És mi arra születtünk, hogy a föld sebeit begyógyítsuk,
életünkön át, életünkön át, Arra születtünk, hogy mindig menjünk, meg ne álljunk, induljunk tovább, induljunk tovább._-LGT
Oldalak
▼
2013. október 14., hétfő
Bolygótok - a Föld - Teremtők 10.10.
Tom Fodor Fordítás 2013.október 10.
Bolygótok - a Föld
Oly sokan találjátok úgy, hogy a világotok (melyben most vagytok)
teremtői vagytok. Számos szándékot helyeztek a világotokra. Eljött végre
az idő, hogy a kezetekbe vegyétek a bolygótok irányítását, hogy vissza
igényeljétek ezt a Földnek nevezett gyönyörű bolygót.
Szeretnénk, ha megtapasztalnátok milyen ebben az otthonban lenni,
milyen ezen a környékben tartózkodni. Szeretnénk, ha hozzá
kapcsolódnátok ehhez a gyönyörű energialabdához, ezáltal pedig
átnéznétek azt a kapcsolódást amit elérhetővé tesz számotokra.
Erősítsétek fel a kapcsolatotokat vele, és legyetek azok az őslakosok akik mindig is szerettetek volna lenni.
Ez az egész egy folyamat, egy kibontakozás. Megtanuljátok, hogyan
népesítsétek be, hogyan boldoguljatok, hogyan hasznosítsátok
tiszteletteljesen a forrásait.
Arra bátorítunk hát, hogy
teremtsétek meg a kapcsolatotokat a bolygóval, amennyiben ezt még nem
tettétek meg, beszéljetek hozzá, bánjatok úgy vele mint a
családtagjaitokkal, adjatok neki szeretetet és megbecsülést.
Nagy
előnyötökre válik, ha úgy kezelitek őt mint egy tudatos, érző
életformát, akinek gondolatai és érzelmei vannak, épp úgy mint nektek.
Összekeveredtek a Föld energiáival, oly sok mindent tud még nektek
felajánlani. Nem is annyira a forrásaira gondolunk most, inkább a
tudására, bölcsességére és arra a gyógyító energiára amivel ellát
benneteket. Ő harmóniában szeretne élni veletek, ő szeret
benneteket. Nem neheztel a szennyezés, a háborúk és a forrásainak önző
felhasználása miatt.
Tiszta lappal szeretne indítani veletek,
akik oly sok mindent megosztotok vele. Lehet nem erről a Földről
származtok, de mégis ebből a Földből vagytok. Most egyedi lehetőségetek
van arra, hogy kinyilatkoztassátok Ő a tiétek, Ő a partneretek és
ezentúl a továbbiakban harmonikusan szeretnétek élni vele, abban a
feltétel nélküli szeretetben amit csak fenn tudtok tartani ebben a
fizikai formában. Teremtők- Daniel Scranton
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése