2013. július 9., kedd

Angyalmeditációk




Angyalmeditációk: Angyalmentők / Ki vagyok én? / Szeretet

 

by kristalyhang
Kedves Olvasók!
Összegyűjtöttem három hasznosnak bizonyuló angyal meditációt az angyalforras.hu weboldalról, érdemes körbenézni az angyali kincsesbányában! S.

Az angyalmentők száma 333

Ez egy különleges meditáció, amelynek segítségével vészhelyzetben is pillanatok alatt kapcsolatba léphetünk az angyalokkal, akiknek a segélyhívó száma: 333. 
arany teló 
 Az angyalmentők száma 333
Ez egy különleges meditáció, amelynek segítségével vészhelyzetben is pillanatok alatt kapcsolatba léphetünk az angyalokkal, akiknek a segélyhívó száma: 333.

Ez egy különleges szám. A hármas sok kultúrában és hitrendszerben nagy erővel bír, és a háromszor három még erősebb. Az angyalok ezzel a számmal akarják a tudtunkra adni, hogy velünk van a segítségük, a szeretetük. Keressünk egy csendes, meghitt helyet a meditációhoz, bár sokat segíthet, ha megtanuljuk elvégezni zaklatott körülmények között is ezt a gyakorlatot. A legvalószínűbb, hogy a 333-ast vészhelyzetben kell tárcsáznunk.
Az aranytelefon
1. lépés
Képzeljünk magunk elé egy aranytelefont: gyönyörű, fényes, mint egy aranylánc, egy aranyflitteres top vagy arany karácsonyfadísz. Csillog. Lehet régimódi készülék, tárcsával és tíz lyukkal, vagy akár újfajta, gombokkal, ahogy tetszik. Ez a mi személyes közvetlen 333-as angyalvonalunk, úgyhogy képzeljük olyannak, amilyennek akarjuk. Még egy aranymobilt is magunk elé vizualizálhatunk.
2. lépés
Ez a telefon egyedi tervezésű: csak három szám van a tárcsáján, vagy három gomb van rajta. Három darab hármas számjegy. Lássuk tisztán a számokat. Milyen színűek? Mi választjuk ki a számjegyek színét: néhányan fekete számokkal képzelik el az aranytelefonjukat, mások élénk kékkel, fehérrel vagy szivárványszínűvel. Egyedül az fontos, hogy ne változtassunk a design-on menet közben. Igyekezzünk mindig ugyanazt a képzeletbeli készüléket használni.
3. lépés
Idézzük fel magunkban a minket nyomasztó problémát, majd vegyük fel a kagylót, és tartsuk a fülünkhöz. Ne feledjük, ezt is képzeletben tesszük. Nyitott szemmel is tisztán lehet vizualizálni, de ha nem látunk képeket magunk előtt, akkor képzeljük el az érzést. Segíthet, ha jobbra fordítjuk a tekintetünket, és a távolba bámulunk. Ez a pozíció kényelmes a szemnek, így tisztábban látjuk magunk előtt a készüléket.
4. lépés
Lássuk magunkat, amint a kagylót a fülünkhöz tartjuk, és a 333-ast tárcsázzuk. Milyen a telefon hangja? Néhány angyaltelefon visszhangozva cseng, míg mások szinte zenei hangot hallatnak a szokásos ?brrr-brrr? helyett. Hagyjuk a készüléket kicsörögni annyi ideig, amennyit megfelelőnek érzünk. Legyen elménk közben üres, nyitott. Hagyjunk teret a bekövetkező eseményeknek!
5. lépés
Meditáció közben tudassuk az angyalunkkal, hogy milyen problémánk van. Gondolatban magyarázzuk el, hogy különleges okból tárcsáztuk a ?Segítsen az ég! 333-as? vonalat. Legyünk a lehető legőszintébbek, ne próbáljunk semmit leplezni, az angyalok úgyis tudják, mi az igazság. Mondjuk ki nyugodtan, mi nyomja a lelkünket. Gondoljuk bele a mondatokat a kagylóba. Menjünk végig mindenen, amíg úgy nem érezzük, hogy elég. Nagy örömünkre és meglepetésünkre az angyalok sokszor úgy válaszolnak, hogy egy gondolat pattan ki az agyunkból. És máris tudjuk a megoldást. Lehet, hogy az ihlet az angyali telepátia másik neve?
Amikor a 333-as számot hívjuk, felhatalmazást kapnak az angyalok, hogy átnézzék az egész életünket, és nemcsak az adott problémát oldják meg, hanem gyakran szolgálnak valami ráadással is. Bátran fordulj hozzájuk, ha bajban vagy, és halld meg a választ!





