

A szeretet ereje áthatol és átlényegít mindent és mindenkit. Küzdelmeitek sora

még nem ért véget, de eredménye láthatóvá és kézzel foghatóvá válik a Ti földi

valóságaitokban is.



Megkoronázom és segítem munkásságotokat, mellétek rendelem az égi

seregeket. Angyalok sokaságával látlak el benneteket, kik előttetek járva

mutatják meg, kinek kinek a saját útját.



Egyedül a magyar nemzet az, akinek a szívébe van kódolva a szeretet kulcsa,

a testvériség vérbeli jele. Vérrel íródott törvények, vérbe kódolt rezgések, sejt

szinten, összefogással a szeretet által éleszthetőek fel. 



Európa felett holografikus módon elkezdett fel-fel villanni a tiszta fényű 


magyar korona. Még nem állt be állandóra, szüksége van még tisztításra 

szellemi támogatásra. 



A szellemi támogatás a Ti szívetekből érkező energia sugarakból

származik. Minél többen dolgoztok saját magatokon, és külditek ki a szeretet

energiáit az ellenségeitekre, családtagjaitokra, szívetekből a szívekbe, annál

jobban töltitek fel a Magyar korona fényes isteni erejét. 



Szeressetek hát

szívetekből, szeressétek testvéreiteket.
Csak azt cselekedjétek másokkal, amit

szeretnétek ha veletek is megcselekednének. Gondolataitokat tisztítsátok meg,

áldjátok ellenségeiteket, hiszen tudjátok, nagyszerű tanítómesterek vagytok,

mindannyian és most akik a látóteretekbe kerülnek, mind mind a nagyszerű

isteni terv részesei és azért jöttek, hogy mindenkit a saját sors feladatával

szembesítsenek. Szembesítsenek, fényesítésre késztessenek, hogy általuk

tovább tudjatok haladni.

 

Magas szintű védelmet kap Európa és azon belül is maga a magyar nép.

Amennyi szeretet összegyűlik a ti szíveitekben, oly mértékben tisztul fel a ti

nemzetetek, nemzeti erőtök és emelkedik ki a magyarság az elnyomás alól.

Tudjátok meg, hogy ezek a változások először bennetek indulnak el. Saját

magotokat kell megtisztítanotok ahhoz, hogy ez az erő a fizikai világban is

megtudjon valósulni.



 A legmagasabb szintű energetikai védelmet kapjátok meg.

Az égi segítők, angyalok és minden entitás veletek van, értetek van és segít

titeket az úton. Legyetek őszinték magatokkal szemben, legyetek a szeretetben

állhatatosak, kitartóak és tudjátok, hogy most minden értetek és általatok

zajlik, az egyetemes szeretet érdekében. Sorsok fordulnak meg, robbannak

szét a már idejét múlt fénytelen élethelyzetek. 



Tudjatok róla, hogy minden szeretetben mehet csak végbe. Ti mutatjátok a 

példát életetekkel, hogyan lehet átmenni a nehézség kapuján, a kínokkal teli 

tűzdelt úton, szeretettel lelkesen, Ti viszitek szívetekben az isteni lángot 

tovább. Utatok során akikkel találkoztok lángotokkal lelkesítitek őket, tudva 

tudattalanul.
 

Áradni rajtatok keresztül és általatok tud az isteni tudatosság, a szeretet.

Fogjatok össze, gondolatban szóban és cselekedetben tegyétek szebbé

világotokat, mert ezt az erőt sugározzátok most szét az egész univerzumban.

Minden mindennel összeér. Részesei vagytok az egységtudat hálójának. 




Mindenki életében olyan kapcsolódási pontok aktivizálódnak amik most belső

változásotok által isteni fénylő pontokká alakulva, emelik fel a magyarságot

minden NÉPnek hazáját, alkotják meg és hozzák fizikai szintre az Univerzum

nagyságát szeretetét és teremtő erejét.






Összefogva, összekapcsolódva, hálót alkotva emelitek fel a koronát és teszitek

az égen is láthatóvá, elérhetővé mindenki számára. Így alkotjátok meg az új

életet. Mindenki élheti saját sorsfeladatát, most akik őszintén szeretettel

kívánják élni az életet, megtehetik azt.




Újj   Gabriella


 Forrás:
2014.04.05. 10:19 Istengyermek

 

 

 

2014. április 4., péntek

Van Isten - Fenyő Iván



Ezt a szöveget kivételesen így hagyom, tömören, szerkesztés nélkül. Szándékosan. /Dombi Katalin





Van Isten

És ha igazán sötétre fordul, akkor te is meglátod. Mindig meglátod akkor, ne aggódj! Akkor mindenki meglátja. Amikor valóban sötét van és nem tudod már mit tegyél, és minden eddig általad ismert, vélt, vagy vallott módszer már nem működik vagy csődöt mond, akkor előbb utóbb elkezdesz imádkozni és rájössz, hogy van Isten. Ha hajótörést szenvedsz és egyedül vagy az óceánon napokig, és majd szomjan halsz, és tűz a Nap, és sehol semmi, és kilátástalan minden vagy lebegsz éjszaka a vízben és cápák rajzanak körülötted, akkor hidd el, azonnal feltör belőled a könyörgés, rögtön sírva fakadsz, imádkozol, gyerekké válsz, feladod, megadod magadt, térdre borulsz belül zokogva és minden bűnödet megbánod, mindent megadnál a Kapcsolatért, és rájössz milyen vak is voltál eddig. És kapsz akkor jelet. Kapsz. Akkor rájössz, hogy van ott valami, amit eddig eltoltál, nagy mellénnyel.. Nevezheted felőlem aminek akarod. Mondhatod, hogy nincs Isten akkor sem, de mégis kiderülhet, hogy titokban, amikor senki sem lát, még Te magad sem Magadat, akkor azért a pár éve meghalt anyukádhoz, társadhoz, esetleg szeretett kutyusodhoz, vagy nagymamádhoz beszélsz éjszakánként és talán te Magad is hülyének tartod Magad ezért, de valahogy pontosan tudod, hogy ott vannak, és hogy hallanak téged. Nem tudod, hogy kik, meg hogy hogyan is működik ez, de érzed belül. Valamit érzel. És aztán persze még magad előtt is letagadod. Az agyad letagadtatja. Vagy mondhatod, hogy nincs Isten , se semmi ilyesmi, de minden vizsga , fellépés, nagy meeting, fontos beszéd, nagy üzlet, vagy esetleg neccesen alakuló, mindent eldöntő egészségügyi kontroll előtt, vagy gyereked komoly betegségénél azért ezerrel imádkozol valakihez, így van e?? Bizony. Imádkozol valakihez. Mert jön belőled. Mert előtör. Mert megreped ilyenkor az Ego, az agy,a ráció által felépített világ, és elképzelés illúzió burka és beragyog a Lélek Napja.. Ezeknél a pillanatoknál lehull a hülyeség leple. Lehull a logika, lehull a vagányság, ha igazi nagy a baj, lehull a kondicionáltság, ha veszély van, lehull a megszokottság, és a hitrendszer, ha igazi segítség kell, és látszólag minden elveszett. Eltűnik ilyenkor a ráció, a “csak a szememnek hiszek “féle mentalitás. Amikor megérint valami, amikor megáll egy pillanatra az életed, akkor hirtelen meglátod azt, amit eddig nem láttál, és azonnal a Forrásba kapaszkodsz, Hozzá szólsz, Tőle várod a segítséget. . És amikor túléltél egy balesetet? Vagy megmenekültél hihetetlen módon? Vagy érdekes, de pont nem Te ültél végül a lezuhanó repülőn? Vagy meggyógyultál Te vagy mitöbb, a gyermeked egy úgynevezett halálos betegségből? Nos? akkor is arrogáns lennél még vajon a kérdéssel szemben? Tagadnál, dumálnál, okoskodnál? Dehogy. Hirtelen rájönnél mi is a pálya.. Rögtön képben lennél, hogy mi is történt és hálás lennél mindenért, mint még eddig soha Életedben. Amikor azt hiszed, hogy amit eddig felépítettél az mennyire stabil, és mennyire jó minden, és az egyszer csak romba dőlni látszik, na akkor van a gond. Ha elhagynak, betegség fenyeget, vagy konkrétan a Halál árnya lebeg feletted, vagy épp baleset van, kiszámítatlanság, vagy ha valamit nem tudsz kontrollálni , és létedet fenyegető dolog van, akkor rögtön előveszed Istent. Akkor megtalálod. Honnan? A szívedből. Onnan, ahol eddig is volt. Onnan, amit elfelejtettél. Mert semmi szív nincs már Benned. Semmi. Csak az agyad van. A terveid, a megszokottságod, a karriered, a tulajdonaid, a gőgöd, az ironikus, cinikus mindent tudni vélő mosolyod, a büszkeséged, a sértettséged, az egód, és a vágyaid.
Sehol semmi szív nincs már Benned. Persze karácsonykor ünnepelsz, bár magad sem tudod mit , megszokás az egész, vásárlás, rohanás, meg persze mondod a feleségednek-férjednek-apádnak-anyádnak-gyerekednek, hogy szereted, mert azt hiszed a ragaszkodás szeretet, és az első adandó pillanatban elvársz tőlük, hogy ezt tegyenek Neked meg azt tegyenek, meg elvárod, hogy milyenek legyenek, és ha olyanok, akkor tényleg szereted őket és csuda jófej vagy, ha meg nem olyanok amilyeneknek Te akarod, hogy legyenek, akkor megvonod a szereteted. Baromi könnyen átfordul óóóóriási szereteted gyűlöletté, haraggá, sértettséggé.. Nem. Nem szeretsz. Nem tudod mi az. Illetve tudod mi az, csak elfelejtetted. A Szeretet Te Magad vagy. Abból vagy. Amikor nem az Vagy, akinek hiszed vagy vallod Magad, hanem elfeledkezel róla. S amikor látsz egy kisbabát, egy kismacskát, egy beteg embert, vagy egy súlyosan beteg ártatlan gyereket, vagy egy szivárványt, felhőket a hegyek felett, vagy látod a megcsillanó fényt a harmatcseppen, és valahogy csend lesz a fejedben , és valami fura érzés a szívedben, akkor.. akkor talán azért feltámad valami Benned.. akkor azért melegség önt el, vagy épp mély együttérzés, és önzetlen segítségnyújtás érzése. ölelés érzés, feltétel NÉLKÜLI Szeretet, odaadottság ébred Benned. Akkor valami földöntúli meleg simogató mélyről előtörő IGAZISÁG azért Veled van.. de aztán az első adandó alkalommal elfelejted, mert talán észre sem vetted ezt a csodát, és büszkén dumálsz róla újra, hogy Isten nincs. Vagy hogy meghalt.. Mert, ha van Isten akkor miért volt Holokauszt, miért vannak beteg gyerekek, miért halt meg ez és ez, miért vagyok én ebben és ebben az igazságtalan élethelyzetben –kérded talán , és még sok hasonlót. És csak mondod és okoskodsz.. És biztos van igazság abban, amit mondasz. Hogyne. De ez a Te igazságod. Nem egyetemes. És azért, mert nem érted, hogy hogyan működik a világ, és nem találsz válaszokat, és nem érted mi miért történik benne, és amúgy honnan is értened, attól még nem értek veled egyet, hogy már rögtön kijelented, hogy nincs Isten.. Foglalkozz inkább a témával. Menj bele, vizsgáld meg minél mélyebben! Mert olyan ez, mintha Magadat tagadnád meg. Vagy épp tudni véled, vagy az agyaddal hiszed, hogy van Isten, mert hallottál róla, tanultad, vagy így neveltek, ennyi. És talán még követsz is egy vallást, de vakon térdelsz le és nem odaadással vetsz keresztet, vagy gépiesen csókolgatod a medúzát, vagy automata módon, rutinból számolgatod mantrázás közben a málán a szemeket, sőt, akár még gyógyítónak tanítónak is nevezheted magad, ha csak pénzre mész és csajozol vele, és pöffeszkedsz, vagy bármi hasonlót teszel, nos, akkor mindezek közben Te igazából maradsz ugyanolyan, mint Voltál, max csak az egód növekedett, miközben Te magad egyre távolabb kerülsz az Igaziságtól, és még mindig abszolút nem érted a lényeget, és abszolút nem ÉLED az Életed, a MOST-ot. Csak azért , mert valahogy nem tapasztaltad még meg, és semmi kapcsolat.
Elvesztetted a kapcsolatot már rég, hahó! Talán nem is tudsz róla, hogy volt is valaha Vele kapcsolatod. Mert tudatosan ebben az életedben még talán nem volt. Nos, ideje felvegyed. Ideje elővegyed.. Ideje magadba nézz., ideje rágyere, h mindig itt van velünk.. ideje tudd, hogy nem te vagy aki tudsz és aki tesz, hanem Ő. Rajtad keresztül! Ideje rágyere, hogy mindened, amid van az Ő tőle, van és Ő adta neked.. Ideje rájöjj, hogy Te igazán senki sem vagy. Nem is élnél, ha Ő nem lenne. Ha AZ nem lenne. Ő van csak . AZ van csak. Te egy forma vagy, akin keresztül Ő épp megnyilvánul.. és arrogánsan magadat MÁS-nak , különállónak hiszed.. Holott egy vagy Vele, benned van, ott van. Egyek vagytok.. ha tudnád ezt, sosem bántanál senkit többé. Mert tudnád, hogy akkor magadat bántod.. Ha meglátnád szeretnél, lazán, elengedve, megengedve, feltétel nélkül és igazán. Ha értenéd, nem táplálnál negatív érzelmeket. Ha hinnél, akkor megadnád magadat és nem állnál ellen mindig, nem kapálóznál, hanem bíznál. Nem akarnál,csak hagynád.. csak engednéd, hogy kinőjön belőled az a virág, aminek ki kell.. Vagy engednéd, hogy Általad nőjön az ki, aminek ki kell, de nem vennéd magadénak a teremtését. .. és áldott lennél minden percért..minden lélegzetedért. Lélegzet egyenlő Élet. Minden egyes pillanat áldott, minden egyes pillanat csoda. Minden egyes pillanat ajándék neked, Tőle. És ha fáj, akkor azért fáj csak, mert ellenállsz, és nem érted, hogy mi ez és hogy miért kapod, márpedig érteni akarod. De nem kell, csak engedd, érezd a szeretetet. Érezd, hogy ott van Veled, Benned. Vedd fel a kapcsolatot. Engedd hogy felvegyed magaddal a kapcsolatot. Csendesedj el. Légy egyedül, simogasd magad, szeresd magad, becsüld magad, imádd magad, tiszteld magad! Ezzel mind Neki adsz, ezt mind Vele csinálod akkor. Olyan gyönyörű minden.. miért kavarodunk meg? Miért nem látjuk? Miért nem hagyjuk, hogy minden csak legyen? Miért alszunk..? Nézd meg a fákat, micsoda mesterek. Micsoda alázat, micsoda türelem, micsoda gyönyörűség, micsoda természetesség, erő, alázat és megengedés ahogy ŐK élnek, ahogy ők VANNAK. Mi miért nem VAGYUNK? Nézd őket, nézd az állatokat, csak legyél. Hallgass, figyelj. Ott van Benned! Segít mindig. Mindig minden jól van.. ne félj,,minden rendben van, minden jól van. Bízz! Bízz!!!! Érezd! Érezz! Egy vagy Istennel. Sosem hagy el. Lásd meg. Ott él Benned. Ott van Veled. Ne hallgass az agyadra. Menj lejjebb. Hallgass kicsit a szívedre.. a szív mindig mondja, hogy mi van.. Van Isten. És ha igazán sötétre fordul, akkor hívd Őt! Ott van Veled, segít, hívd, bízz benne, kérd, szeresd, és tudd, h Ő ad! Szeress! szeretettel, Iván

