2013. június 24., hétfő

Az új önvalód - Üzenet magasabb dimenziókból 06.24.

..ne maradjatok meg a többiek által elvárt mintában, ne érezzétek, hogy azt kell adnotok (eljátszanotok-tom) amit várnak tőletek.

Az új önvalód

Amikor új fejezetet kezdetek az életetekben, akkor általában új kapcsolatokat is teremtetek egyúttal.

Ez általános számotokra. Számos példa van az életetekben amikor egy helyzetből vagy helyről a másikra váltottatok és egyúttal teljesen új emberekkel léptetek kapcsolatba. Mindez arra kényszerít benneteket, hogy újra-definiáljátok magatokat. Nincs szükség arra, hogy a régi éneteket magatokkal hozzátok az új helyzetbe.

Az új társaitok/környezetetek nem kívánja meg, hogy azon a módon viselkedjetek ahogy eddig tettétek. Szabadon lehettek azok akik abban a pillanatban vagytok. Ez pedig az előnyötökre van.

Azt tanácsoljuk tegyétek meg ezt anélkül, hogy az élethelyzeteteket megváltoztatnátok, ne maradjatok meg a többiek által elvárt mintában, ne érezzétek, hogy azt kell adnotok (eljátszanotok-tom) amit várnak tőletek. Ez vonatkozik azokra az egyénekre is, akikkel már hosszabb ideje együtt éltek, valamint azokra is akiket nemrég ismertetek meg.

Legyetek tudatában annak amit ezekben a helyzetekben adtok, legyetek tudatában, hogy összhangban van-e és képviseli-e azt, aki szeretnétek lenni.

Minden pillanatban el kell döntenetek kik is vagytok, és el kell engednetek azokat az elvárásokat amelyeket a többiek helyeznek rátok. Ugyanez a többiekkel való kapcsolatokra is vonatkozik. Mindig nézd meg, van-e valamilyen elvárásod a másikkal szemben, megengeded-e, hogy meglepjen és abban a bizonyos pillanatban egy új verzióját mutassa be az énjének.
Igazából senki sem ugyanaz a lény a következő pillanatban, nem is kötelező fenntartanotok a következetességet ebben. Mivel fejlődtök, tágultok és váltotok, meg szeretnétek teremteni az új önvalótokat, az új világotokat és az új verziótokat.

Legyetek tudatában azoknak az elvárásoknak, amelyet a többiek helyeznek rátok és azoknak az elvárásoknak is, amelyeket ti állítotok a többiekkel szemben, legyetek készek ezen elvárások elengedésére, legyetek megújulóak, frissek minden egyes pillanatban, lényegtelen milyen furcsa pillantással néznek is majd közben rátok.


Ángyán József bátor kiállása - videók 2012 - 2013..

  Ki ő?

Wikipedia:

Ángyán József

Munkahelyei, beosztásai a Gödöllői Agrártudományi Egyetemhez, majd annak jogutódjához, a Szent István Egyetemhez kötik, ahol 1999-ben kapott egyetemi tanári kinevezést. Felsőoktatási, oktatásfejlesztési, tudományos tevékenysége keretében 1990-ben munkatársaival az agrár-felsőoktatásban elsőként kezdeményezte okleveles környezetgazdálkodási agrármérnöki egyetemi szak kidolgozását és indítását. 1991-1996 között a Környezet- és Tájgazdálkodási Intézet alapító igazgatóhelyetteseként, majd 1996 óta annak igazgatójaként tevékenykedik. Vezetésével az egyetemi kollektíva 10 új tanszéket alapított. 2006-ban további 5 évre kapott megbízatást az intézetigazgatói feladatkör ellátására.Több mint 30 éve Gödöllőn él. Nős, 5 gyermek édesapja. Felesége Gött Ildikó okleveles szakedző.

2010. június 2-án a második Orbán-kormány Vidékfejlesztési Minisztériumának parlamenti ügyekért felelős államtitkárává nevezték ki.
Nevéhez (is) fűződik a kormányzat radikális földbirtok-szabályozási rendszerének terve, amely a földhasználatot helyben lakáshoz kötötte volna, és egységes aranykoronaérték-nyilvántartást irányozott volna elő, a kis- és középbirtokosoknak kedvezve.[1] A tervet a nagybirtokosok és az őket hitelező bankrendszer ellenezte,[2] a kormány 2012. január 16-án bejelentett 10 éves Nemzeti Vidékstratégiája és az annak végrehajtási kereteit adó Darányi-terve a reform felpuhított változatát tartalmazza.[3] Ángyán 2012. január 18-án kilátásba helyezte,[2] majd január 19-én nyilvános indoklás nélkül benyújtotta lemondását,[4] ezt a miniszterelnök január 23-án elfogadta.[5] Tisztségéből a köztársasági elnök 2012. február 6-ai hatállyal mentette fel.[6]

Lemondását követően nyilvánosan arra panaszkodott, hogy „spekuláns nagytőkés oligarchák”, „maffiacsaládok” veszik fel az európai uniós agrártámogatások nagy részét, és ugyanezen érdekkörök ellehetetlenítették államtitkári munkáját.[7][8]


Ángyán József kipakol


 

ÁNGYÁN JÓZSEF ELHAGYTA A FIDESZT - 

KOSSUTH TÉR - ALKOTMÁNY UTCA 

2013 06 21 

 

Rajta a célkereszt

  Magyar Nemzet ma címlapon foglalkozik Ángyán József független országgyűlési képviselővel. A lejárató anyag állítja, hogy „az MSZP fizette Ángyán előadását.” A támadás nem lepett meg, Simicska Lajos lapjától ugyan mit lehet várni, amikor én a maffiát nyíltan támadtam. Ennél súlyosabb vádak is lesznek, várom már, hogy mikor leszek pedofil is -reagált Ángyán a vádakra.

 Túl sok újdonságot már nem tudott hozzátenni a Vidékfejlesztési Minisztérium mai sajtóközleménye sem.

 

Dr. Ángyán József közleménye 2013. június 24.

„Egy pécsi civil egyesület valóban meghívott előadást tartani, de hogy honnan szerzett pénzt a saját rendezvényére, azt én nem tudom megmondani. Velem ezt nem közölték, ez az ő ügyük, nem a meghívott előadóra tartozik – mint ahogy más esetekben sem foglalkoztam ezzel. Meghívott előadóként egy fillért nem kaptam, de ez nem kirívó, mert korábban sem fogadtam el honoráriumot egyetlen előadásomért sem, amióta képviselő vagyok. Ez az én véleményem szerint hozzá tartozik a képviselői munkámhoz.

A Vidékfejlesztési Minisztérium közleményével kapcsolatban arra kérem a miniszter urat, hogy nevezze meg a támogatóimat, akik ott ültek az MSZP szakértői sorában. Tegye le azokat a bizonyítékokat is, amelyek bizonyítják, hogy kik az én embereim, akiket ő ott látott. Az a miniszter, aki engem a szocialistákkal való együttműködéssel vádol, az 2005-ben – amikor én három héten keresztül a gazdákkal tüntettem az MSZP-SZDSZ kormány ellen – Karcagon lapított, én pedig a bőrömet vittem a vásárra. Az, aki nem tudja megkülönböztetni a kommunista rendszer államosítását a Szent Korona-tantól, az jobb, ha hallgat.

A támadás nem lepett meg, Simicska Lajos lapjától ugyan mit lehet várni, amikor én a maffiát nyíltan támadtam. Ennél súlyosabb vádak is lesznek, várom már, hogy mikor leszek pedofil is. Ettől a körtől ugyanis minden kitelik, semmitől sem riadnak vissza. Ebbe a szellemi mélységbe azonban ennél részletesebben nem kívánok lesüllyedni.”