Forrás: http://angyalforras.hu/Angyali-technikak/Az-angyalmentok-szama-333

Ithuriel angyal, a valódi énünk angyala
Ambriel és Mihály segíti a kommunikációt

Ha tiszta szívből könyörögsz Ithuriel angyalhoz, akkor megmutatja neked az egységes valódat, az igazi személyiségedet, aki valójában vagy 
 Ithuriel medi
 Tudod, ki is vagy valójában?
 Úgy érzed, lassan teljesen elfelejted, ki is vagy valójában? Ithuriel angyal, a valódi énünk angyala megmutatja a visszautat, hogy újra rálelj önmagadra.
Ha tiszta szívből könyörögsz Ithuriel angyalhoz, akkor megmutatja neked az egységes valódat, az igazi személyiségedet, aki valójában vagy. Valószínűleg annyira meg akartál felelni másoknak, hogy teljesen bebörtönözted valódi önmagad. Ithuriel, a valódi énünk angyala, megmutatja, hogy törd szét a rácsokat, amelyeket te magad állítottál, és miként örülj újra a szabadságodnak. Életed ösvénye olyan, mint egy tündöklő kristályhegy, tetején a lelki békét jelképező korona, amit csak önmagad egyesítésével érhetsz el. A kristály oldalai ezerféle tehetségedet tükrözik vissza. Tégy egy bepillantást a tükörképekre, és gyönyörködj az előtted álló lehetőségekben, mert amikor rálelsz önmagadra, a szeretet erejével bármi lehetséges.
Ithuriel, a valódi énünk angyala
Ha úgy érzed, eltévedtél az önmegvalósítás ösvényén, fordulj bátran Ithurielhez. Így könyörögj Ithurielhez: „Ithuriel, Ithuriel, Ithuriel, hozd el nekem a szeretetedet és segíts, hogy újra ráleljek valódi önmagamra. A szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében.” Addig végezd ezt a gyakorlatot, amíg azt nem érzed, hogy a dolgok változásnak indultak.
Ambriel és Mihály
Ha szeretnél valódi önmagadra rátalálni, akkor jó, ha fejleszted a kommunikációs készségeidet is. Ambriel és Mihály, a Merkúr uralkodó angyalai megkönnyíthetik a kommunikációt és fejlesztik a társalgási készségeket.
1. Találd meg a megfelelő szavakat
„Mihály, Mihály, Mihály, ahhoz, hogy ne bántsak meg senkit, meg kell találnom a megfelelő szavakat és a megfelelő pillanatot, hogy kimondjam őket. Légy ebben segítségemre. A szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében.”
2. Hogy megéld saját igazságodat
„Mihály, Mihály, Mihály, rájöttem, hogy mostanában hazugságban éltem, és ez boldogtalanná tesz. Legyél mellettem és vezess ki ebből a talmi világból, hogy ismét boldog lehessek. A szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében.”
3. Ha nagyon változékony a hangulatod
„Ambriel, Ambriel, Ambriel, tudom, hogy néha hisztis vagyok, és szeszélyes a szeretteimmel szemben. Szeretetteljes segítségedet kérem, hogy csillapítsa le érzelmeimet, hogy az emberek jobban érezzék magukat a társaságomban. A szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében.”
4. Ha kevésbé befolyásolható szeretnél lenni a jövőben
„Ambriel, Ambriel, Ambriel, túlságosan is rugalmas vagyok másokkal szemben, és ez akadályozza a saját előrejutásomat. Segíts, hogy ez jobban egyensúlyba kerüljön a jövőben, szeretteim és a saját lelki üdvösségem érdekében. Kezedbe teszem a lelkem, kezedbe teszem a lelkem, kezedbe teszem a lelkem.”
A cikk Angela McGerr, Az angyalok hatalma című könyve alapján készült

A szeretetben mindig van mit fejlődnünk.
Egy olyan meditációt adott nekünk, mellyel bármikor feltöltődhetünk szeretettel és mindenféle szívfájdalomra is remek gyógyír. 
 magenta medi
Magenta színű szárnyak
Ha szíved megtelik szeretettel, akkor minden problémádat sokkal könnyebben fogod megoldani. Ne feledd, mindig gondolj arra, hogy az adott szituációban melyik az a megoldás, amelyik a szeret útját követi. Ha bármilyen sérelem ér, akkor is elvégezheted ezt a meditációt, hiszen a szívfájdalom gyógyítására is kiválóan alkalmas ez a magenta szárny meditáció. Ebben a sötét rózsaszín meditációban Haniel segít abban is, hogy kitárulkozz az önmagad vagy valaki más iránt érzett szerelem és szeretet előtt.
1. Hunyd le a szemed, és lélegezz be színtiszta, hófehér energiát, kilégzéskor pedig fújd ki a negatív érzéseidet, míg el nem lazulsz.
2. Ekkor könyörögj Hanielhez: „Haniel, Haniel, Haniel, hozd el nekem a magenta színű fényt, hogy átjárjon és vigaszt adjon a szeretet ereje, a lelki üdvösségem érdekében. A szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében, a szeretet és a fény nevében.”
3. Most képzeld el, hogy belélegezd ezt a fényt, és minden egyes lélegzetvétellel egyre beljebb juttatod, egészen a szívedhez.
4. Képzeld, hogy a szíved egy virág, például egy rózsaszín rózsa.
5. Ha szeretetedre másnak, vagy másoknak van szüksége, ezen a ponton képzeletedben helyezd őket a rózsa közepébe, a szirmok közé.
6. Amikor a magenta színű fény eléri a szíved, beáramlik a rózsába, és elér ahhoz az emberhez, akit oda helyeztél.
7. A magenta színű fény szíved rózsájából átjárja egész testedet, lelkedet, fokozatosan tölt a szeretet melege.
8. A pink energiát be- és kilélegezve a fényből apránként szárnyak formálódnak körülötted. Az is előfordulhat, hogy valóban érzed ezt a bizsergető energiát magad körül.
9. Köszönd meg Haniel segítségét.
10. A meditációt bármikor elvégezheted, amikor Haniel szeretetteljes segítségével meg szeretnéd újítani a magenta színű szárnyakat.
Szívgyógyítás
Ha saját szíved nyugtalan, vagy tudod, hogy valaki már jár ugyanebben a cipőben, hívd segítségül Hanielt. Mondd ki hangosan: „Haniel, Haniel, Haniel, hozd el nekem a szerető támogatásodat, hogy begyógyítsa szívemet (vagy angyali segítségre szoruló ismerősödét), és elmúljon ez a gyötrő szívfájdalom. A szeretet és a fény nevében, a szeretetés a fény nevében, a szeretet és a fény nevében”. Ha valaki más nevében könyörögsz, mindig kérd ki az illető engedélyét. Ha ez nem sikerül, és az illető valamilyen oknál fogva elutasítja a segítségedet, a dolog rád száll vissza szeretet formájában. A turmalin Haniel szerencseköve, melynek energiája elősegíti a szív gyógyulását, különösen, ha rózsaszín, vagy zöld színben játszik, mert mindkettő a szív színe. Adj egy apró követ annak, akinek segíteni szeretnél, hogy addig hordja, amíg be nem gyógyul a szíve.
Angyalok Hatalma - Angela McGerr





Magenta szín
DK



2013. július 8., hétfő

Merre tovább emberiség? - Három fő vonal 06.25.

 A hatalmon lévő politikusok szerint kisebb nagyobb javításokkal a jelenlegi rendszer jól működik. A fő médiák által elhallgatott, hangjukat csak az Interneten hallató csoportok szerint, viszont a világgazdaság teljes  átalakítása szükséges.

 E csoportok nyilatkozatait figyelve három fő vonal mentén készülnek változások.

Merre tovább emberiség?

A közgazdászok és gazdasági szakemberek véleményei közt tallózva nemigen találni a világgazdaság jövőjére vonatkozó derűlátó tanulmányokat.

 Ez alól természetesen kivétel a kormányzati kötődéssel rendelkező "szakemberek" kötelező kincstári optimizmusa. Viszont a kamatos kamatra adott hitelek fojtogatják az országokat és a hitelt felvevő polgárokat.


Akkor most mi a helyzet? Minden rendben van, csak apróbb igazításokra, vagy a gazdaság rendbetételéhez alapvető változásra van szükség?


A hatalmon lévő politikusok szerint kisebb nagyobb javításokkal a jelenlegi rendszer jól működik.



 A fő médiák által elhallgatott, hangjukat csak az Interneten hallató csoportok szerint, viszont a világgazdaság teljes  átalakítása szükséges.

 E csoportok nyilatkozatait figyelve három fő vonal mentén készülnek változások.



1. Jogi vonal

A világban zajló kereskedelmi ügyletek törvényrendszerét az  UCC - Uniform Commercial Code (Egységes Kereskedelmi Kódex) alapján dolgozták ki.

Az UCC a kereskedelem bibliája. Pontosan egységesíti és meghatározza, többek közt, a nemzetközi áru- és értékkereskedelem szabályait. A világ teljes kereskedelmi rendszere az UCC-re épül.

OPPT - Átláthatóság, igazság, integritás, felelősség, elszámoltathatóságEgy amarikai jogászokból álló csoport, Heather Tucci-Jarraf, Caleb Skinner és Hollis Hillner, hozta létre az OPPT (One People Public Trust - Egy Emberiség Nyilvános Érdekképviselet) nevű csoportosulást, mely jogilag támadta meg a jelenlegi kormányzatok és intézmények létét.

Érvelésüket az egész világon elfogadott UCC szellemére és paragrafusaira alapozták.

Érvelésük lényege nagyon leegyszerűsítve: Az UCC kimondja amennyiben az egymással kapcsolatban álló partnereknek valamely követelése van a másikkal szemben, azt írásban kell jelezni. Amennyiben a másik fél ezt a követelést nem vitatja, nem mond ellent, úgy a követelést elfogadottnak kell tekinteni. A követelés nem csak tárgyi, hanem szellemi, eszmei értékekre is vonatkozhat.

Ennek alapján ez a jogi csoport részletesen kidolgozva és bizonyítva (Paradigm Report) felsorolta azokat a tényeket, melyek szerint a kormányzatok nem az 1776-ban elfogadott függetlenségi nyilatkozat szellemében kormányoznak, így tevékenységük jogszerütlen. Ezen érvelésüket minden illetékes helyre eljutatták. Mivel erre válasz nem érkezett, az UCC jog alapján kimondták ezen kormányok felszámolását.

Ezáltal igen érdekes jogi helyzet keletkezett. A kormányzatok által elfogadott UCC paragrafusai szerint az OPPT eljárása teljesen jogszerű. Viszont az is tény, hogy ettől egy kormányzat sem fogja felszámolni magát.

Az OPPT szerint  a meghozott rendeletek mögött jogilag már nincs intézményi háttér, ezért a rendeletek aláírói megánemberként tartoznak felelősséggel minden általuk okozott problémáért.


2. Az Ellenállási Mozgalom által kidolgozott gyakorlati vonal

Létezik a földön egy a nemzetek felett átívelő, egyre kevésbé rejtőzködő csoport, amely magát Resistance Movement-nek (Ellenállási Mozgalom) hívja. 

Ez a csoport egy COBRA fedőnevű személy közvetítésével tájékoztat. COBRA jelentése: ‘COmpression BReAkthrough’ azaz a ‘Kompressziós Áttörés’.
Ez a név magában foglalja a Resistance Movement elméletét. 

 A világban, illetve az emberi társadalmakban növekvő feszültség nyomást gyakorol azokra a csoportosulásokra, gazdasági szervezetekre, amelyek a világ népességenek 2 százalékát képviselik, de a világ javainak 98 százalékát birtokolják. Amikor ez a kompresszió eléri a kritikus feszültséget, bekövetkezik az áttörés.

 (A feszültség növekedését a tömegek elégedetlensége jelzi: Egyiptomban milliók az utcákon.  Brazíliában több százezresre, esetleg milliósra becsülik a kormányzattal és a gazdasági rendszerrel elégedetlen tüntetők számát. Törökországban is folyamatos tüntetések vannak. Bulgáriában is elégedetlenek az emberek)

A Resistance Movement azon dolgozik, hogy az áttörés a lehető legbékésebb módon történjen. Céljuk a profitnak mindent alárendelő világrend helyett, élhető társadalmat, az élet és föld értékeit előtérbe helyező rendszert létrehozni.