Fenyő Iván
 
 

Működő ingyenergia berendezés QEG - Cobra (magyarul)


"A honlap részletes gyakorlati információkat tartalmaz a QEG gyártási folyamatának szakaszairól, és kiváló hálózati eszköz kapcsolatba lépni más csoportokkal, melyek saját QEG készüléküket építik."

COBRA: JAPÁN ÉS A TAJVAN-I KONFERENCIA-
BEMUTATTAK EGY MŰKÖDŐ QEG KÉSZÜLÉKET

Mindkét konferencia nagy siker volt.
Néhány nappal a Mojiko-i konferencia előtt egy 4-es erősségű földrengés volt a térségben, ami a legerősebb volt az elmúlt 40 évben. Ez annak a tisztításnak a jele volt a konferencia hétvégéjén, amikor sikeresen megtisztítottuk a Hirosima és Nagaszaki területeket a legtöbb éteri radioaktivitástól szombaton, és sikeresen megismételtük ugyanazt a folyamatot Fukusimával vasárnap. Számos lélek, melyek csapdába estek azokon a területeken, fel lettek szabadítva, és vissza lettek vezetve a Fénybe a folyamat során.

Amikor átutaztam Hirosimán másnap, a város energetikai jellemzője nem egy olyan városé volt, amely egy atombomba robbanáson ment keresztül, hanem egy átlagos ipari városé, mint sok más nehézipari központé a világon:

Tajvanon egy nagyon erős és elkötelezett csoport volt, és pontosan akkor, amikor az örvény aktiválást végeztük Tajpej városban, hirtelen egy zivatar jelent meg a semmiből, és megtisztította a várost.

Egy videót mutatott be a Fix the World csapat a konferencián egy működő QEG (Kvantum Energia Generátor) készülékről. A konferencia után megnéztük a QEG üzemet Tajvanon, ahol a csapat elkezdte összeállítani a QEG készülék magját (baloldali kép)

Mostanra, néhány nappal később már nyers energiát nyernek ugyanarról a magról:
https://www.youtube.com/watch?v=W5IdtaqNFBs&feature=youtu.be 

A Fix the World csapatot itt lehet támogatni: http://www.gofundme.com/hopegirlfixtheworldqeg

Ha valaki a saját QEG készüléket épít, látogasson el a QEG fő weboldalra: http://be-do.com/index.php/en/

A honlap részletes gyakorlati információkat tartalmaz a QEG gyártási folyamatának szakaszairól, és kiváló hálózati eszköz kapcsolatba lépni más csoportokkal, melyek saját QEG készüléküket építik.

A konferenciákon elvégzett munka mellett számos találkozóra került sor a különböző Sárkány csoportok képviselőivel. Ezen találkozók és tárgyalások során a planetáris felszabadulás fontos stratégiáinak fő szempontjairól egyeztettünk, és hogy mindez egy nagyon pozitív, hosszú távú hatást fog gyakorolni a bolygó felszínének geopolitikai helyzetére.

Cobra/Fordította: Sandal/ www.fenyorveny.hu

 

Nem értek angolul, de  fölteszem az egyik fenti link tartalmát ide, hátha hasznos lesz. 

QEG = Kvantum Energia Csoport  http://qeg.mit.edu/

 /Dombi Katalin

 

 

“If you Build It, and Give it Away, They will come.” QEG Full Disclosure.

QEG Core


Free energy has been released to the people.  You can choose to be skeptical if you wish, but in time (perhaps just a few short months) the reality of what is happening will become more and more apparent.
Open sourcing the plans for the QEG was a turning point for all of us. Now that the cat’s out of the bag, we would like to take this opportunity to fully disclose to The People the full background story behind the last 6 months. We could not speak about much of this before we open sourced as we had to protect our family, our energy, and maintain the integrity of what we were trying to do.


The Results in the First Week:
In the first 24 hours 20,000 people downloaded the QEG plans. Since then it has gone so viral it is hard to get an accurate count. The manual has been posted on many blogs and is thoroughly spread through all forms of social media. So far the manual has been translated into German, Italian, Japanese, Swedish and soon Chinese and Spanish.
Websites are being created with forums to help spread and share information. Here is one of them, and so far there is a lot of up to the minute info being posted here: http://be-do.com/index.php/en/
We also have a skype chat room called QEG Network where many have gathered to post and share questions. Here is a link to this room, you need to have skype on your computer and you need to have your own skype account to sign in:
skype:?chat&blob=N-skpVBnysb-jjDWhpeDfZAunrEsqqdmcYmSdNEhCt79
T3gTuq3uGtGSvziq13ATcBEwhZ81SPwhbJ1sHsae1ku_ecFXHhPGqCp7wKV
Ky7j9Z6j_ffUf0SuAsUwgPKuWhjdznSvWEo1a5EffkCsHA948VzvwaCPbc6D
huuSELHMjHyJBTCnms6G62GV3raMa3etBfG70pIa_C3Ee9D-T89eFh8WRRyOnHZhe 

We would ask for people with website skills to create networking websites so that CICU’s all over the world can connect and speak with each other. This is important to help with troubleshooting, and sourcing the parts. We need to spread this knowledge fast and help groups to find each other.

Immediately after open sourcing the Fix the World QEG family attended a Prepare for Change Cobra conference in Taipei. We showed a presentation video of the QEG working prototype. Many who attended that conference are spreading the QEG knowledge all over the world. Cobra and his contacts from the light forces came to the factory where we are building QEGs to observe the operation for themselves. They are very impressed and we have the full backing and support of the Resistance Movement. Plans for larger scale production and parts sourcing are underway.

Teams of engineers are forming in more countries than we can count to build QEG’s.  Our first hands on experience is here in Taiwan with a group of engineers, many of which came from China who plan to bring the knowledge back to China. These “Men of China” have spent a small fortune and waited for a month just to get Visas to be here in Taiwan for QEG training. They have raised a large sum of money to begin QEG production in China. We were told from a high level contact that the QEG plans will be shared with 5,000 engineers in China who will be making as many innovations on the QEG as possible and open sourcing the plans for each one.

Already we have seen plans for improvements and innovations to the QEG, the engineers of the world are taking full creative license on what can be done once you have achieved an over unity power source. Many are very excited.

One of our suppliers Torelco, is extremely excited about the high demand for processed cores, and many orders have been placed in the last week from all over the world. They are rearranging their workforce  to handle the demand and working to get the best possible price for people.  They are charging $3,000 for the complete processed core which is a great price, and does not include shipping.

We recommend Torelco for purchasing a finished core which includes laminated steel core and rotor, all mica components, magnet wire, sleeving, spacer blocks, mylar tape and outerwrap tape, 8 inch through-bolts, nuts, washers, Nomex corner insulation and toroidal winding. Since open sourcing, we have learned that our other supplier, Polaris, will charge you double for the bare generator sets. Torelco will give you a much better price for a bare core as well.   As FTW continues to roll out the distribution plan, and more connections across the world are made, we think CICUs will be commonplace and hence, QEG parts will be more accessible (many people will be making them!)

Please Watch for Updated User Manuals as development progresses. They will be here: http://www.fixtheworldproject.net/qeg-open-source-documents.html

A Special Note to those who cannot afford the parts to build a QEG.
We understand and are doing the best that we can to find cheaper parts and come up with creative ways to help make QEG’s more affordable. Some of these ideas are sponsorship programs, donated QEG’s to people in need, crowdfunding campaigns where people can pool their resources to buy the parts, and much more. This is all still very new, and in just a little more time (probably about 2-3 months) the people will have enough time to put together systems and manufacturing structures that will make them more affordable.  In the meantime, there are many that do have money and the right intentions to build QEG’s. They are helping to bring this out. And since no one owns the QEG, it is available to all, and will become more accessible over time.

FTW Next Steps for QEG
We are getting more questions than we can answer individually, and we want to help as much as we can. To help with this information flow we will be doing a free weekly radio show with James Robitaille and HopeGirl on Mission I’m Possible Radio called “Ask James about the QEG”. Here, people can call in or send questions that James and Hope will answer on the air. The shows will be archived, and we will find a transcriber to type out all of the Questions and Answers and post them in forums for others to find the answers they need. Check the radio station for scheduled show times: http://www.blogtalkradio.com/expandinguradio

Hope will be travelling to London to give a QEG presentation at the Alchemy Event Conference on April 11.  While in London, she will also be meeting with Sacha Stone and other members of the truth movement and New Earth Nation to collaborate bringing free energy to the world.
Our next QEG training and building will be in Aouchtam, Morocco at the One People’s Community. Many want to come to see the operation for themselves. Brian Kelly will be organizing travel accommodations. If you would like to join us in Morocco please contact Brian Kelly: http://briankellysblog.blogspot.tw/
There are many other trips and requests planned for the near future, including Peru in June. We will continue to travel as much as we can, as hands on learning is the most effective way to pass on the knowledge. However, at this point it is one of our main concerns to put together a global ‘train the trainer’ program. This would involve training engineers to build QEG’s and showing them how to train others. This way the information can spread much faster and more efficiently. Part of this program would be to strengthen our organizational structure so that we can handle the increased workload.

FIX THE WORLD PUBLIC STATEMENT:
We are not in the prove it business, we are in the do it business. We are doing the work, teaching others how to do it and showing the process so that it is available to all. The most important thing is to get this technology directly into the hands of the people, which is what we are doing. Our working prototype will be proven to the world through the people who believe in free energy enough to do the work needed to bring it out of suppression. Therefore the people will be the ones to make the announcements, which will be more effective, and the people will get all the glory.

130 years ago, Nikola Tesla designed an over unity fuelless generator  that could provide enough power to power your home. This technology was heavily suppressed as a way to control the people of this planet through dependence on oil.  Tesla’s designs and patents are in the public domain.

Through research, study, help from others, divine inspiration, and over 30 years of electronics engineering experience, James Robitaille of the Fix the World Organization (FTW) took one 1-hour class with an organization who has been building (and suppressing) these generators for over 20 years, and was able to figure out how to build it.  We raised the money for the prototype through crowdfunding and donations from over 1,000 people who believed in us. It took us 5 months to build the prototype, and once we got raw power, on March 25th of 2014 we open sourced the plans and gave away the technology to the world.  Our Quantum Energy Generator (QEG) provides 10KW of power output for less than 1KW input, which it supplies to itself. Now that this raw power source is achieved and shared so freely, there will be many variations and improvements. Humanity will be co-developing the future of the QEG, and will be free from the enslavement of the oil and energy industries.

FTW has never, nor do we ever intend, to own or control the QEG. It is a gift to the world. Now that we have given away the technology, it is up to the people to build, research, promote, prove, demonstrate, innovate and share.  It belongs to humanity and it is up to the people now to spread the QEG around the world.  We encourage people in every country to take the initiative, organize in local teams, create forums, websites, youtube videos. Gather your engineers, your business managers, source the parts, raise the funds, and distribute them to your people. You can do so through what we call a Cottage Industry Community Unit. (CICU)

We intend to teach others to build them and if necessary, we may play a role in organizing the supply of the parts to CICU’s who are building QEG’s.  To raise the funds to start a program for global QEG training, we may temporarily sell a limited amount of pre-orders.  FTW is an organization with over 60 projects that can change the planet and help people in need. The QEG is our pilot project.

Our organization needs funding  so that we can continue our work and bring more projects to the world in a similar fashion.  This is the way we hope to get funded:  establish a give back agreement with CICU’s that are building and selling QEG’s. This agreement is a choice, not a requirement , and can be in any amount that the CICU likes and can be adjusted according to the CICU’s needs at any time.

There have been many attempts at releasing free energy technology in the past. There are many working devices that have been proven over and over again. None of them were successfully delivered to the people. We believe that there are two reasons for this: violent suppression from opposing corporations and negative human characteristics such as greed, fear and control.

Therefore, the only way humanity would have the free energy it needs to survive would be through a completely unconditional and selfless act of kindness and a social media awareness strategy. This is why FTW did it this way. If we tried any other approach, we might not have been successful at our ultimate goal: Above all we want to bring free energy to the people and end the suffering on this planet.

What has been done is unstoppable.  Free energy is here NOW. It is Real and it is in the hands of The People.  In the first 24 hours of open sourcing,  20,000 people downloaded the plans. Since then social media has allowed it to go viral at record speed. The plans are everywhere in many countries. Engineers are taking this very seriously and we expect that in the next few months, QEG’s will be popping up everywhere. There are simply too many people on this planet to suppress it; we will reach a tipping point.

BEHIND THE SCENES: THE FIRST 6 MONTHS OF QEG DEVELOPMENT
This was not easy.  It began in September of last year with a “download” of information that came through my stepfather James Robitaille. He called me when I was in Australia with the news that he had figured out how to make the QEG work. I was meeting with investors in Australia who told me “If you can show us a working prototype, we’ll fund it”. But we didn’t have the $7,000 needed to build the prototype and the investors refused to help. Please understand that our family has very little material wealth (but lots of love!). We struggle to make ends meet and have debt like most of the people in our country trying to survive. We put together a crowdfunding campaign that was over funded by 300 amazing people who believed in us. This turned out to be a good thing, because in the end it actually cost us $15,000 to build the prototype.

From the moment we entered into the arena of free energy, we became a target. During the first 6 months of building the QEG our family was faced with many difficulties and negative opposition both in our personal lives and in our public life.  We believe that these obstacles were placed there as a way to try to prevent us from being successful in our goal. We had one crisis after another. Each time we dealt with the crisis and got back to working on the QEG.  We also had a lot of attacks and negative comments online. We were called every name in the book and we received death threats. Yes it hurts, especially when all you’re trying to do is help people. We know about paid trolls, and the last efforts of the cabal. We fought the negativity with every spiritual tool we had. Prayer, meditation, energy grids, Love… EVERYTHING.  We knew that we were walking into Canaan and going up against giants. In this land we could not win by our natural abilities, we needed supernatural abilities. Faith was mandatory.

There were many moments during this time where we wanted to post what we were doing, and how things would roll out. We wanted to tell everyone what the results were. We wanted to share the miracles, and answer everyone’s questions. But there was so much opposition, our family and the QEG was not yet protected by the open sourcing. We knew that we had to keep silent and wait.

Normally we try to omit negativity in our posts and not give it to much attention. However in this instance we feel that it is important to expose some of the truths that we encountered along the way to help people understand the contrast of why other attempts have failed and why ours worked.

We tried to work with some people that had decades of combined experience. These individuals thought we were moving too fast and wanted to slow everything down so that they could control it. These individuals did not trust the people to be responsible for receiving free energy, and thought that humanity should wait another 20 years until we had gotten everything “perfect” enough to release it.  We don’t feel this way. Humanity should have had this 130 years ago (or more). Its time to free the people.

We tried to work with some people that could teach us their methods of building free energy devices. These people wanted a lot of money for their knowledge and omitted information so that we would keep coming back.

We met with many wealthy people; some of them billionaires. They said they wanted to help the planet, they promised they would fund our projects with huge sums of money. They wasted a lot of our time, drained our energy, and slowed us down from achieving our goal. They believed they were wealthy because they “earned it” and that people who were poor brought it upon themselves. Therefore they wanted us to do lots of extra free work for them in order to “earn” a donation from them.  We tried to see their perspective and work with them in every way we could think of.  After 1 ½  years  we never received funding from any of them. In some cases, not even a $5 contribution to a campaign.  We have grown very weary of promises of huge funding and no longer have time to invest in chasing the dangling carrots.  Those who are serious will understand that this is not about the money, it is about the intention. Those with the right intentions could never watch someone struggle and suffer without doing something to help. In contrast, those with wealth who have contributed with the right intentions, and the 1,000+ “average” people who donate to our campaigns in small amounts and are happy to give what they can because it makes them feel good to be a part of creating this Golden Age together with us.  It is THESE people that have made the QEG possible.

We have had many people attempting to give us business advice based on their ignorance of suppression and corruption.  We were “very strongly advised” to do many things in the “traditional” way, all of which we knew were part of controlled corporate government systems.  We had to discern every decision, every conversation and every piece of information presented to us to ensure that this entire process was completely free from the grasp of those that want to suppress it.

During this time we also had many strong moments of miracles. Each and every time we thought we might fail, God showed up, the people showed up, and everyone helped.  We never lost our faith in succeeding in something we believed in.   We learned many lessons along the way. For every negative experience there were 10 amazing positive experiences. We chose to keep our focus on the beautiful messages and the beautiful support we received, and this is what kept us going in our most trying moments.  It is the reason why this whole thing worked. Never underestimate the power of kindness and love. It is far more powerful than any negativity and suppression, and the QEG is living proof of that.

A Word for the Believers:
This is the moment many have been waiting decades for .  Now it is up to each and every one of us to actively engage in doing the work.  Find parts, find engineers, find a workspace, pool your resources and work together and you can manifest this for yourselves right now. We can visualize and meditate for a QEG for a long time before we have one providing the power in our homes.  Now is the time to act in any way you can to make this happen for yourself and your people.

A Word for the Skeptics:
Please try to have an open mind. This is real and many people desperately need this. If we told you 30 years ago that everyone would be walking around with smartphones, you would have thought we were crazy. If you want to be skeptical that is your right and we can respect that. In the next few months as people start building QEG’s you will have whatever you need to feel comfortable with this change.  In the meantime we ask that you refrain from spreading negativity during the infant stages of something that so many brave souls are making great sacrifices to achieve.

A Word to the Inventors and Engineers of Free Energy Technology
We know what you have been through and we know that it has not been easy. Humanity needs your inventions and many of you need recognition and financial support for your work. The old ways of doing business DO NOT WORK. We know this because no one has free energy, until now. This can be your opportunity to get your inventions out there. If you follow our example and open source your inventions there are enough good people out there in this world that will help you have what you need, and in return humanity will have what they need and we can put an end to the suffering on this planet once and for all. We took a stand and did this. Who will stand with us?

Stay tuned here for the next post coming in the next day or two which will feature our QEG building in Taiwan. Lots of pictures and videos to show you just how real and amazing this breakthrough is!


http://hopegirl2012.wordpress.com/2014/04/03/if-you-build-it-and-give-it-away-they-will-come-qeg-full-disclosure/ 

Vélemény a választásokhoz - Géczy Gábor 04.03.


Már sokféle véleményt, javaslatot hallottam. Az biztos, hogy most már a rajtvonalra felállók közül mégegyszer választani nem érdemes. Miért? Leírtam itt: http://szepjovot.blogspot.hu/2014/03/lesz-valasztasunk-0325.html

Van aki azt mondja, ne menjünk el. Mások szerint rajzoljuk rá a Szent Koronát a lapra. Nem tudom mi vezetne számunkra jó eredményre. ...
Talán  most legjobban a hit és bizonyosság a szép jövőnkben, az Istenben vetett hitünk segít a legtöbbet. Meditáció, ima, mantra, vizualizáció, Szeretet és Fény küldése a Kárpát-hazának ... ez mind segíteni fog. Rajtunk múlik most minden. 
Amilyen erőt tudunk létrehozni, olyan lesz az eredmény... mert minden energiából van. Energiák működtetnek bennünket és az eseményeket is... de mi hatással tudunk lenni rájuk! Ezt ne felejtsük el! 

Egyfajta segítési mód :
http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2014/04/fogjunk-ossze-nepunkert-201404-05-06-an.html
http://amivilagunk11-12.blogspot.hu/2014/04/fenysokszorozo-tamogatast-kerek.html
Dombi Katalin





Géczy Gábor üzenete április 6-ára 


(Géczy Gábor,  Magfalva megálmodója,  atomfizikus, korábban az ELTE-n tanított, megvásárolt egy kb. 80 hektáros földet, majd többedmagával beépítette: épültek itt közösségi házak, lakóházak, ólak... http://otthonteedes.blog.hu/2014/01/23/magfalva_az_elofalvak_egyike)


  • Written by  Géczy Gábor
  • 2014. április 03. csütörtök, 09:29

Az elmúlt időszakban sokan kérdezték, hogy kire fogok szavazni ezért úgy döntöttem, közzé teszem választásom: 


Először: a jelenlegi pártok a rosszat akarják egymással versengve jobban csinálni: ki tud több pénzt a föld alá temetni csatornázás címén, ki tudja magasabb gátakkal megfojtani folyóinkat, ki tud még több felesleges és káros oltást adni gyerekeinknek, ki tudja kötelező oktatás címén még jobban egymásnak uszítani a nemzedékeket… Jelenleg nem látok a politikában olyan erőt, aki JÓT csinálna (akár rosszul is). 


Másodszor: maga a politika úgy jött létre, hogy ellopta a családoktól, a falvaktól, a járásoktól, a megyéktől, és végül teljes országoktól az önrendelkezés jogát és lehetőségét (a POLITIKA fordítása: AKITILOP). Valahol a történelem során őseink félelemből, vagy tudatlanságból átadták természetes, eredendő jogaikat másoknak. Mások döntik el, hol születhetünk meg, mások nevelik fel gyermekeinket, mások rendelkeznek az életünk felett. Mi most a természetes jogainkat köszönettel visszavesszük. 
 Az europuniós képviselő beszédének fordítása: 
Rendben, elnök úr! Murray Rothbard amerikai filozófus jutott eszembe, aki azt mondta: \"Az állam egy rabló intézmény. Az adózás pedig az a lehetőség, melynek révén a politikusok és bürokraták ellophatják az állampolgárok pénzét, hogy szégyenletes célokra költsék.\" Ez a hely (mármint az Európai Parlament) sem kivétel! Döbbenetes, egyúttal kérdezem önöktől, hogyan sikerül megőrizniük komolyságukat, amikor pénzügyi dolgokról beszélnek. Ugyanis a bizottság egyetlen tagja, egyetlen bürokratája sem fizet adót! Önök, uraim - az állampolgároktól eltérően -, nemcsak adót nem fizetnek, de egyéb pénzügyi kötelezettségeiknek sem tesznek eleget! Teszik ezt számos kedvezmény és különleges törvény fedezékében! Önök a legnagyobb vagyonmentők, pénzmosók Európában! Mégis önök ülnek itt, és okítanak másokat! Az unióban élő emberek kezdik megérteni, mi folyik itt. Ne csodálkozzanak hát azon, hogy rohamosan nő az euroszkeptikusok tábora. És hadd mondjak még valamit önöknek: Ha egyszer az emberek rájönnek, kik önök valójában, rövid időn belül lerohanják majd a parlamentet, és felkötik önöket! És igazuk lesz! 


Harmadszor: a párt jelentése ugyanaz, mint az indoeurópai „part” szónak: rész, részlegesség. Létrejöttének egyetlen célja az EGÉSZ-ség, az egység megbontása. Oszd meg és uralkodj. Minden négy évben fellángol a gyűlölet lángja, sötét erő gyűlik és öl embert, barátságot, közösséget. A saját környezetemben is esett szét család, mert az asszony a Fideszre, a férj a Maszopra szavazott. A gyerekeknek nem volt szavazati joguk… 



Negyedszer: a választási eredményekre körülbelül annyi a befolyásunk mint arra, hogy álljon Brad Pitt haja. A népszavazás már régen gépszavazás, a bábjátékot valahol rég megírták már, csak a bábok színét kell megszavazni. Ahová figyelünk, teremtő energiáinkat oda irányítjuk. Nincs időnk, nincs erőnk családunkra, rokonainkra, a közösségeinkre, mert azzal vagyunk elfoglalva, hogy mit balhézik kedvenc celebünk, mi történik Tel Avivban, vagy hogy verekszenek a kormányért kedvenc politikusaink a süllyedő Titanicon. 


Ötödször: ma az embereket azzal mozgósítják, menjenek el szavazni, nehogy a másik fél győzzön. Mindenki valami ellen szavaz, nem valamiért. Minden közösséget, így egy országot is a közös célok és a közös rítusok tartanak össze. A politikusok önmaguknak sem képesek értelmes jövőképet adni, nemhogy egy országnak. Képtelenek, mert nincs elképzelésük a jövőről. Összefogásra, együttműködésre, közös teremtő munkára csak önmagukban, családjukban rendezett emberek képesek. 


Hatodszor: bármely pártra szavazok, a mátrixot erősítem. A hatalom arra való hivatkozással lopja el a közvagyont, lakoltat ki, üldöz el külföldre, mászik bele a magánéletembe, hogy erre „x millió szavazó hatalmazta fel”. Meg kell tanulni a magyarságnak a nemesedést, NEMet kell mondanunk mindenre, ami megoszt, ami élet ellenes, ami a jövőnket éli fel. Ha senki se menne el szavazni, megszületne az egység, ha mindenki az életet szolgálná, eltűnnének a betegségek, ha közösen teremtenénk, együtt hoznánk létre a jövőt. 

Hetedszer: a hetedik te magad légy! Ne told át másra a felelősséget, vedd a kezedbe sorsod irányítását: döntsél! Döntsd el, hogy az életet szolgálod, vagy a halált, mert egyszerre nem lehet két urad! Úgy döntöttem, hogy a pártoskodás helyett az életet választom: 2014. április 6-án családommal hét gyümölcsfát ültetünk. Hét kis fát utódainknak az egységért, az életért a jövőért. Ez hétszentség! 
Géczy Gábor


Géczy Gábor, a kép forrása: sikerado.hu


Last modified on csütörtök, 03 április 2014 11:21


Forrás:  http://hirlap.eu/index.php/kozelet/item/2807-geczy-gabor-uzenete


Bővebb infók Géczy Gáborról:

http://bizalomcsoport.blogspot.hu/2013/10/geczy-gabor-tovabbi-videok.html

http://www.m7design.hu/magtar.hu/mag/nepi-gyogyasz-tovabbkepzes-magfalva-2014-marcius-29-30/



2014. április 3., csütörtök

Menekültek ezrei - Krím-félsziget 03.24.


És nálunk mi a helyzet? Semmi hír Kárpátaljáról?


24 március, 17:53

A Krím-félszigetre menekültek ezrei érkeznek Ukrajnából

A Krím-félszigetre menekültek ezrei érkeznek Ukrajnából

A Krím-félszigetre naponta érkeznek menekültek Ukrajnából, összes számuk elérte a több ezret.

Napirendre kerül a menekülttáborok létesítésének a kérdése – közölte Rusztam Tyemirgalijev a Krím Köztársaság miniszterelnök-helyettese.
„Az ukrán állampolgárok naponta átlépik a Krím és Ukrajna közötti határt, és orosz állampolgárságot kérik, hogy maradhassanak a Krím-félszigeten. Átlagosan naponta több mint 200 ember fordul ilyen kéréssel” – mondta Tyemirgalijev.




 Megjegyzés: A következő cikket találtam még. Azt tudom, hogy egy hónapja még Beregszász segítséget kért a magyaroktól, mert nincs pénzük a lakosság ellátásra. Most meg...  
Na ezt a zűrzavart ne engedjük, hogy hasson ránk! Ehhez hasonló rengeteg van és lesz is mostanában! Semmi indulat! Csak a bizonyosság legyen bennünk, hogy ez így nem mehet tovább! Most már történnie kell valaminek, ami átalakítja jobbá a világunkat! 
"Akarom, akarom, akarom a változást!Most!"
Dombi Katalin
 
 

Kárpátaljára is telepítenék a Krímből menekülő ukránokat


2014. március 19. | 14:31

Beregszászon és a hozzá tartozó járásban a Krímből menekülő legalább 150 család lenne elhelyezhető Vaszil Vovkunovics, a Szabadság (Szvoboda) párt helyi szervezetének vezetője szerint, akit a helyhatóság azzal bízott meg, mérje fel: hány krími menekültet tudnának fogadni a térségben.

Az aktivista a munkácsi mukachevo.net hírportálnak szerdán nyilatkozva elmondta, a Krímből sokan jelezték, hogy minél hamarabb szeretnék elhagyni a félszigetet, s nem csupán az ott állomásozó katonák családtagjai, hanem helyi tatár, ukrán, sőt orosz lakosok is. Számos menekülő kérte, hogy Kárpátalján kaphasson ideiglenes menedéket, mert a megye éghajlata majdnem olyan, mint a Krímé - közölte.

 
Jovkunovics szerint a 26 ezres lakosságú Beregszászon van elegendő hely legalább száz krími család elhelyezésére kisebb részben magánszemélyeknél, s főleg üresen álló korábbi munkásszállókon, katonai lakóépületekben. A nyugodt légkörű járásban is biztosítható lenne mintegy 50 család lakhatása, igaz nem túl kényelmes körülmények között, de a víz-, gáz- és áramellátás mindenütt megoldható - tette hozzá.

A múlt héten a beregszászi városi önkormányzat képviselői kérték Kárpátalja megye vezetésétől, hogy tegye lehetővé 50 krími menekült elhelyezését a közeli Bene község megüresedett gyermekotthonában. A kárpátaljai megyei tanács (közgyűlés) a napokban kétmillió hrivnyát (46 millió Ft) szavazott meg krími katonacsaládok kárpátaljai üdülőkbe, szanatóriumokba történő ideiglenes befogadására.

Lemberg (Lviv) megye a hónap elején indított akciót krími menekültek ottani elhelyezésére. A térségbe folyamatosan érkeznek a félszigetet elhagyó lakosok, eddig több mint 800 menekültet fogadtak be, és további 1500-at várnak a napokban.

Szakértők szerint a közeljövőben legalább 100 ezren fognak távozni a Krímből.

Vitalij Jarema ukrán miniszterelnök-helyettes hétfőn bejelentette, hogy Ukrajna készül a krími menekültek fogadására, a félszigettel szomszédos Herszon megye üdülőtelepeit, szállodáit már felkészítették a várható menekülthullám kezelésére. Azt is közölte, hogy Kijev a külföldi partnereihez, köztük az Egyesült Államokhoz fordult, hogy nyújtsanak humanitárius segítséget Ukrajnának.

A kormányfő-helyettes jelezte, minden Krímből menekülő ukrán állampolgárnak segíteni fognak, hogy a kontinentális Ukrajna területén kezdhessen új életet, ha ez a szándéka, Kijev - mint fogalmazott - senkit nem hagy magára a bajban. 



 

Pénz a Mátrixban és Te a Mátrixban - Shana 03.29.


"Hogyan tudnék anyagilag jól élni???  és közben olyant csinálni ami nem munka hanem hobbi??   ami nem csak munka, hanem életfeladat??"


Adamus: Ahhoz, hogy betudjuk indítani kollektívan az "eseményt" pénzügyi téren, minél többeteknek kéne valósan elhagyni a mátrix azon tudati sávjait, amit itt felvázolunk. hamarosan írjuk az aranyfedezettel kapcsolatos kollektív tudati átírást, és folytatjuk a lebontást. Mivel csak rajtatok keresztül tud cselekvően megvalósulni a bolygószintű változás, és először itt Magyarországon fog megtörténni a Mag-ok által, így minél többeteknek kéne valósan végig menni a pénzzel kapcsolatos belső alkímián, hogy meglegyen az elegendő változtatáshoz szükséges tudatosság. Magatokért és mindenkiért, együtt-egymásért... 


I. Pénz a Mátrixban és Te a Mátrixban. 
Hol vagy valósan? 
És mi van utána?
 
2014.03.29
 
 Javaslat:
Mielőtt ezt elolvasod, javaslom olvasd végig, és dolgozd át magad a 
Pénz; Közvetlen tapasztalás; Írásaim 2010-2014.  sorozaton.

 Hozzám írt levelekből részlet, a pénzzel kapcsolatban:

"Hogyan tudnék anyagilag jól élni???  és közben olyant csinálni ami nem munka hanem hobbi??   ami nem csak munka hanem életfeladat??"
"Ha egy mondatban akarom megfogalmazni, mi van most velem: munkát keresek, mert sürgősen pénzhez kell jutnunk, hogy fizetni tudjuk a hiteleket és számlákat (mindegyikkel elmaradásban vagyunk, van amit jövő héten fel fognak mondani, van ami már ki is van kapcsolva), mert a toknak lakni kell valahol, meg enni, utazni, ezt a pénzt pedig jelenleg munkavállalással tudom megteremteni."
"Én a kis én, aki időnként még szeretné befolyásolni a történéseket - persze csak is a félelmek vezérelte szálon - szeretne cselekedni, megoldani helyzeteket - most például a munkával kapcsolatos aggodalmaim - de be kell látnom, hogy nem kell aggodalmaskodni semmiért, mert minden pontosan akkor és ott következik be mint amikor annak be kell következnie. "
"Azt is érzem, hogy ugyan "munkát kellene találnom, hogy pénzt kereshessek", de a lelkem mélyén utálom az egészet, és lehet, hogy én nem akarom. Nem érzem magam azok közé valónak, ahol, amilyen emberek között majdnem 20 évet dolgoztam. Az is eszembe jutott, hogy ők pedig azt nem látják, hogy lehet, hogy nekik nagyobb szükségük lehet azokra a dolgokra, gondolatokra, amiket esetleg pont én tudnék mondani. A versenyszféra röhejes, és azok is, akik komolyan veszik magukat benne. Ettől függetlenül pénzt még azért szeretnék, csak hogyan....."
Nem az a megoldás, hogy én és mi hülyüljünk vissza egy korábbi működési módunkba, amit már megjártunk, kiveséztünk és tovább is rántódtunk belőle..., valójában ha akartuk, ha nem..
Ez már nem irányítható kisemberi akarattal, és nem is tudjuk megerőszakolni magunkat soha többet csak azért mert a nagytöbbség még vastagon benne van a korábbi lélekfejlődési fázisokban, és vastagon tapasztalgat még túlélő üzemmódú pénzkereseti lehetőségek között, vagy tovább lendülve ugyan ezt teszi a spirituális biznisz verzióban.
Megjegyzem semmi, de semmi különbség nincs valósan energetikailag a kettő között, csak a forma és körítés változik...
Addig, míg azért jársz el valahova dolgozni, hogy pénzt keress, hogy a szükségeleteidet, vagy a vágyaidat kielégítsd, akár memnnyire is hiteted el magaddal, hogy szereted azt amit csinálsz, vagy ha már azt hiszed hogy a spirituális hitrendszerek szerint  csinálsz valami olyan tevékenységet pénzért, ahol eladod a szolgáltatásod, eladod az idődet, eladod az energiádat, eladod a figyelmedet, eladod a képességeidet, akár vásárolt képesség, akár komolyan magadból előhívott..., bármi amit magadból el kell adni, amiért pénzt kell kérned, az még mindig túlélő üzemmód... Nagyon nem kellemes ez a kényszerenergia, akár mennyire is hiteted el magaddal, hogy minden a pénzzel és a körítésével kapcsolatos témát kidolgoztál magadból.
Bizony a lélekevolúció valójában magasról tesz rá, hogy mi mit hiszünk, és hol, melyik fázisban szeretnénk hosszabb ideig akarattal leparkolni, mert a nagyon nagy többség még fényévekre van ettől a fázistól, így szinte lehetetlennek tűnik és látszik, hogy bizony amik és akik valójában vagyunk, akit és amit előhívtunk magunkból azt már nem azért tesszük, hogy pénzt kapjunk érte.. sőt... legkevésbé sem jut eszünkbe a pénz semmilyen formája és köszönő viszonyba sem tud kerülni a mag-unkkal.
Miért nem?
Mert aki bejut a magjába, vagy már eléggé közel van hozzá, és egyre inkább csak azt teszi amire ő született, ott nincs pénz...!!!
Ott már nincs jelen ez a 3.dimenzós mátrix információ.
Tehát ha valaki valósan visszabontja magát a 3.dimenzós mátrixból önmagába, annak egyszerűen nem lesz olyan tudati kapcsolása, ahol a pénz jelen van. Ahhoz, hogy a pénz ismét megjelenjen a tudatában, ahhoz vissza kell sűríteni magát, és vissza kell hülyülnie egy olyan alacsonyabb tudati frekvenciára, ahol azon hálóba kötöttek által fenntartott információ mint pl. a pénz, jelen van.
Hogy még tisztábban értsd a mátrix és tudati információk oldaláról:
Aki érzékeli és ismeri a 3.dimenziós poláris mátrix struktúráját, ismeri, látja a felépítését, az tudhatja, hogy hol és hogyan van jelen a mátrix információs hálóba rögzítve a pénz mint fogalom.
Mikhez és hogyan kötődik, ragadt hozzá, mint cimke, jelölő, jelző.
A 4.dimenziós tudati háló mátrixban is jelen van, ott a közismert spirituális tanítás és információ formái vannak jelen. Ahogy bontjuk le a 3.dimenziós mátrixhálóra kötöttségünket, a következő lépcsőkként a 4.dimenziós változatokra kötődünk át, és akkor azt hisszük, hogy megérkeztünk ahhoz képest, ahogy eddig gondolkodtunk a korábbi háló információ szerint.
Fontos érteni, hogy bármi amit Te ma itt a bolygón jelen pillanatban gondolni tudsz, az a mátrixban van jelen.
Csak azt tudod gondolni, ami betáplására került a mátrixba, mint egy gondosan felépített programba.
Ez egy több emeletes kockaháló építmény, mára nagyon bonyolulttá vált, és ez bomlik, hiszen vége a poláris, duális tapasztalásnak az emberiség lélek és tudati evolúciója szempontjából.
/Mint sokak számára köztudott, egy nagy kozmikus belégzésben vagyunk, ahol nagyon gyorsan haladunk visszafelé a magasabb tudatosságunk és meghatározottságunkba úgy, hogy a fizikai formához tartozó lélekrészünket, amik alapján most embernek hisszük magunkat, visszaintegráljuk, beelemejük, visszakötjük a magasabb részeinkbe és teljessé válunk./
Az átmeneti, 4.diemnziós információs rácsban, hálóban is ott van a pénzhez való viszony információ, és gondolati struktúra, és ha oda rezegsz, arra a szintre, akkor azt fogod magadénak érezni, és mondod fel mint egy leckét a hálóról, mert az jelenik meg a fejecskédben, és azt hiszed az már a tied. Csak pont annyira mint az előző háló réteg információja.
Így haladunk kifelé a mátrixból, szépen rétegről rétegre.
És van egy pont, egy tudati és lélekállapot, ami a 4. és 5. dimenzió határa, ahol már a folyékony kristályhálóra kötődsz, és ott bizony nincs jelen a pénz mint információ, és nem is fogjuk oda betáplálni, és tovább vinni magunkkal. De ha odajutsz magadon belül ezt majd meglátod és megéled, és nem csak egy kívülről jövő információ lesz számodra.
Tehát ha ezt még nem érted el, és nem tudsz róla mesélni valósan, hogy milyen az az állapot, akkor Te akár mit is hiszel magadról hol vagy, bizony nem ott vagy. Az életed, a fogalmi rendszered mutatni fogja a valós jelen tudati kötöttségeidet, rögzüléseidet, meghatározottságaidat a mátrixon belül.
mutatom egy másik oldalról a folytatásban II.
hamarosan...
 bolygo-matrix.jpg