2013. június 23., vasárnap

Kijelöltétek az utat számukra - Aisha 06.22.



Tom Fodor fordítása
Aisha TK 327 – 2013 június 22.

A tegnapi erőfitogtatás még körülöttetek visszhangzik, sőt egy ideig fog is.
Ezek erőteljes energiák kedveseim, sok embert felébresztenek. Most kivételesen nem a személyes leckékre utalunk, habár azok is megjelenhetnek azoknál, akiknek még szükséges, inkább arra utalunk, ami a külső világban fog láthatóvá válni.

Az emberiségben mélyen gyökerezik a bármilyen változástól való félelem, így ezek a változások is félelmet kelthetnek. A dolgok a felszínre kerülnek, nehéz lesz őket figyelmen kívül hagyni. Ez a nyár igen zajos lesz, a harag és frusztráció hangjai is jelen lesznek.

Oly sok szinten jött el a változás ideje, hogy a változás áradatát már nem lehet megállítani –lényegtelen, hogy mennyire próbálják a hatalmon levők félelemmel a hatalmukat fenntartani. Rá fognak jönni, hogy a félelem többé már nem is olyan erős szövetségesük, mint eddig volt. Már inkább csak önmaga árnyéka, így nem tud lépést tartani a fénnyel, ami oly sok emberbe árad be a bolygón. Hát nézzétek csak, ahogy egyenként lerázzátok a félelmet és magatokhoz veszitek az erőtöket. Ez az elégedetlenség nyara lesz, de ez a nyár fogja azt is megmutatni, hogy mennyi erőtök is van belül. Ahogy magatokon láttátok a fejlődést az elmúlt hetekben, ugyanígy meg fogjátok ezt látni a körülöttetek lévőkben. Hiszen
kijelöltétek az utat számukra, meg fogtok lepődni milyen sokan is követik az ébredéseteket.

Ismét csak megköszönjük a munkátokat. Egyre több visszaigazolást fogtok kapni. Nélkületek, az úttörők nélkül nem lenne út és a tömeg nem tudna kitörni a régi korlátokból. A fény egyre erősebb, a félelemmel való harca már eldőlt. Izgalommal fogjátok észrevenni, ahogy a börtönfalak egymás után ledőlnek. Az igazság tör ki e falak mögül, és az igazság mindenkit szabaddá tesz. Mindez tehát zajos lesz, de a harag elül, ahogy a többiek is meglátják azt az igazságot, amelyet ti már láttok.

500 trillió dollár és a valóság az államadósságunkról


 Ez 2010.ben készült elemzés, megdöbbentő adatokkal... Felteszem a kérdést, hányan olvasták vajon, hányan ismerik ezeket a tényeket? Az írás ma is időszerű sőt talán méginkább. /DK

 

2013. március 24., vasárnap


Megdöbbentő írás, amit érdemes elolvasni! Hogy tudd, mi, miért történik.



500 trillió dollár

/Rotschildok , Rockefellerek meg a Schwartz ( Soros ) Gyuri bácsi.../
Egy kiegészítés: A Magyar Nemzeti Banknak semmi köze sajnos a Magyar Államhoz.





A Baseli központi jegybank rendelkezik fölötte hatáskörrel, ami érdekes módon magántulajdon, a Rotschild családé, akiknek a becsült osztatlan családi vagyona 500 trillió dollár. Nem vitatéma, gondolatébresztő.





A következő néhány napban, részletekben leközlök egy írást, amit, a magát "Szabad Európának" nevező társaság állított össze.

Az írás figyelemreméltó tárgyilagossággal követi a középkortól (nem időrendi sorrendben) napjainkig azt a vezérlő elvet, ami Magyarországot és a világot idáig juttatta. A mi kirablásunk különösen vérforraló, ki-ki, döntse el, mit érdemel az a bűnös... .De lássuk az első részt.....

Mi történik ma, Magyarországon:

Egy ország fuldoklik egy érthetetlenül nagy adósság szorításában! Beszéljenek a számok:

~ 1945-ben, a németek után az oroszok (szovjetek) szállták meg Magyarországot.
~ 1956-ban a magyar nép megkísérelte visszaszerezni a hatalmat a megszállóktól és a bábkormánytól.
~ 1957 tavaszára, a "van másik" bábkormány megszilárdította rémuralmát.
~ 1973-1989 között egymilliárd dollár érkezett be Magyarországra.
~ 1973-1989 között kifizetett a bábkormány tizenegy milliárd dollár kamatot az egymilliárd dollár után.
~ 1989-ben: csődhelyzet, mert összegyűlt húsz milliárd adósság!


Tehát: kölcsön: 1 milliárd dollár!

Visszafizetve: 11 milliárd dollár!
Maradék adósság: 20 milliárd dollár!

Erre mondta Antal József: "Az adósságot vissza kell fizetni!" "Ez becsületbeli ügy!"

Vajon kinek a "becsülete" múlott azon, hogy ezt a szélhámos pénzügyi műveletet elismerjék, amit a megszállók és hű kutyáik a magyar nép nyakába varrtak?

~ 1989-2010 között felvettünk 50 milliárd dollárt.

~ 1989-2010 között kifizettünk 150 milliárd dollár kamatot.
~ 2010-ben tartozunk 132 milliárd dollárral, plusz kamataival.

Antall József, Horn Gyula, Orbán Viktor, Medgyessy Péter, Gyurcsány Ferenc is fizette a kamatokat. Mindegyik hazudott erről a magyaroknak!

Orbán most megpróbál valamit, de mivel nem őszinte a kommunikációja, kevés az esélye. Csak akkor vehetjük fel eséllyel a harcot a saját pénzkibocsátásért, ha nem azzal a porhintéssel foglalkozunk, hogy mennyi a jegybankelnök fizetése, hanem azzal, hogy minden magyar tudja, hogy miért nem nyomtathatunk forintot, miért kell kölcsönt felvenni kamatra.

A rendszerváltás és az államadósság. Ki áll a magyar pártok mögött?

2010-ben hazánk 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollárt fog fizetni csak kamatokra. Sok olvasónk szinte nem tudta felfogni ezt a számot. Hihetetlen volt számukra ez a tény. Pedig az adat igaz! Egyetlen egy cáfolat sem érkezett.

Menjünk vissza egy kicsit a rendszerváltás idejére. 1990 elején a magyar államadósság mintegy 22 milliárd dollár. Zárójelben jegyezzük meg, hogy ma 135 milliárd dollár. Szóval 1990-ben Soros György és Andrew Sarlós felajánlja Antall József leendő miniszterelnöknek, hogy megvásárolják Magyarország adósságállományát.



Andrew Sarlós

Soros György 22 milliárd dollárt. Mit kértek cserébe? "Mindössze" a magyar nemzeti vagyon értékesebb darabjait. Itt gondoljon mindenki, amire akar. (A magyar energetikai szektort, az infrastruktúrát, a kommunikációs cégeket, a stratégiai cégeket, közlekedés, pénzügyi szektor, egészségbiztosítók, stb.)


Soros György 

Antall nem vállalta. Elgondolkodott rajta, de nem vállalta. Mint mondta: "...ez kommunikálhatatlan, ezzel ő nem tud kiállni a magyar társadalom színe elé. Nem tudja elmondani, hogy a Nyugat (Soros és Sarlós!), amelytől a felszabadításunkat vártuk, azzal kezdi a felszabadításunkat, hogy az adósságunk fejében elveszi a nemzeti vagyonunkat."




Antall József miniszterelnök

Antallal a nyugati pénzemberek, bankárok tudatosították, hogy mi az, amiről sem ő és a kormányzati rendszer egy tagja sem beszélhet sohasem. Ez pedig az államadósság kérdése volt! Amennyiben erről beszéltek volna, azonnali hatállyal "forradalmat" robbantottak volna ki Sorosék (lásd: TAXI-s blokád, és a néppel elsöpörtették volna az Antall-kormányt.) Tilos volt beszélni a fizetési könnyítésről és az átütemezésről is.
Tilos volt, és ma is tilos beszélni az adósságról!

Ez a doktrína még ma is érvényes. Az a politikai erő, mely erről beszél, halál fia. Ezért nem beszél erről a Fidesz sem. Tudni kell, hogy a nyugat a hiteleket a 70-es években arra használta, hogy a szocializmust gyengítse, és adósságcsapdába hajtsa a kommunista rendszert. Ezért joggal elvárható lett volna, hogy egy rendszerváltáskor ezek az adósságok, melyeknek eredeti célja a rendszer összeomlasztása lett volna, eltörlésre kerüljenek, de legalábbis ütemezési könnyítést kapjunk. De az elnyomó bankárok nem tudták megállni az újabb pénz szerzés lehetőségét, és Magyarországot azóta is pénzügyi sarc terepévé tették. Antall Józsefnek azt is megtiltották, hogy a nemzeti vagyon kifejezést használja. A statisztikai évkönyvben, 1989-ben szerepelt utoljára a nemzeti vagyon kifejezés.

Antall halálával és 4 év elteltével 1994-ben a nép visszaszavazta a volt kádereket. A Kádár rendszer biztonsága sokakat csábított, és Horn Gyula elsöprő fölénnyel alakíthatott kormányt. A SZABAD EURÓPA véleménye szerint az IMF és Sorosék a háttérből megzsarolták Hornt. Vagy privatizál és fizeti a kamatokat, vagy repül, és jön a választás és a Fidesz. Horn is féltette hatalmát és engedett. Surányi fizette a kamatokat, Bokros megszorított, és Suchmann Tamás privatizált. Mindent.

Surányi, Bokros, és Suchmann alatt beindult a nemzeti vagyon kiárusítása. Így az a faramuci helyzet állt elő, hogy a 22 milliárd dollár adósságunk megháromszorozódott, pedig évente 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk, és ráadásul az a nemzeti vagyon, amit Antall nem adott oda Sorosnak és Sarlósnak, mégis idegen kézbe került.

Miután Hornék elvégezték a piszkos munkát, a nyugati bankárvilág a Fideszt helyezte hatalomba, mert a mezőgazdaságra és a termőföldre is rá akarta tenni a kezét. Ennek érdekében megzsarolták Orbánt, hogy Torgyánnak adjon szabad kezet és pénzt a mezőgazdaságban. Ha nem veszi be a kormányba a Kisgazdákat, akkor a választást megnyerő és legtöbb mandátummal rendelkező MSZP-re sózták volna Torgyánt, és jött volna az MSZP-SZDSZ-FKGP kormány! Így Orbán engedett.

Orbán és Torgyán alatt megkezdődött a mezőgazdaság szétverése.
A SZABAD EURÓPA újságnál nekünk meggyőződésünk, hogy ennek az volt a célja, hogy az addig még úgy-ahogy működő magyar mezőgazdaság a padlóra kerüljön, és fillérekért fel lehessen vásárolni. Ekkor születtek a zsebszerződések. Mikor Torgyánnal szétverették a mezőgazdaságot (emlékszünk, működésképtelen családi gazdaságokba döntötték a pénzt) megengedték Orbánnak, hogy eltávolítsa. Orbán megzsarolta Torgyánt - akárcsak Antall - az ügynökmúltjával, Torgyán le is mondott. Jött a 2 éves költségvetés és Szabadi futópórázon.



A Fidesz is kihasította a saját sápját. Lásd: bábolnai gazdaságok privatizációja stb. De a nagy fölénnyel vezető Fidesz is pofára esett, mert nem lettek újraválasztva. Eddig Antall (Boross), Horn, és Orbán is kiszolgálta a nyugatot és Sorosékat, az IMF-t. De mindegyiket ejtették, és mindig az aktuális ellenzéket segítették helyettük. A 2002 évi választás eredménye fontos volt, mert az Orbán-Torgyán-féle mezőgazdasági ámokfutás után már meg lehetett engedni a csatlakozást az Európai Unióhoz, és ráengedni a halálos ágyán vergődő magyar mezőgazdaságra a nyugati árukat. Medgyessynek adtak kölcsönt, hogy megcsinálhassa a 100 napos programot, és 2004-ben a csatlakozás eufóriájában nem vették észre az emberek, hogy vége lett a magyar mezőgazdaságnak és kereskedelemnek is.

Medgyessy a kölcsönökből osztogatott.

A kölcsönökből megemelt fizetéseket és nyugdíjakat pár év alatt kiszivattyúzták az országból a multinacionális kereskedelmi egységek segítségével, a PLÁZÁK-kal, és bevásárló központokkal. A pénz elfogyott, az adósság maradt, a nemzeti vagyon elveszett.


A 100 napos programra adott kölcsönöket egyből visszaszivattyúzták magukhoz.
Az 1990-ben 22 milliárd dolláros adósság időközben 135 milliárd dollárra nőtt, miközben évi 5-10 milliárd dollár kamatot fizettünk. Miután a baloldalt most engedik lejáratni (van is miért), újra a másik bábot, Orbánt hozzák vissza a hatalomba. De ne legyenek illúzióink, Orbánt ugyanúgy zsarolják (szintén van is mivel) és irányítják, mint Gyurcsányt. 


Míg Gyurcsány, Bokros, és Surányi, ugye, a Rockefellerék és Sorosék által irányított Bildenberg-csoport tagjai, addig ugye Orbán a szintén Rockefeller érdekeltségű Trilateral Commission nevű csoport tagja (bábja). Így már talán jobban érthető a Fidesz hintapolitikája is.

És egy kis ráadás.

"Magyarországon a szocializmusban kilencvennyolc százalék körül volt az állami tulajdon aránya. Felgyülemlett egy hatalmas vagyon, amelyet,ha egy olyan típusú privatizációval értékesítettek volna, amely a bevételeket az államháztartásba vezeti be, az adósságokat ebből próbálja meg lefaragni, és senki nem lop el semmit, akkor ma Európa egyik leggazdagabb állama lehetnénk" - mondta Bencze Izabella. A jogász azt mondja, hazánkban a hivatalos kommunikáció szerint a reprivatizációt azért nem lehetett választani, mert annak költségeit a költségvetés és az állam teherbíró képessége nem viselte volna el.

Trianon miatt nálunk tilos volt a reprivatizáció!
Bogár László kijelentette, hogy a reprivatizáció, amelyet Csehországban megvalósítottak, számunkra tiltva(!) volt. "Trianon miatt volt globális parancs a reprivatizáció megtiltása. A környező országok könnyen reprivatizáltak abból a rabolt vagyonból, amelyet véres koncként Trianon után kaptak, s a magukénak tekintettek. Ezt a Nyugat, a globális hatalmi rendszer is elismeri. Mi lett volna, ha Magyarországon visszavezetjük a történelmi reprivatizációt? A Nyugatnak kényes kérdésben kellett volna állást foglalni: legitim döntésnek ismeri-e el a trianoni békeszerződést. Ezt a Nyugat el akarta kerülni" - mondta Bogár László.

Top Secret! Szigorúan bizalmas anyagok!



A lenti adatokat erősen őrzik a nyilvánosság elől. A mi célunk, viszont az hogy minél több ember tudja meg őket. Küldje tovább minden megbízható ismerősének! Ha egyetért velünk, segítse munkánkat, azzal, hogy terjeszti anyagainkat. Az elmúlt egy évben már 2 honlapunk "fagyott" le "véletlenül". E-mail-kommunikációnkban a Szabad Európa szóösszetétel használata sokszor az e-mail küldést megakasztja. Nem csoda, az adatok megdöbbentőek, és még megdöbbentőbb, hogy egyetlen magyar politikus sem beszél róla, még évértékelésben sem.

Olvasson a sorok között!

Íme két hír, amit az emberek 99,9%-a el sem olvas, és nem is ért.
1. hír
Az ország államháztartási és külső finanszírozási helyzete látványosan javult. ...
A Bank of America-Merrill Lynch (BoA-ML) bankcsoport londoni befektetési részlege átfogó összehasonlító elemzést állított össze a magyar és a lengyel költségvetési helyzetről. A ház számításai szerint a magyar államháztartás strukturális elsődleges egyenlege az idén (2010) a hazai össztermék (GDP) 5,3 százalékának megfelelő többletet mutat majd, ...

2. hír
Röntgen alatt Magyarország - elégedett Brüsszel az eredménnyel...
Magyarország tartja a gazdasági program megvalósításának irányát, javul külső pénzügyi helyzete - állapította meg az Európai Bizottság, hétfőn közzétett, a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) együttműködésben készített helyzetértékelésében. (.....) Az elfogadott 2010-es költségvetés összhangban van a 3,8 százalékos GDP-arányos hiánycéllal, és jelentős tartalékok vannak benne.

Tényadat:
A vártnál kevesebb, 918,6 milliárd forint lett a 2009-es államháztartási hiány, azaz a GDP 3,6 százaléka. A Független Szabad Európa kiszámolta. Akkor most nézzük meg, mit jelent ez MAGYARUL.
1. A magyar államháztartás 2009 és 2010 között stagnál, azaz nem változik. (Most tekintsünk el a pár tizedszázalékos csökkenéstől, vagy esetleges emelkedéstől.)
2. A fenti tényadatból így könnyen kiszámítható, hogy a magyar költségvetés 1%-a 255 milliárd forinttal egyenlő. (Sima aránypár: Ha 918,6 milliárd 3,6%, akkor 1% hány milliárd?) Tehát 1%: 255 milliárd forint!
3. Idén 2010-ben 5,3% lesz az államháztartás elsődleges többlete. Azaz 5, 3-szer 255 milliárd, vagyis 1352 milliárd forint. Ez az elsődleges egyenleg. Vagyis 2010-ben ennyi pluszt termel MAGYARORSZÁG: 1352 milliárd forintot.
4. A 2. hír szerint mégis tartható lesz a 3,8%-os hiány!!! Ezek szerint 3, 8-szer 255 milliárd, azaz 969 milliárd forint lesz a hiány.
5. Kérdés: Hová tűnt az 1352 milliárd többlet, és miből keletkezett a 969 milliárdos hiány. Ez összesen 2321 milliárd forint, azaz 11, 6 milliárd dollár. Hol ez a pénz?
Kapaszkodjon meg! Ez a pénz a KAMAT, amit mi MAGYAROK, 2010-ben fizetünk! 2321 milliárd forint, 11, 6 milliárd dollár.

Hogy érzékeltessük mennyi pénz ez, néhány példa:
2321 milliárd forint az:
az öt darab teljes és felépített 4-es METRO,
vagy 13., 14., 15., 16., 17., 18., 19., 20., és 21. havi nyugdíj,
vagy a teljes jelenleg már meglévő magyar autópályák felépítésének költsége!
vagy mintegy 50-szer annyi pénz, mint amennyit az eltörölt vagyonadóból várt a kormány,
vagy 150 darab Grippen vadászgép,
vagy 2321 darab Combino villamos
vagy 46420 darab Zuschlag és általa ellopott pénz
vagy minden magyarnak a csecsemőtől az aggastyánig 232.000 forint.
Ennyit fizetünk csak kamatra 2010-ben.

Mit tehetünk? 
Először is el kell érni, hogy ez közbeszéd tárgya legyen hazánkban, mert azoknak a kezében van a hivatalos és pártmédia, akik a kamatokat szedik tőlünk. Így soha, sehol nem hangoznak el ezek a számok.

Az a politikus, aki beszélne róla, holnaptól a süllyesztőben találná magát. Kik ezek a befektetők?
Kik szedik a kamatokat?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György 


Kik tolják ki talicskával a pénzt az országból?

A hülyítés és porhintés:
AZ, HOGY LOPNAK!

BKV, Zuschlag, Tocsik, Tribuszerné, autópálya-építés, BAUMAG, Kaya Ibrahim, Josip Tot, Hunvald, Orbán-papa bányái, Velence-tavi kaszinó telek, HAJDÚ-BÉT, stb. Mindenkinek a kedve és pártállása szerint. De, bármennyit is elloptak, ennek az ezerszeresét viszik ki az országból teljesen "legálisan" valakik!

Figyelem! Kapaszkodjon meg! Elmondjuk, hol a pénz!

Ahhoz, hogy pontosan megértsük, miről van szó, meg kell néznünk néhány mondatnak a jelentését, amiket nap, mint nap hallunk a híradókban, de nem tudjuk, valójában mit is jelent!

1. A monetáris politika. Minden nap 20-szor halljuk. De mi is ez? A monetáris politika egy gazdaságpolitikai tevékenység, melynek során az állam a gazdaságban lévő pénzmennyiség mértékét befolyásolja. A legtöbb országban a központi bank, vagy más néven jegybank a monetáris politikáért felelős állami intézmény. A monetáris politika kivitelezésének legfontosabb eszköze a legtöbb modern jegybank gyakorlatában az irányadó kamatláb szintjének meghatározása.

Az irányadó kamatláb emelését, és ezen keresztül a pénz mennyiségszűkítését restriktív monetáris politikának nevezik. A restriktív politika átmenetileg visszafogja a gazdasági növekedést, ugyanakkor segít megfékezni az inflációt. Az irányadó kamatláb csökkentésével a pénzmennyiség növelését célzó intézkedéseket expanzív monetáris politikának hívják. Ez átmeneti élénkülést hoz a gazdaságban, ugyanakkor infláció-növelő hatású lehet.

Nos, felteszek egy olyan kérdést, amire 100 magyarból 100 ugyanazt válaszolja, mert gyerekkora óta belenevelték, és ha írni, olvasni nem is tanították meg, de arra nagyon ügyeltek, hogy ezt beleégessék belülről a homlokába. De vigyázat! Ez egy hazugság!

1. Adat.
A jegybank (a MAGYAR NEMZETI BANK) az ország tulajdonában van.

2. Adat.
A jegybank kizárólagos joga, hogy pénz bocsásson ki.

Kérdés: Mi van, akkor, ha egy ország költségvetése hiányt mutat?
A logikus válasz: A jegybank bocsásson ki pénzt a hiány fedezésére.
Most minden olvasó fejében az előre beprogramozott sziréna megszólal, és elkezd villogni a vészfény.
TILOS!!! NEM SZABAD!!! NEM LEHET PÉNZT KIBOCSÁTANI, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
(Ne lepődjön, meg, ha Ön is erre gondolt, mert Ön is a rendszer része, és Önt is beprogramozták).

A programozás része továbbá az is, hogy eddig tudjon a dolgokról. Itt álljon le a gondolkodása, fagyjon le, mint a Windows a számítógépen. És lám, az emberek nem is gondolkodnak tovább. Az előre beprogramozás nem engedi.
ITT ÉS MOST MI PROGRAMTÖRLÉST HAJTUNK VÉGRE!

3. Adat.
Az elmúlt 80 évben mindig hiány volt a költségvetésben.

4. Adat.
Mégis még mindig működünk.
Kérdés: Hogy' lehet ez? Nos, programozóink azt megtiltják nekünk, hogy pénzt bocsássunk ki, de azt már nem, hogy ők adjanak nekünk pénzt.
Magyarul: a PLUSZ PÉNZ a hiány fedezésére mindenképpen bekerül a gazdaságba, mert az különben azonnal összeomlana.

Miért nincs sziréna és vészfény?
NEM LEHET! PÉNZT KIBOCSÁTANI TILOS, MERT INFLÁCIÓ LESZ!
Pedig ez ugyanannyi mennyiségű pénz, mint amennyit mi magunk is kinyomhatnánk, és valóban lesz is egy kis infláció 4-5%, - de akkor miért nem mi adjuk ki a saját pénzünket? Hiszen látszólag ugyanaz a folyamat.
Pénz rakása a gazdaságba a hiány fedezésére.
DE CSAK LÁTSZÓLAG AZONOS A KÉT PÉNZ!
A mi általunk kibocsátott pénz okoz némi inflációt és ennyi!
A ő általuk kibocsátott pénz okoz némi inflációt (ugyanannyit) és....
KAMATOT KELL RÁ FIZETNI!
Ezért programoztak be minket arra, hogy ne tegyünk fel kérdéseket erről a témáról.
És most kapaszkodjon meg, mert rosszul lesz!

5. Adat.

Becsüljük meg, mennyit lopnak a mi politikusaink rátartással!
Nézzük a 20 év "termését":
~ Tocsik 800 millió
~ Tribuszerné 2000 millió, azaz 2 milliárd
~ Zuschlag 50 millió
~ BKV 3000 millió, azaz 3 milliárd
~ Autópálya 100000 millió, 100 milliárd
~ Számoljunk minden képviselőre 100 milliót, az 40.000 millió, azaz 40 milliárd
Adjuk össze: 145.850 millió, azaz 145 milliárd. Kerekítsünk felfele, legyen 150 milliárd. És, hogy biztosak legyünk a dolgunkban, szorozzuk be öttel. Az 750 milliárd forint. 20 év alatt ennyit lophattak el, úgy, hogy mi öttel szoroztunk!!!
Ez 4 milliárd dollár! Ez persze iszonyú sok pénz, ha tud követni.

DE MOST JÖN E LÉNYEG! TUDJA-E ÖN, HOGY 20 ÉV ALATT MENNYI KAMATOT FIZETTÜNK KI?

162 MILLIÁRD DOLLÁRT!!!

DE LEGALÁBB TÖRLESZTETTÜNK?

20 éve tartoztunk 20 milliárd dollárral, azóta fizettünk 162 milliárd dollár kamatot.
AZ EREDMÉNY: MA 135 MILLIÁRD DOLLÁRRAL TARTOZUNK NEKIK!
De kik "ők"?

Egy idézet a MAGYAR NEMZETI BANK-ról szóló törvényből:
I. Fejezet
A MAGYAR NEMZETI BANK JOGÁLLÁSA, ELSŐDLEGES CÉLJA ÉS ALAPVETŐ FELADATA
1. § (1) A Magyar Nemzeti Bank (a továbbiakban: MNB) a Magyar Köztársaság központi bankja. Az MNB a Központi Bankok Európai Rendszerének tagja.
(2) Az MNB, valamint döntéshozó szerveinek tagjai e törvényben foglalt feladataik végrehajtása és kötelességeik teljesítése során függetlenek, nem kérhetnek, és nem fogadhatnak el utasításokat az Európai Központi Bank kivételével a Kormánytól, az Európai Unió intézményeitől és szerveitől, tagállamainak kormányaitól vagy bármilyen más szervtől!
Magyarul: mi magyarok választjuk a PARLAMENTET. A Parlament (országgyűlés) ellenőrzi a Kormányt*, a Kormány NEM ellenőrzi a jegybankot. Következésképpen mi magyarok nem ellenőrizzük a jegybankot, és a pénzkibocsátást.
A jegybankot, a MAGYAR NEMZETI BANK-ot az Európai Központi Bank ellenőrzi.

És mit gondolnak: kik a tulajdonosai az Európai Központi Banknak?
Hát a jegybankok, akikre a saját nemzetük semmilyen befolyást nem gyakorolhat. Azok diktálnak, akiket oda vezető pozícióba helyeznek.

És őket kik rakják oda?
David Rockefeller
Nicholas Rockefeller
Soros György

Forrás: facebook

Itt az idő, hogy teljes egészében felébredjetek - Mihály Arkangyal 06.10.

by kristalyhang
Egy óra egy Angyallal
2013. június 10.
AA-Michael-55
Michael Arkangyal:
 Itt az idő, hogy teljes egészében felébredjetek 2/1.rész
Michael Arkangyal beszél a „Szeretet-hullámról“, ami májusban érte el a Földet és ami a testet érintő változásokat tovább viszi, miközben előrelépéseket teszünk a teljes tudatunk visszaállítása felé, a szén és a kristály alapú struktúrák közötti különbségekről, a csakra-rendszerünk helyreállítíásáról és kiterjesztéséről és a DNS-ünk újrahangolásáról.
Mesél nekünk arról, hogy a világban az emberek több mint 50%-a készen áll és akarja is a Felemelkedést. És azt mondja, hogy akik a [rádió]programot hallgatják, azok átváltozása 86-90% közötti.
Elmeséli nekünk, hogy a szénalapúról a kristály alapú felé való eltolódás pillanatszerűen is történhet és ezt a változást sokan az utolsó pillanatban teszik meg. Elmeséli, hogy a testben élő ötödik dimenziós fénylények, akik mi leszünk, még soha korábban nem voltak ismertek.   
[2. részben:] Beszél még az iraki dollár újraértékeléséről, a törökországi történésekről, a Nagy Eseményre  (The Event) való felhívásról, a szíriai történésekről és a második világháború után született németek sorsáról.
Felhívja a figyelemet, hogy „Eljött az idő“, hogy teljes egészében felébredjünk. Nincs további késlekedés.“ Köszönet Ellennek a gyors átirat elkészítéséért.
Egy óra egy Angyallal: Michael Arkangyallal
2013. június 10.
Geoffrey West: Üdvözlet és áldás midenkinek. Isten hozott az Egy óra egy Angyallal következő adásában, Linda Dillonnal, a Szeretet Tanácsának csatornázójával és a Nagy Felébredés című könyv szerzőjével. Ezen az estén Steve Beckow is csatlakozik hozzánk, a Golden Age of Gaia [Gaia Aranykora] (http://goldenageofgaia.com/) alapítója és az „Új Föld felépítése: Úton egy működőképes világ felé” című könyv szerzője.
Geoffrey West vagyok és ezen az estén Graham Dewyeat helyettesítem.
Meghívlak benneteket, hogy jelenítsétek meg Michael Arkangyal Igazság és Béke kékszínű lángját, miközben újra üdvözölhetjük Michaelt körünkben. Ezen az estén Michael további információkkal szolgál a mély energetikai eltolódásról, amin éppen keresztülmentünk, hogy ez miből állt és mire szolgált számunkra most és a jövőben.
Ezzel át is adom Neked a szót, Steve.
Steve Beckow: Rendben. Nagyon köszönöm, Geoff. És mielőtt Michael Arkangyalt üdvözölném, hadd mondjam el, hogy az utolsó adás felvételénél problémák jelentkeztek a Skype-ommal, és annak ellenére, hogy hallottam, amikor Michael Arkangyal kérdez enegem, hogy van-e kérdésem felé, nem tudtam válaszoni neki.
Ezért elnézést kérek tőle, egyszerűen szeretném megemlíteni Michael Arkangyalnak és a Hallgatóknak, ha egy ilyen pillanatban nem válaszolok, akkor hamarosan újra csatlakozni fogok.
Légy üdvözölve Michael Arkangyal.
Michael Arkangyal (AAM): És legyetek ti is üdvözölve.
Michael vagyok, a Szeretet Arkangyala, a Béke harcosa, a Hírhozó. A mostani alkalommal a Felemelkedés idejében jövök el hozzátok, az átváltozás idejében, hogy ebben a pillanatban átöleljelek benneteket, hogy szeretettel árasszalak el benneteket.
Amikor azt mondom: „Én vagyok a szeretet Arkangyala”, mit gondoltok, mit akarok ezzel mondani? Ez nem csak egy egyszerű név vagy titulus. Megosztom veletek lényem esszenciáját és a célom – az osztozás, az adás, hogy megajándékozzlak bennetek ezen az éjszakán – hogy valóban beburkoljalak benneteket az ajándékomba, az energiámba, a szeretetbe.
Sokan tudjátok, milyen érzés a Mennyei Anya palástjába vagy karjaiba burkolózni és ez nem csak megnyugvással tölt el bennetket, hanem emlékeztet a teljességetekre, a méltóságotokra, hogy milyen mélyen tisztelnek benneteket.
De értéstek meg barátaim, fivéreim és nővéreim, hogy ezt minden nap megtesszük értetek. De az eltolódás miatt, az energiák változása miatt, most vagytok ti és én is képes tisztábban beburkolódni/beburkolni benneteket szeretetembe.
Ez ugyanaz a rezgés, mint a Mennyei Anyáé? Igen is és nem is. És bizonyosan pompás kék. Ami szeretném, hogy elérjen a szívetekbe ezekben az időkben és ebben a pillanatban, ami örök, a mély tudása annak, mennyire gondoskodom és gondoskodunk rólatok.
Igen, volt egy csodálatos szeretet-hullám, mely átvonult a bolygótokon, (1), de nem jött és ment! Kedves Szívek, a közepében vagytok.
Tehát érezzétek és tudjátok és fogadjátok be és fogadjátok el egy Arkangyal ölelését, úgy ahogyan van – nem a védelmet, a toborzást vagy akár a tanításokat, a vezettetést, hanem egyszerűen érezzétek a testvéretek szeretét fentről.
Ez fontos és nem csak számotokra, hanem az egész multiverzum számára, hogy emberként, inter-multi-dimenzionális lényekként rájöjjetek, hogy érezzétek, milyen szeretve lenni és szeretetnek lenni, hogyan néz ki, ha megengeditek minden érzékszerveteknek, hogy a most általam átadott energiát elfogadja és átölelje.
Úgy dönöttetek előre haladtok a változások, az átmenet és a Felemelkedés irányában. Ezzel egyidőben sok részlet van, amiről a kíváncsi szellemetek tudni szeretett volna, amit most megosztunk vleetek, hogy mi a Felemelkedés igazsága?
Kifelé mozog, lemond a nélkülözésről, megszünteti a nélkülözést és átöleli a szeretetet. És a szeretetnek sok arca van. [A felemelkedés] arca az öröm, és fénye a boldogság. Övé a remény nyugalma és a gondoskodás mélysége.
Mindezt kívánom nektek ezen az éjszakán, hogy tudatában legyetek, ha bármilyen kétség árnyéka vetül rátok, szeretve vagytok, és nem egyedül járjátok utatokat. Soha nem volt így. Ez egy messze elterjedt, de sok szempontból nevetséges illúzió.
Nos, most ezt tegyétek félre. Tegyétek félre, hogy eljönnek hozzátok a mesterek, hogy együtt járjátok az utat, (2), vagy hogy eljönnek hozzátok a fivéreitek és nővéreitek a csillagokból, ennél még fontosabb, hogy meghozzátok a döntést: együtt járjátok az utat, a családotok-lélekcsaládotok támogatásával és kíséretében – békével.
És a remény illata lebeg a levegőben, amit lélegeztek. Eltolódások [változások] tapasztalhatók testetekben, szellemetekben és lelketekben. Nem kell azon töprengenetek: „Mit jelentenek ezek a változások? Mit tanítanak meg nekem?” hagyjátok magatokat sodródni tanításaikkal, azzal amit megmutatnak nektek.
Ez nem szellemi folyamat. Teljes mértékű részvállalásra köteleződik a mentális test, az egó, az érzelmi test? Igen. De nincs elválasztás. Ti egy integrált egység vagytok. Egy integrált egész vagytok, midegyik mezőtök erről árulkodik, a csodás fizikai társatok az, amit ti és mi erre az életre, a mostani alkalomra terveztünk.
Ünnepeljünk. Már egészében megérkeztetek? Nem, de kedves szívek, az utazás, az élet ennek a formájának a megtapasztalása, mindig úgy terveztetett, hogy üdvözítő [örömteli] legyen.
Tehát, miközben elkezdjük ezt a napot, mint minden napot, minden éjszakát, miközben az ágyban pihentek, érezzétek, ahogy lényem áthat bennetket és hagyjátok, hogy szeretetem tápláljon és felemeljen benneteket, legyek a tükör, amiben meglátjátok azt, akik valójában vagytok.
Nos, tudom, kedves Steve, útadat járó Testvér, hogy sok kérdésed van erre a napra. És talán túlságosan előre szaladtam, de folytassuk akkor. Hol szeretnéd kezdeni?
SB: Nos, köszönöm neked Uram. És a hallgatók kedvéért elmondanám, természetesen megválaszoltál néhány kérdésemet. Jól van, akkor kérdeznélek, melyik sorrendet követnéd, az aktuális történésekkel kapcsolatos vagy a teljes helyreállítással kapcsolatos kérdéseket vagy fordítva, Uram?
AAM: Nem játszik szerepet, mert tökéletesen felcserélhető a sorrend.
És visszatérnék itt a javaslatomra, hogy az aktuális történéseket szemléljétek, ahelyett hogy csak ülnétek és begubóznátok, „Mit kell megtanulnom?”, hogy felismerhessétek, amit az érzékelésetek mutat nektek, meg kell bíznotok az észlelésetekben.
De kezdjük inkább az ezoterikussal.
SB: Rendben. És az „ezoterikus” alatt azt érted, a teljes [tudat] helyreállítása? Így van?
AAM: Igen, erre gondolok.
SB: Ok. Akkor a következő fél órában felülvizsgálhatjuk, hol is tartunk a teljes tudat helyreállításában. Tudnál kezdeni a szén alapúról a kristály alapú átalakulással, kérlek?
AAM: Nos, ez nem minden lény számára standard, ezt meg kell értenetek.
SB: Igen.
AAM: És azt is értéstek meg, hogy ebben senki nem előz meg senkit. Ez egyszerűen egy folyamat, amikor esszenciátok egy körfolyamat során eltolódik az egyik formából egy másikba.
Egyesek gyorsak. Például, ha reggel felkeletek, egyesek közületek 5 perc alatt felöltöznek és vannak, akiknek egy óra kell hozzá. Nem a forma rossz vagy jó, hanem egyszerűen más.
De azt is el kell mondanom, hogy kollektívként, és különösen a Fénymunkások közössége, majdnem teljes mértékben abban tartózkodik, amit ti az átalalkulásról gondoltok. De ez nem vonatkozik az átalgnépességre, teljes gőzzel halad előre és bizonyosan messze meghaladja az értéket, amit ti 50%-nak mondanátok.
Nos, ha szabad, hadd beszéljek erről. Egy helyről – és fogadjátok el a múlt időt, amit használok – egy régi harmadik dimenziós valóságból, a polarizáltságból, a dualitásból valók vagytok. Van egyfajta hitbeli tendencia, ami szerint „A szénalapú élet nem kívánatos számomra; kristálylét a célom. És az fogja nekem megerősíteni, hogy tiszta és világos vagyok.”  
Ne tegyétek meg ezt az elkülönítést. Az emberiség szén-struktúrája, a felszerelésetek, a csodás testeitek, amiben laktok, nagyon nagyon jól szolgáltak benneteket. Megfelelőek és hasznosak voltak utazásotok során.
Mellékesen megjegyezve, kedves Barátom, a jövőben fogjuk majd ezt az evolúcióról szóló párbeszédet folytatni. (3) Tisztázása szükséges. De most elkalandoztam.
A kristályforma [használata] egyszerűbb, mint a szénalapú, mert inkább rendelkezik a képességgel, hogy fenntartson, kommunikáljon, fogadjon és továbbítson nagyobb mennyiségű információt.
A befogadás és továbbítás jobb pozíciójába helyez benneteket, mindenhol az egész multiverzumban világosan tudni fogják, kik vagytok. A gyémánt-struktúra az, ami valóban az egész univerzumban és multiverzumban ismeretes és sok szempontból az eredeti forma visszatérését jelenti, amit a [Mennyei] Anya tervezett.
A kristályos forma felé való eltolódással – és azok, akik most hallganak minket, hmm, úgy 86-90% ott vannak – több tisztaság birtokában vagytok. Ez az elsődleges ajándék. De képesek vagytok, több energiát is befogadni.
Arra is képesek vagytok, hogy transzdimenzionális lényetekké legyetek. Ez egy rezgéssel kapcsolatos helyzet, amikor képesek vagytok csillagtestvéreitekkel és rajtuk túl, ahogyan minden bizonnyal velünk is még tisztábban kommunikálni telepatikusan és testi szinten is.
A kristályos formába való eltolódás [átalakulás] egyik legfontosabb alapja, hogy képesek vagytok helyreállítani csakráitokat, az energiarendszereteket – mert ez valójában a csakra-rendszeretek – maga az operatív [működtető] erő, miközben még mindig emberi formában van.
Így ez az egyetlen oka, amiért az átalakulás megtörténik, ezt kijelenthetjük így, … igen sokan egyfajta „frissítésnek” tartják. Gyakorlatiasan szemlélve természetesen az is, mert lehetővé teszi, hogy teljességgel önmagatok szerint cselekedhessetek. De ez nem jelenti azt, hogy a réginek ne lett volna értelme és ne kellene megbecsülni és tisztelni, mert betölötte funkcióját az utazásotok során.
Nos, sok-sok vita tárgyát képezi ez a kristályos átalakulás. De ez valóban része a kollektív Felemelkedési folyamatnak. Nos, mit mondasz majd nekem: „Uram, ez azt jelenti, ha az ember még javarészt szénalapú, akkor nem is tud felemelkedni?”
Értsétek meg, szeretett barátaim: az átalakulás egy pillanat alatt is végbemehet. Tehát mindannyian kristályoss szerkezetűvé váltok, ilyen vagy olyan módon. De ez leginkább egy evolúciós [fejlődéshez kötött] folyamat. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne néhány ’last-minute’ átalakulás az utolsó pillanatokban. 
Ez így érthető?
SB: Igen Uram, az. És említetted a csakra-rendszert, talán beszélhetnék egy kicsivel többet róla és talán a DNS-ről is szót ejthetnénk.
Én úgy értelmezem, hogy a csakra-rendszer a harmadik dimenzióra vonatkozik. Lesz az 5. dimenzióban is csakra-rendszer? Ha igen, miben különbözik ez a renszer, és hogyan fog működni és dolgozni?
AAM: A csakra-rendszeren, amivel most dolgoztok, már évekkel korábban változtatásokat hajtottak végre. És igen, lesz csakra-rendszer, egyszerűen mert, … tekintsetek rá, mint energia-központok.
Nos, amit a harmadik dimenzióban tekintettetek a csakra-rendszernek, az az elszigeteltség rendszere volt. És hagyományosan 7 csakrával dolgoztatok, annak ellenére, hogy százával vannak csakrák, a harmadik dimenziós valóságban is.
De azt gondoltátok róluk, akkor is, amikor beigazítottátok és behangoltátok őket, megnyittottátok és dolgoztatok velük, hogy ezek elkülönült központok, és minden centrumot definiáltatok és mondjuk úgy, bizonyos funkciókra korlátoztátok.
Nos, természetesen ez nincs így. Gondolkodjatok egy olyan csakra-rendszerben, ami teljességében összekapcsolódik. És a testetekben biztosan van 13 fent, sok lent, sok. Kvadránsotokban mindenütt, sok van. És ezek mind aktívak és harmonikusak.
Továbbra is lesz fizikai formátok, a csakra rendszeretek hasonlítható a spirituálsi generátorokhoz, és ezek kristályos formában fognak duruzsolni, forogni, befogandi, küldeni és mindegyik egyszerre aktív.
Nos, egyesek már megtapsztalták ezt az élményt. Olyan érzéstek van, mintha ’duruzsolnátok’, vagy mintha a testetek duruzsolna, hogy inkább elektromos energiával töltöttek vagytok, mint mágnesessel, erősen fel vagytok töltődve. És barátom, valóban azok vagytok.
Tehát igen, lesz csakra-rendszer. Már egyideje megkaptátok és bemutatták nektek. Egyesek már dolgoznak a kiterjesztett csakra-rendszerrel, egyesek nem. De ez nem jelenti azt, hogy ne lenne aktiválva. Hiszen az.
SB: Uram, ismeretes számodra Da Free John-tól származó rész, amikor olyan tapasztalatról számol be, hogy a csakra-rendszer eltűnt, és ez volt a megvilágosodás szintje? (4)
AAM: Igen.
SB: Meg tudnád mondani nekem, mi történt vele? Ez úgy működött, hogy a régi 3D-ben egy bizonyos ponton a csakra-rendszer eltűnt, de az új 5D-ben a fizikai testtel együtt a csakra-rendszer tovább élt? Ez helyes meglátás?
AAM: De miközben elhagyjátok a ti definíciótok szerinti 3D-t, van köztes rész is, ahol most vagytok. Ez korábban valóban nem volt adott. Így természetesen, amikor elhagytátok a 3D-t, a csakra-rendszer kiesett és tiszta fénylényekké váltatok [halál után-ford. megj.].
SB: Rendben.
AAM: De sok tekintetben a testtel rendelkző ötödik dimneziós lény olyan, mint egy hibird, egy lény, aki korábban nem volt ismert, ezen a bolygón pedig végképp nem.
De ne rejtsük véka alá, hogy a régi eltűnésének érzése nagyon is adott, de ez olyan beszélgetés, ami már volt korábban az 5. dimenzió és a Felemelkedés folyamata kapcsán, a különböző vagy magaasabb birodalmakban, dimenziós birodalmakban, új szabályok érvényesek. Új meglátások keletkeznek.
Nos, ez fontos és nehéz [téma] ezért örülök, hogy beszélhetek erről. Mert csak kevés vonatkozási pont volt.
SB: Talán rákanyarodhatnánk a DNS témájára. És elmagyaráznád nekünk, amikor azt mondod 86-91%-osak vagyunk, ez a DNS-re is vonatkozik? És mi várható, mit tapasztalhatunk, tudhatunk vagy érezhetünk a további DNS-szálak hozzáfűzésének eredményétől?
AAM: Nos, fogalmazz világosan. A DNS aktiválásról beszélsz, nem pedig a DNS „újrafonogatásáról” vagy hálózatra kapcsolásáról, bár érzelmileg az összekapcsolódás érzékelhető. Sokatok elment a 13. oktávig és megtörtént a 13DNS szál aktiválása, 12 eggyé fonódva, ami azt jelenti, hogy a 13. egy potenciális ajándék volt, amit megkaphattatok.
A DNS rekalibrálsa során az történt, hogy képesek vagytok aktívak lenni a fizikai, mentális, emocinális testeitekkel – mindegyik testetekkel, minden kapacitásotokkal előremozdíthatjátok azt, amit kívántok, itt nem csak a fizikai fiatalodásról van szó, hanem  a szellemi képességeitekről, felfogóképességetekről, a szellemi teljesítőképességetek kiszélesítéséről, az egészségről.
A magasabb birodalmakban vagy dimneziókban nem létezik a betegség. De az adott személytől függ, hogy a DNS-t teljes mértékben „bekapcsolja” és, hogy a DNS-etek kívánt markereit aktiválja, ezt együtt velünk vagy a szellemi vezetőitekkel, sőt bizonyos fokig a Csillagtestvéreitek, egészségügyi részlegeivel tehetitek meg.
Nos, ha minden egyszerre kerülne az „áramkörbe”, akkor úgy éreznétek magatokat a fizikai testetekben és formátokban, mintha áramütést ért volna és meghaltok. Ezért nem létezik sem fent, sem lent olyan lény, aki azt szeretné, hogy ez megtörténjen.
De ebben a DNS-kötegben kristályos-fény kerül beáramoltatásra, miközben a központi csatorna teljes kapacitása felé halad, ez történik ezen az éjszakán is, miközben beszélünk, nézzétek meg DNS-kötegeiteket. Mindegyikőtök, mindengyik köteg, felhagy a korlátozással, mely a gondolatokból ered, hogy kik vagytok. Kezdjétek el mondani: Nos azt gondolom, ezt vagy azt a markert szeretném aktiválni.”
Kezdejetek neki Barátaim, azzal induljatok, amiről úgy érzitek, az a legsűrgősebb fizikailag és akkor menjetek végig a DNS-szálaitokon, amik már hmm, ott vannak és egyszerűen arra várnak, hogy meggyújtsátok őket, mintha egy fénypontot helyeznétek oda az aktiválás során. Kérjétek a segítségünket, különösen Rafael Arkangyalt és St. Germain-t. Készen állunk és örülünk, ha segíthetünk Nektek. De ez már tegnap elkezdődhet.
Nos, sokan közültek már megtették, ismét tudatosan vagy tudatalatt, mert létezésetek során észrevettétek, hogy élettel telibbek és sugárzóbbak vagytok és testileg is más a megjelenésetek és másképp érzitek magatokat. És nem kérdéses, hogy így válik kristályos fomátok, csakráitok és DNS-etek egy darabbá – és mégegyszer, a kétkedés a ti elszigetlődési ötletetekből származik, de ezzel nem mondjuk azt, hogy nem léteznek egymástól elválasztott rendszerek, valóban vannak, de ezek egységbe integráltak.
Tehát, amit javaslunk nektek, hogy elkezditek önamagatok szemlélését. Meditáljatok és tekinsetek le önmagatokra, mintha az új Őnvalótokat szemlélnétek, aki kristályos, mintha kristályos szerkezetű lenne.
És ezen belül a briliáns csakráitok teljes mértékben összekapcsolódottak és összefonódottak és aztán nézzétek meg a DNS-eteket., és miközben ezt teszitek, tegyétek hozzá a napi fénypontokat, amiket ki akartok emelni.
Látjátok, folyamatosan azt mondjuk, hogy szent partneri viszony van közöttünk. „Felvillanyoztunk” benneteket? Ez a szeretet lényege. Ez a Fény lényege. Igen, ezt tesszük.
Így például, ha azt mondjátok nekem „Michael, lelassítanál egy kicsit?”, akkor természetesen eképp teszek, így lesz. És ugyanígy, ha túl gyorsan haladtok és a szorgalamsságotokból kifolyólag éppen azon vagytok, hogy rövidre zárjátok magatokat, akkor is lassítunk? Igen, így teszünk. De veletek vagyunk és olyan közel állunk hozzátok, mint korábban még soha. Nem is sejtitek, milyen közel vagyunk.
Van még más rezgésszintünk is? Nos, természetesen igen. De ha jöttök – és ez a kulcs részét képezi – hogy elfogadjátok a mesterré válást, egyre kisebb lesz a különbség [a rezgésszinteben]. Különböző energiák vagyunk? Természetesen. Különböző birodalmakban vagyunk? Igen, így van. De ezek a birodalmak mindig szándékosan duplán vakok voltak? Nem, nem voltak azok.
A történelem során, minden hitrendszerben, minden vallásban, minden hagyományban, filozófiában az alapmondandó az volt, hogy Egyek vagyunk, és hogy ti is Egyek vagytok. Ez nem elválasztást jelent.
De ez azt is jelenti, hogy egy lény is vagytok, egyedülálló, erőteljes, briliáns. Tehát, ha megnézitek a helyreállított formátokat, DNS-eteket, csakráitokat – ne a régi vonatkozásban gondoljatok rájuk, így nem fog működni – a kristály-testeteket, gondoljátok azt: „Egy vagyok.”  És ezen az isteni egyesülés helyén, ahol egyek vagytok az egység léttel, ott teremtéstek meg önmagatokat.
Mert minden, amit tesztek – tulajdonképpen egész egyszerű – a lényetek visszaszerzése, az egységetek, az igaz esszencia újboli birtoklása, amik vagytok.
Sokatok azt kérdezte: „Melyik dimenzióból jövök én?” Barátaim, azt vettétek észre a meditációtok során vagy egy másik formában, hogy valaha azt mondtuk volna, a harmadik dimenzióból való vagy.
Azt mondhatjuk, hogy a hetedikből vagy az ötödikből vagy kilencedikből. Mit gondoltok, mit mondunk el nektek? Mi a teljeségetekről beszélünk, a kristály-testetek, a regenrált önvalótok, máshonnan származik. Tehát sok tekintetben visszatértek, vagy elindultok vissza a progresszióba, akik vagytok [itt az ereszkedés utáni felemelkedő lélekre utalhat-ford. megj.].
És ha ejuttok a felismerésig, hogy nem a 3. dimenzióban tartózkodtok, akkor megértitek, hogy a testnek nevezett csodás burok, csak egy hatalmas teremtésből eredeztethető.
Ez az oka annak, amiért maradtok és kíséritek Gaiat útján, minden lényével együtt. Azért maradtok, hogy megtartsátok azt a formát, amik vagytok, hogy együttműködve teremtsétek meg az összetartozás és szeretet egységét, amit nem csak a Mennyei Anya, Gaia, hanem ti is már hosszú idővel ezelőtt elképzeltetek.
Ezért vagyunk itt, hogy segítsünk Nektek. Itt vannak a Csillagtestvéreitek, hogy segédkezzenek ennek a hatalmas és pompázatos teljesítménynek a kivitelezésében. De Kedveseim, ti vagytok a vezetők. Ti vagytok az útmutatók. 
És ha víziótokat, tudásotokat telejsségben helyreállítjátok, valóban megértitek, amit ma ezen a napon elmondok nektek. És ezért kezdtem ma a szeretet ajándékával, mert ha elfogadjátok ezt az energiát, amit ebben a pillanatban felétek áramoltatok, fel fog ébreszteni.
És eljött az idő a teljes felébredéshez. Nincs további késlekedés.
Lábjegyzet
(1) Fel akartam neki tenni ezt a kérdést, de Michael Arkangyal előre megválaszolta, mint az már sokszor előfordult.
(2) Utalás a „Mesterek visszatéréséhez.”
(3) Úgy lesz. Már megterveztük a programot.
(4) [A könyvkivonatból származó rész fordítását most itt mellőzöm…]
Csatornázta: Linda Dillon
Magyar nyelvű fordítás: Scarlett