Forgatókönyvük szerint rövid időn belül hatalmas tisztogatás kezdődik a politikai, gazdasági elitben. (Ennek első jelei: Pápa lemondása, Vatikáni botrányok, Cseh kormánytagok letartóztatása, Berlusconi elitélése, Monsignore Nu nzio Scarano (61) Vatikán vezető könyvelőjének letartóztatása, Luis Bárcenas a spanyol kormányzó párt pénztárnokának letartóztatása, Mohamed Murszi egyiptomi kormányfő házi őrizete és még hosszan lehetne sorolni.)

A megbukott, leváltott, letartoztatott régi elit helyett az általuk támogatott eszméket magukénak valló emberek fognak felelős beosztásba kerülni.

A jelenlegi bankrendszer a felhalmozódott belső problémák és az emberek elégedetlensége miatt nagyon rövid időn belül, amit hetekben, hónapokban számolunk, összedől. Ebből nő ki egy új pénzügyi világ, ahol a pénznek stabil, állandó értékű fedezete lesz.


3. Spirituális vonal

Nem elhanyagolható a világban azon emberek száma, akik spirituális vonalon várják a változásokat. A különböző blogokban, vagy ezoterikus oldalakon megjelenő tudósítások közt vannak apróbb különbségek, de a lényeges dolgokban egyet értenek.

A világban minden rezeg. A legapróbb atommag körül is elektronok köröznek Minden anyag saját rezgéssel rendelkezik. Ráadásul ott vannak a nem anyagi természettel rendelkező rezgések, mint a rádióhullámok, a mikro hullámok, elektromágneses hullámok.  A földnek is megvan a saját hullámossza: 7.83 Hz.

Tény, hogy a december 21-i egybeesések (A naprendszer, az Alcyone, valamint a Tejút központja volt egy vonalban ezen a napon) után új csillagászati ciklus kezdődött. Benne vagyunk a Foton övben.

Ebben az új ciklusban másfajta energiák érkeznek az univerzumból. Ezeknek az energiáknak magasabb rezgésük van mint az előző ciklus energiáinak. Ezt ugyan sokan vitatják, de sem bizonyítása,  sem cáfolata eddig nem hangzott el. (Júliusban 37Hz/DK)

A mayák azért csak 2012 decemberéig számolták az időt, mert az előző ciklus ott végződött. (Ezt honnan tudták 7-800 évvel ezelőtt?) Csillagászati értelemben most új időszámítást kellene indítani.

A Föld életében a következő ciklus 26 ezer évig tart, az Alcyone körül keringő  naprendszer az Alcyoneval együtt pedig 140-150 millió év alatt kerüli meg a Tejút központját.

A spirituális tanok szerint, a mostani magasabb rezgészint hat az emberek tudatosságára. A magasabb tudatosság lehetővé teszi az eddig rejtett tulajdonságok előtérbe kerülését. 

Felerősödnek az érzékelések, tapasztalhatókká válnak más dimenziók, kapcsolat teremthető  az ember esszenciáját adó felsőbb énnel. A világban több lesz a megértés a szeretet, ami nem engedi a jelenlegi lélektelen profit orientált világrend fennmaradását.

A spirituális vonal szerint, ezek az univerzumból érkező rezgések változtatják át a nagyon közeli jövőben az emberiséget és társadalmát.

Tallózva az Interneten megjelenő, jövőt firtató írások közt, ezek az igen csak eltérő meglátások olvashatók. Viszont figyelemere méltó, hogy mindegyik irányvonal szerint a változások nagyon közel vannak.

Ami talán a legörvendetesebb, mindegyik változat békés úton kívánja elérni a változásokat.


http://www.costadelsolmagazin.com/content/merre-tart-vilag

 

2013. július 1., hétfő

Hatalmas magyar siker - Washington 06.30.

 Valamit éreznek már rajtunk, valami különöset... /DK

 

Hatalmas magyar siker a F olklife fesztiválon

Videó:

http://www.youtube.com/watch?v=Gqu3_Thxusc 


Pogár Demeter, az MTI tudósítója jelenti: 

Washington, 2013. június 30., vasárnap (MTI)

 - Ujjongással, vastapssal és ovációval ünnepelte a közönség a hétvégén a washingtoni magyar néprajzi fesztiválprogram keretében A magyar falu címmel bemutatott néptáncprodukciót. A Kárpát-medencei táncokat és viseleteket bemutató műsort a szerdán kezdődött Smithsonian Folklife Festival A Magyar örökség - Az újjáéledés gyökerei című fesztivál keretében mutatták be. 

A fergeteges ünneplést kiváltó produkciót a Szentendre, a Gödöllő és a Válaszút Táncegyüttes, valamint a Fitos Dezső Társulat tagjai adták elő. "Körülbelül két hónapot készültünk erre a munkára ezzel a zseniális csapattal. Naponta mintegy tízszer jelenünk meg, iszonyú hajtás van, de megéri, mert nagyon jó a csapat" - mondta az MTI-nek Fitos Dezső táncos, koreográfus, a fesztivál táncprogramjainak főfelelőse. Elmondta, hogy a táncbemutatókat és a néptáncosokat felvonultató divatbemutató koreográfiáját a feleségével, Kocsis Enikővel készítette elő, aki azonban nem jöhetett Washingtonba, mert babát vár. A magyar falu produkciót több mint háromszázan ünnepelték felállva a hétvégén csúcsra járatott fesztivál Danubia színpadának nézőterén.

 "Nagyon nagy lehetőség a hazánkat itt, Washingtonban bemutatni, a viseleteinket, a kézművességünket és a tánckultúránkat" - mondta a táncművész. "A várakozásainkat messze meghaladta ez a siker" - jelentette ki az MTI-nek Hatos Pál, a fesztivál szervezésében oroszlánrészt vállaló Balassi Intézet főigazgatója a táncbemutatót követően. Rámutatott, hogy a táncprodukció mellett "minden fronton ez a siker kísér bennünket": például a karcagi birkapörköltet a NASA (az amerikai űrkutatási hivatal) mérnökei kóstolták meg, a gyerekek megpróbálkozhatnak a gólyalábakon járással, kalocsai nénikkel együtt pingálgatnak együtt. A programok jól egészítik ki egymást - vélte.

 "A látogatók sokan vannak, egymás sarkába lépnek, és a magyar kultúra talán legkedvesebb keresztmetszete az, amit itt látunk: népművészetek, népzene, népi játékok, és a +vájtfülűeknek+ mindezt háttérbeszélgetésen el is magyarázzák" - mondta a főigazgató. Hatos Pál elmondta, hogy 2010 óta a Balassi Intézet Varsóban rendezett magyar napokat, ahol 70 ezer látogató volt, májusban a hasonló linzi rendezvényen 350 ezer, de Washingtonban a látogatók száma megközelítheti az egymilliót a július 7-i programzárásig.

 "Nagyon fontos, hogy a Balassi Intézet ne csak a magas kultúrát képviselje, hanem szóljon a +mindennapi emberhez+ is. Ami nagyon fontos, hogy mi itt nem egy Magyarország-képet módosítunk, javítunk vagy írunk át, hanem feltesszük Magyarországot nagyon sok amerikai mentális térképére" - mondta. "Keveset tudnak Európáról, kevesen hallottak Közép-Európáról. Talán Budapest vagy Tokaj nevét hallották már, de nem mindenki. Most viszont hallják, és nagyon mély és élményszerű tudást szerez mindenki" - nyilatkozott Hatos Pál.

MTI 2013. június 30., vasárnap 16:45

2013. Július - Ősemlékezet - Kristálycsakra


Kristálycsakra - Július 

fénylényünk

2013. Július - Ősemlékezet

A hónap mantrája:

BENNEM ÉL A TUDÁS – ŐSI EMLÉKEZET
ISTENI VALÓMAT MAGAMBAN FELFEDEM!

Július az isteni Fénymagok, a krisztusi tudatosság rezgéseinek újabb ébredése az emberben. Ez a „lényeg” öröktől bennünk létező Tudatosság, mely időn és téren túl létező, de mindezek létét életre hívó Őserő.
Az Ősire való emlékezet képessége bennünk él. Nekünk kell megérni rá, hogy feltárhassuk és használhassuk. Ehhez azonban szívbéli megértés és felelősségteljes döntés szükségeltetik.
Nekünk nem Istent kell játszanunk, hanem isteni Valónkat megtalálnunk és megértenünk magunkban. Istenségünk nem egy szerep vagy viselkedésforma. Arra ott van a személyiségünk megélése különböző én-jeink szereposztásán keresztül.
Isteni valónk lényegét megértve azzá kell válnunk hittel és szeretettel, akik valójában vagyunk, csak elfelejtettük. Ez olyan, mint a Napnak lenni… nem játssza el, hogy süt… nem válogatja meg, mikor kit részesít fénye melegében… egyszerűen csak az, ami/aki. Önvalójában létezik, lényege teljes tudatosságával, így képviseli Nap-ságát.
Ezt az Önvalót – Őseredetet kell meglelnünk magunk által, önmagunkban, hogy mi is sugározhassuk Ember-ségünket.
Ennek a Tudatosságnak a rezgéseibe kell helyezkednünk, hogy elmetudatunk korlátain túl, megérezzük létezésünk Valóságát!
Csak így szabadulhatunk meg a kényszerektől, az anyagi világba ragadt illúziókhoz kötődő elmeképektől.

Ennek legfontosabb lépése… a kezdet… megérteni azt:

 MI NEM A GONDOLATAINK VAGYUNK!

Mi hozzuk létre a gondolatot, hiszen gondolkodni tudunk testi valónkról, magunkról. Akkor kell legyen egy magasabb aspektus bennünk, aki látja és irányítja fizikai valóságunkat. Igen ám, de ezen részünket emberi gondolatokkal nem tudjuk felfogni, hiszen magasabb rezgésű annál, mint amit az elmés rezonancia megérteni képes…így mi a gondolat teremtőiként sokkal magasabb frekvencián létezünk, de ezt a frekvenciát csak a csendes jelenlét, a szív szinten létezés képes érezni, érteni bennünk.
Ez már nem is értés…egyszerűen VANság! Valamivé válni, valakiként létezni… akik vagyunk.
Egy mesés világ…

Én a magam részéről nagyon szeretem a meséket.
A magyar népmesékben, szólásokban és közmondásokban benne van az Univerzum működésének minden törvénye és rendje, egyfajta útmutatók a megértéshez.
Engedjétek meg, hogy Benedek Elek egyik népmese gyűjtését itt most idézzem. Ez a mese segít megértenünk, hogy nem istent kell játszanunk, hanem Isten-i-vé kell válnunk ahhoz, hogy megértsük, minden a maga útján halad a Szeretet áramában.

fénymag2

ISTEN
Egyszer, mikor Jézus Szent Péterrel a Földön utazott, azt mondja Péter:
- Hej be szeretnék Isten lenni, majd másként kormányoznám én ezt a világot!
Mondotta Jézus szelíden:
- Bolondot beszélsz, Péter, bízd csak az Istenre a világot, egyedül ő tudja azt elkormányozni.
- De így, de úgy - mondja Péter -, majd megmutatnám én, csak egy napig lehetnék Isten.
- Hát jól van - mondotta Jézus -, teljék kedved, légy egy napig Isten.
Még jóformán ki sem mondotta ezt Jézus, aranyos karosszék szállott le az égből.
- Ülj bele, Péter, s kormányozd a világot!
Beleül Péter az aranyos székbe, s hát abban a pillanatban jön egy szegény asszony, hajtja a borjas tehenét a legelőre. A tehén a borjúval elkezdett legelészni, a szegény asszony pedig megfordult, s ment hazafelé.
Rászól Péter az asszonyra:
- Hé, asszony, hát te nem maradsz itt? Ki őrzi a tehenedet?
- Majd őrzi a jó Isten - felelte az asszony -, van otthon elég gyermekem, akit őrizzek.
Azzal az asszony elmegy, a tehén a borjával ott marad a legelőn. Mondja Jézus:
- Péter, te vagy az Isten, tenéked kell őrizned a tehenet s a borját – s ahogy Jézus ezt mondta, egy karikás ostor csavarodott Szent Péter nyaka körül.
Rekkenő meleg volt, csípték a legyek a borjat, egyszerre csak, uccu neki, fölcsapja a farkát, szalad árkon-bokron keresztül, s utána a tehén, de Szent Péter is kiugrik az aranyos székből, szalad a tehén után, nagyot rittyent a karikás ostorával, s kiabál:
- Hó, hahó, megállj, hó!
De bizony sem a tehén, sem a borjú meg nem állott. Csurgott a verejték Szent Péterről, s jó este lett, mire visszaterelte a tehenet a borjával.
- Látod, látod, Péter - mondotta Jézus -, az egész világot akartad kormányozni, s még egy tehenet sem tudtál megőrizni...
Telt-múlt az idő. Szent Péter, úgy látszik, elfelejtette ezt az esetet, s megint mondja Jézus Krisztusnak:
- Haj, de szeretnék Isten lenni!
- Ugyan, miért, Péter?
- S te még kérded azt, Uram! Segítenék az özvegyeken, az árvákon, a jókat megjutalmaznám, a gonoszokat megbüntetném. Hiszen ha Isten lennék, megmutatnám, hogy nem lenne több rossz ember a világon.
Jézus nem szólt semmit, hadd beszéljen Péter. Amint továbbmennek, Jézus egy fának az ágán méhrajt pillant meg.
- Eredj, Péter - mondja Jézus -, koppintsd meg azt az ágat, üsd a rajt a kalapodba, hátha hasznát vesszük.
Odamegy Péter a fához, megkoppintja az ágat, de a rajnak csak egy része esett a kalapjába, a más része a kezefejére hullott. A méhek egy ideig szépen megmaradtak a Péter keze fején, de egyszerre csak egyik megszúrja a fullánkjával, Péter nagy mérgesen ledobja a kalapját, s a többi méhet is lerázza a keze fejéről.
Kérdi Jézus:
- Mi lelt, Péter?
- Jaj, egy gonosz méh megszúrta a kezemet, úgy fáj! - mondotta Péter.
- Hát azért nem kellett volna ledobni az egészet, büntesd meg azt, amelyik megszúrt.
- Hiszen ha én tudnám, melyik szúrt meg - mondta Péter nagy haraggal.
- Látod, Péter, látod - mondotta Jézus -, mégsem lenne jó, ha te Isten volnál: az emberekkel éppen úgy cselekednél, mint ezekkel a méhekkel. Ha egy megbántana, bosszút állanál a többin is. Csak bízd Istenre a világot, Péter.
Mondotta Péter szelíden, meghunyászkodva:
- Igazad van, Uram, többet nem kívánom, hogy Isten legyek.

Ez a mese arra mutat rá, hogy fogadjuk el önmagunkat. Ne akarjunk másnak látszani, mutatkozni annál, akik vagyunk. Van-ságunk egyébként sem meghaladható, hiszen téren és időn túl létező TUDAT.

A júliusi hónap FényDNS aktiválása a 7. szál. Ez a szál a szabadság útján indít el minket… hiszen a felelősség megértése és felvállalása minden tettünk okán, felszabadít minket a kényszerek alól.
A 7. szál az összekapcsoló a krisztusi minőséggel, isteni és teremtő mivoltunkkal, az Ősemlékezettel. A szabad akarat szála, saját döntéseink megteremtésére.

Aktiválásakor kezdjük megérteni életünk rendeltetését, azt az okot, mely fizikai emberré tett minket. Ez által élhetjük meg szabad választásaink szabadságát. Segít, hogy ne másokat okoljunk és kifogást keressünk, hanem vállaljuk fel választásainkat.

 Ez a hónap bevezet minket magunk megismerésének következő fázisába. Emlékezetünket kitárja a Fényre és kaput nyit Önvalónkra.

Ideje, hogy vállaljuk a felelősséget az életünkért, felszabadítva magunkat a „világra-mutogatás” hibáztató meggyőződésétől.

Semmi sem oldható meg a saját maga szintjén (ott ahol keletkezett), mert a probléma meglátását csak egy magasabb (vagy másik) szemszög teszi lehetővé… ez azt jelenti, hogy amíg megtartjuk a formához/anyaghoz való ragaszkodásunkat, és azonosulunk az elménkkel létrehozott dolgokkal, nem jutunk el önmagunk valóságáig.
A világ megismerésének első lépése az, hogy önmagunkra ismerünk, és ebből az önismeretből tekintünk kifelé, felismerve, kik vagyunk, és mik nem…
Engedjük meg szellemünknek, hogy vezessen, és figyeljük magunkat tudatosan.

Erre van egy nagyon egyszerű és hatásos gyakorlat:

Ülj le kényelmesen, és hunyd be a szemed. Most 5 percig figyeld magad mozdulatlanul (akár be is állíthatod az ébresztőt)…
Ne minősíts, ne értékelj semmilyen felbukkanó érzést vagy gondolatot. Ne is állj ellen nekik… ne is akard lecsendesíteni őket.
Egyszerűen csak, be nem avatkozva figyelj magadra. Testi, érzelmi, gondolati, akarati valóságodra.
Csak légy tanúja mindannak, ami benned történik, mintha egy magadban zajló filmet figyelnél. Egyszerűen csak legyél jelen és érezd magad belülről…
Mikor kijössz ebből a belső figyelemből, kinyitod a szemed, akkor vizsgáld meg, hogy a megfigyeld dolgok, hogyan vonatkoznak, hatnak rád. Melyik volt lényeges és fontos számodra… és mi tűnik most már feleslegesnek.
Egyáltalán mindet tudatosítottad?

Minél többször csinálod meg ezt a gyakorlatot, annál tudatosabb résztvevője leszel az életednek, ami által az irányítás is visszakerül a te kezedbe.

Csodás felismeréseket!
Áldással
Orsi

fénymag3

A hónap fontosabb napjai:
Július 1. Az Ősforrás kapuja nyílik bennünk… ez egy olyan energetikai csatorna, mely összekapcsol lényünk magasabb tudatosságával, szellemi erőnkkel. Egyfajta belső tudás, meggyőződés, mely segít, hogy megértsük önmagunk isteni lényegét. Fénytengelyünkön keresztül történik az aktiválás, ami gerinccsatornánkra és vázrendszerünkre (mint fizikai antennára) is hat. Csontjainkban egyfajta furcsa bizsergés lesz tapasztalható…

Július 4. – Az újabb lélekmag hangolások kezdete. Ez év januárjában már frissítő kódok érkeztek hozzánk, melyek lélekmagunk frekvenciáit állították be isteni vállalásunk okán. Ebben a hónapban egy újabb aktiválás részesei lehetünk. Teremtő fényszikránk (lélekmagunk) olyan isteni tudást hordoz, mely az Ősforrás energiájával tölt be minket. Ez az erő a Szereteten át használható, mert az isteni Szeretet frekvencián kódolt. Alantas szándék ezért nem férhet hozzá, de így magunk sem, ha nem értünk a Szeretet nyelvén.

Július 7. – A krisztusi tudatosság Ősemlékezete kezdi el fénymagunk rezonanciáját ébresztgetni
Ez bennünk furcsa érzésekkel és képek megjelenésével járhat. Előfordulhat, hogy olyan tisztán látunk meg egy korábbi jelenetet, eseményt az életünkből, ami eddig zavaros vagy érthetetlen volt, ami feltárja előttünk annak valódi tanító, segítő okát.
Figyelj ezekre a megjelenő képekre és kicsit érezd meg magadban tanításukat…

Július 8. – Újhold energiája egy fontos eseményt készít elő… Tudatos kapcsolódásunkat Fény-lényünkhöz, mely itt a Nap-kapun keresztül nyílik bennünk. A Nap-tudatunkhoz való kapcsolódás fényminőségünk felébresztése.
Ez már az ősi kultúrákban és a magyarság őstörténetében is jelenlévő volt.
Napunk olyan isteni energiákat áraszt ránk, melyek biztosítják az élet fennmaradását bolygórendszerünkben. Általa a Központi Nap átalakított és számunkra felhasználható sugarai áradnak. Ez a Központi Nap annak az Ős Univerzumnak a csillaga, mely elsőként jött létre, hogy mintájára olyan részeket hozzon létre, ahol az Univerzumok rendszere működik. Ez maga az isteni ÉLET!
A Nap energiája, Nap Apánk életet adó Fénye, mint isteni erő feltölti energiaterünket, táplálja Fénytesteinket, auránkat. Így auraterünkből, csakráinkon keresztül bárhová eljuthat bennünk. Mégis kapcsolati pontja elsősorban a hármas (Napfonat) csakránál található. Itt áramlik aranysárga sugara testünkbe, hogy segítse, táplálja életünket. Itt alakulnak át a Nap sugárenergiái erővé, határozottsággá, elhivatottsággá, bizonyossággá és kapcsolatokat segítő erőkké. 
Ha szeretnéd magad feltölteni ezzel az ÉLET-tel, akkor hunyd be a szemed és lásd magad előtt vagy felett a Nap csodálatos arany gömbjét. Most kezdj el lélegezni, de úgy, mintha a napfonatcsakrád lenne a szád vagy orrod. Lélegezd be a Napból a fényt a hasi csakra területére, és érezd, ahogyan megtelik…
Mikor telítettnek érzed a hasi területet, képzeld el, hogy egy kis nap van ott benned, és sugározd szét a fényét a testedbe.

Július 11. A lélek-utak megtisztítása kezdődik Felsőbb Énünk és a szellemi segítők által
Minden érzésünk, gondolatunk és kimondott szavaink is teremtenek… Vannak minket támogató, és vannak gátló teremtéseink. Amikor ezek az energiák megjelennek a világunkban, rögtön „kölcsönhatásba lépnek” a már ott létező mintákkal… erősítik, gyengítik vagy kioltják egymást. Ezek fejlődési utunkon is érzékelhetőek. Ahogy haladunk az önmegismerés útján, úgy találjuk ezekkel a teremtett dolgokkal szembe magunkat. Hogy egy példával éljek: a folyamatos önbizalomhiány úgy nyilvánulhat meg utunkon, mintha egy nagy gödröt ásnál, amin aztán valahogy át kell kelned (önbizalommal fel kell töltened) ahhoz, hogy továbbmehess… Míg meg nem tanulod, hogyan kell bíznod magadban és a Gondviselésben, újabb és újabb akadályok jönnek, hogy felismerj!
Amikor lélekút tisztítást kap valaki, akkor a tudatában egyfajta önmegismerő program fut végig, ami megfigyeli, milyen tanulnivalókat sajátított már el. A felismert leckék esetlegesen fennmaradó akadályait ilyenkor a kegyelem elengedheti…
Minden léleknek a teremtett világban van egy lélekösvénye, mely az adott lélek minőségéhez tartozik. Ez a lélekösvény dimenziókon és életeken át az Univerzum középpontjába vezet, oda csatlakozik, a Forrás Központi Szívébe, Isten Teljességébe. Erről bővebben itt olvashatsz:

Július 14. – Ez a nap nagyon erőteljes, mert a 7. isteni sík kristályfényei érkeznek a most nyíló kapun keresztül. Ezek az erők a bennünk rezgő kristályerőket szólítják meg. Ma érdemes egy kristályt magunknál hordani (természetesen előtte tisztítsd meg), hogy energiarendszerünkön át behangolódhasson.

Július 17. – A kristályerők leáradása egy fénypiramis rendszer kialakulását kezdte el. A piramiserők összehangolása a Krisztus-hálóval folyamatos… és ennek bennünk is folyik egy harmonizáló programja. A krisztusi fényháló a mi energetikai rendszerünkben is megtalálható, mit fény merkaba. Ennek kristálypontjai a piramisfény energiával töltődnek most fel.
Ha teheted, minden nap egy kicsit csendesedj el, és csukott szemmel képzeld el magad körül ezt a fényháló rendszert. Érezd az áramlását és figyeld…

Július 19. A harmónia angyalai érkeznek a Föld energetikai terébe, hogy segítsenek egyéni és kollektív szinten az átalakulások elfogadásában. Mindenkihez csatlakozik most egy időre, egy olyan csodálatos angyali lény, aki segíti és energiarendszer szinten irányítja a hangolásokat a földi rendszereinkben.
Fogadd szeretettel szellemi segítődet és engedd neki, hogy az isteni akarat szerint segíthessen neked.

Július 21. – A Kundalíni erő ébredése. A teremtő potenciál egy olyan csatornája aktiválódik a Föld energetikai terében, Földanya fénycsatornáin át, mely hatással van a bennünk működő kundalíni energiára is. Ez a hangolás fokozatosan történik még több héten keresztül. Nincs más dolgunk, mint szeretettel figyelni magunkat és Szellemünk irányítására bízni az átalakulások levezénylését.
Az emberi testben folyamatosan energia örvénylik. Ez az energia biztosítja és tartja fent azt a létezéshez szükséges szintet, ami feltétele a fizikai életnek. Az energia több forrásból érkezik: fizikai, lelki és szellemi síkról. Ezek még további síkokra, dimenziókra tagolhatóak, attól függően, milyen energiaminták (pszichikai, érzelmi stb.) jellemzik az adott réteget.
Az emberi életenergia is több síkról táplálkozik, de az isteni teremtő erőt befogadó és felélesztő energiapálya a kundalini (a mindenkiben jelen levő kozmikus energia, amely az ezoterikus elgondolásokban a gerincoszlop végénél az ún. földcsakrában nyugvó összetekeredett kígyó képét ölti). Ha ez az energia felébred, és átjárja a testet, az ember tudata megnyílik, és isteni magasságokba emelkedik.
Akik a jóga tanítását ismerik, tudják milyen hatalmas erő is ez. Éppen ezért felelősséggel és körültekintően kell bánnunk vele. A felelőtlen kísérletezgetés ezzel az erővel olyan hatásokat válthat ki az emberi szervezetben, melyek felboríthatják az erőterek harmóniáját.
Ha a keresztcsonti vagy farkcsonti tájékon erős melegedést érzékelsz, akkor ajánlatos megtisztítani a csakrákat és feltölteni lényedet szeretettel, hogy a tudatos felismerések segítsenek ezen erő fokozatos és megfelelő felébresztésében.

Július 22. Telihold ereje segít megértenünk önnön lényünk tökéletes és teljes voltát. Ahogyan a Hold arca kiteljesedik és fényesen ragyog, ugyanígy csillog bennünk isteni tudatunk ereje. A térben most szétáradó energiák ezüst fényszálakként borítanak be minket. Segítenek, hogy befogadóak legyünk a változásokra és, hogy isteni minőségünk még jobban érzékelhető legyen számunkra.

Július 25. – Ma egyfajta belső átalakulás zajlik az emberünkben. A bennünk létező én-ek (amikkel eljátsszuk földi szerepeinket) tudatosítása folyik. Azok a szerepek jönnek elő bennünk, melyekben még fejlődnünk kell.
Például egy sikeres férfi esetében hasonló lehet: Hiába vagyok jó üzletember és használom remekül ezt az énemet, ha otthon apaként, a szülői énemmel egyáltalán nem tudok működni, a gyermekeim nem tisztelnek.
Ezek felismerését segíti az a belső átalakulási folyamat, ami most tudatosodik bennünk. Figyelj oda a reakciókra, amikkel válaszolsz adott szituációkban és próbáld megfigyelni, most éppen melyik énem aktív bennem? ( Sok én él bennünk: a felnőtt, a gyermek, a házastárs, a munkatárs, a barát stb. Mindegyiknek saját szabályrendszere és elképzelése van a világról, ezért érezzük néha, hogy nem is tudjuk kik vagyunk igazán.) Ha felismered melyik éneddel nem tudsz szeretetteljesen vagy felelősséggel élni, akkor azon a területen van még dolgoznivalód…

Július 29. – Ezen a hétfői napon csodálatos erők szikrázzák be a teret. Egyfajta fényeső hullik ránk, mely a Kegyelem által érkezik hozzánk. Tudatunk rezgéseit hivatott emelni egy magasabb frekvencia terébe. Ez a tudathangolás Ősemlékezetünk felébresztését és isteni Önvalónk megértését segíti.

Július 30-31. – Július utolsó két napja a hónap hangolásainak egységbe hozatala, és 7. Fény DNS szálunk beaktiválása. Krisztustudatunk ereje ma nagyon érzékelhető. Minden fényesen és tisztán ragyog, mintha mi magunk lennénk a tér, melyben minden nyilvánvalóvá válik…

Csodás ragyogást lélekmagok!
Áldással: Orsi